A szenzáció áldozata, avagy Kertész Imre szupersztár
2003/02/18 23:41
1086 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A napjaink médiajelenségeivel kapcsolatos szubjektív írásokat tartalmazó Tollhegy sorozatunkban ezúttal Martin Ferenc írta le gondolatait Kertész Imre Nobel-díjának hazai médiafogadtatásáról.

Némi meglepetést és zavart okozott a médiában Kertész Imre Nobel-díja. Kolléganőm meséli, hogy a díj odaítélése előtt interjút készített a kitűnő íróval. A kitüntetés után felhívta az egyik tévécsatornát, érdekli-e őket az anyag. Ott még azt sem tudták, milyen típusú hírként kezeljék Kertész elismerését. Egy író pedig arról számol be, hogy vonatútja során a nevezetes napon három rádióadó szerkesztőségéből hívták fel, árulja már el, ki ez a Kertész Imre és mit írt, mert másfél óra múlva adásban lesznek és valamit mondaniuk kell a kitüntetettről.

Talán ennyi is elég jelenkori médiairányítóink felkészültségéről, kulturális tájékozottságáról. De nézzük az esemény képi tálalását. Kertész egy csapásra ismert, mi több, világhírű író lett. A szerkesztők és riporterek rögtön felkeresték kiadóját, életművének ismerőit, hogy szóljanak pár szót a szerzőről. Az elismerő szavak, hazai méltatások mellett néhány képre futja mindössze könyvespolcokról, a Sorstalanság és néhány más mű borítójáról. Aztán megérkezik Kertész Magyarországra, villannak a vakuk körülötte, újságírók keresik kegyét, mondana már nekik valamit.

A tudósításokból megtudjuk: Kertész dedikál, most épp ebben a könyvesboltban fogadja olvasóit, majd egy másikban. Az itthon alig ismert, méltatlanul elfeledett íróból egy csapásra szupersztár lett. A tévériporterek és operatőrök nem hagynak ki egy napot sem, kísérik Kertészt mindenhova. Ami a hazánkba érkező pornósztárnak vagy világhírű modellnek mondjuk a lubickolás valamelyik uszodában, az Kertész esetében a dedikáció a könyvesboltban. Mi más igazolná a népszerűséget egy író esetében, ha nem a boltok és a szerző asztala előtt kígyózó sorok, a pillanatok alatt elfogyott könyvek.
Kertész Imre interjút ad A Nobel-díj mintha a média kétes csillogású sztárjai közé emelte volna Kertész Imrét. Az RTL KLUB egyik képes beszámolójában már úgy jelenik meg a képen, mint egy félisten. Határozott léptek, alakja kitölti a kép nagy részét, az író középen fényben, körülötte árnyékban fotósok, újságírók hada, a kamera valamivel szemmagasság alatt helyezkedik el, enyhén robosztusra rajzolja Kertészt. Nem rossz dolog a kitüntetés, a rangos díj. Ám a média reagálásából az olvasható ki, hogy nem a teljesitménynek, hanem a hírnévnek jár a figyelem. A képlet egyszerű: Kertész díjat kapott, világhírű lett, következésképp érdemes rá műsoridőt fordítani.

Ha valaki vette magának a fáradságot és úgy tett, mintha komolyan érdekelné Kertész személyisége, abból sem sül ki sok jó. Batiz András úgy döntött, hogy a Fókusz műsoridejét írónknak szenteli, és készített vele egy beszélgetést. Az alkalom ünnepélyességét hangsúlyozta, hogy Batiz kb. kétszer annyi zselét kent a hajára, mint általában, és a smink az arcán is mintha több lett volna. De nem is ez a legnagyobb baj. Idéz Kertész művéből szó szerint, majd nyomatékosítja, hogy ünnepelt szerzőnk másodvonalbeli írónak tekinti magát a magyar kultúrában. Kertész visszakérdez: hogy van a mondat vége. Batiz nem emlékszik, látványosan felsül. A művelt riporter imázsa nem jött be. Divatos újságírónk beszélgetés közben a körmére pillant, kicsit babrálja, majd megkérdez valamit. Ez azért már túl van a fesztelenség határán. A hanyag gesztus szakmai pofátlanság, nem többről árulkodik, mint a riportalany lebecsüléséről. Ha valaki azt hinné, hogy ezt már nem lehet fokozni, téved.

Műsorvezetőnk előhúzza a Sorstalanság egy régi kiadását, és megemlíti a pillanat eufóriáját hevítve, hogy 20 forintért vásárolta valamelyik antikváriumban a minap. Ezzel mit akar? Megerősíteni a hamis közvélekedést, miszerint Kertész lebecsült, értéken aluli író? Vagy: a kutyának sem kell az írása ebben az országban? Batiz ízléstelensége látványos jele mai kulturális életünk hamis tudatának, mely a mű értékét piaci sikerén méri. Ha nem tűnt volna fel, Kertész Imre nem Vavyan Fable. Nem ártana elolvasni a Sorstalanságot.

Hasonlóan kifogásolható kérdésekkel állt elő Havas Henrik az ATV délelőtti műsorában. Leszögezi, hogy ő is járt Auschwitzban. Kertész kiigazítja helyismeretből. Havas nem tudja végül, hol járt. Biztos információt ki mástól kérhetne, mint az egykori fogolytól, az épp Nobel-díjas írótól, aki igazán ismeri a terepet. Meglehetősen morbid. Havasnak aggályai vannak a Sorstalanságból készülő film csendőrfigurájával kapcsolatban, mert egy idős zsidó hölgytől hallotta, volt egy kedves csendőr is a zsidóüldözések idején. Mintha a kakastollasok vétlenek lettek volna a deportálásokban.

Kertész újra pontosítja a történelmi tényeket. A legsúlyosabb kérdés az önvizsgálat szükségessége Kertész szavai szerint - állítja Havas Henrik, és többször hangsúlyozza, hogy az író a mi névmást használta, tehát a zsidóknak is szembe kell nézni a múlttal, történetesen a holokauszttal. Ezt jól érti Havas, de hol itt a gond? Kertész nem menti fel a zsidókat a felelősség alól. Ő az, aki a maga részéről ezt az önvizsgálatot világirodalmi szinten elvégezte a Sorstalansággal, ezért is kapta a Nobel-díjat.

Ezeket a lehetetlen interjúkat kizárólag Kertész Imre miatt volt érdemes végignézni, aki derűsen, intelligensen és kulturáltan válaszolt a suta, kényes kérdésekre. Önmagát adta. Egy hiteles személyiséget látthattunk a képernyõn. A televízió legalább ezt köszönheti a Nobel-díjnak.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek