Érettségi tételek - A szövegösszetartó erő fajtái és szerepe
2014/05/14 17:24
13175 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A szövegek általános jellemzője az egységesség, az összefüggés, amelyet az egyes elemek szoros kapcsolata, a kohézió biztosít.

kohezio-horizontal

Amikor nyelvtannal, vagyis a nyelvi jelrendszert alkotó elemekkel és szabályokkal foglalkozunk, érdemes mindig figyelembe vennünk a tényt, hogy nem valami végső, megingathatatlan igazságot vizsgálunk, hanem egy modellt, amit számos, nagy tapasztalattal rendelkező szakember alkotott hosszú idő alatt. A modellek egészére vagy részeire vonatkozóan véleménykülönbségek vagy konszenzusok jönnek létre; például hiába van fogalmunk az olyan jelenségekről, mint a szó, a mondat vagy a szöveg, egészen pontosan egyik sem definiálható, legfeljebb jellemezhető. A szöveg, álljon bár egyetlen szóból vagy százezerből, általános jellemzője az egységesség, az összefüggés. A szövegösszefüggés jelenségét kohéziónak nevezzük; az alábbiakban ezt a jelenséget vizsgáljuk, példának pedig tipikusnak mondható szövegeket veszünk (vagyis az egy szóból álló szélsőséges eseteket például figyelmen kívül hagyjuk).

A tétel kifejtése

A kohézió. A szöveg lényegéhez tartozik tehát az a jelenség, hogy alkotóelemei, a szövegegységek összekapcsolódnak egymással. Ez a kohézió, a szövegösszetartó erő, grammatikai és szemantikai jelenségek együttese.

A lineáris kohézió. A kohéziót vizsgálhatjuk a szöveg kisebb egységeivel kapcsolatban, vagy kiindulhatunk a teljes szövegből is. Az előbbit, tehát a kisebb szövegegységek összefüggését lineáris kohéziónak nevezzük, utalván ezzel a szöveg vonalszerű, lineáris jellegére, az egymásutániság meghatározó szerepére. A lineáris kohézió elemei között a legerősebb kapcsolatot a grammatikai kapcsolóelemek (például az állítmány és az alany, illetve a tárgy egyeztetése, a határozós és jelzős szerkezetek, vagy a névutó és a névszó kapcsolata stb.). A lineáris kohéziót biztosítja a szöveg utalásrendszere, melynek legfőbb kifejezőeszközei a névmások, a kötőszók, a határozószók, a névelők, a jelek és a ragok. A szöveg tartalmazhat visszautalásokat (anaforákat: Zsófi még aludt, Peti nem akarta felébreszteni őt.), előreutalásokat (kataforákat: Noha a legvitézebb görög volt, Akhilleusz mégis elesett a trójai háborúban. – itt a határozott névelő, a felsőfok jele és az azonosító szerepű főnév együttesen utalnak a második tagmondat alanyára), valamint rámutatást (deixist: Dávid megállt a kirakat előtt, kinyújtotta az ujját, jelezvén: ő azt kéri.). A grammatikai és utalásrendszer mellett vizuális (gondoljunk a szonett híres szövegformájára!), akusztikai (a hangzó szövegek esetében), stílusbeli (egy tudományos cikk egységét zavaróan meg tudja bontani egy pongyolán megfogalmazott mondat) és jelentéstani kapcsolóelemek is hozzájárulnak a lineáris kohézió megvalósulásához.

A globális kohézió. A teljes szöveg összefüggésrendszerét globális kohéziónak hívjuk. A szövegösszefüggésnek ezen a szintjén is nagy szerepet játszanak a fent említett utalóelemek, amelyek azonos valóságelemekre vonatkozó rendszerét korreferenciának nevezzük (személetes példa erre az eposzokból ismert állandó jelző). Utalóelemként viselkedhetnek az ismétlések különféle esetei és a szinonimák is. Ezek mellett kívül azonban globális szerepe van a címnek, a témahálózatnak, a nagyobb egységeket szervező logikai kapcsolatoknak is.

A cím, noha sokan vitatják azt, hogy a szöveg részének tekintendő, különleges kapcsolatban áll a szöveggel; valami fontos dolgot „mond el róla”. A témamegjelölő cím a szöveg tartalmáról informál minket (pl. Yann Marten: Pi élete), műfajmegjelölő cím a formára is utalhat (pl. William Shakespeare: Tévedések vígjátéka), a reklámszerepű cím blikkfangos, hatásvadász jellegű (pl. A lét elviselhetetlen könnyűsége), míg a címkeszerű cím egy-két szava a szöveg fontos motívumát, szereplőjét emeli ki (pl. Szabó Magda: Az őz). A cím fajtájának meghatározása természetesen egyszersmind értelmezést és értékelést is jelent.

A szöveg témahálózata, más néven az aktuális tagolás a szöveg (a befogadó szempontjából) ismert és új közléselemek váltakozásának dinamikája. A szöveg ismert közléselemeit témáknak (T), az új elemeket rémáknak (R) nevezzük – ez utóbbi a mondat hangsúlyos része, a közölnivaló. A téma és a réma sokféle rendben követhetik egymást. A népmesék eleje például általában lineáris témafejlődést mutat: „Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy király (R), annak (T) egy fia (R). Több gyermeke nem volt, de jó is, hogy nem volt, mert a királyfi (T) alig állott lábra, meghalt az édesanyja (R). Mikor a királyné (T) a halálos ágyán feküdt, odahívta az urát (T), s mondta neki (R)…” (A bölcs királyfi; Benedek Elek gyűjtése). Máskor egy főtémából levezethetők az egyes mondatok témái; ez a típus a tudományos szövegekben gyakori: „A Higgs-bozon vagy Higgs-részecske[1] egy olyan részecske, amelyet a részecskefizika standard modellje jósolt meg. Ez a részecske a közvetítője a Higgs-térnek és ez felelős a többi részecske tömegéért. A Higgs-mező klasszikusan (tehát nem kvantáltan) is felírható a speciális relativitáselméletben, ekkor mint egy négyes skalár mező jelenik meg, és befolyásolja a részecskék nyugalmi tömegét.” (részlet a Higgs-bozon című Wikipedia-cikkből, melynek főtémája a szóban forgó részecske – elérés: 2014. május 3. 13.52).

A globális kohéziót elősegítő logikai eljárások közé tartozik a párhuzam, az ellentét, a rész-egész viszony, az induktív vagy a deduktív szövegszerkesztési mód. Ezeken kívül nagyobb szövegegységekre jellemző összetartó erő lehet a fókuszmondat és a tételmondatok jelenléte, valamint egy hatásos felütés és záró mondat is.

Kohézió és koherencia. Végül egy bekezdés erejéig térjünk ki arra, hogy mint sok más jelenség, úgy a szövegösszetartó erő is sokféle terminológiával, elmélettel leírható. Van olyan leírás, amely megkülönbözteti a kohéziót a koherenciától, utalva ezzel a szemantikai és pragmatikai kapcsolóelemek különbözőségére. E szerint a szemantikai jellegű összetartó erő a kisebb szövegegységek hatósugarában működik, míg a pragmatikai jellegű szerepe átfogóbb, a teljes szövegre kiterjed.

A tétel összegző leírása

A szövegösszetartó erő, vagyis a kohézió a szöveg minden szintjén jelen van. A kisebb egységeket összetartó erőt lineáris kohéziónak, a nagyobb szövegegységeket összetartó erőt globális kohéziónak nevezzük. Az előbbi elemei között említhetők a grammatikai kapcsolóelemek vagy az utalásrendszer, míg az utóbbit például a cím és a szöveg viszonya, a korreferencia, az aktuális tagolás, az egyes logikai viszonyok vagy az ismétlés segíthetik elő.

Kerek Roland

Tananyagot ajánlunk

Fejleszd a szókincsed!

Készülj a nyelvvizsgára!

Sulinet a Pinteresten!