A televízió hatása a kisiskolás gyerekekre
2004/10/26 15:22
1311 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Az iskolás gyerekek médiafogyasztási szokásainak kutatása szinte egyidős az elektronikus tömegkommunikáció megjelenésével. Kiss Judit tanulmánya átfogóan összegzi azokat a problémákat, amelyeket a 21. század első éveinek mediatizált társadalma jelent a médiát a társadalmi átlagnál talán sokkal intenzívebben fogyasztó gyerekek számára.

A tömegkommunikáció térhódító eszköze, a televízió életünk szerves része, hiszen az információs társadalom megköveteli a naprakészséget, a tájékozottságot, a televízió "távolbalátásával" milliók számára teszi lehetővé a nagyvilággal való kapcsolatot. (...) Jelen tanulmány azt kívánja bemutatni, hogy a gyerekek, a 8-11 éves korosztály miként kezeli a televízióból áramló impulzusokat, mennyire határozza meg a televízió a gyerekek szocializációját, figyelembe véve a családi környezetet, feltérképezve azt a bonyolult összefüggést, melyben nem lehet egyértelmű "bűnöst" találni a negatív hatásokra. (...)

Feltevés

(...) Kiindulási pontom az volt, hogy a gyerekek gyerekségük szinte minden percében fogékonyak a külvilág ingereire, ugyanakkor az iskoláskor elérésével tágul ki számukra az őket körülvevő világ, s jutnak el a szellemi érettség azon fokára, amikor már nemcsak befogadók, hanem értelmezők is egyben. Éppen ezért igen célzott réteg a kisiskolás korosztály, hiszen sokak életében az ekkor szerzett tapasztalatok határozzák meg a társas kapcsolatok további alakulását, erkölcsi értékrendszerük kialakulását. Feltevésem szerint a televízió nem egyértelműen "rossz" a gyerekek számára, nem lehet mindenért a távolbalátó készüléket okolni, a család, a szűkebb-tágabb környezet (az iskola hatásairól sem feledkezve meg) igenis nagy szerepet játszik abban, hogy a kisiskolások miként élik meg az őket ért ingereket, mennyiben kapnak választ kérdéseikre, mennyire tudják pozitívan hasznosítani ezeket. Azokban a családokban, ahol a gyermekek aktív pihenése nem pusztán a villanypásztor nevelésére szorítkozik, hanem egyéb hasznosságokra (olvasás, beszélgetések, mesélés vagy akár a sport, kirándulások és még rengeteg program, ahol a társas kapcsolat, a család együttléte a lényeg), ott a televízió nem olyan romboló hatású, mint azoknál a családoknál, ahol hiányzik a kontroll, hiányoznak az értékek, így a gyerekek kénytelenek a televízióból vett példaképekkel felnőtté válni. Míg az első esetben ismeretforrássá válhat/válik a televízió, a másik esetben hézagkitöltő szerepe van, egyfajta menekülést is jelentve a sivár hétköznapokból. (...)

A vizsgálat ismertetése

A vizsgálatban három budapesti általános iskola 252 diákja vett részt 2003 októberének elején. Az általános iskolák kiválasztásánál az a szempont vezérelt, hogy ne legyen szakosított rendszerű iskola, ugyanakkor minden társadalmi réteg képviseltesse magát, így esett a választás egy VIII., egy XII., illetve egy XX. kerületi intézményre. A felmérésben részt vevő gyerekek harmadik, negyedik, ötödik osztályosok, 8 és 11 év közöttiek, fiúk, lányok vegyesen. A vizsgálat kétféle módszerrel történt: kérdőívvel4 és interjúval, melyre a kérdőív kitöltése utáni szünetekben volt lehetőség. (...)

A vizsgálat eredményeinek értékelése

Tévénézési szokások

A kérdőív kvantitatív részében a gyerekek tévénézési szokásait célozták a kérdések, a mikor és hogyan néz televíziót témakörben, figyelembe véve azt, hogy mennyire irányított ez a tevékenység. (...) A tévézés mennyisége szerint három szint különíthető el: keveset néz televíziót (hétköznap reggel, iskolába indulás előtt, hétvégén délelőtt), mérsékelten sokat néz (délelőtt, este) és masszívan tévéző (egész nap, még éjjel is). A felmérés adatai azt támasztják alá, hogy a gyerekek nagy arányban néznek este, sőt még éjjel is televíziót, amely a nyugodt alvást gátolhatja, hiszen a félelmet keltő vagy csak egyszerűen lármás, sok izgalommal járó történetek izgatják az idegrendszerüket, és így az alváshoz szükséges agykérgi gátlások nem jönnek létre. A gyerekek fáradtabbak, ingerlékenyebbek, ha nincsen meg a 8-11 éves korban szükséges tíz és fél órás alvásmennyiségük. (...) Szüleikhez hasonlóan a gyerekek is felgyorsult életet élnek, amelyet a televízió is gerjeszt, hiszen minél rövidebb idő alatt kell minél több információt eljuttatnia közönségéhez. A gyors tempó befolyásolja a koncentrálóképességet, az összpontosítást.

Lényeges kérdés, hogy a gyerekek korosztályuknak megfelelő műsorokat néznek/nézhetnek-e, vagy a korhatár már nem jelent gátlást. A grafikon alapján elmondható, hogy a 16 éven felülieknek szóló műsorokat már nézik a 10-11 évesek, és válaszaik szerint inkább egyedül, mint szüleikkel, bár sokan jelölték meg azt a lehetőséget is, hogy hol egyedül, hol szülővel tévéznek. (...) Enyhíthet a televízió negatív hatásain, ha megbeszélhetik a látottakat, ha valakitől megkérdezhetik a gyerekek mindazt, amit esetleg nem értenek. Sok esetben úgy tűnik, hogy mindenről van véleményük, mindenhez "értenek" egy kicsit, és ezért sokszor nem kérdeznek. A televízió révén egyfajta "álműveltségre" tesznek szert, mindenről hallanak, látnak információkat, ez a fajta tudás viszont sokszor csak a ráismerés szintjén marad meg. A látottak megvitatása segítheti az így szerzett tudás elmélyítését. A megbeszélés módjai között is különbséget kell tenni, igazán jónak az tekinthető, ha a film vagy műsor közben van erre lehetőség. A vizsgált gyerekek 13,7%-a beszéli meg film közben, 41,5%-a utána, 44,8%-a pedig nem beszéli meg a látottakat. A nyolcéveseknél még jellemző, hogy megbeszélik a szülőkkel a látottakat, a 10-11 évesek viszont már inkább egyedül dolgozzák fel a műsort, és ha valamit nem értenek, azt is inkább barátaiktól, testvérüktől kérdezik meg, mintsem egy felnőttől, legritkábban a tanítótól. (...)

Csatornák és műfajok

Az ismert és a kedvencként megjelölt televíziós csatornák választéka igen nagy, a mindhárom kerületben működő kábeltelevíziós szolgáltatás révén bőséges a választék. A kedvencként megjelölt televíziós csatornák megoszlása alábbiak szerint alakul. Dobogós helyezettek az RTL Klub, a Fox Kids és a TV2. A nemenkénti bontás annyiban mutat különbséget, hogy a fiúknál harmadik helyre egy sportcsatorna került, míg a lányok a mesecsatornát részesítették előnyben. Előkelő helyre került a mozifilmeket vetítő HBO, a közszolgálati televíziók viszont háttérbe szorultak. Az ORTT elemzése szerint a televíziós csatornák közül az RTL Klubon látható műsorelőzetesek erőszaktartalma a legmagasabb, ennek megfelelően a vetített műsorokban található erőszakos eseményegységek is jóval magasabb arányban szerepelnek, mint a többi csatornán. A személyes interjúkból az derült ki, hogy a gyerekek is észlelik ezt a tendenciát, azért ezt a csatornát jelölték meg első helyen, mert "itt vannak a legizgalmasabb meg legviccesebb filmek"; ezt a műfaji eloszlás is alátámasztja, hiszen első helyen a vígjátékok állnak. (...)

A mesék világa

Amikor meséről beszélünk, többnyire olvasott vagy élőszóban előadott történetre asszociálunk, holott a mai gyerekek már inkább a vizuális mesére, a televízióban, videón látott megfilmesített történetre gondolnak, ahol a verbalitás háttérbe szorul. A mesék a gyerekek életében az első "külön világ" megteremtését szolgálják, különféle helyzeteket, fantáziavilágot teremtve. 4-5 éves korban alakul ki a mesét hallgató viselkedésmód, amikor a gyerekek teljesen átadják magukat a hallottaknak, a mesét mesélő viselkedését - hangjának megváltozását, intonációjának különlegességét - érzékelve, maguk is átlépnek a rendkívüli dolgok birodalmába. (...) A mesék egyik visszatérő motívuma az átváltozás. Míg az írott meséknél a hallgató fantáziájának fejlesztésére szolgál ennek elképzelése, addig a rajzfilmekben megteszik ezt a gyerekek helyett. A vágástechnikák fejlődésével valóban varázslatosan történnek meg az átalakulások egyik pillanatról a másikra, sokszor viszont ijedtséget okoznak "hirtelenségükkel". (...) A rajzfilmekre vonatkozó kérdések értékelésénél elkülönítettem a klasszikus rajzfilmeket, illetve az akciórajzfilmeket. Utóbbiakat a gyerekek a klasszikusokhoz viszonyítva sokkal izgalmasabbnak, érdekesebbnek tartják, talán ismeretlenségük miatt is. A gyerekek többségében az akciórajzfilmhősöket helyezik előtérbe, azzal indokolva, hogy ők legyőzhetetlenek és erősek. Második helyen a klasszikus mesék szereplői találhatók, majd a humor képviselői. (...)

Az agresszív hatások

Az agresszió középpontjában az áll, hogy egy adott cselekedet mások szándékos bántalmazására irányul. Az agresszív viselkedés fejlődését meghatározza, hogy a gyerekek hajlamosak utánozni "az idősebb szerepmodellek viselkedését" (Cole-Cole 2001, 398.), valamint az, hogy a társadalom bizonyos szintig még jutalmazza is az agresszív viselkedést. (...) A gyerekek számára a televízióban ábrázolt erőszak megértése folyamatosan változik növekedésük, értelmi fejlődésük, tapasztalataik révén. Kisgyerekkorban az egyes történéseket, így az agresszivitást is önálló cselekményként kezelik a gyerekek, nem foglalkoznak kiváltó okaival, illetve következményeivel. Nem követik az események láncolatát, nem hozzák összefüggésbe a látott jeleneteket, így az a szülői vélekedés, hogy miért ne nézhetne ilyen filmeket a gyerek, hiszen a rossz úgyis elnyeri méltó büntetését a végén, nem állja meg a helyét, mert szülői magyarázat nélkül a film befejezése is különálló egységet jelent, nem kapcsolódik szervesen az előzőleg látottakhoz. Az erőszakos jelenetek jóval félelmetesebbnek, szorongáskeltőbbnek tűnhetnek a gyerekek számára, mint a későbbi életkorokban. Kisiskoláskorban már megértik az erőszakos cselekedet motivációját, valamint az agresszív viselkedés következményeit, mégis a filmek gyors tempója ezt sokszor megnehezíti, így könnyen élhetik meg az előzőkben vázoltakat. (...) Az, hogy mennyire válik követendő példává az agresszívan cselekvő személye, nagyban függ a gyerekek személyiségétől is, a bizonytalan, befolyásolható gyerekek függetlenül attól, hogy az előzőkben leírt szellemi érési folyamat mely szakaszában tartanak, gyakran utánozzák a sikeresnek vélt, célját mindig elérő hőst, azzal sem törődve, hogy céljai eléréséhez milyen eszközöket használt. Ezek a gyerekek kevésbé gátlásosak, ha erőszakról van szó, konfliktushelyzeteiket nagyobb valószínűséggel oldják meg a filmekben látott módon. (...)

A kérdőív többféle módon igyekezett mérni a gyerekek agresszivitását, egyrészt a kedvenc műsorokra, a kedvenc rajzfilmekre adott válaszok alapján, másrészt a projekciós kérdések között is szerepeltek erőszakosságot vizsgáló "történetek", ezek közül is főként a 25. kérdés volt viszonyítási alap. Itt egy frusztrációs helyzet megoldására kértem a gyerekeket: "Brúnó mellett iszonyú hangosan kiabál az osztálytársa. Brúnó nagyon szeretné, hogy abbahagyja. Mit gondolsz, mit fog tenni?"A válaszok három kategóriát képeztek: az elsőbe tartoztak azok, amelyek a helyzet megoldására a "leüti", "megveri", "megfenyegeti", "pofon vágja", "bever egyet neki", "leragasztózza a száját" módszert választották. A felsoroltakból is látszik, hogy a gyerekek széles repertoárral rendelkeznek agresszivitásuk kimutatására. A második csoportba azokat soroltam, akik külső erőt hívtak segítségül: "szól a tanárnak", "szól a mamájának"; vagy a "menekülést" választották: "odébb megyek", "otthagyom", vagy megfogalmazásukban - bár verbálisan kívánták megoldani a problémát - azért érezhető volt, hogy könnyen átválthatna erőszakká, ha a "tárgyalás" nem járna eredménnyel. A harmadik kategóriába azokat a válaszokat soroltam, amelyekben a konfliktust a gyerekek kizárólag verbálisan kívánták megoldani, itt a "megkéri szépen, hogy hagyja abba" típusú válasz volt a leggyakoribb, de sokan akartak a dolog mélyére látni: "megkérdezi tőle, hogy miért kiabál, és megbeszéli vele, hogy ez miért rossz másoknak". (...)

Az összlétszámra vetítve 25,5% tartozik az első csoportba, 56,5% a második típushoz és 18% a harmadik kategóriához. Ha ezeket az adatokat a tévénézés mennyiségének tükrében nézzük, kiderül, hogy azok a gyerekek tanácsoltak agresszív megoldást, akik sokat, illetve mérsékelten sokat néznek televíziót, ami nem irányított tévézés, és ők azok, akik a látottakat nem beszélik meg. A középső kategóriába tartoznak a legtöbben, ez egyrészt a normakövetésre utal, másrészt pedig arra, hogy a gyerekek az iskolai viselkedésükben az ellenőrzöttség miatt visszafogottabbak (szinte mindenki feltételezte, hogy a történetben szereplő gyerekek tanára azért valahol a közelben van). A harmadik kategóriába tartozó gyerekekre az a jellemző, hogy keveset vagy mérsékelten sokat néznek televíziót, a szülők általában értelmiségi foglalkozásúak, nem nézik a korhatáros filmeket, irányított a tévénézésük, és megbeszélik a látottakat. A tendencia tehát afelé mutat, hogy a megoldás a családban keresendő.

Szocializáció

A társas fejlődés mellett a személyiségalakulás folyamata a leglényegesebb, amelynek során a gyerekek elsajátítják a társadalom értékeit, normáit, megtanulják a különféle társadalmi szerepekben lehetséges és elvárható viselkedést. (...) A család az első szocializációs kötelék, ez az első kiscsoport az egyén és a társadalom között. A család szocializáló hatása leginkább a pubertáskorig érezhető, ekkortól kezdve azonban szerepe áttevődik a kortárscsoportokba. (...)A család szerepének megnyilvánulásait az előzőkben már igyekeztem elemezni az irányított tévénézés, a megbeszélés, a figyelem szempontjából, a következő adatok a gyerekek szocializáltsága és a szülők foglalkozása, társadalmi helyzete közötti összefüggést kívánják érzékeltetni. Az anyák szerepét a szocializációs folyamatban erőteljesebbnek tekintik, általában ők töltenek több időt a gyerekekkel, az ő hatásuk kisgyermekkorban a legerőteljesebb. Megfigyelhető, hogy az értelmiségi anyukák gyerekei a legjobban szocializáltak, utána következnek a szellemi foglalkozásúakéi, majd az otthon, gyesen lévő anyukák képesek a leginkább pozitívan befolyásolni a gyerekek szocializációját. Az ügyintéző és a szakmunkás foglalkozású szülők esetében a válaszok alapján középkategóriába sorolhatók a gyerekek - itt már nő az egyedül tévézés aránya, a korhatáros filmeket is többen nézhetik. Ott találhatók a legrosszabb értékek, ahol mindkét szülő segédmunkás, vagy egyikőjük nem dolgozik, a családi problémák itt jelennek meg leginkább a gyerekek válaszaiban, ők a legkevésbé szocializáltak.

Konklúzió

A felmérés adatai számomra igazolták, hogy a televíziózás mennyiségi és minőségi változói és a család szocializációs hatásai összefüggenek. Azok a gyerekek, akik olyan közegben nőnek fel, ahol nincsenek meg a szocializációhoz szükséges szülői "értékek", többet nézik a televíziót, leginkább agresszív tartalmú műsorokat, így azok romboló, káros hatása érvényesül az amúgy is gyenge szocializációban. Azokban a családokban, ahol jobban figyelnek a gyerekekre és több időt töltenek velük, a tévézés bizonyos keretek közé szorul, de még mindig nem valósul meg a valódi kontroll és kommunikáció, ott a gyerekek "vívódnak" a szülői példák és a televízióban látott példaképek értékei között, már jobban szocializálódnak, de még könnyen befolyásolhatják őket a média hatásai. Az igazi értékeket közvetítő, a társadalmi osztályzás szerinti értelmiségi családokban lényegesen kevesebb tévézés figyelhető meg, minőségileg az ismeretek gyarapítására alkalmazzák a tévét, és legyen akár lehetőségük az agresszív tartalmú műsorok nézésére, ezek nem befolyásolják kialakulóban lévő erkölcsi rendszerüket, társadalmi szerepeik megtanulását, jól szocializáltak, jól kommunikálnak. Az agresszivitás szempontjából értékelve az eredményeket, a vizsgált gyerekeknél is érvényesülnek azok a tendenciák, amelyek meghatározóak a képernyős erőszak szempontjából: a gyerekek kevésbé érzékenyek mások szenvedéseire vagy fájdalmaira, félelmetesebbnek érzik az őket körülvevő világot, konfliktusaikat gyakrabban oldják meg agresszív módon.

Kép forrása

  • www.uwex.edu
  • www.growinglifestyle.com

Cikkünk a szerzőnek az Új Pedagógiai Szemle című folyóiratban megjelent tanulmánya alapján készült.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek