A görög színház
2003/01/10 13:48
26830 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Civilizációnk fejlődése során a különböző, egymástól függetlenül élő népcsoportok - így a görögség is - a vallási élethez szervesen kapcsolódó dramatikus szertartásokat, népszokásokat alakítottak ki. Ezekből született meg az európai kultúra bölcsőjében a színház varázslatos intézménye.

Tóbiás Tímea írása

A kezdetek

Ezeknek a szertartásoknak egyes elemeit, mint például a "meghaló" és "feltámadó" istenek mítoszait felfedezhetjük a mezopotámiai, egyiptomi, dél-amerikai, antik-görög, és akár a keresztény kultúrkörben is. Krétán már az archaikus knosszoszi korban kultikus szertartások részeként állatviadalokat rendeztek, amelyeknek szerves részét képezték akrobatikus mutatványok, valamint énekes-táncos, színjátékszerű betétek. A mükénéi korból ( i.e. XVI - XII.sz. ) számos olyan ábrázolás maradt fenn, ahol jelmezbe öltözött férfiak állat alakú démonokat, isteneket személyesítettek meg. Hasonló állat-alakoskodásokat később az i.e.VI. sz. attikai vázaképein is felfedezhet az alapos szemlélő. Demeter

A dramatikus elem, mint már említettük, a vallási kultuszban igen jelentős szerepet játszott. Az attikai Eleusziszban Démétérnek - a földművelés istennőjének - tiszteletére megrendezett eleusziszi misztériumok titkos szertartásai közé tartozott annak a történetnek a dramatizálása, amely arról szól, hogyan vesztette el Démétér istennő leányát, Korét, hogyan bánkódott utána, hogyan kereste meg. A dramatikus cselekmények Artemisz istennő és Dionüszosz isten kultuszával kapcsolatos termékenységi szertartásokban kaptak igen nagy jelentőséget. Ezeknek a szexuálisan túlfűtött szertartásoknak legfontosabb elemei az extázisig fokozódó tánc és az álarc, amely lehetővé tette az álarc viselőjének átalakulását a dramatikus szertartás idejére. E táncok résztvevői Görögország-szerte hasonló öltözéket viseltek: hason-pocakon erőteljesen kitömött ujjatlan tunikát, némelyikük valamilyen állatra utaló kiegészítőt, vagy a férfitermékenység félreismerhetetlen jelképét, a falloszt.

Drámaversenyek

A görög színház az i.e. VI. században már elérte fénykorát. A dráma mint új stílus minden más addig használt költői formától különbözött. Előadása a látvány, a hang, a mozgás összhatására épült. A dráma azonban többet jelentett, mint egyszerű leírást vagy elbeszélést. A drámai alkotás előadásának lényege a Rossztól való megszabadulás és a megtisztulás ( katharszisz ) élményének közösségi átélése volt. A dráma alkotója nem szórakoztatni akarta a nézőket, hanem bevonni - etikai, szellemi, politikai, lélektani vonatkozásban - a történésbe. Az ókori Hellaszban, legfőképp pedig a demokratikus Athénban, Kleisztenész korától ez volt a "tragédia" és "komédia" műfajának igazi jelentősége.

Nem áll rendelkezésre pontos adat arról, miként alakult ki ez a két új műfaj. A ránk maradt művek világosan meghatározható irodalmi műfajokat példáznak szigorúan előírt - és tiszteletben tartott - szabályokkal, belső szerkezettel, nyelvvel, és időmértékkel. A rendelkezésünkre álló 33 tragédia és 18 komédia közül sajnálatos módon nem mindegyik teljes. A szerzők között Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész és a nagy komédiaírók Arisztophanész és Menandrosz nevét olvashatjuk. Az i.e. VI. és IV. század között a darabok általában Athéné vagy Dionüszosz tiszteletére rendezett ünnepségeken, nagy drámaversenyek és előadások keretében kerültek a nagyérdemű publikum elé.

Az ünnepségeket az állam szervezte és kötelező jelleggel valamelyik gazdag polgár finanszírozta. Legjelentősebb ezek közül a Nagy-Dionüszosz ünnep volt, mely elaphebolion (március-április) havában került megrendezésre. Az egész várost mozgósító fesztivál 6 teljes napig tartott. Ennek idejére a lakosság hétköznapi tevékenységeit beszüntette és aktívan részt vett minden eseményen. Erre az időre rengeteg más városból érkezett "turista" is elözönlötte Athént. Nézők ezrei gyűltek össze az Akropolisz déli lejtőjére kialakított Dionüszosz színházba. A színházi program csúcspontja a három versenyben maradt drámaíró művének bemutatása volt. Mindegyikük négy jelenetet mutatott be a nap folyamán: egy háromrészes komédiát és egy ún. szatírjátékot.

A tragédiákban átélt izgalmak után egy komédia előadása valóságos megkönnyebbülést jelentett a lelkiekben megviselt nézősereg számára. A nézők egyébként az egész napon át tartó előadások alatt jöttek-mentek, ettek-ittak, néha bekiabáltak, sőt akár heves vitába is keveredtek egymással. Egyszóval élték itt is az éltüket. Napnyugtakor a publikum, a kórus és a színészek egyenrangú testületté tömörültek. Megválasztották a bírák tanácsát Athén választási körzeteiből találomra kiválasztott tíz polgárból. Ők döntötték el, hogy ki a győztes.

Színpadtér

A hagyományos ókori görög színház épületszerkezetét a gyakorlati tapasztalatok formálták véglegessé. Már a minószi palotákban és a helládikus "sötét századok" utáni idők telpülésközpontjain létesültek közös térségek vallási szertartások részére, ahol színházi előadásokat is rendezhettek. Ezekhez a térségekhez L vagy U alakú üléssorok csatlakoztak.Valószínűleg a későbbiekben a korábbi faépítményeket alakították kőszínházzá. Ezek a most már kizárólag színielőadások céljából fenntartott épületek az i.e. VI. és IV. század között nyerték el hagyományossá vált formájukat.

Alapvető követelmény a jó látási viszonyokat biztosító üléssor, amit minden esetben egy természetes vagy mesterséges domboldalba vájva alakítottak ki. A görög építészek egyik legzseniálisabb húzása az volt, hogy a színházépületet a táj szerves részévé tervezték minden esetben. A táji környezetet tudatosan hatalmas, élő díszletként komponálták a látványképbe. A görög város meghatározó elemévé vált a színház, amelynek felépítését a VI. századtól szigorú előírások szabályozták. Szerkezeti elem volt az orkhesztra, egy kerek vagy félkör alakú térség, amelyet a kórus foglalt el az előadás alatt. A szkéné, a tulajdonképpeni színpad, épített hátérrel, amelyen három ajtót nyitottak és a darabhoz illő mozgatható hátteret biztosítottak.

A kollión a domboldaból kivájt, félkör alakú, lépcsőzetes üléssor, mely a sugarasan kialakított lépcsősorokkal együtt nézők ezreit tudta befogadni. Az első sorokban a város és a papság prominens személyiségei foglaltak helyet. A közönség a kollión és a színpad között az orkhesztra oldalain lévő széles folyósókon át foglalhatott helyet érkezési sorrendben.A görög színház egyik bámulatos tulajdonsága a tökéletes akusztika megvalósítása volt. A színpadról érkező hang a legfelső sorokban is jól hallható volt.

Színpadkép

Arról, hogy a színpad és a színpadi felszerelés milyen volt, csak a darabok szövege alapján vonhatunk le következtetéseket. Hiba volna viszont azt gondolnunk, hogy amiről a szereplők mint látottakról beszélnek, valóban látható volt. Egyes feltevések szerint azért a legkorábbi színielőadásokon is használtak valamilyen rögtönzött hátteret, ami többnyire vászonból készülhetett. Ezt hívták eredetileg szkénének, ami magyarul sátort jelent.

A kezdetleges hátterek általában palota- vagy templomhomlokzatot ábrázoltak, középen nagy ajtóval. Többek feltevése szerint ettől az ajtótól jobbra-balra szintén használtak járásokat. A hátterek ábrázolhattak még: sátort, sziklát, barlangot is jelzésszerűen. Előfüggönyt a térszínház jellegű elrendezés miatt értelemszerűen nem használtak, a díszletváltozás is nyílt színen történt. A színpadi gépek közül kétségtelenül bevetették a darut (deus ex machina), ennek karjára szerlték a színész kocsiját, időnként magát a színészt is. Fellelhető volt még kezdetleges formában a forgószínpad is, ami a látvány dramaturgiájában igen nagy szerepet játszhatott. Az antik görög színház szakemberei a zajkeltésben sem vallottak szégyent. Azt, hogy a később bronteion néven ismertté vált mennydörgésgéppel dolgoztak-e, nem tudjuk. Végül, de nem utolsó sorban a színpad fontos kellékei voltak a bábuk is.

Jelmezek

A színész nagy segítségére volt a maszk, mivel a színészi arcjátékot a nagy távolságok miatt a nézők úgysem érzékelhették. A jellegzetes karaktereket erősebben kiemelő álarc itt többet jelenthetett. Az álarcok erősen egyénítettek, a szerephez szabottak lehettek. A szatüroszok álarca nem változott, szakállukat és lófülüket mindvégig viselték.

Nagyon változatosak voltak viszont a komédia álarcai, hiszen itt nemcsak embereket, hanem állatokat is alakítottak a színészek. A komédia előadásokon alkalmaztak még ún. kettős álarcokat ( pl:dühös-kedves ) is, itt a színész mindig a helyzetnek megfelelő álarcát mutatta a közönség felé.Forrásaink a jelmezek tekintetében óvatosan kezelendők. Nagyvonalakban a színpadi kosztümök hasonlítottak az athéniak mindennapi viseletéhez, csak sokkal díszesebbek voltak.

A jelmez, akár az álarc, alkalmazkodott az adott szerephez. A tragédiák szereplői a lábukon kothurnuszt viseltek, amely az i.e. V. században még nem volt magassarkú illetve magastalpú cipő, hanem puha bőrből készült, kényelmes színpadi viselet.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek