Érettségi tételek - Kosztolányi Dezső
Kormos Edit
2004/05/24 23:35
4485 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Érettségizőknek, felvételizőknek és - nem utolsósorban - tanáraiknak szeretnénk segítséget nyújtani tételvázlatainkkal és egyéb, az adott témához kapcsolódó segédeszközökkel. Ezúttal Kosztolányi Dezső tételéhez csatoltunk linkgyűjteményt, érdekességeket, diasorokat és még sok minden mást.

Kosztolányi - A tétel

A magyar nyelv virtuóz nagymestere, melyről tanúbizonyságot tett költészetével, prózájával, műfordításaival, publicisztikáival egyaránt. Kosztolányi Dezső költészetéről és regényeiről találhatsz itt egy tételvázlatot.

Érettségi feladatok II. - A Boldog, szomorú dal elemzése

A Boldog, szomorú dal ifjú- és felnőttkor határára érő Kosztolányi műve. Kosztolányi szembesül a szomorú ténnyel: egykori önmagának "kincsei", álmai nem, vagy éppen másképp valósultak meg, mint azt szerette, képzelte volna. A vers elemzése egyike volt a 2004-es érettségi feladatainak.

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél

Kosztolányi Dezső Esti Kornél című novellaciklusának bevezető történetén keresztül mutatja be e rövid elemzés a tér- és időkezelés, szereplőformálás és a narráció problémáit. Szegedy-Maszák Mihály elveit használtuk fel az elemzéshez.

A regényíró Kosztolányi

Kevés író van a magyar irodalomban, aki költőként és regényíróként is egyaránt remekműveket alkotott. Babits is írt regényeket, mégis inkább költőként tartjuk számon. Arany lírai és epikus művek mestere, de alapformája mégis a vers. Kosztolányiról viszont egyszerre jutnak eszünkbe A szegény kisgyermek panaszai-nak versei vagy az Édes Anna.

Múzsák - Kosztolányi megkésett szerelme

Szalonkabát és cigaretta - csöndes elegancia és nyugtalanság. A boldog-szomorú Kosztolányit sem jellemezhetnénk ennél jobban - s e kettősség ráadásul ott lesz minden tettében - így szerelmeiben is. Kosztolányi szerelmi életéről pedig oly szemtanút szólítunk vallani, akinél közelebbről kevesen ismerhették Didét: feleségét, Harmos Ilonát.

Gyere velünk a Japánba!

A Japán az egy kávéház. Japán a haiku szülőhazája. Kosztolányi mind a kávéházak mind pedig a haiku művészi világának gyakori látogatója volt. Hát ezért gyere velünk (a) Japánba!

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
All you need is code Minden a kódolás tanulásához
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek