Tánctér - Bozsik Yvette
Kormos Edit
2007/12/16 11:43
1050 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Formabontó művész, aki azonban tökéletesen ismeri a klasszikus talapzatot, melynek anyagát vizsgálja, ízekre cibálja és újraértelmezi. Produkciói megdöbbentőek, elgondolkodtatóak. Hagyományos értelmezési kliséink csődöt mondanak előadásain...

Mégis Bozsik Yvette-nek köszönhető, hogy egyre több néző kíváncsi a kortárs táncművészet produkcióira. Pedig Bozsik előadásai egyáltalán nem tekinthetők népszerűsítő, popularizáló daraboknak. Ízig-vérig lázadó, tabutémákat feszegető anyagok ezek, melyekhez egészen speciális stilizációval és humorral közelít. Bozsik Yvette 1968-ban született Szolnokon. 1978 és 1988 között az Állami Balettintézetbe járt, ahol balettművészként diplomázott. A klasszikus balett kereteit már kamaszkorában is túl szűkösnek érezte: 16 éves korától avantgárd kísérleti darabok alkotásában vett részt. 1984-ben Árvai György képzőművésszel egyetemben megalakították a Természetes Vészek Kollektívát. Ez a társulat formabontó és egészen különös performance-airól lett ismert. Ám senki sem lehet próféta a saját hazájában: Bozsik Yvette neve is hamarabb csengett ismerősen külföldön, mint idehaza.Diplomájával kezében a Fővárosi Operettszínházba szerződött táncművésznek. 1992-től azonban mind a TVK-t, mind pedig az Operettszínházat maga mögött hagyja, s önálló alkotói pályára lépett. Koreográfiákat készített a Szegedi Balett számára, majd 1993-tól a Katona József Színházhoz szerződött mint koreográfus-rendező. Ugyanebben az esztendőben alapította meg saját társulatát, a Bozsik Yvette társulatot, mely az óta a kortárs magyar táncművészet legkiemelkedőbb, világszerte elismert együttese. Bemutatóit megtekinthetjük a Trafóban, a Katona József Színházban csakúgy, mint a Nemzeti Táncszínházban.

Sokoldalú művész: érdeklődése nem merül ki a kortárs táncművészet új útjainak keresésében, de színházi darabok rendezéséig és filmes szerepek színészi megjelenítéséig terjed. "Nem tudok beállni csak a táncos világba, mert nekik túlságosan színházas, amit csinálok, a színháznak meg túlságosan tánc. A kettő között én mindig ide-oda ugrálok, utazgatok, hiszen ilyen szempontból mindegy, hogy mivel fejezem ki magam. Nem az eszköz a fontos, hanem a tartalom." - nyilatkozta.Művészi pályáját számtalan siker és elismerés kíséri. 1994-ben megkapta a Harangozó Gyula-díjat, majd 2000-ben Érdemes Művész lett. Külföldi elismerésekben sem volt hiány: megkapta a Francia Köztársaság Lovagrendjét, az Edinburgh-i Fesztivál Nemzetközi Kiritikusi Díját három ízben is elnyerte. Kortárs táncosok közül pedig ő kapta meg elsőként a Kossuth-díjat. Alkotói pályájának nem kisebb elismerése az alkotótársak sora: Bozsik Yvette dolgozott együtt Fischer Ivánnal, Halász Péterrel, Mészáros Mártával, Tímár Péterrel, Bacsó Péterrel, Janisch Attilával, Diamonda Gallas énekesnővel és John Lurie színész-zenész külön neki komponált zenét.

Csoportot ajánlunk

Kapcsolódó linkek

hg.hu Online magazin az építészet, design és környezetkultúra témakörében.
MANDA - Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet honlapja Filmhírek, ajánlók, plakátok, fotók, programok, archívum.
Kreatív Művészet Kreatív ötletek, fotók, videók minden témában a dekorációtól a street artig.
Művész-világ.hu Hasznos információk, érdekességek a film, a színház, a zene, a tánc, az irodalom és a képzőművészet témakörében.
Napvilág.net Kulturális hírportál és online magazin.