'Hamis a baba'
2002/12/29 12:46
745 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A képzőművészeti alkotások hamisításának kérdése régóta foglalkoztatja a kutatókat. A műtárgyhamisítás problematikája ma már olyan nélkülözhetetlen szakterületek tárgya lett, mint a művelődéstörténet, művészetpszichológia, művészetszociológia. Hamis a baba, de mennyire hogy az. Legalábbis annak, aki észreveszi.

A fenti kérdéskört Szilágyi János György, az antik művészet szaktekintélyének számító tudósa feszegeti a Legbölcsebb az idő című, izgalmas szellemi kalandokat ígérő könyvében. Nem kevesebbre vállalkozott a szerző, mint hogy bemutassa, miről árulkodik a hamisítvány, mit mond el a hamisítás korának ízléseszményéről, és nem utolsó sorban magáról a hamisítóról, akit - valljuk be - hajlamosak vagyunk elmarasztalni. Pedig könnyen meglehet, hogy a "hamisító" remekművet, de legalábbis eredeti művet hozott létre.

Hogy lehetséges ez? A kérdés tulajdonképpen nagyon egyszerű. Gondoljunk csak bele. Miről szól egy hamisítvány, például egy hamis antik váza? Mondhatjuk, hogy mivel az eredeti meglehetősen értékes, ha elkészítjük hű hasonmását, akkor egycsapásra, talán egy egész életre megoldottuk egzisztenciális problémánkat. De valljuk be, ez kicsit komolytalan válasz, hiszen csupán a pénzről szól, nem pedig a műalkotásról. Nézzünk hát egy kicsit komolyabban a kérdés mögé. A hamisítvány valójában nem más, mint egy elmúlt kor művének a felidézése. Felidézés, vagyis értelmezés. A hamisítványon keresztül egy kor embere egy másik kor emberét nézi.Arról árulkodik, hogyan értelmezi a jelen a múltat. "Ezért a hamisítás - fejtegeti Szilágyi János György - a kat'exochén elődteremtés (akár "jó", akár "rossz" szándékkal) története nemcsak a hamisítvány mesterének és korának tükre és kritikája, hanem az eredeti művekhez való viszony változásainak története is, és mint ilyen, a mintául vett kifejezésformák vagy művek megismerésének sokoldalú lehetőségeiről és azok realizálódásának módjáról is beszél."

A Goethe-korból (egyúttal palinódia)

Hans Tietze ismert megállapítása szerint a legtöbb hamisítvány varázsának életkora nagyjából egy generáció. Ha ez nemcsak a készítés, hanem az első közlés időpontjára is vonatkozhat, éppen elérkezett az ideje visszatérni egy amphorára. A 22,4 cm magas amphora (leltári száma: T. 684) a formának az athéni kerámiában jól ismert változatát képviseli, az ún. "nolai" amphorák egy fajtájához tartozik, amelynek jellemzője a viszonylag kis méret, a budapesti vázán is látható echinus-alakú száj és korong alakú talp; a forma nagyjából az i. e. 490-430 közti időben volt használatban.

A budapesti példány hármas osztású füle inkább a korai, a festetlen oldalú talpkorong inkább a késői példányokra jellemző,'° de ez a megkülönböztetés nem abszolút érvényű. Gyakoriak a forma feketemázas, teljesen díszítetlen példányai". Ezek közé tartozott a budapesti váza is, mert figurális és ornamentális díszítése teljes egészében modernnek bizonyult. A hamisításnak azzal a rendkívül igényes technikájával készült, amellyel főként vörösalakos vázaképeket produkáltak feketemázas vázákon: a vörös színűnek szánt részekről egész vékonyan lekaparták a fekete mázt, míg az agyag színéig jutottak, és a felületnek így keletkezett bemélyedését olykor finom mészkitöltéssel tüntették el, ezt azután az agyag vörös színére festették. Athéni feketemázas amphora, hamis díszítéssel A fekete máz eredetisége a vázának arról a feltűnő vonásáról is elterelte a gyanút, hogy a test feketealakos festését az eredeti csoportban szokatlan módon a nyak vörösalakos technikájú pal-mettadísze kíséri.

A gyanú felmerülése után azonban az első restaurátori vizsgálat során világossá vált, hogy a felületnek csak fekete részei eredetiek. Végül a delphi tripus-rablás jelenetét a budapesti vázaképpel azonos módon - Apollón és Héraklés mö-gött Artemisszel, illetve Athénával - ábrázoló bécsi léküthosz autopszia alapján való megismerése azt is nyilvánvalóvá tette, hogy nem két közeli rokon ábrázolásáról van szó, hanem a budapesti amphora A oldali képének készitöje a bécsi lékythos ábrázo-lását másolta le a lehető legnagyobb pontossággal. Kisebb változ-tatásokra csak azért kényszerült, mert az amphora képmezője szűkebb volt, mint a lékythos díszítésre alkalmas felülete. Ezért kellett a tripus fölső szélének gyűrű alakú fogóját Apollón hóna alá csúsztatni, az oltárt pedig eredeti kozepső helyéről elmozdítva Apollón lába elé helyezni, Athéna dárdájának eltűnése viszont már pusztán elnézés lehetett.

Ez a kis ízelítő talán elég ahhoz, hogy a könyvet kézbe véve tovább folytassuk az ilyen és ehhez hasonló "nyomozást", újabb és újabb szellemi kalandokba bocsátkozzunk. Hiszen természetesen nemcsak antik vázákat hamisítottak előszeretettel későbbi korok mesterei, de ugyanilyen buzgalommal vetették magukat a gótikus szobrászat remekeire is. Hogy csak két ismertebb példát említsünk.

A hamisítás fenegyerekeiként

Mino da Fiesole: Piero de' Medici

ismerték a maga korában az olasz Alceo Dossenát és a holland Han van Meegerent.Dossena, Alceo (Cremona, 1878 - Milánó, 1937) olasz szobrász. Parmában és Rómában dolgozott. Önálló művészként jelentéktelen. Nevét hamisítványai tették hírhedtté, melyeket archaikus görög és etruszk szobrok, illetve G. Pisano és Mino da Fiesole munkái alapján - az adott kor vagy művész szellemét átélve - bravúros ügyességgel készített el.

A hamisítványokat a leghíresebb múzeumok vásárolták magas áron. Tevékenységét 1929 - 30-as pere kapcsán leplezték le.Han van Meegeren (Deventer, 1889 - Amszterdam, 1947) holland festő. Nevét kitűnő technikájú Vermeer van Delft-hamisítványai tették ismertté. Nagy szenzációt keltő pere után börtönben halt meg.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
All you need is code Minden a kódolás tanulásához
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek