A római hadsereg
2001/10/14 00:00
6583 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
A római hadsereg kezdetben három ezred gyalogos (milites) és három század (centuriae) lovas katonából állt. Az ezredeknek külön-külön más vezérük volt, a lovasság egy közös vezér parancsainak engedelmeskedett.

Várostrom a testudóval, relief

Római régiségek III. rész
rendje és felépítése

A római hadsereg kezdetben három ezred gyalogos (milites) és három század (centuriae) lovas katonából állt. Az ezredeknek külön-külön más vezérük volt, a lovasság egy közös vezér parancsainak engedelmeskedett. Ezt a polgárok soraiból állított sereget, amelynek fővezére maga a király volt, nevezték legiónak, (legere=összeszedni, legio=összeszedett, összetoborzott).
Servius Tullius a hadsereget 17-46 éves polgárokból szervezte.
Két, külön-külön 4200 gyalogost és 1800 lovast számláló legiót állított fel.

A csatarendet a sűrű tömegben, egymás mögött hat sorban felállított phalanx alkotta, melyben az első sorban álló katonák fegyverzete volt a legteljesebb. A lovasságot a phalanx két oldalán állították fel.

A római hadsereg az idők során rengeteg változáson ment át. Camillus nevéhez fűződik többek között a zsold bevezetése. Általános jellemzője e változásoknak, hogy az óriási sereget mind kisebb és kisebb, könnyebben irányítható egységekre bontották. Marius a legiót 10, cohorsnak nevezett csapatba osztotta, melynek mindegyike 500-600 katonát számlált, az egész legio tehát 5000-6000 katonából állt.

Caesar a lovasság számát növelte meg, minden legio mellé mintegy 1000 lovast adott a segédcsapatokból, maga a sereg pedig nehéz fegyverzetű legiókból és könnyű fegyverzetű segédcsapatokból épült fel. Caesar seregében, egy-egy legiójában már 3000-4000 ember is volt.

A vezér latin neve: dux, a tiszteké praefecti vagy ductores. Kezdetben a király vezette a sereget, a köztársaság idején a consul, kivételes esetben a dictator. A provinciában a helytartó volt a vezér (imperator). A császárság alatt a fővezéri tiszt a császárt illette meg, aki legatusaival kormányozta a csapatokat.

A legatusok voltak az alvezérek, a legiók első tisztjei. Utánuk következtek a tribunusok, szám szerint hatan, akik kettesével két-két hónapig egymást váltva végezték tiszti teendőiket. A ranglétrán a tribunusokat követték a centuriones, a századosok, szám szerint hatvanan, ők vezették a centuriákat.
A századosok és a közlegények között voltak az optiones, illetve a lovasságnál a decuriones.
A közlegények sorából kiemelkedtek a tessarii, aki a kis viasztáblára írt jelszavakat kiosztották, továbbá a signiferi, kürtös jeladók és zászlótartók.

A sorozást kezdetben a Capitoliumon, később a Mars mezőn, mióta pedig a polgárjogot a szövetségesek is megkapták, egész Itáliában országszerte tartották. A zsoldos sereg felállítása után a sorozás helyébe a toborzás lépett, melyet a vezér nevében toborzók (conquisitores) végeztek.

Felmentést kaptak, akik 46. életévüket már betöltötték, akik a törvényes időt már leszolgálták, akiket magasabb tisztségre vagy papi szolgálatba emeltek, illetve a testi fogyatékosok. Akik a sorozáson nem jelentek meg, megbüntették, illetve eladták rabszolgának.

A köztársaság korában minden polgár 17. évétől 46 éves koráig volt katonai szolgálatra kötelezhető, de általában elégnek bizonyult, ha a gyalogos 16-20, a lovas legfeljebb 2 (egy-egy évig tartó hadjáratban részt vett. Marius óta a szolgálati év rendesen 20 évig tartott. A szolgálat leteltével a katona emeritus lett és elbocsátották.

A kiszolgált katonákat Sulla óta katonai gyarmatokon telepítették le, illetve végkielégítésként pénzt vagy telket kaptak.

A katonák ruházata, fegyverei és a hadi jelek

Római és barbár hadijelvények

A katonák ruházata rövidujjú gyapjúing (tunica) volt, melyet a páncél alatt viseltek, továbbá a köpönyeg (sagum) tartozott hozzá, amely a vezér részére bíborpiros hadi palást volt.Lábbelijük sűrűn tekergő szíjak és saru ötvözete, amely a lábujjakat szabadon hagyta. A nadrágot a császárság korában a galloktól vették át, de csak az északi országokban állomásozó katonaság viselte.
Fegyerzetük szerint kétféle katonák voltak: milite gravis armaturae, vagyis nehéz fegyverzetűek, illetve milites levis armaturae, könnyű fegyverzetűek. A nehéz fegyverzet védő és támadó fegyverekből állt, ilyenek voltak: sisak, páncél, lábvért, pajzs, támadásra kardot és hajító fegyvereket használtak. A sisak ércből készült, búbjára lófarkat vagy tollforgót tűztek. A sisakot csak az ütközet előtt vették föl, menet közben mellükre akasztva viselték. A forgót csak a csata előtt tűzték fel. Ez is mutatja, milyen lehetett egy antik csata koreográfiája, ahol mindennek meg lehetett találni a szakrális jelentőségét.

Aquila

A rómaiak legrégibb hadijele a vexillum, vagyis a zászló volt. A légiók hadijele az ezüstbe foglalt rúdon ülő vagy álló, szárnyát szétterjesztő, karmai közt villámot tartó sas volt.

A katonáknak, amire csak szükségük volt, magukkal kellett vinniük. Fegyvereiken kívül tehát még mintegy 20 kg súlyú poggyászt cipeltek magukkal. A poggyász az élelmiszeren kívül a legszügségesebb holmikból állt: főzőedények, kosarak, kötelek, szekercék, láncok. Mindezeket egy csomóban rúdra vagy lándzsájukra kötözve, bal vállukon vitték.

A napi menet után, ha egy kitűzött helyre eljutottak, tábort ütöttek. A tábor helyét az előre küldött centuriók mérték és cövekelték ki, jobbára domboldalon, nem messze víztől, fától, takarmánytól. Az egyes csapatok helyét kis színes zászlókkal és lándzsákkal jelölték ki úgy, hogy a bevonuló csapatok azonnal eligazodhattak. A megérkező sereg, gyakran még mielőtt a fegyvereket letették volna, árokkal és sánccal erősítette meg altábort, csak ezután állították fel a fővezér, a főtisztek, végül a legénység sátrát. A sátrak cölöpökre kötelekkel kifeszített sima vagy gyapja bőrből készült kis kunyhók voltak, melyeket télen deszkasátor váltott fel. A sátrakban rendszerint 10-10 katona foglalt helyet. A centurióktól kezdve fölfelé minden tisztnek külön sátra volt.

A menet

Az úton lévő sereget agmen-nek hívták. A rendes napi menet általában 7 óra hosszat tartott. A súlyos poggyásszal megterhelt katonák egy napi útja körülbelül 20 km lehetett. A menetrendet a helyi körülmények szabták meg, vagy az, hogy mennyire volt tőlük az ellenség.

Elöl mentek a felderítők (exploratores), akik az ellenségről híreket szereztek, a tábor helyét kinézték. Utánuk következett a lovasságból és könnyű gyalogságból álló előhad, majd a derékhad. A derékhad, amennyiben nem tartottak ellenséges támadástól, hadoszloponként haladt előre, úgy, hogy minden légio után annak málhás csapata vonult, majd egy könnyű csapatból álló hátvéd osztag.

Az ütközet

A faltörő hatalmas gerenda, melyet egyik végén vasból készült kosfejjel erősítettek meg. A gerendát láncokkal keresztgerendákra függesztették, s kötelekkel a várfalnak lódították. Állványát, hogy a benne lévő katonákat megvédjék, tető alá vonták. A testudo, így nevezték az ilyen szerkezeteket, teknősbékát jelent. Nyilvánvaló az analógia, akkor is, ha a teknős a világ legbékésebb élőlénye.

A sereg táborból vonult ki ütközetre vagy menet közben harcolt.
A kivonulás előtt a vezér auspiciumot végeztetett, majd vörös zászlót tűztek sátrára és trombitával csatajelet (signum) fúvattak. A sereg csatarendbe állt a tábor előtt, ilyenkor a vezér rendszerint buzdító beszédet tartott, után adtak jelt a támadásra.
A harcot többnyire a könnyű csapatok kezdték szétszóródva középen, a legiók előtt, a csapatok között.
Amikor kb. 20 lépésnyire voltak az ellenségtől, a legiók folytatták a harcot, eleinte dárdákkal, majd kivont karddal, ember ember ellen. Ha a harcot félbe kellett hagyni, visszavonulót fújtak.
A lovasok a csatarend szárnyán foglaltak helyet vagy nyílt sorokban küzdöttek, gyakran leszálltak lovaikról és gyalog folytatták az ütközetet.
Mindent egybevetve, a lovasságnak a római hadseregben nem volt kiemelkedő szerepe.
A megerősített városokat hirtelen támadással vagy ha ez nem sikerült, ostromzárral vették be. A várost lövésnyi távolságon
kívül árokkal és sánccal vették körül és kiéheztetéssel igyekeztek
megadásra bírni. Ha ez nem sikerült, ostrommal próbálkoztak. Az ostromban legnagyobb szerepet a ostromgépek játszották: ostromlétrák, faltörők, falbontók, tolható tornyok, lövőgépek.

A lövőgépek a testek feszítő erejének kihasználásával a lövedéket nagy távolságba vetették. Az állványon helyezték el a lövedék vályúját, majd a feszítőket. A szőrből vagy állati inakból, illetve belekből gyártott köteleket csavarok segítségével feszítették és erősítették. Ilyen gépezet volt a Catapulta, melyekből nyilakat lőttek ki.


A falfúró olyan volt, mint a faltörő, de ennek nem kosfej, hanem hegyes vas volt a végén.

Az ún. ballista 45 fokos szög alatt követ, gerendát lőtt ki.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek