Anekdoták angol, német és francia  nyelven
2002/11/18 08:00
2305 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Még a legjobbakkal is előfordult, hogy furcsa helyzetekbe keveredve voltak kénytelenek bizonyítani. A nagy vallásreformátor Luther például valósággal vonzotta a bajt, hiszen a korban szokásos egyházi viták mellett sötét erőkkel - magával az Ördöggel - is harcolnia kellett, nem is beszélve a többiekről...

A szerzetesi hivatást "viharos" döntés előzte meg

A legtöbb, önmagát Istennek szentelő ember csendes magányban elmélkedik a Teremtőről, a lelki megvilágosodásról, és hosszas tűnődés után, érzelmileg megtisztulva járul az Úr színe elé. Luther azonban - a források szerint - rendkívül korhely joghallgató volt, akinek meg sem fordult a fejében az a nemes gondolat, hogy életét magasabb célok szerint élje le. A sors azonban mindig produkál furcsa véletleneket. 1505-ben egy júliusi napon gyökeres változás következett be a fiatal Martin életében.

A szüleit látogató egyetemista olyan erős viharba került, hogy közvetlen közelében lecsapott egy villám, komoly ijedelemre adva okot. Túlzás lenne azt állítani, hogy hősünk nem volt bátor, hiszen a kialalkuló légnyomás a földre teremtette őkelmét, és szorult helyzetében minden oka megvolt rá, hogy Szent Annát hívja, és kijelentse: "Szerzetes akarok lenni."  A krónikásoknak természetesen nincs okuk feltételezni, hogy a vihar volt az egyetlen ok, amely Luthert az igaz ösvényre terelte, igaz, alig két héttel később, július 17-én - a szülői könyörgés ellenére - az erfurti Fekete Kolostorban szerzetes lett.

A történetet angolul az alábbi site-on olvashatjátok  http://www.luther.de/en/blitz.html
Németül  http://www.luther.de/legenden/blitz.html

Ördög ellen tintatartó  

Bizonyára nem meglepő, hogy a keresztény vallás szószólóit, és az igaz utat követő tudósokat gyakran rosszindulatú rágalmazások, támadások érték, sokakat közülük nem csupán az egyház, hanem maga az Ördög is kísértett. A pokolbéli zaklatásoknak nem volt könnyű ellenállni, ezért minden sértettnek meg lehetett a maga eszköze arra, hogy a kellemetlen inzultus ellen védekezzen.  A zsoltárok és egyéb, Istenhez küldött fohászok minden bizonnyal enyhítették a Sátán támadásait, bár néha elő-elő fordult, hogy a garázda betolakodót csak drasztikusabb módszerekkel lehetett kordában tartani.

Amikor Luther Wartburg várában tartózkodott, a Gonosz támadásai valósággal megsokszorozódtak, és az imádkozás, valamint a vidám, ám Istennek tetsző éneklés nem mentesített a panaszok alól. Az egyik éjszakán az Ördög különösen elszemtelenedett, és a jámbor reformátort legmélyebb álmából ébresztette. Talán érthető, hogy barátunk felháborodott ezen a méltatlan merényleten, és radikális lépésre szánta el magát - a falra hajította a tintatartót, amellyel teljes mértékben megtorolta az eseményt. Egyesek szerint a tintafolt ma is látható Wartburg-ban, ám az esemény hitelességét senki sem igazolja.

A történet angolul  http://www.luther.de/en/tintenfass.html
A történet németül  http://www.luther.de/legenden/tintenfass.html

A Luther-rajongók élete sem egyszerű

A leghírhedtebb német reformkorban nemcsak a vallás szószólóinak, de őszinte rajongóiknak sem lehetett egyszerű az életük. Egy Lutherrel szimpatizáló fiatalembert például igen komoly próbatétel elé állította szíve választottjának nagymamája. 1520. december 10-én Luther egy ma már híressé vált wittenberg-i tölgyfa alatt elégette a pápai oklevelet és ellenségei könyveit. A rajongó fiatalember lelkesen kommentálta az eseményeket ifjú szerelmesének - s mint utólag nyilvánvalóan megbánta - a hölgy nagymamájámak is. Az idős hölgy, aki a régi vallásban hitt, nem volt túlzottan elragadtatva, sőt, vőjelöltje nézetei annyira felkavarták, hogy kijelentette, addig férjhez nem adja bájos unokájátát, míg a sétabotja ki nem hajt, majd a szóban forgó eszközt a földbe szúrta. Egy joghallgató eszén azonban nem lehet ilyen egyszerűen túljárni: másnap egy fiatal tölgyfát ültetett a kijelölt helyre, majd pontosan egy év múlva értesítette az idős asszonyt a csodáról.

A történet angolul -  http://www.luther.de/e/baeume.html
A történet németül -  http://www.luther.de/legenden/baeume.html 

Auch ein König - anekdota egy ismeretlen szerzőtől 

Az alábbi oldalon egy kedves, német nyelvű anekdotát olvashattok a híres udvari karmesterről, Graun-ról, aki sem tehetségét sem becsvágyát tekintve nem maradt el az uralkodótól. Sokan példát vehettek a bátor zeneszerzőről, aki nem átallotta magát "királynak" nevezni, legalábbis saját berkeiben. A történetből kiderül, miért vetemedett a derék honpolgár ilyen nagystílű és nem utolsósorban bátor cselekedetre.

Zeneszerzőkről, karmestekről fennmaradt anekdoták 

A hangszerek mestereinek nem volt egyszerű a teli gyomrú londoni közönséget kellőképpen műértő hangulatba hozni, még a legrutinosabb előadók - többek közt Haydn - sem menekülhetett attól a megszégyenítő érzéstől, hogy a közönség soraiban néhányan szunyókálásra adták a fejüket.  A bőven elfogyasztott nagypolgári ebédet azonban Haydn nehezen fogadta el magyarázatként, így kénytelen volt muzsikájában is alkalmazkodni az angol polgárok rossz szokásaihoz. A "Sinfonie mit dem Paukenschlag" állítólag kifejezetten lustálkodók számára készült, a mű nem csupán dallamában, de ritmusa szempontjából is tökéletesen alkalmazkodik a helyzethez, és minden koncertlátogató számára lehetővé teszi a darab teljes élvezetét.

Vegyes anekdoták németül

Friedrich der Große  Im ersten Schlesischen Krieg hatte Friedrich II. bei Todesstrafe verboten, in den Zelten Licht zu brennen. Eines Abends macht er selber die Runde und sieht im Zelt eines Hauptmanns eine Kerze brennen. Er tritt ein und verlangt eine Aufklärung. Der Hauptmann fällt auf die Knie und zeigt den Brief, den er seiner Frau geschrieben hat.  "Gut", sagt der König, "schreib er noch eine Nachschrift."  Der Hauptmann setzt sich, nimmt die Feder zur Hand, und der König diktiert:  "Morgen früh werde ich erschossen."  Und so geschah es auch.  Darum nennt man ihn ja auch Friedrich den Großen.  Anekdoten zur Person und im Umkreis Goethes  August Wilhelm Schlegel  Schlegel war sehr eitel. Er besaß eine ganze Menge Perücken, und zwar in allen Längen. Eine Perücke war mit ganz kurzen Haaren, dann etwas längeren, dem natürlichen Haarwuchs entsprechend sich steigernd bis zu den ganz langen.  Hatte Schlegel die Perücke mit den ganz langen Haaren auf, pflegte er sich demonstrativ über die Haare zu streifen und zu bemerken: "Ich glaube, ich sollte mir bald wieder einmal die Haare schneiden lassen."  Bald darauf erschien er in der Perücke mit den kurzen Haaren.  
http://www.zum.de/Faecher/D/Saar/gym/goetanek.htm

Albert Einstein, Charlie Chaplin 

Auf einem großen Empfang begegneten sich einmal der Schauspieler und Regisseur Charles Chaplin und der Physiker und Nobelpreisträger Albert Einstein.  Einstein, der Chaplin sehr bewunderte, sagte zu ihm: Wahre Kunst ist Ihre geniale Einfachheit.. Jedes Kind der Welt versteht sie."  Worauf Chaplin erwiderte: " Aber Ihre Kunst ist noch viel genialer. Jeder bewundert Sie , und keine Mensch versteht Sie!"   Gustav Mahler  Gustav Mahler, der an der Wiener Hofoper gerade Wagner dirigierte, fragte den Komponisten Karl Goldmark, ob er sich die Aufführung einmal anhören wollte.  "Nein" erwiderte Goldmark, "ich höre mir Wagner nicht an, um ihm nicht ähnlich zu werden."  Mahler darauf: " Sie essen doch auch Rindfleisch und werden kein Ochse."   

Francia tájegységek legendái

Il y a très longtemps, lorsque les Dieux courtisaient les filles des hommes, un monstre (moitié serpent, moitié dragon) happait les gens sur son passage au moyen de sa langue.

C'est alors, qu'un couple de divins, Divanona et Divanogétimar jetèrent un mauvais sort et pétrifièrent l'animal. Ainsi, encore aujourd'hui, nous pouvons voir la gueule de l'animal (la cavité) et sa langue (la nappe d'eau). C'est dans la rue de l'Empéry, insérée dans le montant d'une fenêtre, qu'une plaque de marbre a été découverte. Cette dernière, gravée avec minutie et en caractères romains, dévoile une inscription latine.

Cette inscription semble se rapporter à des divinités locales, et la traduction suivante nous semble appropriée : "Lucius Coelius Rufus, Julia Severa sa femme, Lucius Coelius Mancius leur fils, à Mars Divannon et à Mars Divanogetimarus, avec une juste reconnaissance, en accomplissement d'un voeu". Cet ex-voto est aujourd'hui visible dans la hall de la Mairie Le rocher de la Roque Saint-Sous, venant d'un pèlerinage de Saint-Jacques de Compostelle, passe par Riols pour se rendre à l'Ermitage de Sainte-Marie de Lazaret. Fatigué de sa longue marche, il décide de faire une pause à la ferme de La Fargues. Il se rafraîchit, déguste une assiette de soupe offerte par la fermière et, se repose.

La fraîcheur du soir le réveille. Avant de reprendre sa route, il secoue fortement ses chaussures d'où s'échappent quelques cailloux qui l'avaient gêné durant sa marche. A cet instant précis, une violente rafale de vent les projette sur le montagne d'en face où le plus gros s'incruste et y reste. Il y est encore et, très intrigués, les fermiers de Fargues pensent que le coup de vent était un maléfice du Diable. 

Egy megfejtetlen mítosz egy különleges állatról  Különös ragadozó pusztított a XVIII. századi Franciaországban, a többé-kevésbé farkashoz hasonlító, ám megjelenési formáját tekintve sokkal veszélyesebb ragadozó kivált nőket és gyerekeket ragadott el, és hiába érkeztek a legkülönfélébb szakértők, a titokzatos fenevadnak senki sem akadt nyomára. Később természetesen produkálni kellett egy elejtett vadat az udvar számára, így a történet látszólag lezáródott, a környéken azonban továbbra is titokzatos, ragadozó állat okozta balesetek fordultak elő. A rejtélyt a mai napig nem sikerült megfejteni, pedig rengeteg hozzáértő és laikus dolgozott rajta. Aki francia nyelvet tanul, és szeretne a dolog végére járni, az alábbi weblapon találhat egyéb adatokat.

Tananyagot ajánlunk

Fejleszd a szókincsed!

Készülj a nyelvvizsgára!

Sulinet a Pinteresten!