A lovagrend létrejötte
Farkas Zoltán
2013/04/11 08:00
1759 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A keresztes hadjáratok hívták életre a lovagrendeket, többek között a német / teiton lovagrendet is.

A kezedetekről

Jelenet a 3. keresztes hadjáratból.

A Német Lovagrend a keresztes háborúk folyamán a legkésőbb kialakult lovagrend. Több mint hetven évvel a templomosok és a johanniták harcoló szerzetesrendjének megalakulása után keletkezett. Hosszú és kalandos történetéből tehát csak kb. 100 évet tartózkodott a Szentföldön, s csak eddig beszélhetünk róluk úgy, mint kereszetesekről, bár a név további, terjedelmes történetük alatt is rajtuk ragadt. De nemcsak ebben térnek el a lovagrendektől. Mind kialakulásuk előzményei, mind az a tény, hogy a későbbiekben a kis ispotályból kinőtt rend kelet-európai nagyhatalommá válik, és majd meghatározó szerepet fog játszani a német történelemben is, nagyon különbözővé teszi őket mind a templomosoktól, mind a johannitáktól.

Hogyan is kezdődött hát ennek az Európában szinte egyedülálló történelmi jelenségnek a története? Nos, az előzményeket Barbarossa Frigyesnél kell kezdenünk.I. Barbarossa (Rőtszakállú) Frigyes 1154-1190-ig ült a Német-Római Császárság trónján. A Német-Római Császárság volt az az állam, amelyet a pápa 962-ben a Római Birodalom örökösévé tett azzal, hogy az akkor uralkodó I. Ottót császárrá koronázta. Területe a mai Belgiumtól és a dán határtól egészen Lombardiáig és a Rhône partjától Lengyelországig terjedt.

Ekkoriban Európa egyik legnagyobb hatalma volt mind gazdasági, mind katonai tekintetben. Barbarossa Frigyes idején Bolognában a pápától független birodalmi egyetemet alapítottak, tehát a császár tekintélye már-már a római pápáéval vetekedett. Ez volt a pápa és a császár küzdelmének, az ún. invesztitúra-háborúnak a csúcspontja, amikor I. Frigyes arra törekedett, hogy hivatalnoki rendszerével szükségtelenné tegye az egyház jelenlétét német földön. Anyagi fedezet hiányában azonban ezt el kellett halasztania. Ezért itáliai hadjáratba kezdett, hogy megszerezze a gazdag lombard városok jövedelmét. A Lombard Liga azonban, amely a pápa támogatását élvezte 1176-ban Legnanonál megverte Frigyes seregeit.

Frigyes visszavonult német földre, s a Birodalom alulmaradt a pápasággal szemben. De mivel III. Sándor pápa nem nézte jó szemmel a bolognai egyetemet sem és azt sem, hogy Frigyes Rómát fenyegette, a kiátkozás réme fenyegette a német-római császárt. Éppen ezért Barbarossa úgy döntött, hogy bűnbocsánatot nyer a pápánál. Erre 1189-ben jó alkalom kínálkozott, ugyanis Oroszlánszívű Richárd angol és II. Fülöp Ágost francia király keresztes hadjáratot indítottak a Szentföldre (III. kerszetes hadjárat). A császár csatlakozott hozzájuk seregeivel, mivel így akarta levezekelni a pápa ellen elkövetett bűneit.

A lovagrend megalapítása

A hadjárat még ugyanebben az évben el is indult. Azonban míg az angol és francia lovagok a tengeri utat választották, Barbarossa Kis-Ázsián és a Balkánon keresztül kívánta megközelíteni a szentföldi keresztes államokat. Ez az útvonal veszélyesnek és hosszúnak bizonyult, mivel a bizánciak elég ellenségesen viselkedtek, és a portyázó szeldzsuk lovasok is úton-útfélen rátörtek a keresztesekre.

A császár mégis 1190-re nagy nehezen elérte a keresztény és biztonságos Örményországot. Itt úgy döntöttek, hogy pihenőt s nagy lakomát rendeznek. Barbarossa, miután degeszre ette magát, úgy döntött, fürdőt vesz a közeli tóban. Szíve azonban nem bírta a terhelést, s a császár megfulladt.

A katonák ettől teljesen demoralizálódtak. Eldöntötték, hogy a császár maradványait a Szentföldön helyezik el, s a holttestet magukkal is vitték, harcolni azonban már nem akartak. A szaracén támadások miatt csak Antiochiában , egy máig ismeretlen helyen tudták eltemetni a csontokat, Jeruzsálemig nem jutottak el. Ezután a német keresztesek nagy része a kikötővárosok, Haifa és Akkon felé igyekezett, hogy hazajuthasson. Az utánpótlást szállító lübecki és brémai kereskedők azonban úgy döntöttek, hogy nem hajóznak haza, és Akkon városában felépítették a Szentföld első német ispotályát. Az ispotályt leginkább kórháznak fordítják manapság, bár helytállóbb, ha úgy képzeljük el őket, mint olyan fogadókat, ahol a zarándokok megpihenhettek, feltölthették készleteiket, s kórházi ellátást is kaptak.

Az ispotályt védelmező lovagok néhány év alatt rendkívül fegyelmezett lovagi testvériséggé kovácsolódtak, 1198-ban III. Celestin pápa a Német Lovagok Rendje (Ordo Equitum Teutonicum) néven önálló lovagrennddé nyilvánította az akkoni ispotály kereszteseit. Patrónusuk Szűz Mária lett, és a Templomos Rend reguláját vették át. Ruházatukban is hasonlítottak a templomosokhoz, páncélzatukon, fehér alapon a templomosok keresztjét fekete színű változatban viselték. Nekik is kötelező volt a hosszú szakáll, és a napi hét imádság.

A regula

Teuton lovag harci díszben.

Mivel a templomosok két fajta regulát kaptak, egyet 1129-ben a Troyes-i zsinat előtt fogadtak el, azután ezen lényegi változtatásokat eszközöltek. Az alapkoncepció így sem tért el sokban a szerzetesek Benedek regulájától és a ciszterciek szabályzatától. A lovagoknak mindig egyszínű ruhát, és szűk saruszerű cipőt kellett viselniük.

A Német Lovagrendbe csak a német nemesi származású nőtlen férfiak léphettek be, és szüzességi fogadalmat kellett tenniük. A nős rendtagok - lehetett akármennyi érdemük - legfeljebb csak a sergent címig vihették, amely a Lovagok világi fegyverhordozói tisztsége volt.

A Lovagrend élén a Nagymester (Hochmeister) állt. Szokás szerint a legtiszteletreméltóbb, legnemesebb és legtekintélyesebb lovagot nevezték ki. A kinevezés a teljes jogú lovagok tanácsában folyt le. Megválasztása után a Nagymester mindazonáltal nem rendelkezhetett teljhatalommal a Renden belül. Ő végezte az igazságszolgáltatást, de sem a birtokjövedelmekhez, sem a kincstárhoz nem volt közvetlen hozzáférése. A közigazgatást a neki alárendelt tartományparancsnokok (Landkomture) végezték. A gazdasági ügyek inkább a maréchall, a zászlóvivő felügyelete alá tartoztak. A nagymester azonban mindannyiuk felett állott a hierarchiában. Mind békében, mind háborúban a lovagoknak feltétlen engedelmet kellett tanúsítaniuk iránta.

A rend tagjainak még ezen kívül is egy sor, mai szemmel nézve igencsak szigorú, szabályt kellett betartania. Hálótermükben mindig gyertyát kellett égetniük, s páncélzatukat alváskor sem szabadott levetniük. Ezek az intézkedések minden bizonnyal az akkoriban is igen elterjedt szodómia esetleges előfordulása miatt vezettettek be. Elterjedtségét mutatja, hogy a Szabályzatban szinte a legszigorúbb büntetést a rendtagok közötti homoszexualitás miatt rója ki a vétkesre.

Étkezésüknek is igen szegényesnek kellett lenni. Vasárnap két tál ételt kaptak (kivéve a sergenteket). Hétfőn, szerdán és szombaton csak zöldséget ehettek, pénteken böjtöltek. Hetente háromszor kaptak húst, de azt is csak az erőnlét fenntartása végett. Ugyanis amíg a szerzeteseknek az imádság jelent aszkézist, addig a lovagoknál ugyanezt a szerepet a harc tölti be. Ezért elképzelhetetlen volt számukra a ciszterciek hústalan étrendje. Ugyancsak kerülniük kellett a "felesleges beszédet és haszontalan nevetést", így beszédben való érintkezésük a lehető legminimálisabb volt. Akkon régi kikötője.

Ezen regula a lovagrendek esetében igen általánosnak mondható, s a Német Lovagrend - mint a két fő lovagrend kései "változata" - is ugyanazt a struktúrát vette fel, mint ami akkor már megszokott volt. Fő szerkezeti elemekben tehát nem mutat komolyabb eltérést sem a johannitáktól, sem a templomosoktól.

Volt azonban néhány dolog, ami a lovagrendet mégis egyedivé tette, s úgymond magában is rejtette a Rend történetének későbbi alakulását. Ez volt ugyanis az egyetlen lovagrend, amelynek tagjai a szabályzat szerint csak egy nép, a német nép köréből kerülhetett ki. Míg mind a templomosoknál, mind a johannitáknál voltak francia, angol, németalföldi s néha még itáliai rendtagok is, addig ez a lovagrend a Szentföldön a Barbarossa Frigyes utáni folyamatos német jelenlét zálogává lett.

Szervezetének tevékenysége viszont inkább az Ispotályosok tevékenységével volt rokon. Hierarchiájukban is az ellátó, gyógyító funkció dominált. A Rend három fajta tagját különböztethetjük meg: a lovagot, akinek a rendházak védelme és a csatákban való képviselet volt a feladata, a papok, akikre az intézmények vezetése hárult és az ún. "szolgálattevő testvérek", akik az ispotályokban ápolókként tevékenykedtek.

Egy évtized leforgása alatt a Jeruzsálemi Királyság főbb területeinek mindegyikén találunk Német Ispotályt is. A legnagyobbakat Akkonban és Jeruzsálemben. Sőt, az utóbbi olyan jelentőséggel bírt, hogy sokáig azt feltételezték, hogy ez volt a lovagrend ősi fészke. Akkon kikötőjében pedig egész városrészt tudhattak magukénak, egy nagyobb rendházzal és ősi ispotályukkal egybekötve.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek