Guggolós labdaváltó
Ferenczi Anita
2005/01/19 13:12
1068 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Mindössze 4-5 percet igényel ez az ügyességi játék, amely arra is jó lehet, hogy a kevésbé összetartó csapatokat összekovácsolja és fejlessze a diákok koncentrációs készségét.
  • Résztvevők száma (minimum-maximum): 10-24
  • Résztvevők életkora (minimum-maximum): 10 - felső korhatár nincs
  • Játékidő: 4-5 perc
  • Helyigény: szabadtéri játék, de játszható teremben is (pl. tanterem)
  • Kellékigény: két labda
  • A játék megnyitása, nyitánya: Ismertesük a játékszabályokat.

A játék menete

A játékosokat két egyenlő létszámú csapatra osszuk. Mindkét csapatból kérünk egy-egy önként jelentkezőt. A csapat tagok oszlopszerűen, egymás mögé állnak úgy, hogy a két csoport egymással párhuzamosan álljon. Az önként jelentkezők egy-egy labdával a kezükben a csapatuk elé kb. 2 méter távolságra állnak úgy, hogy a játékostársaikkal szembe legyenek. Miután a játékvezető jelet adott, a két önként jelentkező átdobja a labdát az oszlopban álló első játékostársának, aki rögtön visszadobja és leguggol. Az önként jelentkező ekkor a második játékosnak dobja a labdát, és így tovább. Ha valaki elejti a labdát, akkor utána kell mennie, vissza kell állnia a helyére és ismét eldobnia.

A játék befejezése lezárása

Az a csapat nyer, amelynek tagjai mind leguggoltak (az önként jelentkező is).

Értékelés, jutalmazás

Dicsérjük meg a játékosokat, köszönjük meg a részvételt, kérdezzük meg, hogyan érezték magukat.

Kép forrása

  • www.circasia.co.uk

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
All you need is code Minden a kódolás tanulásához
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek