A béke letéteményese
Farkas Zoltán
2007/11/10 22:50
1474 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Napóleon felborította az európai hatalmi rendszert, ami az európai hatalmak érdekeit sértette, így nem meglepő, hogy Napóleon megbuktatására törtek. Oroszország Európa megmentőjeként tetszelgett, a béke feltételeit igényei szerint kívánta alakítani.

Napóleon ellenében

I. Sándor (1801-1825) I. Sándor (1801-1825) 1801-ben egy cárgyilkosság (saját apja halála) révén jutott trónra, és uralkodása első éveiben kísértette is a merénylet, hisz apja halálának ódiuma, valamint egy újabb, ellene elkövetendő merénylet rémképe mindig ott kísértett a háttérben. a Első intézkedései között szerepelt, hogy a francia orientáció helyett a fegyveres semlegesség elvének meghirdetésével (1801) biztosította az angol hajók szabad mozgását az orosz kikötőkben. A franciabarát politika képviselői azonban hasznosabbnak ítélték volna Napóleon támogatását, mivel ez egyszerre két lehetőséggel kecsegtethetett volna. Egyfelől a Habsburgokat háttérbe lehetett volna szorítani, másrészt az orosz balkáni tervek is könnyedén megvalósíthatók lettek volna a Habsburgok kiesésével. Napóleon politikája 1804-ben döntés elé állította I. Sándort, aki végül Angliába küldte követét (Novoszilcevet), hogy tárgyaljon a szövetségről, egyúttal Európa új rendjéről. 1805-re létrejött egy újabb franciaellenes koalíció (3. koalíció) Anglia, Oroszország és Ausztria részvételével (Poroszország ekkor még semleges maradt). 1805-ben az austerlitzi vereség azonban megpecsételte a szövetség sorsát, ráadásul Oroszország egy hat évig elhúzódó háborúba keveredett Törökországgal a havasalföldi és moldvai területek miatt. 801-ben egy cárgyilkosság (saját apja halála) révén jutott trónra, és uralkodása első éveiben kísértette is a merénylet, hisz apja halálának ódiuma, valamint egy újabb, ellene elkövetendő merénylet rémképe mindig ott kísértett a háttérben. a Első intézkedései között szerepelt, hogy a francia orientáció helyett a fegyveres semlegesség elvének meghirdetésével (1801) biztosította az angol hajók szabad mozgását az orosz kikötőkben. A franciabarát politika képviselői azonban hasznosabbnak ítélték volna Napóleon támogatását, mivel ez egyszerre két lehetőséggel kecsegtethetett volna. Egyfelől a Habsburgokat háttérbe lehetett volna szorítani, másrészt az orosz balkáni tervek is könnyedén megvalósíthatók lettek volna a Habsburgok kiesésével. Napóleon politikája 1804-ben döntés elé állította I. Sándort, aki végül Angliába küldte követét (Novoszilcevet), hogy tárgyaljon a szövetségről, egyúttal Európa új rendjéről. 1805-re létrejött egy újabb franciaellenes koalíció (3. koalíció) Anglia, Oroszország és Ausztria részvételével (Poroszország ekkor még semleges maradt). 1805-ben az austerlitzi vereség azonban megpecsételte a szövetség sorsát, ráadásul Oroszország egy hat évig elhúzódó háborúba keveredett Törökországgal a havasalföldi és moldvai területek miatt.
Közben Napóleon egyre-másra foglalta el az európai területeket, és 1807-ben Friedlandnál az orosz sereget is tönkreverte, aminek az lett az ára, hogy Tilsit mellett békét kellett kötnie Oroszországnak Franciaországgal. A feltételek súlyosak voltak: elvesztett lengyel területek, csatlakozás a kontinentális zárlathoz - egyszóval Napóleon szövetségesévé kellett válnia. Másfelől azonban Napóleon ezzel a békével elismerte Oroszország nagyhatalmi státuszát, ráadásul Oroszországnak némi előnye is származott ebből a szövetségből, mert a franciák ösztönzésére 1809-re Svédországtól elragad(hat)ta Finnországot. Barátságról vagy szoros kapcsolatról azonban nem beszélhetünk, épp ellenkezőleg: az oroszok nem voltak hajlandók lemondani az angol (kereskedelmi) kapcsolatokról, ezért megsértették a kontinentális zárlatot. 1810-ben ugyanis rendeleti úton újra megnyitották Oroszország kikötőit a semleges országok hajói előtt, nem sokkal ezután rendezték az angol-orosz viszonyt is. Diplomáciai tárgyalásokkal a Napóleonnal való összeütközésre készülődtek, s ennek jegyében 1812-ben svéd-orosz szövetség köttetett, egyúttal elérték a törökök semlegességét is egy esetleges háború esetére.

A császár bukása

Napóleon visszavonulása

1812. június 24-én Napóleon végzetes lépésre szánta el magát, megtámadta Oroszországot. 1812 decemberében már a porosz katonai egységek is Oroszország mellé álltak, bár ehhez komoly diplomáciai tárgyalásokon keresztül vezetett az út. Mindennek az lett az eredménye, hogy a visszavonulni kényszerülő grande armée megtizedelődött, később Lipcsében a "népek csatájában" végzetes vereséget szenvedett, majd az újabb kudarcok következtében a francia császár 1814-ben lemondani kényszerült. Napóleon vereségét követően a nagyhatalmak immáron Oroszországgal együtt tárgyalóasztal mellé ültek. A napóleoni háborúk idején I. Sándor a "postakocsi cár" nevet érdemelte ki, ugyanis végigutazta Európát és postakocsija szolgált számos alkalommal dolgozószobaként, olykor pedig diplomáciai tárgyalások helyszínéül. A napóleoni háborúk idején I. Sándor a "postakocsi cár" nevet érdemelte ki, ugyanis végigutazta Európát és postakocsija szolgált számos alkalommal dolgozószobaként, olykor pedig diplomáciai tárgyalások helyszínéül.
Az 1814-ben összeülő bécsi kogresszus Európa új rendjét hivatott kialakítani, és ebben a feszült diplomáciai légkörben az Európa megmentőjeként tetszelgő Oroszországnak sem volt könnyű a helyzete. Talleyrand - a zseniális francia diplomata - ugyanis kiügyeskedett egy oroszellenes angol-osztrák-francia titkos szerződést, melynek az volt a valódi célja/rendeltetése, hogy közömbösítse az orosz túlsúlyt. (Ne feledjük, hogy ekkoriban orosz katonák állomásoztak Párizsban.) Napóleon Elba szigetéről való visszatérésekor (1815) abban a hiszemben küldte el I. Sándornak ezt a dokumentumot, hogy megossza az újabb Napóleon-ellenes koalíciót, de nem érte el a célját, mert idővel a közös ellenség ismét Napóleon maradt, és Waterloonál a francia császár végső vereséget szenvedett. Ezután Oroszország még jobban megerősödve láthatott hozzá európai hegemón szerepének kialakításához. Miután Napóleon csillaga leáldozott, az orosz diplomácia a négyes szövetség keretében egy olyan nemzetközi hadsereg felállítását szorgalmazta, melynek magvát az orosz hadsereg jelentette volna. Ennek visszautasítását követően az orosz diplomácia szinte mindenütt jelen volt, és igyekezett az európai történéseket a maga javára kiaknázni, vagy alkalomadtán olyan helyzeteket teremteni, amely külpolitikai törekvéseit előmozdíthatja. A bécsi béke területi elvei is részben ezt a célt hivatottak biztosítani, és e tekintetben megfelelő partnerre talált Anglia és Poroszország részéről.

Bécsi kongresszus

A béke főbb pontjai a következők:

Oroszország Oroszország megkapta:

  • Svédországtól Finnországot
  • Törökországtól Besszarábiát
  • A Lengyel Királyság Oroszország része lett, ugyan látszatönállóságot kapott

A békecsinálók elfogadták, hogy Franciaország Franciaország területe érdemben nem változik (elvesztette ugyan a Saar-vidéket és Savoyát)

Poroszország Poroszország:
Területeket kapott a Rajna-vidéken és Szászországban

Ausztria Ausztria:
Megtartotta Salzburgot, Velencét, és megkapta Lombardiát

Hollandia: Hollandia:
Megkapta Belgiumot (etnikai határok figyelmen kívül hagyásával!)

Szárd Királyság:
Szárd Királyság:
Megkapta Genovát

Nagy-Britannia: Nagy-Britannia:
Ceylon, a Jóreménység-fok, Helgoland, a Jón-szigetek és Málta tulajdonosa lett.

Európa csendőre

I. Miklós cár

1815-ben - az angol, a pápai és török tiltakozás ellenére is - létrehozták a Szent Szövetséget, melynek "szellemi atyja" I. Sándor Európa megmentőjének messianisztikus hitétől vezérelve kívánt egy olyan politikai szisztémát kialakítani, mely a konzervatív szolidaritás elve alapján megakadályoz minden változást Európán belül. A Szent Szövetséget azonban számos konfliktus próbatétel elé állította, s gyakran a tagállamok közötti egyetértés is hiányzott (pl. görög szabadságharc, 1830-as júliusi forradalom Franciaországban). A lengyelek 1830-as felkelése azonban szorosabbra fűzte a Lengyelországot korábban (1795-re teljesen) felosztó országok szövetségét. 1833-ban Münchengrätzben az osztrák, a porosz és az orosz uralkodó titkos egyezményben határozta el magát, hogy megsegítik egymást az országaik területén kitörő forradalmakkal szemben. (A lengyel ügy az orosz kormányzat számára nem pusztán területi kérdés volt, ugyanis úgy vélték, hogy Lengyelország függetlensége veszélyeztetné Oroszország nagyhatalmi állását.)
1833-ban az egyiptomi-török konfliktusból igyekezett Oroszország politikai tőkét kovácsolni, s egy titkos szerződésben kicsikarta a szultántól, hogy orosz kérésre lezárja a tengerszorosokat az idegen hadihajók előtt. Az angolok azonban egyre féltékenyebben nézték az oroszok európai és balkáni térnyerését, ezért 1840-ben igyekeztek balkáni pozícióikat egy négyhatalmi szerződéssel stabilizálni. Ezt viszont Oroszország nehezményezte, ezért 1841-ben Londonban öt nagyhatalom ült tárgyalóasztalhoz, ahol megegyeztek abban, hogy a tengerszorosok mindenkor zárva maradnak az idegen hadihajók előtt, és az Oszmán birodalom felett kollektíven protektorátust gyakorolnak. 1844-ben Oroszország még kísérletet tett arra, hogy Angliával közösen felosszák az Oszmán birodalmat, de a határozott elutasítás miatt egyelőre letett a szándékáról.
1848-ban azonban gyökeres fordulat következett be, hiszen a korábbi szövetségesek területén is forradalom tört ki. A münchengrätzi egyezmény értelmében Oroszország Ausztria segítségére is sietett. Ezzel kettős célt kívánt elérni: egyrészt a lengyelek által is támogatott forradalmi hullámnak szeretett volna véget vetni, másrészt Ausztriát kívánta lekötelezni a balkáni ügy(let)ek terén. Ezzel azonban nem a békét védte, hanem egy újabb nemzetközi konfliktust gerjesztett, melynek keretében a magyar szabadságharc vált áldozattá.

Felhasznált és ajánlott irodalom

  • Font M. - Krausz T. - Niederhauser E. - Szvák Gy.: Oroszország története
    Maecanas, 1997
  • Mihail Heller: Az Orosz Birodalom története
    Osiris K. - 2000, Bp. 1996
  • Ormos Mária - Majoros István: Európa a nemzetközi küzdőtéren
    Osiris K. 1998
  • Diószegi István: Nemzetközi kapcsolatok története 1789-1918 (kézirat)
    Tankönyvkiadó, Bp. 1983
  • 19. századi egyetemes történelem 1789-1914 (Szerk.: Vadász Sándor)
    Korona K., Bp. 2005
  • A hosszú 19. század rövid története (Szerk.: Bebesi György)
    Comenius, 2005
  • Hegedűs gyula: Történelmi dokumentumok lexikona
    Athenaeum 2000 K., 2001

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
All you need is code Minden a kódolás tanulásához
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek