Irodalmi Nobel-díj 2006
Kormos Edit
2006/10/16 08:00
1168 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A 2006. évben Orhan Pamuk nyerte el a díjak legrangosabbikát. Az 54 éves török író a szólásszabadság, a nemzetiségék és kisebbségek közötti tolerancia szószólója. Magyarul eddig három műve jelent meg.

Névjegykártya

Neve:ORHAN PAMUK
Rövid életrajz:- 1952-ben született egy nagycsaládban Isztambulban
- gyermekkorában festőnek készült
- építésznek tanul Isztambulban az egyetemen
- később újságírói diplomát szerez
- 1985 és 88 között a Columbia, majd az Iowa Egyetem vendéghallgatója
- 1974-ben kezdett el írni, első műve A sötétség és fény
- első nagyobb sikerét 1982-ben megjelent művével, a "Cevdet Bej és fiai" c. regénnyel aratja, amiért elnyeri az Orhan Kemal-díjat is
- Madarali-díjat kap "A csend háza" (1983) c. regényért
- műveit azóta 40 nyelvre fordították le
Adalékok:

Törökországban sokat kritizálták és támadták politikai nézeteit is. Orhan Pamuk bírálta a török kormánynak a kurd kisebbséghez való hozzáállását.

Orhan Pamuk következetesen áll ki a szólásszabadság mellett. Ő volt az első muzulmán értelmiségi, aki a fatvával (halálos kiközösítés) sújtott Salman Rushdie mellett.

2005-ben számos támadás, sőt életveszélyes fenyegetés sújtotta hazájában az írót, aki egy svájci lapban nyíltan beszélt a tabunak számító törökországi örménymészárlásról (genocídium).

A külföldi kritikusok rendszerint Umberto Eco, Italo Calvino és García Marquez műveihez hasonlítják a "mágikus realista" török írót.

Művei közül több önéletrajzi ihletésű, családi regény.

"A nevem: Vörös" c. regénye a 16. századi Isztambulban játszódó misztikus történet.

Legutóbbi regénye, a Hó 2004-ben a The New York Times bestseller listáján szerepelt, s az év tíz legjobb regénye közé választották.

Legismertebb művei:1982. Cevdet Bej és fiai
1983. A csend háza
1985. A fehér kastély
(magyarul is!)
1990. A fekete könyv
1992. A titkos száz
1995. Az új élet
(magyarul is!)
1997. A nevem: Vörös
1999. A többi szín
2004. Hó
(magyarul is!)
Linkek

Orhan Pamuk hivatalos honlapja

Nobel-díj Pamuknak, üzenet Ankarának (Népszabadság)

Orhan Pamuk az Ulpius-ház honlapján

Orhan Pamuk a ma.hu-n

Orhan Pamuk és művei a Bookline-on

Csoportot ajánlunk

Kapcsolódó linkek

hg.hu Online magazin az építészet, design és környezetkultúra témakörében.
MANDA - Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet honlapja Filmhírek, ajánlók, plakátok, fotók, programok, archívum.
Kreatív Művészet Kreatív ötletek, fotók, videók minden témában a dekorációtól a street artig.
Művész-világ.hu Hasznos információk, érdekességek a film, a színház, a zene, a tánc, az irodalom és a képzőművészet témakörében.
Napvilág.net Kulturális hírportál és online magazin.