Csata Waterloo-nál
Farkas Zoltán
2003/10/10 15:50
1619 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A száműzetésből visszatérő Napóleon nagy riadalmat keltett már azzal is, hogy a szövetségesek által trónra ültetett XVIII. Lajost menekülésre bírta. Még nagyobb volt a pánik, amikor kiderült, hogy zseniális haditervvel kívánja megosztani ellenfeleit.

A korzikai szörnyeteg visszatér

Napóleon Elba szigetére érkezik. 1815. március 4-én egy váratlan hír lepte meg a bécsi kongresszus részvevőit: Napóleon megszökött Elba szigetéről, s Franciaország felé tart hajójával. Idővel az is kiderült, hogy a volt császárt kitörő lelkesedéssel fogadták a franciák, s XVIII. Lajosnak is menekülnie kellett Párizsból.
Ezt a győztes (7.) koalíció nem hagyhatta annyiban, ezért a fegyveres összecsapás csak idő kérdése volt. Mivel arra már nem volt idő, hogy Napóleon 284 ezer fős seregével szemben mozgósítsák az orosz és angol hadakat, ezért a gyors fellépés miatt csak Blücher porosz marsall 115 ezer fős és Wellington angol tábornok 93 ezer fős seregére támaszkodhattak.
Napóleon a gyors győzelem reményében betört Belgiumba, s június 15-én Brüsszel felé vette útját. (Azért erre, mert itt állomásoztak Wellington és Blücher seregei, s az volt az eredeti terve, hogy ezeket a viszonylag kisebb létszámú (90 000 és 120 000 fős) alakulatokat legyőzi az orosz és osztrák nagy létszámú erősítés megérkezte előtt.) Több sikeres manőverrel képes volt megakadályozni a koalíció seregeinek egyesülését, de a döntő összecsapást így sem kerülhette el. Miután beékelődött Wellington és Blücher seregei közé, úgy helyezte el a francia seregeket, hogy ő parancsnokolt középen, a balszárnyon Ney, a jobbszárnyon pedig Grouchy irányított.

A helyszín és a körülmények

Eső áztatta talaj A csatatér helyszínét Wellington határozta meg, mégpedig úgy, hogy az védekezésre alkalmas legyen. (Wellington erőssége a védekező taktikában rejlett.) Az ellenséges hadaknak viszonylag szűk területen kellett elhelyezkedniük - egy-egy magaslaton, egymástól mintegy 1200 m-re foglaltak hadállást. ezen az 5,5, km2-es területen 140 ezer ember és 400 ágyú várta a csata kezdetét.
Ez a terep Napóleon számára hátrányosnak bizonyult, mivel nem aknázhatta ki kiváló manőverező képességét, s csak arra volt lehetősége, hogy szemtől-szembe támadjon. A franciák végül június 18-án sorakoztak fel: 48950 gyalogos, 15765 lovas, 7232 tüzér és 246 ágyú állt csatasorba.
Wellington abban bízott, hogy idővel megérkezik Blücher serege is, ezért saját erőit a jobbszárnyra és középre sorakoztatta fel, a balszárnyat Blücher támogatására alapozva kevésbé erősítette meg. Csapatait a domb túloldalára állította fel, nehogy kárt tehessen benne a francia tüzérség. A koalíciós haderő 49500 gyalogosból, 12500 lovasból, 5500 tüzérből és 156 ágyúból állt.
A hadszíntér felé közeledő hadakról is említést kell tennünk: egy 30 ezer fős francia kontingensnek az lett volna a feladata, hogy tartóztassa fel Blüchert, s akadályozza meg a Wellingtonnal való egyesülést. Ez a kísérlet azonban nem járt sikerrel. Ebben Napóleon is hibás, mivel nem adott egyértelmű parancsokat, s időben nem is rendelte vissza ezt az egységet.
A csatát megelőző napokban a kiadós eső igencsak megnehezítette a gyalogság helyzetét. Napóleon szeretett volna várni, hogy felszáradjon a föld, de tartott attól, hogy ezalatt megérkezik Blücher serege is. Napóleon kezdeményezte a támadást, ezalatt megérkezett Blücher bíztató üzenete, hogy csapataival nemsokára megérkezik a helyszínre.

A csata lefolyása (1815. június 18.)

Napóleon a csatában. Az első lépést Jerome Bonaparte tette meg azzal, hogy egy előretolt angol hadállást támadott, azt remélve, hogy Wellington az angolok segítségére siet, mégpedig úgy, hogy a derékhadtól von el egységeket. De épp ellenkező hatást váltott ki, mert a támadott kastély olyan ellenállást tanúsított, mely komoly vérveszteséget jelentett a francia támadóknak, s segítségért kellett folyamodnia, amivel pedig meggyengítette a francia balközép vonalat, s Napóleon gyalogságának negyedét lekötötte ez a harc.
Ezalatt az angol derékhad ellen is megindult a francia támadás, mégpedig erős tüzérségi támadás keretében. 84 ágyú ontotta a tüzet, de az eső áztatta talaj, valamint az angolok fedezékei megvédték Wellington seregét.
Napóleon épp támadásra indult, amikor hírt kapott Blücher előhadainak (30 ezer fő) érkezéséről. A francia segédhadak viszont távol voltak, ezért miután azok Waterlooba rendeléséről intézkedett, haladéktalanul elrendelte a frontális támadást. Az volt a terve, hogy a porosz egységek megérkezése előtt elsöpri Wellington seregét.
Délután fél kettőkor meg is indultak a franciák, de mivel sűrű tömött sorokban vonultak az ellenség felé, ezért az angol tüzéreknek nagyon jó célpontot biztosítottak. A veszteségek meglepték a franciákat is, ráadásul a lovasság is fedezet nélkül támadott, így az angol ágyúk és nehézlovasság megtizedelte a francia dragonyosokat. A nagy erejű francia támadás egyértelmű kudarcot vallott. Ez annyira fellelkesítette a skót lovasdandárt, hogy meggondolatlanul rátámadt a francia tüzérségre, de szembetalálta magát Napóleon dárdásaival és vérteseivel, s ennek eredményeképp a dandár majd fele odaveszett.
Három óra tájban Napóleon számára világossá vált, hogy nem számíthat a francia segédhadak támogatására, mert azok túl messze vannak (egyébként is csak ót óra tájban értesültek arról, hogy Napóleon Waterlooba rendelte őket). Így a porosz egységek teljes felvonulása előtti döntő támadásban reménykedhetett csak, mert Blücher csapataival együtt az angolok egyértelmű létszámfölénybe kerültek. Vagyis taktikát változtatott, s a frontális támadás mellett döntött.
Ney (a franciák parancsnoka Napóleon mellett) elrendelte a lovasság támadását a La Haie Sainte-beli magaslat ellen, de mivel azt hitte, hogy az angol sorok felbomlottak, ezért be sem várta a tüzérségi támogatást. Az angol tüzérség annál hevesebben dolgozott, s a gyalogsággal együtt szó szerint felmorzsolta Ney lovasságát. Wellington a csatában. Ráadásul négy óra tájban megindultak a porosz egységek is Napóleon serege ellen, ezzel párhuzamosan pedig a La Haie Sainte magaslatnál az angolok visszaverték az újabb francia támadást. Csakhogy Ney ekkor elrendelte a magaslat elleni tüzérségi támadást, s ha újabb erősítést kaphatott volna, akkor ki is tudta volna verni a szövetségeseket erről a magaslatról. Napóleon azonban nem volt hajlandó odaküldeni a császári gárdát, így a szövetségesek kezén maradt ez a stratégiai pont. Wellington is átlátta a csatát eldöntő fordulatot, s személyesen vonult Ney ellen, közben egyre-másra érkeztek a porosz egységek is. Így Napóleon elszalasztotta a győzelmet, s már csak a visszavonulás lehetősége maradt. Még megpróbált lelket önteni katonáiba azzal, hogy az érkező porosz csapatokat mint francia segédhadat állította be, de hamar lelepleződött a csalás, s a harci morál egy csapásra megszűnt. A császári gárda azonban még kitartott, nyolc óra körül járt már az idő, ennek ellenére rettenthetetlenül menetelt az angol állások felé. A szövetségesek ágyútüze, illetve a gyalogság támogatása azonban menekülésre késztette a francia gárdistákat is. Ekkor Wellington általános támadást rendelt el.
A veszteségek mindkét oldalon tetemesek voltak. A francia sereg 57 %-a (41 000 fő) esett el, sebesült meg, vagy vált fogollyá, Wellington 15100, Blücher pedig 7000 katonát veszített. Ez egyértelművé tette, hogy egyik fél sem tud újabb támadást indítani.

Az előre nem látott eredmény

Útban Szent Ilona felé. A fej-fej melletti küzdelem végül a hetedik koalíció győzelmét hozta, de ez nem volt előre eldöntött tény, amint ezt Wellington szavai is megerősítik.
"Egész életemben nem éreztem ehhez hasonló izgatottságot, mert be kell vallanom, még soha nem álltam ennyire közel a vereséghez."

Június 21-én érkezett meg Napóleon Párizsba, s kétsége sem lehetett abban, hogy a képviselőház ismét lemondásra szólítja fel.
A lemondást száműzetéssel toldották meg a győztes hatalmak, de ezúttal már egy Afrikától és Európától egyaránt nagy távolságra lévő szigetre kellett költöznie.
Napóleon életében már ki sem mozdulhatott Szent Ilona szigetéről, itt halt meg 1821-ben.

Forrás:

  • Geoffrey Regan: Döntő csaták. Panem-Grafo, 1993
  • Jean Tulard: Napóleon. Osiris K., Bp., 1997
  • J. Tarle: Napóleon. Gondolat K., Bp., 1967
  • Hahner Péter: Franciaország története. Műszaki K., 2002
  • Hahner Péter: A Bastille-tól Waterlooig. Zrínyi Katonai K., Bp., 1989
  • Octave Aubry: Napóleon magánélete. Kentaur könyvek, Bp., 1987
  • Hahner Péter: A nagy francia forradalom kisenciklopédiája. Minerva K., Bp., 1989

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek