Egon Friedell: Az újkori kultúra története
2004/04/13 23:12
1446 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
"Habent sua fata libelli" ("Megvan a könyveknek a maguk sorsa.") Hol előtérbe kerülnek, hol eltűnnek (nemcsak a könyvesboltok polcairól, hanem a köztudatból is). A könyvek sorsa nyitott: ha kinyitják őket, életre kelnek, ha nem, akkor vagy örökre eltűnnek, vagy türelmesen várják a megváltó olvasót.

"Habent sua fata libelli" ("Megvan a könyveknek a maguk sorsa.") Hol előtérbe kerülnek, hol eltűnnek (nemcsak a könyvesboltok polcairól, hanem a köztudatból is). Majd ismét fölbukkannak egy rövid időre a könyvek özönvizéből, honnan nincs kiemelkedni Ararát, hogy aztán megint lehúzza őket valami mélyáramlat. A könyvek sorsa nyitott: ha kinyitják őket, életre kelnek, ha nem, akkor vagy örökre eltűnnek, vagy türelmesen várják a megváltó olvasót.

Miért lenne más sorsa az osztrák Egon Friedell (valódi nevén Friedmann) műveinek, akinek, hogy komolyan felfigyeljenek nevére és műveire (nem a maga jószántából), öngyilkosnak kellett lennie (1938-ban egy náci politikai alakulat elől menekülve kiugrott az ablakon). Fő műve Az újkori kultúra története, melyben olyan ritka személyes hangvételű szerzőt ismerhetünk meg, aki sokszor sommás, "megemésztett" és "szintetizáló" ítéleteivel, imponáló felkészültségével és tárgyismeretével "garantáltan és azonnal" szellemi élményt nyújt az olvasóinak.

A kultúrtörténet Friedell számára nem tudományos, hanem művészi és erkölcsi kérdés. Nem is tudós történészeknek szánta összefoglaló művét, amelyről így fogalmazza meg a gondolatait:

"A céhbeli tudósok ugyan magasra tartott orral regényeknek szokták nevezni mindazokat a történelmi műveket, melyek nem elégszenek meg az anyag szellemtelen és személytelen összehordásával. De saját munkáik legfeljebb egy vagy két nemzedék múlva ugyancsak regényekké változnak, és az egész különbség az, hogy az ő regényeik üresek, unalmasak és tehetségtelenek, és egyetlen "felfedezés" által elévülnek, míg egy értékes történeti regényen soha sem lehet "túljutni", legalábbis abban, ami a mélyebb jelentőségét adta. Hérodotosz nem avult el, bár nagyobbrészt olyan dolgokról tudósít, melyeket ma minden néptanító megcáfolhat; Montesquieu nem avult el, bár művei hemzsegnek a kézzelfogható tévedésektől; Herder nem avult el, bár olyan történelmi nézeteket képviselt, melyek ma dilettánsnak számítanak; Winckelmann nem avult el, bár felfogása a görögségről egyetlen nagy félreértés; Burckhardt nem avult el, bár a klasszikus filológia mai pápája, Wilamowitz-Moellendorf kijelentette, hogy görög művelődéstörténete "a tudomány számára nem létezik".

Mert ha mindaz, amit ezek a férfiak tanítottak, valótlannak is bizonyulna, egy igazság mégis mindig megmarad, és sohasem avulhat el: a művészi személyiség igazsága, amely ezeket a hamis képeket átélte, látta és alakította." Friedell könnyű kézzel, csuklóból vázolja fel művében az egyes korszakok képét abban a színárnyalatban, amelyben számára legmegragadhatóbb a korszellem és a korhangulat. Nem pepecsel a részletek kidolgozásával, az aprólékos bizonyítással: nem hajol annyira közel egy korszakhoz vagy korproblémához sem, hogy elveszítse látóköréből az egészre vonatkoztatható lényeget. Portréi néhány jellemző vonással megrajzolt vázlatok, lényegüket tekintve közelebb állnak a jó értelemben vett (kiemelő, nem pedig torzító) karikatúrához.

Friedell szemlélete a maga idejében korszerű volt, és azoknak a tudósoknak, művészeknek sorába emelte őt, akik egzisztenciális motivációjuknál fogva más-más technikával, de sokat markoltak, és sokat is fogtak. Olyan teljesítmény és mutatvány volt ez, amit manapság aligha lehetne hitelesen megismételni. Korunk Friedelljének fejében - ha egyáltalán bíbelődik kultúrkérdésekkel - sokkal inkább a "markolj meg keveset, és használd ki/fel minél hatékonyabban" szemlélete érvényesül.

Jellemző volt rá a kor kultúrpesszimizmusa is (melynek előtagja mára rég lehullott), és az ahhoz társuló távolságtartó irónia, olykor szarkazmus, amit egyesek - a fogalmat félreértve - cinizmusnak hallhatnak. Friedellnek, még ha sokmindenben nem is értenek vele egyet, ma is odafigyelnek és adnak a véleményére. Nem tankönyvet írt, bár a tankönyvszerzők rendszeresen hivatkoznak rá. Nem iskolamester, hanem művelt és szellemes beszélgetőtárs, akit a koránál fogva még nem eléggé felkészült ifjúság csendben és mély figyelemmel, az idősebbek bólogatva vagy fejüket csóválva hallgathatnak.

Legnagyobb erénye az, hogy úgy tárgyalja, ill. hívja fel a figyelmet az egyes korok alkotóira, hogy rögtön kíváncsivá is teszi rájuk olvasóit. Ez a nem erőltetett hatni akarás, ill. személyesség ugyanakkor magában hordozza a nagy szellemek műveit kísérő veszélyt is: az "egykönyvű" ("hívő" vagy "rajongó") olvasó veszélyét. Egon Friedell titka sok más jelentős íróéhoz hasonlóan az, hogy olvasni kell őt, de nem szabad csak őt olvasni.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek