Interjú - Négyszemközt Halász Judittal
Szendrei Judit
2003/11/24 08:00
900 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
"A gyerek nem hülye, csak kicsi, és kevés a tapasztalata" - Ötévnyi szünet után, szeptember végén ismét új lemezzel jelentkezett a gyerekek kedvence, Halász Judit. Az idén a Halhatatlanok Társulatának tagjai közé választott művésznőt az új albumról és korábbi pályájáról kérdeztük.

A megszámlálhatatlan színpadi és filmfőszereppel, kétmillió eladott albummal és sok ezer koncerttel büszkélkedhető művésznő pályafutása során számos díjat kapott, mind közül azonban talán a gyerekektől kapott közönségdíjra, a Mosolyrend Lovagja címre a legbüszkébb. A gyerekek sugárzóan kedves "Jutka nénije" csaknem három évtizede jelentette meg első lemezét, az azóta eltelt időszakban egy teljes generáció nőtt fel a dalain. A Micimackót és Csiribirit egykor selypítve kántáló "pisisek" mára bizony anyukák és apukák lettek, akik ugyanolyan kiskölyköknek éneklik a dalokat, amilyenek ők voltak egykoron. Ebből a felismerésből táplálkozik a szeptember végén megjelent, "Minden felnőtt volt egyszer gyerek" című album is.

-Igen hosszú idő - 5 év - telt el a legutóbbi lemeze megjelenése óta. Miért éppen most rukkolt elő az új dalgyűjteménnyel?

- A kiadó régóta próbált rábeszélni, de valahogy sosem éreztem rá elég energiát, úgyhogy nem lett belőle semmi. Az elmúlt időszakban azonban egyre több ember szólított meg - hentestől a parkolóőrön, a pénztároson át az orvosig, újságolva, hogy saját gyerekeiknek játsszák azokat a dalaimat, amelyeken maguk is felnőttek. Ez a felismerés adta végül az elhatározást, hogy készítsek egy olyan albumot, amely nemcsak a mostani gyerekekhez szól, hanem a szüleikhez is, akik jó pár évvel ezelőtt még szintén gyerekként voltak ott a koncertjeimen. A "jelenséget" külön dalban akartam megörökíteni, ezért megkértem Bródy Jánost, hogy írjon nekem egy olyan dalt, ami ezekhez a szülőkhöz szól. Így született meg a lemez "A dal ugyanaz marad" című záródala. Kíváncsian várom, hogyan fogadják majd a koncertjeimen.

- Bródy János mellett kik segítették még a lemez elkészítésében, és milyen verseket választott az albumhoz?

- A többi számhoz szintén korábbi "harcostársaimat" kértem fel: végighívogattam azokat a zenészeket, barátaimat, akikkel mindig szerettem dolgozni, illetve akikről úgy gondoltam, hogy szeretnék. A legnagyobb örömömre mindannyian igent mondtak: így szerepel a lemezen többek között "öreg" barátom, Tolcsvay Laci, valamint a No Comment két nagyszerű zenésze, Móricz Misi, a Fonográf, és Anti Tamás, a Bojtorján volt gitárosa is, akikre egyébként nemcsak a lemezeimen, de a koncertjeimen is támaszkodhatom. Az "újak" közül három nagyszerű dalt írt nekem Cipő, azaz Bódi László, a Rebuplic énekese, kettőt pedig Gerendás Péter, aki hétgyermekes apuka lévén szintén mestere a gyereknyelvnek. A lemezen két kivétellel kortárs költők művei szerepelnek. Versek, mert továbbra is hiszek benne, hogy a jó vers nemcsak megérinti, de jobbá is teszi a gyerekeket (és felnőtteket).

A műveket Kányádi Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Veress Miklós, Tóth Kriszta, Szép Ernő, Gazdag Erzsi, valamint két felvidéki költő, Simkó Tibor és Barak László művei közül válogattam. A dalok között az ismert gyerekpszichológus, dr. Ranschburg Jenő verseit szavalják el kis segítőim, a Hangyabanda színjátszó-csoport tagjai, és egy nagyon tehetséges kislány, Gábor Sára. Ja, és Szörényi Szabolcs is dörmög velem egy dalban, mint hajdanán az Almaszószban, vagy a Sehall-Selát Dömötörben. Az album kicsit annak is bizonyítéka, hogy én is "felnőttem": a korábbi lemezeimet ugyanis többnyire Bródy szerkesztette, ezt - és az előzőt - azonban már én. Ezért is tartott tovább az előkészítés, hiszen a versek és a zenészek kiválasztásától a stúdióig mindent magam intéztem.

-Honnan jött az ötlet annak idején, hogy gyerekeknek énekeljen?

- Lehet, hogy sokakban most egy világ omlik össze, de nekem eszem ágában sem volt gyerekeknek énekelni. Huszonéves voltam, sikeres színésznő, fel sem merült bennem, hogy az "aprónép" előtt szerepeljek. A dolog úgy kezdődött, hogy az Évszakok című tévéműsor szerkesztője felkérte Bródyt, hogy írjon zenét a Micimackó szövegére. Bródy fejéből úgy pattant ki a dal, mintha már rég megírta volna, és csak a felkérésre várna.

A zenei alapot a Tolcsvayék és a trió nevű zenekar játszotta (a Tolcsvay testvérek, és három zenész, köztük Móricz Misi, Német Oszi, a későbbi Fonográf együttes tagjai, akikkel ma is koncertezem.), én pedig énekeltem. A többi szám pedig azok közül a versek, dalok közül került a lemezre, amelyek valamiért fontosak voltak nekem, vagy valamilyen szerepet játszottak az életemben. Aztán megjelent a lemez és óriási siker lett, kiderült, hogy amit csinálok, az tetszik a gyerekeknek.

A második album már kifejezetten nekik készült, de a koncertezést csak később kezdtem el. Amikor végül - noszogatásra - gyerekközönség elé álltam, olyasmit vettem észre, amiről korábban egyáltalán nem volt tudomásom: képes voltam nagyon jó kapcsolatot létrehozni egy számomra még méretében is ismeretlen közönséggel, a székeken ugyanis mind olyanok ültek, akiknek a feje alig ért a széktámláig. Magam is meglepődtem, de szót értettünk egymással, méghozzá jól. Ez felkeltette az érdeklődésem irántuk, ők pedig érezték, hogy ez az érdeklődés nem művi, hanem valódi, és megnyíltak nekem. A szeretetük, ragaszkodásuk fantasztikus élmény volt számomra, előadóként pedig nagyon sokat tanultam a viselkedésükből.

Csupa olyasmit, amiket a felnőtt közönségtől nem tanulhattam volna meg, mert ők ismerik és betartják az illem szabályait, a gyerekek viszont nem előírások szerint viselkednek, hanem ösztönösen, ahogy éppen nekik tetszik. Ha az ember nem tudja valamivel "megfogni" őket, vagy ébren tartani az érdeklődésüket, akkor unatkoznak és a viselkedésükkel ezt rögtön értésre is adják. Ha viszont az ember "ért a nyelvükön", akkor annyi szeretetet és jót kap tőlük, mint senki mástól. Hát, így kezdődött.

-Megváltozott valami a gyerekközönséggel való találkozása után?

- Mindenképp. Korábban sosem éltem át például azt az érzést, amikor a koncertjeimen több száz apróság énekli csillogó szemmel a dalaimat, vagy ahogy utána följönnek a színpadra, átölelnek, megsimogatnak. Az első előadást soha nem fogom elfelejteni. Bevallom őszintén, a hideg rázott a gondolattól, és folyamatosan azon aggódtam, hogy hogyan leszek képes lekötni ezt az izgő-mozgó, nyüzsgő-idétlenkedő társaságot, akik előtt korábban sosem szerepeltem.

Elkezdtem énekelni, de egy idő után borzasztó dühös lettem saját magamra, amiért egyáltalán elvállaltam a felkérést, ugyanis roppant zavaró volt, hogy folyamatos zaj, duruzsolás hallatszott a nézőtérről. Néhány perc elteltével aztán majdnem elejtettem a mikrofont a meglepetéstől. Felfogtam ugyanis, hogy amit én zavaró hangoskodásnak hallottam, az nem zaj, hanem ének: nem beszélgettek, hanem megpróbálták velem énekelni a dalokat.

Az első fellépések persze számos tanulsággal szolgáltak: kiderült például, hogy az altatódalokat - bár nagyon szeretik - meg kell hagyni otthonra, mert ha a koncerten éneklem őket, bizony elpillednek, elalszanak, vagyis célt ér az altató. Egy idő után rájöttem arra is, hogy egy-egy új lemez megjelenésétől függetlenül, mindig csipegetni kell a korábbi dalokból is. Nem szabad rögtön húsz új dallal nekik rontani, mert elfáradnak, viszont elvárják, hogy amit szeretnek, és ismernek, azt elénekeljem, hogy ők is énekelhessék velem. Az olyan klasszikusokat például, mint a Sehall-Selát Dömötör vagy az Ákombákom, ma is mindig reklamálják, ha kimarad egy-egy fellépéskor, így ezeket - ha csak lehet - beleveszem a "repertoárba".

Az első koncerteken nemcsak énekeltem, hanem mesét is mondtam, meg verseket, aztán észrevettem, azt várják inkább, hogy beszéljek hozzájuk. A dalokat (illetve a dalok szövegét képező verseket) ezek után megpróbáltam mindig egy gondolat köré rendezni, a számok között pedig szóba elegyedni, kapcsolatot teremteni velük. Évek múltán aztán lassanként észrevettük, hogy új műfaj teremtődött: irodalmat sikerült eljuttatni játékos-zenés formában a gyerekekhez.

-Hogyan élte meg a saját gyermeke a sikereit, illetve azt, hogy "híres" mamája van?

- A saját csemetém - mondhatni - már beleszületett ebbe a korszakba, hiszen akkor volt 2 éves, amikor az első lemez megjelent. Igazából sosem kérdeztem tőle, hogy mit szól ahhoz, amit csinálok, de úgy tűnt: valahogy a "mi" termékünknek érzi az egymás után születő lemezeket. Ő volt természetesen az első kritikusom is, ha neki tetszett egy dal, tudtam, a többieknek is tetszeni fog.

-A gyerekeknek szóló lemezekkel és koncertekkel egy időben folyamatosan filmezett, illetve színpadon is szerepelt. Hogyan tudta összeegyeztetni a két szerepet, egyszerre otthon lenni a "kicsik", illetve a "nagyok" világában?

- A gyerekekkel való találkozásaimat nem tekintem szerepnek, nagyon fontos részei az életemnek. Aki ismeri a gyerekeket, tudja, hogy milyen nagy, koncentrált figyelmet igényelnek, és milyen könnyű elveszíteni a szeretetüket, bizalmukat. Én elhatároztam: addig fogom csinálni a lemezeket és a koncerteket, amíg érzek magamban elég erőt és energiát, hogy ezzel a szeretettel és bizalommal ne éljek vissza.

A szerepek megformálása, a színjáték, az más. Az nagyon szép, sok szakmai tudást követelő hivatás. Komoly játék. Minél jobban nevettet, néha annál nehezebb jól csinálni, és sokszor nemcsak a színészen múlik, hogy milyen lesz a produkció. A gyerekeknél az is fontos, hogy ne kezeljük le őket azért, mert egy méterrel alacsonyabbak. Az ütyülü-pütyülűs gyerekdalok talán azért nem válnak tartósan sikeressé, mert nem veszik ezt figyelembe. Az én meglátásom szerint a gyerekhez nem leereszkedni kell, hanem picit felnőtté kell tenni, ő ugyanis nem hülye, csak kicsi, és kevés a tapasztalata. Ettől viszont még nem kell gügyögni neki, hanem az ő nyelvén, az őt érdeklő-érintő dolgokon keresztül kell megszólítani.

A legjobb példa erre, amikor a közelmúltban egyszer óvodásközönség előtt énekeltem. Az összes korosztály közül őket tartom a legkeményebb diónak, mert nehéz lekötni a figyelmüket, az őket nem érintő vagy érdeklő dolgokra ugyanis nem figyelnek. Énekelem nekik egy dalt, ami az öltözködés nehézségeiről szólt. Tudtam, ha valamiben, hát ebben van tapasztalatuk. Miután megérezték, hogy ezt az érzést ők is ismerik, ez a gond egy kicsit az ő gondjuk is, a hatás nem is maradt el: visítozva, ugrálva énekeltek velem.

-Mit csinál most, hogy elkészült a lemez, és hol találkozhat Önnel a felnőtt illetve gyerekközönség?

- A Sylviában és a Rejtett játékokban játszom, illetve a Vörös postakocsit próbálom a Vígszínházban. Utóbbi különlegessége, hogy éltemben először fordul elő, hogy újra műsorra tűz a színház egy olyan darabot, amelyben már sok évvel ezelőtt egyik kedvenc szerepemet - Esztellát játszottam. Most - több évtized múltán - Bulla Elma egykori szerepét, Steinnét, a mádámot alakítom, a piroslámpás ház tulajdonosát. Készülök emellett a november 23-i vígszínházi lemezbemutatóra és ennek nov.30-i, dec.14-i illetve 21-i folytatására, a Krúdy bemutató után pedig elkezdem a Mesés zenék, zenés mesék sorozat következő darabjának, a Háry Jánosnak a stúdiómunkáit.

-Nem túl merész vállalkozás a pop-és a technozene világban gyerekeknek komolyzenét, sőt operát ajánlani?

- Annak idején, mikor a sorozat első részének, a Varázsfuvolának az elkészítésébe belekezdtem, arra gondoltam, talán azok a szülők, akik gyerekként hallgatták a lemezeimet, és nem csalódtak bennem, elhiszik nekem, hogy a világ kultúrájának értékes darabjait kínálom a gyerekeknek. Azt ígértem nekik, ha a gyerekek megismerik, szeretni és élvezni fogják, s bár nem tudhattam előre, a sejtésem végül beigazolódott, a Varázsfuvola aranylemez lett.

-Mekkora sikert vár a mostani albumtól?

- Hogy mennyire lesz népszerű, természetesen nem tudhatom előre, de szerintem jól sikerült, én nagyon szeretem. Remélem, hogy a gyerekeknek is legalább annyira fog tetszetni, mint az előzőek, de ha csak annyit érek el vele, hogy egy kis meghittséget csempészek vele rohanó világunk családi estéibe, ha egy hajszállal is, de hozzátehetek valamit ahhoz, hogy a szétesőben lévő családok kellemes hangulatban töltsenek el egy délutánt, akkor azt hiszem, elhihetem, hogy ez sem volt hiábavaló."

Hiábavaló? Hogy is lehetne hiábavaló, ami gyerekek tízezreit deríti jobb kedvre napról napra, ami átsegít a leckeírás vagy az almaszósz-evés nehézségein, és születésnapok tucatjait teszi "booooldoggá" kilencvenháromezer négyzetkilométeren? A siker eddig is biztos volt, most sem lehet másként, hiszen a dal - és főleg előadójuk - ugyanaz maradt.

Joó Hajnalka

Képek

  • www.westel900.hu/talalkozasok/ 3_01/07.html
  • www.necc.hu/kamasz/ kamasz_18.html
  • www.hungaroton.hu/classic/ eng_info.php?info=1028&vez=h
  • www.hungaroton.hu/classic/ eng_info.php?info=1025&vez=h

Csoportot ajánlunk

Kapcsolódó linkek

hg.hu Online magazin az építészet, design és környezetkultúra témakörében.
MANDA - Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet honlapja Filmhírek, ajánlók, plakátok, fotók, programok, archívum.
Kreatív Művészet Kreatív ötletek, fotók, videók minden témában a dekorációtól a street artig.
Művész-világ.hu Hasznos információk, érdekességek a film, a színház, a zene, a tánc, az irodalom és a képzőművészet témakörében.
Napvilág.net Kulturális hírportál és online magazin.