A barokk Franciaországban
Farkas Zoltán
2004/06/20 21:07
2112 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A francia barokkot hajlamosak vagyunk a Napkirály korát idéző pompával, a hatalom erejét és mindenütt jelenvalóságát plasztikusan bemutató műalkotásokkal azonosítani. A világ azonban - mint mindig - sokszínűbb, bár nem biztos, hogy tartalmasabb. Miért?

A XVII. században - XIII. és XIV. Lajos uralkodásának idején - erős abszolút monarchia jött létre Franciaországban. Felvirágzását olyan kiemelkedő képességű államférfiak jó gazdaságpolitikájának köszönheti, mint Richelieu, Mazarin és Colbert. A király személyében összpontosuló korlátlan központi hatalom a polgárságnak juttatott kedvezményekkel, az ipar és a kereskedelem támogatásával kompenzálta a nagybirtokos nemesség politikai törekvéseit. A XVIII. században ez a labilis egyensúly felborult. A gazdaságban egyre nagyobb teret hódító polgársággal szemben a monarchia arra kényszerült, hogy saját érdekei védelmében a feudális réteget pártolja. Az elkerülhetetlen ütközés 1789-ben a társadalom rendjét alapjaiban megváltoztató forradalomban robbant ki.

Az életkép a francia festészetben

IV. Henrik uralkodása idején a politikailag, gazdaságilag újjászerveződő francia királyságban a művészet is új irányban fejlődött tovább avval, hogy teret nyert a nyitottság, a különböző művészeti látásmódok iránti fogékonyság, a hatások sokfélesége. Tovább élt a manierizmus, az itáliai befolyás - mint a kultúra minden területén - erős maradt, ugyanakkor erősödött a németalföldi hatás is; északról egyre több flamand festő telepedett át - jól fizető udvari megbízások reményében - Párizsba. Kis méretű képeik nem a hagyományos vallásos vagy történeti témákat dolgozták fel, hanem a népéletből vett jeleneteket - ez a zsánerkép - és tájábrázolást. A pontos megfigyelés, a valóság egyszerű tényeinek megörökítése, az előadás mértékletessége sajátos realista jelleget kölcsönöz e művészetnek. Az itáliai példák is e felfogásba illenek: nem a római hivatalos művészet, hanem a realista irányzatok váltak népszerűvé a század első két évtizedében.

A Napkirály udvarának művészete változást hozott, a realista megközelítést háttérbe szorítva végérvényesen meghatározta a francia fejlődés fő irányát a következő században. A hangsúly a világi ábrázolásra került át, és e témakörön belül is elsősorban az uralkodót dicsőítő emlékművek, antik hatásokat mutató, a fenséget idealizáló portrék és az akadémikus stílust képviselő, klasszicizáló szobrok születtek. Időről időre erősebben érvényesültek vagy a realista, vagy a rokokó vagy klasszicista stílusjegyek, de az alapokat meghatározó megközelítés, a felfogást meghatározó szemlélet alig változott. A XIV. Lajos uralkodásának idejére jellemző grandiozitással szemben a XVIII. század elején a szobrászatban is ellenállás mutatkozott. A rokokó plasztika nem hirdetett patetikus mondanivalót, hanem helyette az élettelit, a kecsességet, a játékosságot, az antik hatásokat mutató idillt hangsúlyozta.

Az életkép új irányai Franciaországban

A francia festészetben bekövetkezett változást semmi sem bizonyítja jobban, mint a műfajok népszerűségének, egykori rangsorának módosulása. A XIV. Lajos idején virágzó történelmi, allegorikus és vallásos festészet a rokokó korában teljesen háttérbe szorult; megnőtt a jelentősége viszont az életképnek és a portrénak, mint a magánszférához kapcsolódó két műfajnak. A XVIII. századi művészet új közönséghez, az udvarnál szabadabb elveket és életvitelt képviselő, az új iránt fogékonyabb arisztokrata és polgári megrendelő-műélvező réteghez szólt, s az ő eszméiket juttatta érvényre. A hétköznapi, az emberi, a természetes mellett az olykor idillien szép iránt lelkesedett már a néző, ami maga után vonta az életkép új irányainak megjelenését. Ezt a változást képviselte Watteau (1648-1721) művészete. A zsánerképek egyik típusán az élet gáláns oldalát mutatja be. Ezeken egy vidám társaság látható a szabadban, kosztüm jellegű ruhákban, felszabadultan szórakozva, muzsikálva vagy táncolva az élet derűsebb, idillinek tekintett oldalát jelenítették meg. Igazi cselekmény nincs; e képek valódi témája az idill, a gondtalan, vidám élet, az antik eclogák pásztorvilágát, Árcádiát idéző boldogság.

Watteau nem csupán az érdekességet látta meg a pásztori életben s nem pusztán illusztrálta azt, hanem átélte, szellemét átérezte. Művei nem pontos másolatai, nem realista jellegű portrék, hanem allegorikus, szimbolikus költői alkotások, átértelmezett motívumokkal. Watteau anélkül, hogy tudatosan hajszolta volna az újdonságokat, magától értetődő természetességgel tagadta meg kora egész művészetét. Stílusának kialakulásában - természetesen - szerepet játszottak a hagyományok, a németalföldi festészet, (elsősorban Rubens hatása), a párizsi mesterek festésmódja, de művészetének eredetisége mégis egyéni látásmódjából, eredeti egyéniségéből fakadt. A kor szokásait tekintve már az is szokatlannak minősül, hogy az esetek többségében nem megrendelésre, hanem saját elképzelései, saját felfogása szerint dolgozott. Szembefordult az abszolutizmus politikai és eszmei-ideológiai erejére építő tekintéllyel, a rendre, fegyelemre, szabályosságra alapuló XIV. Lajos korát idéző művészettel, nem festette le az udvar tagjait, nem alkalmazott mitológiai elemeket. Watteau után minden megváltozott a francia festészetben.

A könnyed, olykor felületes, gáláns, szórakoztató előadás, a színházi világ illúziókeltő kellékei, a bukolikus témák léptek a súlyos-komoly mitológiai-historizáló témák helyébe. Az egyszerű, a magánéletet középpontba helyező témák fokozatosan tért hódítottak. Ezeket az intim ábrázolásokat és kifinomult, egyéni, szeszélyes előadásmódot boudoir stílusnak is nevezik. Evvel a dekorativitás, a könnyed, súlytalan szórakoztatás került előtérbe. A művészek témái között megjelent a finom erotika. A hajlékony, lendületes vonalakkal rajzolt, világos színeket használó alkotások technikai bravúrja elfedte a tartalom felületességét, súlytalanságát.

Irodalom

  • Friedell: Az újkori kultúra története II. kötet. Holnap Kiadó, Budapest, 1990
  • Hauser Arnold: A modern művészet és irodalom eredete. Gondolat, Budapest, 1980
  • Lyka Károly: A művészetek története. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1977
  • Duby-Mandrou: A francia civilizáció ezer éve. Gondolat Kiadó, Budapest 1975
  • Simmel: Rembrandt. Corvina Kiadó, Budapest 1986

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek