Robert Capa a Várban
2002/04/08 08:00
931 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Robert Capa fotókiállításának meglátogatása a Magyar Nemzeti Galériában kivételes alkalom lehet arra, hogy szembesüljünk a jelenkor háborúival. Capa, aki az 1936-ban kirobbant spanyol polgárháborút fotózta végig, alkalmat teremtett arra, hogy megnézzük, hogy az akkor kivételes kegyetlenségéről elhíresült háború, mely Picassót a Guernica megfestésére késztette, valójában milyen emberi volt azokhoz képest, melyeket azóta vívtak, és ma folytatnak.

A fotók azt mutatják, hogyan indulnak el a köztársaság oldalán harcoló önkéntesek a három évig tartó öldöklő harcba, mely a második világháború főpróbáját jelentette - csak éppen ellenkező kimenetellel. Leghíresebb képe, Az önkéntes halála azt a pillanatot rögzítette, mikor egy ember halálos lövést kapott, már nem tartja a lába, de még nem ért földet a teste, valamiféle köztes helyzetben lebeg ég és föld között, az élet és a halál között. A férfi egy domb gerincén áll kitárt karral, már összeomló testtel. Sok képen kísérhetjük figyelemmel a polgári lakosság nyomorúságát, ahogy földbe vájt viskókban vészelik át a háborús éveket, félelemmel az arcokon kémlelik az eget, melyen időről-időre feltűnnek a Luftwaffe gépei, melyeket Hitler kölcsönzött Francónak.

Robert Capa fotói számunkra különösen érdekesek, hiszen alkotójuk 1913-ban Friedmann Endre néven Budapesten született, ahol apjának kis szövetboltja volt, és ahol első szerelme, egy iskoláslány vezette be a fotózás világába. Innen indult el Friedmann Endre előbb Németországba, Berlinbe, majd a franciaországi Párizsba, ahol André Kertész, a szintén magyar származású, világhírű fotós vette pártfogásába. Ekkoriban nevét is André Friedmannra változtatta, de ezzel a névvel sem sikerült áttörést elérnie. Ekkor német barátnőjével úgy döntöttek, hogy kitalálnak egy fiktív személyt, egy gazdag amerikai fotóriportert, Robert Capát, akinek képeivel ők kereskednek. Ezzel a trükkel azután már igen komoly sikereket értek el, ezért később felvette a nevet.

1936-ban, a spanyol polgárháború kitörésekor rögtön Spanyolországba utazott, ahol végig követte az események menetét, egészen Franco tábornok 1939-es barcelonai bevonulásáig, mely a köztársaságiak vereségét jelentette. A köztársaságiak és a polgári lakosság életét fotózta, hónapokon át pedig a nemzetközi brigádok közül a magyar Zalka Máté (Lukács tábornok) vezette csapattal tartott. Azok, akik ezt nem tudják, csodálkozni fognak azon, hogy mit keresnek a spanyol fotók között jellegzetesen széles arccsontú, bajuszos, amolyan 1930-as divat szerinti fazonú kun-magyar arcok - mintha a kor hazai sikerfilmjei egyikének vásznáról lépnének le.

A második világháborúban végigkövette az eseményeket, ott volt a normandiai partraszálláskor Omaha Beach-en, a D-napon, és láthatta a szövetségesek vonulását Franciaországon és Németország nyugati részén át. A háború után Henri Carteir-Bresonnal és David Seymourral, a kor egyik leghíresebb riporterével közös hírügynökséget alapított, melynek működéséhez ő olyan munkákkal járult hozzá, mint például az indokínai francia hadműveletek dokumentációja, fotózása.

Capa halála életéhez méltóan emblematikus: 1954-ben, miközben egy francia csapattal a tengerpart felé menekült, rálépett egy aknára és meghalt.

Csoportot ajánlunk

Kapcsolódó linkek

hg.hu Online magazin az építészet, design és környezetkultúra témakörében.
MANDA - Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet honlapja Filmhírek, ajánlók, plakátok, fotók, programok, archívum.
Kreatív Művészet Kreatív ötletek, fotók, videók minden témában a dekorációtól a street artig.
Művész-világ.hu Hasznos információk, érdekességek a film, a színház, a zene, a tánc, az irodalom és a képzőművészet témakörében.
Napvilág.net Kulturális hírportál és online magazin.