Fiatalok életstílusa és értékvilága
Ferenczi Anita
2003/10/20 17:02
1160 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A magyar fiatalok kétharmada két gyereket szeretne, ha az ideális családnagyságra gondol. A boldogsághoz 98 százalék számára fontos a jó kapcsolat a szülőkkel, egy olyan munka, amit szívesen csinál, illetve a biztos munkahely. Többek között ezt állapította meg a GfK Piackutató Intézet a fiatalok értékvilágáról végzett átfogó vizsgálata.

A többség gondolja azt, hogy a társadalomban jó a verseny, mert kemény munkára ösztönöz, új ötletek fejlesztésére készteti az embereket. A 14-24 évesek életfelfogására jellemző, hogy igyekeznek egyensúlyban tartani a munkára, illetve a szabadidőre fordított energiáikat. Nagyobb azonban azok aránya, akik a munkát a szabadidő elé helyezik, mint fordítva. Még inkább érvényes ez a 20 évesnél idősebbek igazán érintett csoportjára, a már dolgozókra vagy hamarosan munkát vállalókra: 32 százalékuk mondja, hogy fontosabb a munka, és csak 20 százalék számára élvez elsőbbséget a szabadidő.

A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium megbízásából végzett kutatás során a 14-24 éves korosztályt fontos szempontokból képviselő 1 500 embert kérdeztek meg személyesen saját értékvilágukról.

Hagyományok és nyitottság az újra

Korábbi hasonló kutatásokhoz képest szembetűnik, hogy az individualizálódás, azaz az egyént előtérbe helyező korábbi trend megtorpant. A fiatalok nagy része kifejezetten értéknek tartja a szoros családi kötelékeket. A ragaszkodás érdekes vonatkozása, hogy a válaszadók 59 százaléka szerint a szülőknek kötelességük mindent megtenniük a gyermekükért, akár saját jólétük árán is.

A másik oldalon 35 százalék vélekedik úgy, hogy a szülőknek megvan a saját életük, és nem muszáj mindent feláldozniuk gyermekük kedvéért. A család hagyományos tisztelete azonban nem jelenti az értékek általános konzervativizmusát. Például a férfi és női szerepeket általában nyitottan látják.

A válaszadók jó kétharmada gondolja a következőket:

  1. A férjnek és a feleségnek is hozzá kell járulnia a háztartás jövedelméhez.
  2. Ha kevés a munka, akkor nőknek is, férfiaknak is egyforma joguk van dolgozni.
  3. A felsőfokú végzettség egyformán fontos mind a két nem képviselőinek.
  4. Egy dolgozó nő is lehet olyan jó anya, mint aki nem dolgozik.

Társadalmi kérdések

Társadalmi kérdésekkel kapcsolatban a kutatást összegző tanulmány megállapítja: A 14-24 évesekben még nem alakult ki összefüggő nézetrendszer. Sokszor ugyanis elméletileg egymást kizáró értékek szerepelnek a felfogásukban. Például a válaszadók többség tartja jónak a teljesítményeket ösztönző versenyt, a magántulajdont, az alacsony adókat azon az áron is, hogy az emberek maguk gondoskodjanak saját jólétükről. De az a felfogás is a többségre jellemző, hogy a jövedelmeknek egyenlőbbnek kellene lenniük.

"Önnek melyik volna a legfontosabb szempont, ha arról kéne döntenie, hogy elfogad-e egy állást vagy sem?" Biztos állás, nem kell attól tartani, hogy megszűnik a munkahely vagy elbocsátják - válaszolja 44 százalék. Második a magas jövedelem - 38 százalék számára. Harmadik szempont, hogy olyan emberekkel dolgozhat együtt, akiket kedvel - 10 százalék. Negyedik szempont, hogy fontos munkát végezhet, amely az alkotás érzését nyújtja - 8 százalék.

Szabadidő: zene, tévé, barátok

A kutatást összegző tanulmány jellemzi a 14-24 évesek különböző kisebb, jól körülhatárolható csoportjait. Általában legkedveltebb szórakozás a zenehallgatás, majd a tévénézés és a barátokkal való együttlét következik. A zene egyben a legnagyobb pénzkiadási tételek közé tartozik. Otthon saját CD-t hallgatnak, hi-fi berendezésen, gyakran a környezettől való elhatárolódás, a felejtés, az elmerülés miatt. A vizsgált korosztály körében a zenei tévé-csatornák nézettsége kiemelkedő. Életükkel kapcsolatos problémáikkal sokszor onnan kapnak választ.

A média irányába nagyon nyitottak a fiatalok. Akik tanulnak, inkább érdeklődnek a világ történései iránt, és az átlagosnál többféle sajtóterméket használnak. Amíg azonban a középiskolások érdeklődése általános, addig az egyetemisták és főiskolák már célzottan, tudatosabban tájékozódnak. A biztonságot a 14-24 évesek saját életkori csoportjuk tagjai között keresik és találják meg. Ugyanígy a szülői háztól való függetlenedés során megnő a hasonló korúakhoz és érdeklődésűekhez való tartozás igénye.

"A körülmények sokféle változása, az állandó törekvés a sikerre azonban oda vezethet, hogy a fiatalok egy része nem képes felvenni a többiekkel a versenyt. A mai fiatalok sokkal inkább széthúznak mint valaha. Olyan társadalomban nőttek fel, amikor szinte egyik napról a másikra nyílt szét a társadalmi olló. Egyesek elszegényedtek, mások meggazdagodtak, de nem lázadnak, és nem is álmodoznak. Csak fogyasztanak. Ha álmodoznak is, legfeljebb arról, hogy még többet, még drágábbat, még könnyebben érjenek el," - állapítja meg a GfK tanulmánya a magyar fiatalok életstílusáról.

Forrás

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
All you need is code Minden a kódolás tanulásához
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek