A reneszánsz általános jellemzése
Farkas Zoltán
2004/06/20 20:00
15232 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Az oly sokszor csodált (irigyelt?!) polihisztorok világa vonzó és elkápráztató. Nagy titkok és csodák születtek ebben az embert minden szépségével, gyarlóságával, hatalomvágyával, érzelmi kavalkádjával együtt is jobban megismerni akaró korban.

A reneszánsz stílust hagyományosan a polgári réteg megerősödéséhez szokták kötni, hiszen a művészetben megjelenő jelentős szemléletváltás egybeesik avval a társadalmi és gazdasági folyamattal, aminek lényege a kereskedők és iparosok, és evvel együtt a városok szerepének megnövekedése. A reneszánsz megjelenése helyileg Itália városaihoz, időben pedig a 14-15. századhoz köthető. A szemléletváltás egyik forrása az ókori kultúra Itáliában a műemlékeken, a romokon keresztül a mindennapokban is jelenlévő hatása, innen ered a stílusirányzat elnevezése is: a francia renaissance újjászületést jelent. A másik forrás a gazdasági és társadalmi élet átalakulásával együtt járva a természet teljesebb megismerésének igénye, a vallásos világmagyarázatok háttérbe szorulása. Az új világkép tehát részben a humanizmuson, vagyis az emberközpontúságon, részben pedig a természetben (is) megfigyelhető változások magyarázatának igényén alapult.

A reneszánsz sajátos vonásai közé tartozik azonban, hogy az újonnan megjelenő tudományos érdeklődés nem vált el a művészetektől. A híres itáliai műhelyekben a festészet és szobrászat mellett szükségszerűen foglalkoztak anatómiai megfigyelésekkel, a festékek kikeveréséhez szükséges kémiával. Gondoljunk csak az egyetemes gondolkodás és művészet egyik kiemelkedő alakjára, a polihisztorok közé sorolt, szerteágazó érdeklődésű és műveltségű Leonardo da Vincire. A tudományok és a művészetek elválása a csillagászat előtérbe kerülésével a 16. század végétől kezdődött igazán. A képzőművészet tehát a reneszánsz kori ember számára a természet kutatásának és megismerésének egyik eszköze lett. Hiteles valóságábrázolásra törekedtek, ehhez tanulmányozták az emberi és az állati test felépítését, működését, a tárgyak és élőlények térbeli ábrázolásának lehetőségeit (perspektíva) - és nem ragaszkodtak egy művészeti ághoz: festőként, szobrászként, grafikusként, fémműves ötvösként egyaránt kiváló teljesítményt nyújtottak többen is. (A már említett Leonardo mellett gondoljunk Albrecht Dürer munkásságára.)

A kutatás, az újdonságokra való nyitottság mozgatója a skolasztikus hagyományoktól, a túlzottan egyértelműnek tartott világmagyarázatoktól való elfordulás vált tehát a reneszánsz eszmei mozgatórugójává. A humanizmus követői hittek az emberben rejlő alkotóerőben, hitték azt, hogy a sokoldalúan képzett, kiművelt emberek előbbre viszik a világot. Ezt a hitüket arra a még az ókori görög filozófusokra visszavezetett tételre alapozták, miszerint az ember műveltségi foka egyenes arányban áll az erkölcsei fejlettségével. Tény azonban, hogy a szigorúan vett tudományos megfigyelések mellett a reneszánsz korban fellendült az alkímia is. Az alkimisták azt a tudást keresték, amivel egyszerűen megoldhatóvá lesznek a természeti világ rejtélyes jelenségei. A képzőművészetek mellett az irodalom és a zene is megújult a reneszánsz korban. A világi témák túlsúlyba kerülése természetesen hozta magával a szerelmi költészet megjelenését, kialakultak a szórakoztatást is szolgáló prózai műfajok: a novella és a regény. Petrarca, Boccaccio vagy éppen Janus Pannonius, Balassi Bálint alkotásaiban azonban nagyon hangsúlyosan ott van a reneszánsz bölcsessége (olykor inkább bölcselkedése), a tanító szándék mellett maga az ember, az egyéniség, az érzelmek, az egyedi világlátás és világmagyarázat.

Az univerzalizmus helyébe a sokarcú ember lép. A zenében is előretörnek a világi műfajok, a dalok és táncok. Egyrészt az énekesnek arca, egyénisége lesz, művésszé válik. A hangszerekkel kísért szólóének is az egyéni tehetség, az egyéni teljesítmény előtérbe állítását segíti elő, bár a kórusművek változatosságukkal gyönyörködtetve továbbra is jelentős szerepet játszanak az egyházi és a világi életben. Másrészt viszont a zenei életben megjelenik a pusztán csak szórakozásért, pl. a vadászatokon kikapcsolódásként előadható dal is.