Esélyteremtés hátrányban
Ferenczi Anita
2004/02/04 10:19
712 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Kovács István Vilmos tanulmánya az oktatás és a társadalmi mobilitás kapcsolatát feltáró kutatások néhány eredményeire alapozva mutatja be, miként használható fel a tényfeltáró szociológia az oktatás stratégiai céljainak kitűzésében, az egyenlőtlenségek kezelésére irányuló lépések megtervezésében.

Az írásban példát találunk arra, hogy a leszakadó rétegekkel foglalkozó kutatások eredményei miként épültek be egy adott stratégiai dokumentum társadalmi integrációval foglalkozó fejezetébe.

Bevezetés
(...) Egyre többen gondolják úgy, hogy a társadalomtudományok és a döntéshozás közötti kapcsolatokat meg kell erősíteni. (...) A policy-orientált kutatási logika azonban nemcsak a "szolgáltatók", a kutatói szféra nyitását kívánja meg, hanem jelentős változásokra van szükség a megrendelők oldaláról is. A politika és a közigazgatás ma még egyaránt késlekedik a döntéseit és cselekvéseit szakszerűen előkészítő és nyomon követő tudományos háttér bölcs megrendelőjévé válni. (...) A megrendelők és a szolgáltatók együttműködésével összefüggésben a felek saját területükre vonatkozó felkészültségén túl nélkülözhetetlen lenne olyan stratégiai partnerség kiépítése, amely lehetővé teszi közös fogalomrendszer kialakítását, a játékszabályok és folyamatok tisztázását, a tudományosság és a hasznosíthatóság kritériumainak együttes érvényesítését. (...) Magyarországon a szakmapolitikák tudományos igényű megerősítését várhatóan az ország európai uniós csatlakozása is megköveteli. Az EU által biztosított fejlesztési forrásokhoz való hozzáférés elengedhetetlen feltétele, hogy a fejlesztések a jelenlegi helyzet alapos ismeretére, elemzésére épüljenek. (...)

Az oktatási esélykülönbségek kutatása és a kutatási eredmények szakmapolitikai hasznosíthatósága
Az oktatásszociológia makroszintű felismerései
A 19. század első felében általánossá váló közoktatás bevezetése fontos mobilitási csatornát jelentett, hiszen az írás, olvasás, számolás, szocializáció és az általános ismeretekhez való hozzáférés általánossá tétele nagyban javította az alacsony sorból érkező társadalmi csoportok esélyeit. Az oktatás többszintűsége, illetve a közép- és felsőfokú képzés expanziója lehetőséget teremtett arra, hogy a magasabb szintekre való belépés szelekciós kritériumai előidézzék az egyes társadalmi csoportok közötti különbségek magasabb szinten történő, valójában változatlan újratermelését. A 20. század második felében jelentős kutatások indultak annak érdekében, hogy feltárják az oktatás hatását a társadalmi mobilitásra.
A felismerések döntően determinisztikusnak tekintett kapcsolatokat lepleztek le. A társadalmi háttérnek az iskolázottságon keresztüli átörökítése mára szociológiai közhely. (...) A társadalomkutatás egyes területei aktivizálódtak ugyan a problémák részleges megoldását ígérve, de az intézkedések nyilvánvaló elégtelensége és a rendszerszintű problémák nagyságrendje nem változott. (...)

Az oktatásszociológia kitaposott ösvényei tehát többnyire olyan összefüggések feltárását segítették, amelyek az iskola reménytelennek tűnő negatív szerepét hangsúlyozzák: "az oktatási rendszer valójában a társadalmi egyenlőtlenségeket nem kiegyenlíti, hanem igazolja" (Bourdieu-Passeron 1977), esetenként fel is erősíti. Az állítás még ma is meglepi az oktatásszociológia területén járatlan olvasót, aki joggal kérdezi: de miért? (...) A kérdés nemcsak jogos, hanem a megválaszolása ahhoz is nélkülözhetetlen, hogy a döntéshozó meg tudja határozni, milyen esélyei vannak a jelenség megváltoztatásának, és mely pontokon kell a rendszer működésébe beavatkozni.

Az összefüggések e másik megközelítése már vállalkozik arra, hogy magyarázó modelleket készítsen. E megközelítés előnye, hogy lehetővé teszi a beavatkozás területének és formájának meghatározását. Például az iskolai esélyegyenlőtlenségek kutatásában ma divatos elmélet szerint a tanulók (és szüleik) kalkulálnak, felmérik esélyeiket a továbbtanuláskor, megbecsülik a továbbtanulás költségeit és a megtérüléseket (Boudon 1974; Goldthorpe 1996). (...) Tehát a modell helyessége esetén a szülők kalkulációját pozitívan befolyásolhatjuk, ha a tanulás költségeit csökkentjük. Hasonlóan ösztönző lehet az is, ha a jövedelemstruktúra megfelelő mértékben honorálja a magasabb iskolai végzettséget. Ugyanakkor fontos lenne tudni, mennyire erős az összefüggés, mert ez érdemi információkkal szolgálhat arról, hogy valóban ebből az irányból célszerű-e közelíteni az esélyteremtéshez. Egy másik példában abból a felismerésből indulunk ki, hogy a középiskola kiválasztásánál jelentős szerepet játszik a szülők szociokulturális háttere, a középiskola pedig jelentősen meghatározza a felsőfokú továbbtanulási esélyeket. Tehát a mobilitás szempontjából az általános iskolából a középiskolába való átmenet jelentősebb a középiskolából a felsőoktatásba való átmenetnél. Ésszerű szakmapolitikai következtetés lenne, hogy erre a szelekciós pontra koncentrálódjanak a mobilitást erősítő törekvések. (...)

Korai szelekciós mechanizmusok
Az időről időre felbukkanó figyelmeztetések nem akadályozták meg az elitet abban, hogy az oktatási rendszer lazuló keretei között megerősítse azokat az intézményi formákat, amelyek privilegizált helyzetbe segítik gyermekeiket. A körzetesítés megszüntetésével a szabad iskolaválasztás lehetővé tette a szülők számára, hogy kiválasszák gyermekeik számára a legmegfelelőbb iskolát. (...) Az információk összetettsége és nehéz hozzáférhetősége kitüntetett helyzetbe hozta az iskolázottabb szülőket. (...) Az előnyszerzés még mindig áttételes stratégiájának nyitott újabb lehetőségeket a tagozatok bevezetése is. A hatvanas években még csak az ének-zenei és a testnevelés szakos iskolák, míg később a matematika és a nyelvi tagozatos osztályok biztosítottak az elit számára kedvezőbb körülményeket. (...)

A szelekciós mechanizmusok nemcsak az elit "pozitív" kiválasztásában és nemcsak a szülők érdekeit követve épültek ki. Az iskolák a pedagógusok szakmai preferenciáival és a szülők elvárásaival összhangban támogatják a pozitív szelekciót, de több közvetett eszközt alkalmaznak a gyengék kiválogatására is. A tagozatos osztályok ellenpólusaként működtetett kisegítő osztályok, illetve nagyobb településeken létrejövő kisegítő iskolák "megtisztították" a problémás gyerekektől a "főáramú" pedagógiai munkát. (...)

A 6 és 8 osztályos középiskolák létrehozásának engedélyezése lehetővé tette, hogy a csökkenő gyereklétszám mellett a gimnáziumok egyszerre tudják megőrizni teljes kapacitásukat és a kiválóság jelszava alatt megvalósított szigorú szelekciós képességüket (ma kevesebb, jobb képességű gyereket taníthatnak több éven keresztül). A szelektivitás erősödésében tehát az oktatásirányítás is cinkossá vált, s így a középfokra való belépés differenciálódásával létrejöttek a szelekció "legitim" csatornái. (...) Az 1998-as választásokra készülő jobboldal felismerte ugyan e szelektív iskolarendszer veszélyeit, és verbálisan hadat is üzent ellene azzal, hogy kimondta a 8+4-es iskolaszerkezet dominanciáját, de a már létrejött 6 és 8 osztályos középiskolákhoz nem mert hozzányúlni. Ezzel a legrosszabbat tette, hiszen olyan menekülési keresztmetszet mellett fagyasztotta be a középiskolák lefelé terjeszkedését, amely az elit számára már megnyugtatóan biztosítja a leválást, ugyanakkor megakadályozza, hogy a tovább szélesedő alsó középfokú oktatás mobilitási csatornákat építsen ki. A 12 éves gyermekek többsége "maradékként" - és ezt az érzést a pedagógusok egy része kifejezésre is juttatja - folytatja a hetedik-nyolcadik osztályt. (...) Ilyen körülmények között a 7-8. osztályban lelassul a gyerekek kognitív fejlődése, romlik a tanuláshoz és az iskolához való viszonya, és jelentős társadalmi deficitet okoz a szociokulturális sokszínűség felszámolása (még e feltételek mellett is történhetne másként, ha versenyképes pedagógiai értékké válna a gyengék versenyhátrányának csökkentése, amelyre az éltanulók leválását követően több idő maradhat).

Érdekes kérdés, hogy mennyiben határozza mag a továbblépést a szülői háttér és mennyiben a teljesítmény. (...) A teljesítménynek lehet szerepe a tanulási mobilitásban (például a vitt jegyek vagy a középiskolai felvételi rendszeren keresztül). Ez azonban jelentősen attól függ, hogy mit honorálnak az osztályzatokkal, illetve milyen ismereteket, készségeket, képességeket, esetleg viselkedési normákat várnak a felvételin. "Az iskolában a teljesítmény a tanulmányi átlagban jelentkezik. Ennek valódi teljesítmény jellege persze vitatható, hiszen már a korai hazai kutatások is kimutatták, hogy a tanulók iskolai előmenetele és származása között szoros az összefüggés." (Gazsó 1971; Ferge 1980.) (...)

A fentiekben megfogalmazott problémákkal összefüggő megoldási javaslatok jelennek meg az OM közoktatási stratégiájának 2003. március 3-i munkaváltozatában. A dokumentum néhány pontja már azoknak az oktatásszociológiai, oktatáspolitikai megfontolásoknak az eredménye, amelyek ígéretes kezdetét jelentik a kutatás és a döntéshozók együttműködésének. A közoktatási stratégiában szereplő fejlesztési elképzelések alátámasztása és az elindított intézkedések hatásvizsgálata jelentős, ma még többnyire megoldatlan kutatási, kutatásfejlesztési feladat. (...)

A nemzetközi szervezetek szerepe
A társadalompolitikai intézkedéseket megalapozó kutató és fejlesztő munkába való befektetés érdekében a nemzetközi szervezetek jelentős nyomást gyakorolnak tagországaikra. (...) Az Európai Unió az elmúlt öt esztendőben kialakította az ún. nyitott koordinációs eljárásrendjét, amelyet többek között a foglalkoztatáspolitika, a társadalmi befogadás (social inclusion) és az oktatás területén alkalmaz. A jelentős tudományos szakértői háttérrel folyó munka eredményeként a politikai döntéshozás ma már nem alapozódhat kizárólag az ösztönökre és az intuícióra (bár ezeket se becsüljük alá). A nemzetközi szervezetek nyomása különösen erős azokban az esetekben, amikor a tagországok nemzetközi hiteleket vagy támogatásokat használnak fel. Így történt ez a Világbank által nyújtott felsőoktatási hitel esetében is, amelyekhez csak akkor lehetett hozzáférni, amikor az intézmények komplex intézményfejlesztési terveket készítettek. Leginkább az OECD olyan szakmai szervezet, amely saját szakmai apparátusát és a tagországokból bevont intézményeket egyaránt olyan feladatokkal látta el, amelyek a tudományos feltáró munkát összekapcsolták a lehetséges intézkedések kidolgozásával. Kiemelkedő a szakmapolitikai döntéseket számos országban (nálunk is) alapvetően befolyásoló nemzetközi összehasonlító elemzés, a PISA-vizsgálat.

Cikkünk Kovács István Vilmosnak az Új Pedagógiai Szemle című folyóirat januári számában megjelent tanulmánya alapján készült.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek