A fekete halál
Farkas Zoltán
2003/10/02 17:00
5694 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A járványokat akár történelemformáló erőnek is tekinthetjük, hiszen pusztításuk révén jelentősen meg tudták változtatni a fennálló viszonyokat. Alig tudtak védekezni ellenük, ráadásul rendszeresen visszatérő vendég volt Európában a pestis.

Higiéniai viszonyok a középkorban

A középkori városok közegészségügyi állapota bonyolult kérdés, hiszen igen eltérő példákat ismerünk nemcsak a különböző országokat, hanem a mindössze egyetlen napi járás távolságban fekvő városokat illetően is. A korai középkori falu vagy kisváros, minden kezdetlegessége ellenére, valószínűleg egészségesebb körülmények között élt, mint tehetősebb 16. századi utóda. A városfalak mögötti város egyrészt eléggé kicsiny volt, s lakosai gyorsan kijuthattak a szabad természetbe, másrészt az emberek jelentős részének háza mögött saját kertje volt, s így a városban is mezőgazdasági tevékenységet folytatott.

Ráadásul a városi polgároknak az elővárosokban saját gyümölcsösük és szőlőskertjük volt; a közös legelőkön egy városi pásztor gondjaira bízva tehenet és birkát tartottak, sőt tűzifaszükségletük egy részét is a városi erdőből szerezték be. A madarász és a nyúlász közvetlenül a város közelében folytatta mesterségét. A középkori emberek hozzászoktak a szabad ég alatti élethez: voltak lőtereik és tekepályáik, labdát hajítottak, és ismerték a labdarúgást, futóversenyeket rendeztek, és szorgosan gyakorolták magukat az íjászatban. Minderre lehetőségük nyílott a közeli szabad térségeken.

Ami pedig az ürülék elszállítását illeti, a hajdani időkben a közeli gazdálkodók és a piacra termelő kertészek kihasználták a város közelségét, és módszeresen összegyűjtötték az emberi ürüléket, hogy ezzel is trágyázzák a földet, és ennek mind a város, mind a talaj hasznát látta. Sőt, minél nagyobb volt a város, annál termékenyebbek voltak a falai körül húzódó földek, s annál hasznot hajtóbb volt a piacra termelő kertészek tevékenysége. A középkori parasztporta, ahol a közös trágyadomb volt az egyetlen házi árnyékszék, vagy a középkori város, ahol a szabadban gyűjtötték és szállították az ürüléket nem jelentett lakói egészségére akkora veszélyt, mint a 19. századi nagyváros, melyben minden középosztálybeli ember lakása angolvécével dicsekedhetett, de amelynek létét megkeserítette, hogy ivóvizét ugyanabból a folyóból merítették, amelybe a város csatornatartalmát ürítették.

Hasonló a helyzet a szeméttel is. A hulladékot az utcaseprők szerepét betöltő kutyák, csirkék és disznók tüntették el. A nem ehető hulladék: a hamu, a cserzőműhelyek szemete, a rengeteg nagy csont eltakarítása kétségtelenül komoly problémát okozott, de mindebből persze jóval kevesebb akadt, mint a modern nagyvárosban, hiszen a bádog, a vas, a törött üveg és a papír ritkaságszámba ment, vagy nem is létezett. A középkori hulladék leginkább szerves anyagból állt, amely fölbomlott, és elvegyült a földdel. Mindezzel együtt nyilvánvaló, hogy a középkori higiénia, főleg a nagyobb városokban nem volt kifogástalan. A trágya szállítása, az utcai szemét ezeken a helyeken már komoly gondokat okozhattak. A szabályszerű, városon belüli keresztényi temetésben részesült, oszlásnak indult holttestek pedig szintén veszélyeztették a városlakókat, mihelyt szivárgás révén fertőzni kezdték a vízforrásokat.

Nem áll rendelkezésünkre elegendő bizonyíték arra vonatkozóan, hogy egyedül a hiányos közegészségügyi berendezések okozták a középkori járványokat, vagy fokozták azok dühöngését. De akárcsak napjainkban, akkor is a megfelelő mosogatási és mosási lehetőségek hiányával magyarázhatjuk az ételszennyezés révén fellépő vérhasjárványokat és a nagy csecsemőhalandóságot.

Az egészség elleni legelterjedtebb vétség a hanyag házvezetés volt: az az elterjedt szokás, hogy a padlót gyékénnyel borították, s azt csak nagy ritkán cserélték. Ezt az angliai szokást Erasmus is szigorúan bírálta, és igen elítélően nyilatkozott arról, hogy az ilyen házakban felgyülemlett a dohos szalma, a kosz, a kiömlött étel és a csont, nem is szólva a vizeletről, valamint a háziállatok ürülékéről. Komoly gondot okozott a szappan általános hiánya is, ez az egyik fő oka volt a nagy csecsemőhalandóságnak. A középkor vége felé pedig a helyzet még rosszabbra fordult.

Ennek oka a több emeletes bérkaszárnyák elterjedése volt: gyakorta négy-öt emeletesek, sőt néhány városban, például Edinburgh-ban, még ennél is jóval magasabbak voltak. Ezek a magas házak, a felső emeletek és a bejárati szint közötti nagy távolság arra késztette az embereket, hogy hanyagul, nemtörődöm módon ürítsék ki éjjeliedényeiket. A városok túlzsúfolttá váltak, a belső szabad terek eltünedeztek; a település növekedésével, a falak bővítésével a külső szabad tér egyre messzebb került.

(Lewis Mumford nyomán)

Kérdések, feladatok

  1. Hasonlítsd össze a középkori és a mai higiéniai viszonyokat!
  2. Mi szól az egyik, mi a másik mellett?
  3. Hasonlítsd össze a középkori és a mai városiak viszonyát a természethez!

Betegségek és társadalmi hatásaik a középkorban

Leprás beteg

A járvány

A gazdaság kezdetlegessége, a higiénia hiánya, a zsúfoltság és túlnépesedés, az éhség és alultápláltság közös és legborzalmasabb következménye a középkorban is a járvány volt. A járványok gyakran együtt jártak az éhínségekkel, azokhoz hasonló ritmust követve. A lepra, himlő, pestis, kolera, vérbaj, malária hullámai egymást érték a középkorban. (Lehet hogy ezek a nevek sokkal többféle betegséget takarnak, de a középkoriak nem tudták megkülönböztetni mindig pontosan a betegségeket, gyakran egy néven neveztek különbözőeket.)

Ez volt az a "módszer", mellyel leghatékonyabban állt helyre a természet és ember egyensúlya. Mikor az egyik betegség kiszorult, jött a másik. A lepra például a 14. századra visszaszorult, hogy a pestisnek adja át a helyét, az meg a kolerának. A pestis a kora középkorban, majd a 14. század után 10-12 évenként rendszeresen visszatért, miközben más járványok is pusztítottak, a maguk menetrendje szerint.

A járványok kialakulásában a fentieken kívül még egy fejlődéssel járó jelenség játszhatott szerepet: a kora középkori elszigeteltség megszűnése, a közlekedés és kereskedelem fellendülése. A korábban egymástól elzárt közösségek, hirtelen érintkezésük során olyan kórokozókat cseréltek ki egymás között, melyekkel szemben a szervezetük még védtelen volt. A megfertőzöttek pedig gyorsan továbbadták a betegséget utazásuk során.

A városokban pusztítóbb volt a járványok hatása, mint vidéken. Ebben az esetben is a fejlődés ütött vissza. Keletről, a keresztesek vagy a kereskedők hurcolták Európába a házipatkányt is. Ez az állat volt a 14. századi nagy pestis "bacilusgazdája", a róla emberekre ugráló bolhák terjesztették szét a "fekete halált".

A nagy pestisjárvány

A pestis a testhajlatoknál keletkező daganatokban jelentkezett, és a tüdőt is megtámadta, fertőzőbb és veszedelmesebb volt a korábbi járványoknál. Nyugat-Európa minden harmadik-negyedik lakosa belehalt. 1338 táján jelent meg Turkesztánban, három év múlva már Szamarkandban volt, 1347-ben érkezett a Krímbe. Itt a genovaiak kereskedelmi bázisát állítólag úgy ostromolta meg egy tatár kán, hogy pestisben elhaltak holttesteit lőtte be ostromgépeken a falak mögé.

A következő évben a pestis már végigsöpört Európa nyugati és déli részein, így elérkezett a Kárpát-medencébe is. (Jól mutatja a kereskedelem, közlekedés szerepét, hogy a pestis a Krímből nem a közelebbi orosz térségek felé terjedt, mert arrafelé gyérebb volt a közlekedés. Oroszországba az ötvenes években jut el a pestis, de nem délről, hanem kerülővel, a Balti tenger irányából.)

Hogy a pestis mennyire a fejlődés velejárója volt, azt jól mutatja, hogy Európa legsűrűbben lakott térségeiben, Itáliában, Franciaországban, Angliában halt meg a lakosság legnagyobb százaléka, ezen belül is éppen a városok voltak leginkább kitéve a járványoknak. A gyérebb népsűrűségű Oroszországban, Lengyelországban viszont, ennek megfelelően a járványoknak nem volt számottevő a hatása.

A nagy pestis Magyarországon is viszonylag enyhébb volt, egyes feltételezések szerint azért, mert míg a nyugat-európaiak - a csontmaradványok tanúsága szerint - javarészt az "A" vércsoporthoz tartoztak, addig a magyarok inkább a "B"-hez, és ez a járvánnyal szemben nagyobb ellenállást biztosított. Ezenkívül az országot nem keresztezték nagyobb kereskedelmi utak, nem voltak nagy kikötői, ami nehezítette a kórokozók behurcolását.

De talán a legfontosabb oka a viszonylagosan jó élelmezés, a ritkább éhínségek, melyekről már volt szó, s aminek következtében ellenállóbbak lehettek az itt lakók. Mindezek ellenére azért a Kárpát medencében is pusztítottak járványok, ha nem is olyan méretekben, mint nyugaton. 1480 és 1500 között például három nagyobb pestisjárvány dúlt itt, pestisben halt meg Hunyadi János (1456), vérhasban Albert király (1439). Az 1509-es járványban a jobbágyok 15-19%-a halt meg.

A járványok hatása a társadalomra

A járványok sajátos, hisztérikus világvége hangulatot idéztek elő. Az emberek csapatostul menekültek a legkülönbözőbb irányokban. Mások otthonukba zárkóztak, vagy házukba falazták a fertőzötteket. Ekkor terjednek el a haláltánc ábrázolások és előadások, melyekről még lesz szó, s melyek azt fejezték ki, hogy mindenkinek el kell pusztulnia a földön. A haláltáncban részt vett a halált megszemélyesítő kaszás csontváz figura is.

A szimbólum nem véletlen, a középkoriaknak ez volt a tapasztalata a halálról: nem egyéneket válogat ki, nem nézi ki a gazdag, ki a szegény, ki a szép, ki a rút, így nem céloz és nyilaz, nem kiszemel és levág, hanem tömegesen pusztít, "kaszál". Valójában a halál, a járványok során, ha tömegesen pusztított is, korántsem teljesen válogatás nélkül. Még itt sem volt egyenlőség. A tehetősebbek könnyebben menekültek vidékre, messzebb tájakra, szervezetük pedig jobban táplált, ellenállóbb volt. (Orvosokat és patikáriusokat is tudtak fizetni, bár nem biztos, hogy ezzel minden alkalommal valóban jobban jártak, mint azok, akik az időre bízták a gyógyulást.)

A halottakat nem merték, vagy nem bírták eltemetni, temetetlenül borították a városok utcáit. A hatóságok gyakran elmenekültek a járványok térségeiből, szabad volt a rablás, és mindenféle kihágás. Voltak, akik önostorozó (flagelláns) eretnek csoportokba verődtek, és komor menetben járták az országokat, világvégével ijesztgetve és bűnbánatra, vezeklésre felszólítva az embereket.

A pestis hatására megnövekszik a társadalmakban a harag és erőszak az idegenekkel, másfélékkel szemben, ilyenkor csap magasra zsidók, idegen zarándokok, jövevények elleni gyanakvás és erőszak. A leprásokkal különösen bántak, kiközösítették őket az emberi társadalomból, mindenféle érintkezést megtiltottak nekik, és csengővel szerelték fel őket, hogy érkezésüket mindenki észrevegye és menekülhessen. Ez nem tűnt akkor különösen kegyetlennek, mivel úgy gondolták, a túlvilágon engesztelést kap mindezért.

A nagy pestis (14. századi francia krónikából)

Az Úr 1348. évében majd" az egész föld területén olyan nagy halálozás pusztított, amelyhez hasonlót alig ismertünk. Az életben maradottak alig voltak elegendők ahhoz, hogy eltemessék a halottakat, vagy irtózattal elkerüljék őket. Oly nagy rettegés kerítette hatalmába az egész világot, hogy amint valakin egy fekély, vagy daganat keletkezett, általában a hónaljon, vagy az ágyékon, az áldozatot minden segítgségtől megfosztva elhagyták, még rokonai is. Az apa elhagyta a betegágyon levő fiát, és fiú az apját.

Senki sem csodálkozhat ezen, mert midőn egy házban valakit ez a betegség sújtott és belehalt, igen gyakran bekövetkezett, hogy az összes többi lakó megfertőződött és ugyanolyan gyorsan meghalt; sőt borzasztó dolog még hallani is, hogy a kutyák, a macskák, kakasok, tyúkok és az összes háziállatok ugyanerre a sorsa jutottak. Akik egészségesek voltak a félelemtől fejvesztetten elmenekültek. Így számosan haltak meg gondatlanságból, akik lehet, egyébként megmenekülhettek volna. Sokakat, akiket a betegség megtámadott, s azt hitték róluk, hogy bizonyosan hamar meghalnak, a legkisebb megkülönböztetés nélkül az árkokba vitték, hogy elföldeljék, s nagyszámban kerültek így élve a föld alá.

Ehhez a bajhoz jött még egy másik: az a hír terjedt el, hogy egyes bűnözők, de különösen a zsidók megmérgezték a folyókat és a kutakat, s ettől terjedt el annyira a pestis. Ez az oka annak, hogy annyi keresztény és zsidó, ártatlanok és feddhetetlenek, megölettettek, megégettettek, vagy kínzást szenvedtek, holott mindez a csapás a csillagok állásából vagy isteni bosszúból ered. És a járvány a mondott éven túl meghosszabbodott, és tovább tartott a következő két éven át, s azokon a vidékeken is elterjedt, ahol korábban nem dühöngött. [...] A párizsi egyetem doktorai a járvány okát bizonyos csillagképek egybeesésével magyarázták.

Önostorozók a nagy pestis idején

A pestisjárvány kezdetén Németországban a lakosság lassanként vonulni kezdett az utcákon önmagát ostorozva. 1349. június közepén így érkeztek vagy hétszázan Svábföldről Strassbourgba. Kijelöltek maguk közül egy vezetőt és még két másik mestert, akiknek minden utasítását véghezvitték. A nap első óráiban átkeltek a Rajnán, és a felduzzadt tömeg hatalmas kört alkotott.

Ennek közepén az emberek miután levetették felső ruháikat és cipőket s csak sarokig érő vászon fehérneműket hagytak magukon, egyik a másik után keresztbe tárt karokkal a földre vetették magukat. Egymás fölött átlépve haladtak, miközben gyengén érintették kengyelszíjaikkal azokat, akik már földre borultak; a sor végén levők, akik elsőként kuporodtak le, újból fölkeltek, hogy magukat a csomókkal és négy vasszeggel ellátott szíjjal megostorozzák.

És így haladtak tovább, népi kantátákat énekeltek az Úr segítségét kérve. Hárman közülük a kör közepére álltak és igen magas hangon énekelni kezdtek, hogy ezzel buzdítsák a többieket az ostorozásra, utánuk másik három követte őket; így maradtak egy rövid ideig, majd az ének meghatározott jelére valamennyien térdre roskadtak, karjuk keresztben, arccal a földön, imádkozva és vérezve.

Kérdések, feladatok

  1. Milyen okokkal magyarázható, hogy a középkorban gyakoriak voltak a járványok? Milyen összefüggés lehetett a gyakori éhínségek, a higiénia és a járványok között?
  2. Mivel magyarázták a kortársak a járványokat? Hasonlítsd ezt össze azzal, amivel az éhínségeket magyarázták!
  3. Mi lehetett a lélektani oka annak, hogy a járványok idején a zsidók ellen fordultak? (Idézd fel ehhez azt, amit a vadászok gondolkodásmódjáról, a betegségek és bajok okának kereséséről olvastál!)
  4. Mi lehetett az oka, hogy a járványok idején elszaporodtak az önostorozó eretnekek, más néven flagellánsok? Ők vajon mivel magyarázhatták a járványokat?

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek