A lovas szobor
2003/02/13 10:04
4128 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A régmúlt képzőművészeti alkotásainak nagy része csak a későbbi korok szemében hordoz kizárólagosan esztétikai értéket, a mindenkori jelen számára azonban sokszor az aktuálpolitika művészi megnyilvánulásainak számítottak. Így volt ez a lovas szobor esetében is.

A közelmúltnak is megvannak azok a köztéri szobrai, emlékművei, festményei és irodalmi alkotásai, amelyekhez viszonyunkat nem a "megformáltság" minősége befolyásolja, hanem vagy a rossz emlékek, vagy a nosztalgia. A diktatúrák "műalkotásaival" sokat foglalkoztak a művészettörténészek, és összevetve a fasizmus propagandisztikus és gigantikus alkotásait a kommunizmus megalomániás és idealizált emlékműveivel, a végeredmény korunk megítélése szerint ugyanaz: ezek a művek is olyanok, mint azok a rendszerek, amiket kiszolgáltak.

Valószínűleg hosszú időnek kell eltelnie, hogy Hitler bajuszának, Lenin szakállának, Sztálin szemöldökének vagy Enver Hodzsa hajfürtjeinek kidolgozása tisztán a megformáltság befogadói nézőpontjából érdekelje a műélvező közönséget.Sokszor - bár nem minden esetben - ugyanez volt a helyzet az ókor, illetve a reneszánsz lovas szobraival is. Eltelt ugyan az a néhány évszázad, ami a befogadást elfogulatlanná teheti, mégis érezzük, hogy a lovas szobor nem tartozott az önmagából táplálkozó művészi önkifejezés formái közé.

A megrendelésre elkészítendő mű nem etikai vagy (nem anyagi értelemben vett) egzisztenciális kérdés a művész számára, hanem túl az anyagi egzisztenciális kérdésen a forma, azaz a "hogyan" révén elsősorban mesterségbeli, technikai, művészi probléma. Ha fogalmakkal kellene meghatározni a művészi kifejezés probélmáját, vagyis a kihívást, hogy mit kell hangsúlyozni, mit kiemelni az ábrázolt személy és a ló jellemvonásai közül, önként adódnak olyan fogalmak a hadvezér esetében, mint az "erő", a "magabiztosság", olykor a "fenség", vagy a legyőzöttekkel szembeni keménységgel párosuló "irgalmasság", a ló esetében az "engedelmesség", a "szilajság", a megzabolázott "féktelenség"... Csupa olyan fogalom, ami az irodalomból közhelyesen ismert "kegyes" hadvezér és uralkodó képéhez társítható függetlenül attól, hogy az ábrázolt hadvezér vagy uralkodó rendelkezett-e a fenti tulajdonságokkal, s a ló esetében, túl azon, hogy a lovon ülő alak emberfelettiségét is hangsúlyozza, a nyers, állati akarat fölött aratott diadalt juttatja eszünkbe. (A ló - aminek a dinamikus megformálása valószínűleg izgalmasabb feladat lehetett a szobrász számára, mint a rajta ülő statikusabb, és bármikor lecserélhető alak - vagy jól idomított, vagy félelmetesen ágaskodó nemes hadimén.) Mivel ezeket a köztéri szobrokat az örökkévalóságnak szánták, sokszor a hízelkedő idealizálás vált a legfőbb művészi problémává.

Az ókori írott források sok lovas szoborról tesznek említést. Ezek közül csak két érdekeséget emelünk ki.

  • Az egyik, hogy nemcsak férfiaknak állítottak lovas szobrot, hanem a haza védelmében kitűnő bátor cselekedete miatt nő is részesülhetett ebben az állami megtiszteltetésben. Például egy Cloelia (ejtsd:klölia) nevű római hajadon, aki Mucius Scaevola bátorságán felbuzdulva vakmerő cselekedeteivel kivívta kortársai elismerését, és "a rómaiak az újfajta női vitézséget újfajta tiszteletadással, lovas szoborral jutalmazták: a Sacra Via felső végén helyezték el a lovas szűz szobrát." (Livius: A római nép története, II. 13., ford.: Kis Ferencné)
  • A másik irodalmi példa egyrészt abból ad ízelítőt, hogy a hízelkedő képzőművészeti alkotás "elévülő", vagy legalábbis megérthető korabeli amoralitásához képest az írott műfajban mennyire bántóan szembetűnő és elévülhetetlen az erkölcsiség hiánya, másrészt abból, hogy a kor rhetorikai gyakorlatának megfelelően hogyan lehet szavakkal megjeleníteni egy szobrot. Publius Papinius Statius (Kr.u. kb.45 - kb. 95.) antikváriumokban is könyvritkaságnak számító "Erdők" című hexameteres formájú alkalmi versgyűjteményében olvashatjuk az alábbi, itt csak néhány részletében idézett leírást Domitianus imperator hatalmas lovas szobráról. ( Statius, Erdők I.1.)A sors fintora, hogy az ókorból egyedül az "Elmélkedések" írója, a hírnevet megvető sztoikus filozófus, Marcus Aurelius császár (uralk. Kr.u. 161-180) Kr.u. 170 körül készült lovas bronzszobra maradt fenn. Az is csak tévedésből, mert a pogány emlékeket pusztító keresztények Constantinus császár (uralk. Kr.u. 306-337) szobrának vélték. 1538-ban került mai helyére, a római Campidoglio közepére. A mai szemlélő a császár arcvonásaiból kiolvashatja a sztoikus gondolkodó és az örökké háborúskodó hadvezér kettősségének tragikumát, azt a szomorúságot, amit Castiglione László az "átszellemített, pszichológiai portré" jellemzőjének nevez. Ez a sokat csodált alkotás vált később a reneszánsz nagy lovaszobrainak mintájává.

Donatello

A reneszánsz leghíresebb lovas szobrát a firenzei Donatello (Firenze, 1386-1466, Firenze) készítette. Műve, a velencei szolgálatba fogadott condottiere (zsoldosvezér), a "Gattamelata" gúnynévre hallgató Erasmo de Narni nagyszabású bronz lovas szobra a padovai Szent Antal-bazilika előtti téren áll. Mintája a már említett Marcus Aurelius lovas szobra, valamint a velencei Szent Márk-bazilika bejárata fölött ma is látható, valószínűleg a 4. századból való négy bronzló, melyek a negyedik kereszteshadjárat idején, 1204-ben kerültek Konstantinápolyból Velencébe. A lovas szobrot, melynek a talapzata olyan, mint egy síremlék, a velencei állam rendelte meg a zsoldosvezér halála után. A szoborról Giorgo Vasari (Arezzo 1511-1574 Firenze) "A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete" című művében így ír:

"a lovon szinte érezni, hogy zihál és reszket, a lovas alakján pedig rendkívüli művészi elevenséggel fejeződik ki Gattamelata bátorsága és büszkesége."

(Donato firenzei szobrász élete)

Verrocchio

A másik méltán híres és sokak által felkeresett reneszánsz lovas szobor Bertolomeo Colleonit, az 1475-ben elhunyt bergamói származású velencei zsoldosvezért ábrázolja. Colleoni 100000 dukátot hagyományozott a velencei kormányzatra azzal a feltétellel, hogy a San Marco előtt felállítják lovas szobrát. Mivel a kormányzat nem akarta, hogy a város minden szempontból legfontosabb helyén, a Szent Márk téren bárkinek is, pláne egy idegennek szobrot állítsanak, a pénzt viszont már elköltötték háborúra, hogy ne sérüljön a végrendelkező kívánsága, fölállíttatták a szobrát, de nem a bazilika, hanem a San Giovanni e Paolo téren lévő Scuola San Marco előtt. A velenceiek a kor legjelentősebb szobrászát, többek közt Leonardo da Vinci mesterét, Andrea Verrocchiót (Firenze, 1435k.-1488, Velence) kérték fel a mű elkészítésére. Némi huzavona után Verrocchio el is készítette a szobrot agyagból, de az öntési munkálatok közben megfázott és meghalt.

Végül a velencei Leopardi öntötte ércbe a szobrot, és állította a kimagasló márványtalapzatra 1496-ban. A condottiere bergamoi sírján elhelyezett faszobor ismeretében, mely szikár, "Don Quijote-szerű lovagként mutatja a hadvezért"(Fajth Tibor), szokás megemlíteni, hogy Verrocchio nem Colleonit, hanem egy idealizált hadvezért ábrázolt. Ugyanakkor egyesek szerint a félig elfordult, kihívó testtartású, megvetően legörbült szájú, kemény vonású öregedő katona, ha levetné páncélját és sisakját, egy számító és ravasz kereskedőhöz hasonlítana.

Leonardo

De nemcsak az elkészült és "kézzelfogható" lovas szobrok váltak világhírűvé. A nagyszabású el nem készült művek sorát gazdagítja Leonardo da Vinci (Vinci 1452- 1519 Cloux, Amboise mellett) "nagy" lova, vagy ahogy kortársai nevezték, a "Kolosszus", melyen a milánói Lodovico Sforza megrendelésére dolgozott. A mű Lodovico apját, Francesco Sforzát, Vasari szerint magát Lodovicót ábrázolta volna lóháton. Leonardo többszöri megszakítással 15 éven át dolgozott a szobron, míg sok tanulmány, vázlat és kisebb modell elkészítése után 1493-ban, a herceg unokahúgának esküvőjére elkészült a szobor 7 méter magas agyagmodellje. A lovas szobor kiöntésére azonban már nem került sor, mert kellett a bronz a hadakozó Sforza herceg ágyúihoz.

Leonardo később a Lodovico Sforzát legyőző Trivulzio marsallnak ajánlotta fel - az alak módosításával természetesen - a "Kolosszust". 1511-ben meg is bízták Leonardót Trivulzio marsall emlékművének elkészítésével, de ennek megvalósítására sem került sor. Az agyagmodell is elpusztult: a Milánóba bevonuló gascogne-i íjászok céltáblának használták és teljesen szétlőtték.

Statius

( Statius, Erdők I.1.)

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek