A delphoi kocsihajtó
Kulin Borbála
2004/06/24 10:36
782 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Az archaikus kor legvégéről Delphoiban szobor maradt reánk. A szobrot általában a delphoi kocsihajtónak nevezik. Csaknem bokáig érő hosszú ruhában fiatal férfi áll, mintha kezében gyeplőt tartana; ruhájának redői olyan szabályosak, mint az oszlop vájatai; magatartása nyílegyenes, arcán a tudás és az erő ül.

Az archaikus kor legvégéről Delphoiban szobor maradt reánk. A szobrot általában a delphoi kocsihajtónak nevezik. Csaknem bokáig érő hosszú ruhában fiatal férfi áll, mintha kezében gyeplőt tartana; ruhájának redői olyan szabályosak, mint az oszlop vájatai; magatartása nyílegyenes, arcán a tudás és az erő ül. Egyetlen őskori szobor se mond ennyit szemével, ezzel a holtbiztos, felhőtlenül tiszta pillantással. A szobor nyílegyenessége és hajthatatlansága a szemben ér tetőpontra. Hajthatatlan? Igen. Mert ő a hajtó. A kocsihajtó. Semmi lágy vagy engedékeny, puha vagy érzelmes ebben a szemben nincs. De az értelem nem hasonlítható ahhoz az emberi értelemhez sem, amelyben mindig van valami számítás, érdek, viszonylagos és Én. Ez a teljesen éber értelem tökéletes biztossága. Nem az ember hajt, nem a test, nem a kéz; a szem a kocsihajtó.

A művész, aki a szobrot faragta, valószínűleg már nem állt a szellemi kaszt utasításainak befolyása alatt, mint ahogy a művészek Egyiptomban, vagy Mexikóban, vagy Júdeában a szellemi kaszt utasítására alkottak. De a szobrász még nem vált világivá, klasszikussá, mint mondani szokták, mert ihlete tisztán szellemi. Afelől, hogy ki ez a kocsihajtó, pillanatig sem lehet kétség. "A belső kocsihajtó, szól a Véda, aki ezt a világot és a túlvilágot és az összes világokat belülről irányítja." Szanszkrit szóval: antarjamin. Zarathusztra így szól: "Én vagyok a főpap, az, aki a legelső kocsit hajtom, az első ember." Iráni nyelven: ratha eszthar. Sankara írja: "Tulajdonságainál fogva az istenek birodalmában éppen úgy, mint a földön, ő a kocsihajtó." És hozzáteszi: "Csak az atman, a halhatatlan Én lehet az, aki a belső kocsihajtó."

A Katha upanisád: "Tudd meg, hogy kocsihajtó vagy, s anyagi tested a kocsi." A Zohar: "A természet a kocsi, az égi ember a kocsihajtó." "Az égi ember az isteni értelem." Ez az isteni értelem Toth, Hermész, Mercurius, Manu, Kecalkoatl, Manko Kapak. "A kormányzás - szól a Li Ki - kocsihajtás. A szellem ereje a gyeplő, hogy az uralkodó a népet vezesse; a hivatalnok a hám, a büntetés az ostor. Az Ég Fia a kocsihajtó. A vezér és a tanácsadó a jobb és a bal kéz." Peruban, Egyiptomban és Indiában csaknem egyforma külsőségek között vonult fel a király nagy ünnepeken: kocsin, kezében gyeplő, fölötte négyszögletű baldachin, lába alatt kör alakú szőnyeg, az állatkör tizenkét és a Hold állatkörének huszonnyolc képével, s az egész képet kerék fogta körül, ami nem egyéb, mint a kereszt (szvasztika), az örök körforgás jelképe, a világ elmúlhatatlanságának jele: négy oldalt a négy évszak és a négy korszak: az arany-, az ezüst-, a réz- és a vaskor képe és a tetőn a világbéke harangja. Minden valószínűség szerint nem a képek véletlen egyezéséről van szó, annál is inkább, mert nem képekről van szó. Az őskorban semmi sem a képen, hanem az értelmen múlik, az értelem meg az analógián, vagyis a lét köreinek megfelelésén.

Az analógia az, hogy él a földön lény, aki a földi élet gyeplőjét kezében tartja és az élet kocsiját hajtja. Ez az antarjamin, a kocsihajtó: az égi értelem, Hermész, Toth, Kecalkoatl, ez a ratha eszthar, Manu: az Ember, az egyetemes isteni ember, az ősi és örök és első ember: az isteni intelligencia. Ő a nyílegyenes, éber, világos, aki a tudás és az erő, aki hajthatatlan, mert ő a kocsihajtó. A test, a természet, az anyag, a föld, az állam, a nép: a kocsi.Az értelem a kocsihajtó, az, aki nem ismeri a lágy érzelmeket, a hiú Ént, a személyes érdeket, az önző számítást. Ő az abszolút szem: a látás, a felhőtlen, holtbiztos, lankadatlan és oszlopegyenes éberség. Ő az atman, a halhatatlan. Én, az istenek birodalmában és a földön ő a kocsihajtó: fölötte a csillagos ég, körülötte a korszakok és évszakok örök változása, ő azonban az állhatatos, megmozdíthatatlan, befolyásolhatatlan tudás. Ő az Ég Fia, a kormányzás, a kocsihajtás. Fölötte a világbéke harangja szól, mert az értelem nem ismeri a viszályt, a kettősséget, a szakadást, a háborút, a széthangzást. Ez az antarjamin, a kocsihajtó.

Az Egy megnyilatkozása az emberi életben. A kocsihajtó a király. A vezetésnek két megnyilatkozása van: az uralom és a hatalom. Az uralom a nem cselekvő szellemi vezetés; a hatalom a tevékeny vezetés. A kocsihajtó túl van uralmon és túl van hatalmon. A szellemi uralmat a szellemi rend, a brahman gyakorolja; a tevékeny uralmat a kormányzói rend, a ksátrija gyakorolja. A király több mint brahman és több mint ksátrija; a király vezetése több mint szellemi és nem cselekvő, több mint tevékeny. A kocsihajtó az Ég Fia, aki a földi rendből kiemelkedik, mint az oszlop, egyedül, mással összehasonlíthatatlanul, aki csak éberség és értelem és tudás és erő. Aki csak néz és lát, mint a delphoi kocsihajtó. Kínában azt mondják: délnek néz. Délnek nézni annyi, mint élni. A király az a lény a földön, aki él; hozzá képest mindenki már csak anyag és eszköz, gyeplő vagy ostor, jobb vagy bal kéz. Ő a szem. Az uralom és a hatalom már kettő, már viszály és fokozat, az Egynek csak két fele. A király az Egy - a megmagyarázhatatlan és megközelíthetetlen, emberi értelem fölött álló égi értelem megnyilatkozása, a piramis csúcsán álló legmagasabb kőkocka, amelynek ellentéte és pólusa nincs: vagyis pólusa a világ maga, a természet, a nép.

A király a sokkal szemben álló egyetlen Egy, a Középpont és a Szív és a Fej. Nem a nép, a sokaság, a föld az érthető és természetes, és nem az Egy, a király az érthetetlen és természetellenes. Ahogy nem a világegyetem, a természet, a csillagok, a lelkek sokasága az érthető, és az Egy Isten az érthetetlen. Az Egy Isten a természetes, magától értetődő, és a csillagok és lelkek sokasága csodálatos, különös, nem magától értetődő. Mert az Egy az, aki és ami: van. Ő a lét, az Egy - amihez és akihez képest minden egyéb már esetleges. A király: van. A király a természetes. A király az értelmes, magától értetődő és világos, mert ő az Egy, és hozzá képest a népek sokasága, a kasztok és rendek, szavak és törvények, történet, események már alárendelt és mellékes esetlegességek. Ami a királyon kívül van, csak a kocsi, a kerék, a gyeplő, a ló. Ő a kocsihajtó. Az újkorban a legtöbb, amit egy király magáról mondani tudott, hogy: az állam én vagyok. Ez teljesen hamis. Hamis pedig azért, mert kicsiny és kevés. A király több, mint az állam, annyival, amennyivel Isten több, mint a világ.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek