Az iskolai ünnepségek mint drámapedagógiai események
2013/11/07 11:29
1681 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Az iskolai ünnepségek, különösen a nemzeti ünnepek alkalmával, állandó és kötelező részét képezik a tanév programjának. Sokszor azonban azt tapasztaljuk, hogy ezek az események sivárak, semmitmondóak, felejthetőek. Pedig érdemes lenne a közösségi lét eme alkalmait valóban élményszerűvé tenni...

children_with_teacher_draw_paints_in_play_room Legyen ünnep az ünnep!

Kötelező program vs. ünnep

Két némileg ellentétes fogalom csap össze időről időre az ország iskoláinak falai között: az egyik a kötelező program, a másik az ünnep. Az elsőnek a konnotációi fájdalmasan negatívak: kötelező, tehát unalmas, kötelező, vagyis kívülről ránk kényszerített, választási szabadságtól mentes; egyszóval: kellemetlen. Az ünnep azonban pozitív jelentést hordoz: valami spirituálisan felpezsdítő, valami közösségi, mégis belülről fakadó, ismerős, kellemes jut az eszünkbe. Aztán az iskolákban évente legalább kétszer (nemzeti ünnepeink alkalmával) egymásra szabadítjuk őket, és sokszor valami egészen ünnepidegen dolog születik a találkozásból. Hogyan lehet ezeket a közösségi eseményeket valóban élményszerűvé és emlékezetessé tenni?

Drámakeret, kommunikációs problémákkal

Tökéletes receptek természetesen nincsenek. Ahány iskola, annyi hagyomány, szokás, kötöttség, felszereltség, mentalitás – éppen az a fontos, hogy minél inkább aktualizált legyen a program, az adott közösséget megérintő, azzal kapcsolatos. Talán érdemes ezt a témát drámapedagógiai keretben tárgyalni, hiszen az iskolai ünnepségeket leginkább előadás-közönség relációban szeretjük elképzelni. Sokszor azonban kimaradnak a legfontosabb drámai mozzanatok: az egymásra figyelés, a természetes reakciók, a metakommunikáció, de legfőképpen az üzenet tulajdonképpeni eljuttatása a címzetthez.

Nem könnyű feladat egy diáktömeget érdekeltté tenni az ünnepi műsorban. Könnyű mindenkit egy helyre terelni, leültetni, és csendre inteni. Csakhogy csend borítékolhatóan nem lesz, és még azok sem fogják tudni teljes figyelmüket a műsorra fordítani, akiket egyébként érdekelne beszéd, vers vagy drámai előadás. Mit tegyünk tehát, hogy ne fulladjon suttogó-pisszegő középszerűségbe iskolai ünnepélyünk?

Kétirányú kommunikáció, tevékenység, átélés

Akár kisebb, akár nagyobb nézőközönséggel számolunk, különösen fontos, hogy a diákok ne csak passzív megfigyelői legyenek néhány lelkes szereplőnek. Ez nem azt jelenti, hogy mindenképpen nyelvileg megformált választ kell provokálni a nézőkből; a válasz lehet cselekvés is (taps, leguggolás, lábdobogás stb.). Választhatjuk azt is, hogy tevékenykedtetjük a nézőket – akiket talán már nem is nézőknek, hanem részvevőknek kezdhetünk nevezni. Ez már mindenképpen kisebb csoportok megszervezését igényli, ami kétségtelenül több munka (pláne, ha még az osztály-csoportot is tovább bontjuk). Egy március 15-ei műsor alkalmával leültethetjük őket újságot olvasni a kávéházban, röplapokat osztogathatnak a múzeum előtt, interaktív táblán behúzhatják a tömeg javasolt haladási útvonalát. Rendezhetünk klasszikus állomásos játékot, amelyben az egyes állomások a ’48-as vagy az ’56-os események kulcsfigurái, és velük megismerkedve a csoportoknak egy mozaikosan szétszórt történet darabkáit kell összeállítaniuk. Lehet, hogy az efféle tevékenykedtetés közepette elvész a sokak által áhított ünnepi áhítat, ám érdemes mérlegelni, hogy melyik a fontosabb: megélni a színpadi itt-és-mostban közösségi emlékezetünk meghatározó eseményeit (akár szereplőként), vagy megrendülve emlékezni rájuk? Ez utóbbi hozzáállás szoborrá merevíti és eltávolítja az ünneplőt az ünneptől, miközben éppen arra törekszünk, hogy az egész közösség magáévá tegye az ünnepet. Ez azonban főként valódi közösségi események révén lehetséges: amelyben a közösség tagjai aktívan cselekedve vesznek részt.

Persze még nagyon sokféleképpen élővé lehet varázsolni egy ünnepet; nem is az a célja ennek a cikknek, hogy tökéletes módszertani stratégiákat nyújtson. Célja inkább az inspiráció, és az, hogy érdemes megtörni az ünnepnek nevezett események rutinszerűségét, hogy azok valóban belső élménnyé válhassanak.

További érdekes ötletek: 

Néhány kérdés, amit szintén érdemes megfontolni ünnepségek szervezésekor:

  • Hogyan használhatnánk az iskolai médiát: az iskolaújságot és az iskolarádiót?
  • Hogyan lehet úgy több részre bontani egy iskolai tömeget úgy, hogy mindenki egyaránt élvezze a programot (esetleg úgy, hogy nem ugyanazt a műsort látja mindenki)?
  • Lehet-e a kötelező ünneplőruha jelentését addig tágítani, hogy kapcsolatba kerüljön az ünnep témájával? (Vagyis van-e alternatívája például a fiúk sötét nadrág-fehér ing öltözetének?)

Kerek Roland cikke

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek