Ernst Theodor Amadeus Hoffmann
2004/12/08 13:28
1314 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A német romantika egy későbbi nemzedékének, a berlini romantikának volt az egyik legmarkánsabb képviselője az a sokoldalú művész, kinek személyében elbeszélőt, zeneszerzőt, karmestert, zenekritikust és festőt egyaránt tiszteltek.

A német romantika világszerte egyik legnagyobb hatású és legsokoldalúbb művészegyénisége (író, zeneszerző, zenekritikus, karmester, rajzoló festő) az akkori Kelet-Poroszország fővárosában, Königsbergben született 1776. január 24-én. Az Amadeus nevet Wolfgang Amadeus Mozart iránti tiszteletből vette fel, ő volt számára az elsőszámú példakép. Lengyelország felosztása után a porosz királysághoz tartozott Lengyelország egy része, néhány terület pedig idővel Oroszország, majd időlegesen Szovjetunió része volt. Ezeken a tájakon töltötte életének nagy részét Hoffmann is, de mindenütt német közegben. Végül Poroszország fővárosában, Berlinben talált végleges otthonra, és ott jelentek meg könyvei is (Fantáziadarabok Callot modorában, Éjféli mesék, A kis Zakár, Az arany virágcserép, Serapion-testvérek). De ne siessünk ennyire előre!

Apja ügyvéd volt, így ő is jogot tanult szülővárosában. 1796-tól hivatalnok lett, de mert egyszer rajtakapták, amint karikatúrákat készített porosz tisztekről, 1804-től Varsóba helyezték át. Ám ott sem dolgozott sokáig, mert onnan két év múlva bocsátották el. Az indoklás szintén jogos volt: a francia sereg bevonulása után Hoffmann megtagadta a hűségeskü letételét. Ezt követően Bambergben, Drezdában és Lipcsében volt szabadfoglalkozású művész, de 1814-től újra állami porosz hivatalnok lett. A rajzolgatás mellett szívesen komponált, valójában pályáját is zenei alkotásokkal kezdte. Mikor Varsóban élt, megzenésítette Brentano: a Vidám muzsikusok c. daljátékát, 1807-ben pedig Goethe Faustjának megzenésítésén törte a fejét. Bambergben és Lipcsében díszlettervezőként és karmesterként is dolgozott, közben egy újság zenekritikusa is volt. Zenekritikusi írásaival (Fantáziák Callot modorában, 1814) született meg a modern zenekritika. Beethoven V. szimfóniájáról írt tanulmánya ma is a legjobbak közé tartozik. Első novelláiban (Gluck lovag, 1809) a zenei élmény a szürke hétköznapiság irracionális ellentéteként jelenik meg.

Művészetében a valóság és a fantasztikum elválaszthatatlanul egészíti ki egymást (Az arany virágcserép, 1814). Sokszor a fantasztikus a valóságos visszásságok kritikusa, mint A kis Zaches (1819) novellában a kispolgár vak tekintélytisztelete, a Murr kandúr életszemlélete, valamint Johannes Kreisler karmester töredékes életrajza (1819-21) című befejezetlen regényében a kispolgár hazug életformája. Néhol elidegenít a fantasztikumtól, mint a Scuderi kisasszony (1819) című novellájában. Műveiben nagyon fontos szerep jut a zeneiségnek. A csodálatosnak és a valóságosnak a sajátos kapcsolatát teremti meg. Művészete a világirodalom számos alkotójára hatott: Poe, Gogol, Balzac, Wilde, Dosztojevszkij, Dickens. 1822. június 25-én halt meg hátgerincsorvadásban. Képtelennél képtelenebb mesetémái pedig egyenesen ingerelték a zeneszerzőket, hogy baletteket vagy éppen operát komponáljanak témájukból. Delibes Coppéliája, Csajkovszkij Diótörője, Offenbach Hoffmann meséi eredetileg valóban Hoffmann-mesék voltak. A nemzetközi irodalmi közvélemény szerint az egész nagy hatású német romantikának Hoffmann volt a legnagyobb prózaírója.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek