Gabriel García Márquez, a riporter
2013/11/20 08:00
1320 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Gabriel García Márquez, a Száz év magány és a Szerelem a kolera idején világhírű írója pályafutását riporterként kezdte, és az így megismert írói fogásokat alkalmazta regényeinek megkomponálásakor is.

Fiatal íróról, fiatal műfajról

Gabriel García Márquez, 1982-ben, a Nobel-díjasok körében meglehetősen fiatalon, ötvenöt évesen vette át a legnagyobb irodalmi kitüntetést. A díjat mágikus realista regényeiért és novelláiért kapta, és így is ismerjük őt: az egyik legnagyobb élő író. Kevesebben tudják, hogy írói mivolta milyen szorosan összekapcsolódik eredeti hivatásával, az újságírással, pontosabban a riportírással. A 2002-ben megjelent Azért élek, hogy elmeséljem az életemet című önéletrajzi munkája élete első körülbelül harminc évének krónikája, amelyben nemcsak irodalmi és riporteri ambícióinak összekapcsolódásáról olvashatunk, hanem sok mindent megtudhatunk a riportról, erről a huszadik században született, fiatal műfajról.

Ábrázoló műfaj

A riport rendkívül izgalmas publicisztikai műfaj. Célja nemcsak a tájékoztatás, hanem egyszersmind az ábrázolás is, amely aktív „elbeszélő” hangot, véleményformáló és -alakító személyiséget igényel. A riportíró tehát maga is alakítójává válik a „sztorijának”, hiszen saját nézőpontjából mutatja be az eseményeket – még akkor is, ha közben különféle nézőpontokat is felvonultat, illetve megkérdez néhány embert a témával kapcsolatban. Egy újsághír kizárólag tényeket tartalmaz, írója teljesen háttérbe húzódik, ellenben a riportíró, miközben témájában kutat (sőt: nyomoz), maga is részesévé válik az ábrázolandó történetnek. Éppen ezért nem mindegy, hogy egy bizonyos témát ki ültet át riportba. Remekül illusztrálja ezt a tételt Márquez egyik újságírói kudarca, amelynek oka egyetlen szerencsétlen szóválasztás volt.

A riporter személye

marquez_postcard

Márquez és néhány újságírótársa egy irodalmi és közéleti folyóiratot készültek elindítani Crónica címmel, és az első lapszámmal egyszersmind nagy népszerűségre kívántak szert tenni. Elhatározták, hogy riportot készítenek az egyik híres kolumbiai focicsapat, a Deportivo Junior frissen érkezett brazil futballistájával, Heleno de Freitas-szal. A riportot Márquez egyik társa, a riportírás mestere és futballrajongó írta meg, a folyóiratot még a megjelenés napján el is kapkodták, hiszen a csapat aznap mérkőzött. A többi lapszámmal azonban nem volt szerencséjük; alig vették őket. Nyilvánvalóvá vált, hogy a futballsztárral készített riport volt a közönség számára a legfőbb vonzerő, a többi cikket talán el sem olvasták. A csorbát kiköszörülendő az akkor huszonéves Márquez vállalkozott rá, hogy riportot készít a Deportivo Junior másik sztárjával, az uruguayi Sebastián Berascocheával. Márquez akkoriban már nem foglalkozott a futballal, de foglalkoztatta a kihívás: a futball és az irodalom ötvözése. A találkozó létrejött, az interjú jól sikerült, a kész riport azonban csúfosan megbukott, amely Márquez elbeszélése szerint egyetlen kifejezésen múlott: a nevéből következtetve „példaszerű baszknak” nevezte a cikkben, nem figyelvén fel „arra az apró részletre, hogy szénfekete néger, a legtősgyökeresebb afrikai törzsből.” A Száz év magány ünnepelt írója később maga is elismerte, hogy ez élete baklövése volt, amely mind a karrierje, mind a szárnyait bontogató folyóirat szempontjából szerencsétlen lépésnek bizonyult.

A tiltott téma

Ugyanakkor több nagysikerű regénye is eredetileg riportnak indult. Az egyik legemlékezetesebb az 1981-es Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája, amelynek közvetlen valóságalapja Márquez egy kedves ismerőse, az életvidám orvostanhallgató Cayetano Gentile meggyilkolása volt Sucréban. Az esetről akkoriban sokat cikkeztek a helyi újságok, és Márquez a fejébe vette, hogy felderíti és megírja a történetet riport formájában. Az eset különlegességét az adta meg, hogy bár Kolumbiában könnyen elsül az emberek kezében a fegyver, és ahogy az író mondja: „mi, kolumbiaiak már akkor is bármely okból gyilkoltuk egymást, és ha nem volt ok, akkor kitaláltunk valamit” – a fiatalembert szenvedélyből ölték meg. Márquezt azonban nem is annyira a gyilkosság, mint a kollektív felelősség kérdése foglalkoztatta, amikor a szöveges megformáláson gondolkodott. A riportból aztán nem lett semmi, mert Márquez mélyen érző édesanyja az elhunyt édesanyjára való tekintettel megtiltotta fiának, hogy megírja a történetet addig, amíg Cayetano Gentile édesanyja él. Az anya harminc évvel élte túl fiát, ám amikor meghalt, már semmi nem gátolta Márquezt, hogy regényformába öntse a felelősség eloszlásának eme kitűnő példáját, amelynek során a nyomozás egyáltalán nem a tett indítékai és elkövetői felderítésére, hanem a közösség reakciójára irányult. Az író édesanyjának csak az volt a kérése fiához, hogy úgy kezelje Cayetanót, mintha csak ő is Márquez anyjának fia lenne.

Gábriel García Márquez ma is azt vallja, hogy „a regény és a riport ugyanannak az anyának a gyermekei”. A cél egy esemény ábrázolása, amely akár oknyomozó, akár bíráló, elemző riportról van szó, irodalmi formát és hozzáállást kíván.

További érdekes oldalak 

Kerek Roland cikke

Csoportot ajánlunk

Kapcsolódó linkek

hg.hu Online magazin az építészet, design és környezetkultúra témakörében.
MANDA - Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet honlapja Filmhírek, ajánlók, plakátok, fotók, programok, archívum.
Kreatív Művészet Kreatív ötletek, fotók, videók minden témában a dekorációtól a street artig.
Művész-világ.hu Hasznos információk, érdekességek a film, a színház, a zene, a tánc, az irodalom és a képzőművészet témakörében.
Napvilág.net Kulturális hírportál és online magazin.