A vértesszőlősi paleolittelep ősföldrajzi viszonyai
Huszár Tamás
2003/01/05 08:00
2580 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Egy nemrégiben talált koponya - amely, úgy tűnik, átírja az emberiség törzsfáját - az egyik legfontosabb ősrégészeti emlék. Vértesszőlős hasonló jelentőségű. A telepet magába foglaló földtani közeg elénk tárja az egykori folyóvölgy ősföldrajzi viszonyait.

Szenzációs koponyalelet

Szenzációs koponyaleletre bukkantak francia antropológusok Csádban, az emberiség bölcsőjének tartott Kelet-Afrikai Árokrendszertől mintegy 2500 km-nyi távolságban. A lelet, amelyet 6-7 millió évesnek tartanak, az eddig megtalált legősibb hominida (emberszabású) főemlősnek számít. A megtalált darabok valószínűleg teljes revízióra késztetik az emberré válás történetének tudományos elméletét.

A lelőhely föliratkozott a leghíresebb emberi vagy emberszerű ősmaradványokat tartalmazó listára, ahol a magyarországi Vértesszőlős is teljes joggal kapott helyet.
Noha a vértesszőlősi ősember jóval fiatalabb a föntebb említett afrikai társánál, mégis olyan jelentőségű, hogy a paleonantropológiai kutatások során föltárt leletek között világhírűnek számít, hiszen Vértesszőlős egyike Európa legjelentősebb emberi telepmaradványainak, valamint a környezet, a tűz, a településhely, az eszköz és a kultúrréteg kontinensünkön egyedülálló együttesének.

Klímaváltozás és folyóteraszok

A képre kattintva animáció jelenik meg

Tata városától alig tíz kilométernyire délre, az Által-ér völgyében, annak jobb partján, a Gerecse lábánál található a világhírű ősemberleletet magába foglaló paleolit lelőhely, amely többek között a földtörténeti közelmúlt ősföldrajzi viszonyait is szépen föltárja.

Az elmúlt, több mint másfélmillió esztendőt hazánk területén a jégkorszakok jégkörnyéki (ún. periglaciális) klímája (amely nagyjából a mai tundrák éghajlata), és a maihoz hasonlítható klímának a váltakozása jellemezte. Ez szépen látszik a kor üledékeiből, ezek váltakozásaiból, illetve a bennük elhelyezkedő ősmaradványokból. A folyóvölgyeket két oldalról, nagyjából párhuzamosan kísérő párkánysíkok, az ún. folyóteraszok ugyancsak a pleisztocén jégkorszak változatos történetének emlékei. Ezek ugyanis éppen a váltakozó klímához igazodó folyó szakaszos munkavégző képességének, pontosabban a bevágódás és völgyfeltöltés váltakozásának következtében alakultak ki.

A folyóteraszok és azok üledékei tehát fontos adatokkal szolgálnak a pleisztocénnel és az azt követő holocénnel foglalkozó negyedkorkutatóknak. A fejlődéstörténet egyes szakaszait kiválóan jelzik a jól definiált morfológiai szintek, az Által-ér teraszai, az őskörnyezeti viszonyokat pedig híven tükrözik vissza a rajtuk található korrelatív üledékek. A felszín fejlődésében az allúviumok (folyóvízi üledékek) mellett a különféle löszös képződményeknek, a paleotalajoknak és az édesvízi mészkőképződésnek volt meghatározó szerepe.

Édesvízi mészkő

A Gerecse idős mészkőtömegének képződése 180 millió évre nyúlik vissza. Ez idő alatt a kőzetben számos törés alakult ki, melyeken keresztül a mélyből melegvizű források törtek elő. A források különösen a nagyobb hasadékokból törtek föl intenzíven, ilyen az Által-ér ősi völgye is, ahol a folyó éppen két hegységet elválasztó vonalon halad. A tektonikus törések mentén a mezozóos karbonátos rétegekből föltörő melegvizű forrásokból kicsapódó édesvízi mészkő (travertino) kiváló szintjelző üledéke a negyedidőszaki rétegsoroknak, melyek számos esetben közvetlenül az egyes teraszokra települnek.

Az ún. glaciális szakaszokban, amikor a klíma hidegre fordult, a források elapadtak, a fagyott altalaj és a kevés csapadékkal járó gyér vízutánpótlás következtében a forrástevékenység egy időre megszűnt, tehát kifejezetten az enyhe szakaszokra, az ún. interglaciálisokra korlátozódott. A teraszok rétegsorában egymás fölött a meleg nedves szakaszokban kiváló forrásmészkő, a glaciális időszakokban keletkezett löszös üledékek (homokos lösz), és a travertino képződés szünetelése idején, megfelelően enyhe klíma alatt képződött paleotalajok (fosszilis őstalajok) helyezkednek el.

Samu

A hatvanas évek elején, a területen tevékenykedő földrajztudósok, a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézetének munkatársai, a folyóteraszokat és a korrelatív üledékeket vizsgálva fedezték föl az édesvízi mészkőösszletben elhelyezkedő paleolit lelőhelyet és hívták rá föl a már akkor neves ősrégész, Vértes László figyelmét, aki lelkesen vetette bele magát a feltáró munkába.

Az 1965-ben általa megtalált vértesszőlősi előember (Homo erectus/sapiens paleohungaricus), akit Samunak keresztelt el, világhírűvé vált. A lelet tudományos nevében a paleohungaricus szó azt jelzi, hogy a fajnak az itt fölfedezett típusa a legősibb. A Samut és a többi leletet magába foglaló mintegy 8-10 méter vastagságú édesvízi mészkő korát 350 ezer évesnek határozták meg. Az ősember nem véletlenül telepedett az édesvízi mészkövet szolgáltató langyos forrásokhoz. Egyrészt a védett folyóvölgy kellemes életteret és vizet biztosított számára, másrészt pedig a vízpartra inni járó állatokat könnyűszerrel zsákmányul tudta ejteni.

Az ásatások által vizsgált ún. II. számú telep egy természetes csapda volt, és az abba belezuhant állatok táplálékul szolgáltak. Az emberi maradványokon kívüli egyéb leletek gazdagsága is mutatja, hogy rendkívüli fontosságú lelőhellyel van dolgunk, amely jelentőségét tekintve országhatárainkon messze túlmutat.

Linkek

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek