A Szentföldön és Magyarországon
Farkas Zoltán
2003/03/05 21:58
1158 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A lovagrend tagjai kitartóan küzdöttek 1291-ig, ekkor azonban az utolsó szentföldi erőd elestekor vissza kellett térniük Európába.

A szentföldi harcok

A Kardhordozók rendjének tagjai.

A szentföldi tevékenység biztosítása sokban függött a pénzjövedelmektől, s mint a többi lovagrendnél, ez a teutonoknál is a földbirtokokból származott. De, ellentétben például a templomosokkal, a németeknek már alapításukkor komoly támogatottságuk volt az anyaországban. Birtokokat szereztek - elsősorban - a Brandenburgi Hercegség területén, keleten pedig a Mazuri tavak környékén megalakult a testvérrendjük Kardhordozó Testvérek néven. Az ő földjeik jövedelmének nagy hányada is a németeket illette.

Hamarosan azonban új problémák merültek fel. A szaracénok ugyanis Jeruzsálem elfoglalása után rohamosan terjeszkedtek a Királyság területén. A Német Lovagrend ekkor már aktívan részt vett a csatákban és hadjáratokban. A Rend nagymestere szervezte például a védelmet Akkon - az új főváros - legfontosabb pontjain. A várvédelem jelentős részét is ők állították ki.

Visszaéltek a magyar vendégszeretettel

II. András (1205-1235)

Ehhez azonban még több pénz kellett. Ezért a nagymester egyre több megbízottat küldött Európába, hogy területek után nézhessen. Érdekeik ekkor találkoztak II. András magyar király érdekeivel. A gyengülő magyar királyi hatalom ellensúlyozására András király egyre több várat adományozott - többek között - a johannitáknak az ország nyugati végein.

A németeknek 1211-ben az egész Barcaságot átadja, annak fejében, hogy segítenek neki megtéríteni a Havasalföldi pogány népeket. Jogaikat és kiváltságaikat 1222-es Aranybullájában meg is erősíti. Ezzel András (tudtán kívül) a Lovagrend legbiztosabb anyagi bázisát teremtette meg Európán belül.

Miért is állíthatjuk ezt? Hiszen maga a terület nem igen nagy, sok haszna sincs belőle a Rendnek. Mégis egyrészt a kiváltságok csábítóak, másrészt pedig a birtok stratégiai helyzete is sokat sejtet. Innen ugyanis igen könnyen elfoglalható és irányítható a termőföldben gazdag Havasalföld nagy része. Mivel ez tökéletesen megfelelt földbirtoknak, ezért - kiváltságaiknál fogva - egyre több kővárat építettek, s egyre másra erősítették meg a városaikat, miközben térítés címén egyre több területet foglaltak el a havasalföldi kunoktól.

A terjeszkedés annyira lendületes volt, hogy 1223-ban fő várukat, Kreuzburgot, már a Kárpátok déli lejtőin, tehát Cumaniában építették fel. A magyarok egy ideig hasznos segítségnek tekintették a lovagokat, és segítségükkel András királynak is lehetősége nyílott, hogy Milkón püspökséget alapítson, s megerősítse befolyását a térségben. Azonban a németek más terveket dédelgettek, nem az országon belüli harmónia volt a céjuk.

A nagymester, az egyre súlyosabbá váló tengerentúli helyzet miatt, a hátországban már egy szilárd államalakulatot képzelt el, ami fokozatosan átmenti a lovagrendet Európába, ha esetleg szükséges. Ezért a magyarországi landkomtur-nak azt az utasítást adta, hogy lépjen kapcsolatba a pápával kérvényezve a Barcaság elszakítását a Magyar Királyságtól. III. Honorius pápának a kérvény éppen kapóra jött, ugyanis a magyar király ez időben inkább a császári hatalom felé kacsintgatott, ezért a pápának feltett szándéka volt Magyarország gyengítése.

Nemsokára ki is adott egy bullát, amelyben a Német Lovagrendet kivette az esztergomi érsek felügyelete alól, s közvetlenül a saját védnöksége alá rendelte. Ekkor a lovagok már Erdély területe felé is terjeszkedni kívántak, s ezzel végleg kivívták maguk ellen a király haragját. 1225-ben, amikor a pápa a Barcaságot a saját területévé nyilvánította, András nem látott más választást maga előtt, mint a fegyveres beavatkozást. A magyar sereg tehát rátört a Lovagrend birtokaira, megostromolta és elfoglalta váraikat, s egy év alatt kiűzte őket Erdélyből. Az ügy még sokáig vita tárgyát képezte András és Honorius pápa között.

Mazoviától a Szentföldig

Szaladin, a keresztények méltó ellenfele.

A lovagoknak azonban nem kellett aggódniuk, hiszen hamar új támogatóra leltek. A XII. század közepe óta a lengyel területek három fő részre és egy fejedelemségre oszlottak, és állandó viszály közepette éltek mind egymással, mind a szomszédos népekkel. Végül is egy észak-lengyelországi fejedelemség Mazóvia uralkodója, Mazóviai Konrád, 1226-ban behívta a Barcaságból kiűzött lovagokat, s azzal bízta meg őket, hogy őrizzék a határait, és térítsék meg az országát fenyegető pogány poroszokat. Mikor a lovagok ezeket a feltételeket elfogadták, Konrád nekik adományozta az északi Kulmer Landot (Chelmno). Ez tekinthető a már igazi államalakulatuk kiindulópontjának, a Lovagrendi állam gyökerének.

Akkon eleste

A Szentföldi királyságok eközben már végnapjaikat élték. Jeruzsálem 1187-es elfoglalása után a nagyhatalmú mameluk szultán Szaladin hadseregei egyre mélyebben jelentek meg a Királyság területén. A jeruzsálemi király egyetlen támasza a lovagrendek maradtak. Váraik, Gázától Krak des Chevaliers-ig makacsul ellenálltak a szaracén támadásoknak. Az 1210-es évekre azonban a Szentföld nagy része már elveszett. A felmentésükre küldött IV. keresztes hadjárat el sem jutott odáig, s Európában már lemondtak a Szentföld megmentéséről. A király, a bárók és a frank lovagok az egyedül megmaradt Akkonba menekültek.

Az új székhely: Marienburg

Akkon erős védelmet nyújtó falai.

Akkon ezidőtájt már hatalmas város volt két erődítményrendszerrel. Külön városnegyede volt benne a pisai, a genovai és a velencei kereskedőknek, a frank előkelőknek, a templomosoknak, a johannitáknak és a teutonoknak is. Közvetlen összeköttetéssel rendelkeztek a dél-itáliai városokkal, s kereskedelmük is virágzott. Akkon védelmének legnagyobb részét továbbra is a Német Lovagrend látta el. A lovagoknak továbbra is ez a város maradt a központjuk, és ide halmozták az ekkorra már számottevő vagyonukat. A hadi tevékenység gyengülésével ispotályuk is elvesztette korábbi funkcióját, és a Lovagrend egyre militarizáltabbá vált.

A regula pontjait már nem vették mindig szó szerint, de szellemiségének segítségével a nagymesterek olyan rendkívül szoros testvéri kötelékekkel összekapcsolt, s irányukban fanatizált elit alakulatot hoztak létre, amely a kései keresztesek egyik legfőbb támaszának bizonyult. 1291-ben aztán Akkont is elérte végzete. Falaihoz addig még nem látott muszlim haderő érkezett, s a keresztesek a további védelmet értelmetlennek tartották, s néhány velencei kereskedő kivételével egy terjedelmes hajóflottával az összes nyugati keresztény elhagyta a Szentföldet.

Ezzel az eseménnyel a lovagrendek klasszikus korszaka is végleg lezárult. A különböző lovagrendek az eddig támogatásukra szolgáló európai birtokaikon telepedtek meg. A Német Lovagrend Kulmer Landra helyezte át székhelyét, mégpedig legerősebb várukba, Marienburgba (Małbork).

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek