Megújult Chaplin remekműve, a Diktátor
2002/10/01 00:00
1329 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
A Diktátort, Chaplin 1940-ben bemutatott remekművét, állítólag valahol a világban mindig műsorra tűzik, bármi legyen is a divat, bármilyen helyzet, esemény legyen is a figyelem középpontjában. Hatvankét évvel megszületése után most készült el a restaurált változata, amelyben nemcsak a képek újulnak meg, hanem a digitális technika igénybe vételével a hang is visszanyerte eredeti tisztaságát.

Az MK2 társaság kiadja DVD-n is és mellékeli hozzá a forgatás kulisszatitkairól szóló 25 perces színes dokumentumfilmet. Megjelent ezenkívül David Robinson Chaplin-életrajza, és egy fotóalbum, amely 220, karrierjét és magánéletét bemutató fotót tartalmaz. Kiadják újra a 25 évvel ezelőtt elhunyt nagy művész Életem című könyvét és megjelenik egy lemez, a Chaplin-filmek zenéivel, maga Chaplin és a The Fureys együttes énekel rajta. Chaplin 1937-től kezdődően foglalkozott egy Hitlerről készítendő film gondolatával, mivel úgy ítélte meg, hogy "rossz modor kezd kialakulni a világban." A tényleges előkészületek 1948 nyarán kezdődtek, amikor maga mellé vett két fiatal írót, Dan Jamest és Robert Meltzert. Még annak az évnek a végére megírták a rekord hosszúságú, 300 oldalas forgatókönyvet.

Chaplin Hynkel szerepének eljátszása előtt tanulmányozta Hitler fotóit, meghallgatta beszédeit. "Ez az alak az általam ismert színészek egyik legnagyobbika" - jelentette ki, a tömeggyűléseken elhangzott szónoklatai láttán és hallatán. A színészgárda többi tagjait is felkérte néhány hasonló témájú filmrészlet megtekintésére. Így alakult Adenoid Hynkel, Benzino Napaloni, azaz Mussolini, Herring marsall (Göring) és Garbitsch (Goebbels) figurája. A film díszleteit is a valóság ihlette. Chaplin elmondta később, hogy Leni Riefenstahl az Akarat diadala című filmje inspirált bizonyos jeleneteket és díszleteket, hogy a náci Albert Speer építész által tervezett új berlini kancellárai berendezéseinek mintájára tervezték meg Hynkel dolgozó szobáját, beleértve a híres földgömböt is.

A forgatás 1939 szeptemberében kezdődött, hat nappal azután, hogy Anglia hadat üzent Németországnak és 1940 márciusában fejeződött be. De a következő hat hónapban a rendező még állandóan finomította, kivágott belőle jeleneteket, hozzáadott újakat, és különösen nagy gondot fordított a hangra. Miután független volt, megengedhette magának, hogy ne törődjön a kiadásokkal.

A filmet 1940. október 15-én mutatták be New York-ban. A hivatalos fogadtatás langyos volt. A baloldali kritikusok szentimentálisnak tartották, a jobboldaliak kommunistának. Mivel 1940-ben az amerikai kormány még tartotta magát elszigetelődési doktrinájához, a film témája, egy hatalma teljében lévő állami vezetőnek és rendszerének nevetségessé tétele, zavart okozott. Chaplint korábban le is akarták beszélni tervéről. A közönségsiker azonban azonnali és hatalmas volt. És nemcsak az USA-ban, hanem Angliában is, ahol 1940 decemberében kezdték játszani a mozik.

Tetszett a film nemcsak azért, mert kinevette Hitlert, hanem mert gazdag politikai gondolatokat tartalmazott a média szerepéről, az osztálykülönbségekről, a fajok megkülönböztetéséről, a náci politikai és katonai struktúra belső ellentmondásairól. Tetszett a hasonmás-ötlet is, hogy a hóhért és az áldozatot ugyanaz az ember játssza. Chaplin már az előző években is foglalkozott azzal az elképzeléssel, hogy csinál egy ilyen filmet. Először Napóleonra gondolt, akit egy hasonmása szöktetett volna meg Szent Ilona szigetéről. De sajnos közbeszólt a kortárs történelem. 1931-ben, amikor a rendező Berlinbe látogatott, a róla megjelent karikatúrákban szerepet kapott a csavargó figurájának Hitlerrel való hasonlósága. Chaplin bosszankodott is miatta. "A kurafi lemásolta a figurám bajuszát!" - mondta. Talán ennek a kis intermezzónak is szerepe volt a Diktátor születésében.

A rendező a The New York Times 1940. október 28-i számában válaszolt a legtöbbször megfogalmazott kritikákra. Szemére vetették, hogy hogyan tudott komikus filmet csinálni a nácizmusról. "Nevetni lehet mindenen - mondta - A halálon is, Hitleren is." Voltak, akik propagandafilmnek tekintették a Diktátort. "A Diktátor nem propagandafilm - válaszolta - Tény, hogy nem nyúltam a témához kesztyűs kézzel, nem kerestem az udvarias szavakat, de nem tehettem alku tárgyává azt, amit nagy többségünk mélyen átérez." A filmet záró beszédet, amikor - a forgatókönyv szerint - a bohóc átváltozik prófétává, szintén sok kritikus bírálta. Volt, aki túl hosszúnak találta, volt, aki azt kifogásolta, hogy hangnemben nem illik a filmhez. "A film két óra hét perc. Ha ebből két óra, 3 perc komédia, komédia nem bocsátható-e meg nekem, hogy komédiámat olyan hanggal akarom befejezni, amely becsületesen és realizmussal tükrözi világunkat, nem bocsátható-e meg, hogy jobb világot kívánok?" - felelte.

Az Életemben utólag erről ezt írta: "Ha ismertem volna a német koncentrációs táborok igazi szörnyűségeit, nem tudtam volna megcsinálni a Diktátort. Nem tudtam volna nevetni a nácik gyilkos őrületén." 1940-ben valóban nem tudhatott mindent. Azt sem, hogy filmje nemcsak zseniális, hanem profétikus is.

A történethez a sors is hozzadta a maga iróniáját: egy híradórészletben látható, hogy amikor 1945-ben a szovjet csapatok behatoltak a kancellára lebombázott belsejébe, az egyetlen épen maradt tárgy egy hatalmas földgömb volt.

(gluck)

Csoportot ajánlunk

Kapcsolódó linkek

hg.hu Online magazin az építészet, design és környezetkultúra témakörében.
MANDA - Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet honlapja Filmhírek, ajánlók, plakátok, fotók, programok, archívum.
Kreatív Művészet Kreatív ötletek, fotók, videók minden témában a dekorációtól a street artig.
Művész-világ.hu Hasznos információk, érdekességek a film, a színház, a zene, a tánc, az irodalom és a képzőművészet témakörében.
Napvilág.net Kulturális hírportál és online magazin.