Forradalmi divatok
2002/03/14 00:00
3119 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
Körszakáll, bajusz, szűk nadrág, pitykés mente - ilyeneket látni a korabeli képeken. Kossuth egy ablakban áll, és valószínűleg valami fontosat mondhat, mert az emberek lelkesek, kalapokat dobálnak, talán még kiabálnak is. Ezekre azonban alighanem már felhívták figyelmünket. Most szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy ezek az emberek nemcsak furcsa dolgokat csináltak, de az öltözködésük sem felelt meg a mai ízlésnek

.

Férfiaknál a bajusz viselése kötelező - még jobb, ha körszakállal kibővítve, Kossuth-szakállként hordják. Ez már csak azért is fontos, mert a korabeli nyugati divattal szemben már Ausztriában is közkedveltnek számít a bajusz. A Kossuth-szakállnak hála 1848-as jeleseink feje egy-egy vízióktól felhevült remetére hasonlít. A korabeli elitnek volt cipője is, mely rendszerint feketére festett bőrből készült, és az akkori divatnak megfelelően csőrös orrú volt, a végén letompítva. Ennyiben megfelelt a mai olasz divatnak. A cipő helyett, melyet városban viseltek, utazáshoz és vidéken csizmát hordtak. A bőrtalpú, súlyos fekete lábbeli gyakran több generációt is szolgált, nemritkán hármat is. Ha felidézzük, hogy a korabeli átlagos férfiak testmagassága 165-170 cm volt, nem csodálkozhatunk, hogy minden lábbelin volt sarok, csizmához járt a sarkantyú is - ezt a magyarok még a bécsi egyetemen is viselték, elvégre lovas nemzet a magyar! A nadrág városban kötelezően hosszú és szűk. Sőt, kis pánt vezet át a cipő talpa alatt a sarok után, nehogy véletlenül felcsússzon a szára, amikor gazdája fesztelenül keresztbe teszi a lábát. Rendszerint egyszínű volt, de piperkőcök kockásat is hordtak, anglománok még a hosszanti csíkozásút is megkockáztatták.

A felsőbb körökben is egyre divatosabbá váló magyaros viselet eredetileg a középnemesség köreiben hódított. Keleties hosszúkabátot tartalmazott, melyet derekánál bőröv fogott össze. Mellén sújtásokkal díszítették, melyek aranyból vagy ezüstből készültek. Az egyszerű posztó felsőkabát mellett a gazdagabbak díszes bársonykabátot is hordtak. Ez a mai bársonyra inkább csak nevében hasonlított - annál sokkal finomabb volt, selymes és fényes. Mindennek persze nem utolsó sorban a nemzeti jelleg hangsúlyozása volt a feladata. A díszesebb viseletet hordták Bécsben, míg Pesten megelégedtek a sújtások helyett gombokkal díszített kabátokkal is. Hátul minden kabáton hasíték volt, mely fölött kettő, vagy négy gomb díszlett - közvetlenül a csípő fölött. Megfigyelhető, hogy a franciás, progresszívebb hajlamú forradalmárok inkább a nemzetközi, nyugatiasan ható viseletet részesítették előnyben (Petőfi, Táncsics), míg a forradalmat inkább nemzetiségiként megélő nemesség szerette e díszeset. A díszes mente és a kuruc kacagány utódjának számító prém átvető is főúri kiváltság volt.

A kabát is az alapfelszereléséhez tartozott, gallérját pedig a lehető legnagyobb gonddal készítették. Három alapvető irány bontakozik ki előttünk: volt egyszerű magas, volt prémes és volt alacsony gallér. Az egyszerű, magas gallér előkelőnek számított, forradalmias és katonás keménységet kölcsönzött viselőjének. Ez nem utolsó sorban annak köszönhető, hogy a katonai divatból került át a mindennapi férfiviseletek körébe. Az osztrák és magyar tiszti egyenruhák is ilyen gallérral készültek. A prémgallér luxus volt, melyet csak arisztokraták engedhettek meg maguknak, és mivel nem volt olyan katonás, a korban kissé le is áldozott e divat. Az alacsonyabb gallér a társadalmilag is alacsonyabb rangot jelezte, vagy éppen a (világ)polgárságot: hordott ilyet Petőfi is, református iskoláiban megszokott viseletnek megfelelően keményített fehér gallérú inggel.

Kalap terén a Kossuth-kalap volt a trendi: ez a fejfedő ahhoz hasonlított, amit az amerikaiak viseltek a függetlenségi háborúban. A cilindernél alacsonyabb, karimája széles, kétoldalt felpöndörödő, tollal díszítve a szalagja mellett. A nyugatias cilindert, mely Bécsben még szinte egyeduralkodó volt, hazánkban gyorsan kiszorította, és számos 1848-as bécsi forradalmár is viselte, Kossuth iránti tiszteletből.

A fent említett elegáns urakról számos korabeli képet találunk - ők alkották azonban a kisebbséget a divat terén. A többség ugyanis elképesztő szegénységben élő paraszt vagy mezővárosi polgár volt, aki örült, ha volt egy-egy meleg ruhája. Parasztoknál cipő helyett bocskort találunk. A csizma családi kincsnek számított, a jólét jele volt, ha valakinek volt egy a faluban. A nadrág egyszerű vászonból készült, módosabbaknál posztóból. Az ingen túl a Dunántúlon szűrt is viseltek, mely szintén vagyontárgy volt. Keleten állati bőrből készült gubát vagy a dunántúlinál hosszabb, de dísztelenebb szűrt hordtak. A kalap kötelező viselet volt, és megtévesztésig hasonlított a Kossuth-kalapra, csak éppen szélesebb karimával egészítették ki. Ennek oka egyszerű: így védett eső ellen is. Egyes keleti régiókban a kucsma volt divatban. A nemzetiségek közül a németségnek saját divatja volt, mely követte a bécsi trendet. A románoknál a paraszti viselet része volt a széles posztóöv és a színes nyakkendő, mely a mai szem számára szimpla rongydarabnak tűnne. A románok kalapja is szélesebb volt, szinte sombrero méretűvé vált egy időben. Ha valakinek nincs semmilye, csak egy kalapja, az legalább legyen jó nagy! Ez azután hatalmassá vált, majd hirtelen felváltotta a kis méretű kalap. Ha belegondolunk, milyen szegényes ruházattal kellett beérniük a szegényebbeknek, nem csodálkozhatunk, hogy rögtön kétszázezren jelentkeztek a díszes, színes honvéd-egyenruháért.

A nők jobban követték a nyugatias divatot férjeiknél. A széles csípővonalú, alul csipkével díszített szoknya volt a legfrissebb, de vidéken, köznemesi családoknál divatosak voltak a többrétegű szoknyák is. Ezeket a szegényebbek csak esküvőn viselték. Vidéki kúriákban kötelező volt a fehér csipkepruszlik viselete, mely szokás némileg elavultnak számított. Városban színes fejfedőt hordtak a nők, virággal, mintákkal díszítve. A közepesen trendi az volt, aki fehér hosszú szoknyát viselt. A legdivatosabbak pedig hosszú, lágyan aláhulló bársony felsőruhát hordtak, alatta fehér alsószoknyával. Fejükön diadémhoz hasonló dísz volt, melyből hátul fátyol ereszkedett alá, elöl pedig a kalapszerű fejfedőhöz volt feltűzve.

Bizonyos rang fölött kötelező volt a kesztyű viselete, ezt nyilvános helyen semmi pénzért nem vették volna le. Kesztyűből egész készlet volt, minden ruhához kettő-három. A váll azonban rendszerint szélesen nyitott volt. Mivel a dekoltázsnak már vagy harminc éve leáldozott, a szélesen nyitott nyak mellrészén díszes selyemkendő ereszkedett alá. Ehhez illő vállfedő vagy stóla járt, melyet csábosan levehetett-feltehetett viselője, esetleg elejthette, hogy legyen a lovagoknak alkalma szolgálatkészségüket bizonyítani. Alkalmi viseletként a gazdagon díszített fekete csipkeruha is rendelkezésre állt. Az alapvető formákról szoros fűzők gondoskodtak. A feminista elit még dohányzott is, például Szendrei Júlia, Petőfi felesége, aki nemcsak, hogy szivarokkal szerzett örömet magának, de férjét is könnyedén az asztal alá itta.

A női lábbelik közül bálban az egyszerű vonalvezetésű, fényes bőrből készült, lehetőleg színes (piros, sárga, világoskék) cipő volt a trendi. Utazáshoz gombos és hosszúszárú cipőt hordtak, mely lovagláshoz is alkalmas viselet volt. Az ilyen férfiasnak nevezett sportok egyébként (a vadászat is ide tartozik) halványzöld, vagy halványkék ruha illett, kalappal, és az ahhoz tartozó fátyollal.

Mindez azonban nem lenne teljes, ha nem vennénk észre, hogy 1848-ban egy teljesen új hazai ruhadarab jelent meg, és hódított meg szinte minden társadalmi réteget: a kokárda és a nemzetőr karszalag. Már a márciusi eseményeket ábrázoló képeken láthatóak a nemzeti színű szövetből készített ruhadíszítések, ami többé-kevésbé azért anakronizmus. A kokárda - bár rohamosan terjedt - azért még kellett egy-két nap az általánossá válásához. Mint tudjuk, Jókai is csak Laborfalvi Róza színésznőtől, későbbi első feleségétől kapott egyet, 15-én este. Maga a kokárda a francia forradalomban öltött kidolgozott formát, mégpedig úgy, hogy a trikolór színei belülről kifelé haladnak. Ebben a formájában a csákórózsával áll rokonságban, mely a hadi viseletben a seregtestek megkülönböztető jelzése volt. Díszítése a lelógó szárnyakkal vált teljessé. A szív fölött kitűzve hordták, hagyományosan nagyobb méretben - ellentétben azokkal az apró kokárdákkal, melyeket a múlt század 70-es, 80-as éveiben tettek kötelezővé.

A nemzetőr karszalag a jobb felkaron viselt nemzeti színű szalag volt, mely (eredetileg szintén a francia nemzetőrség példájára) létrehozott Nemzetőrség megkülönböztető jelzése volt - hiszen még arra sem volt idő, hogy a reguláris egyenruhával lássák el a hirtelen felduzzadó magyar seregek katonáit. A magyar nemzetőrség már 1848. március 16-án létrejött, és március 22-én kelt körlevelében gróf Batthyány Lajos miniszterelnök nemzetőr alakulatok felállítását szorgalmazta. Április végére a nemzetőrség létszáma elérte az ötven-hatvanezer főt. Az 1848. évi XXII. törvény értelmében az ország valamennyi húsz és ötven év közötti férfi lakosa, aki rendelkezett a törvény által előírt vagyonnal, a tagjává vált. A nemzetőr karszalag vidéken általánosabb volt, mint a kokárda. Ha ilyen látványosan más nem is, ez utóbbi divatok továbbélnek a mai márciusokban.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek