Három Elektra I. - Prológus az 'örök' Elektrához
Kormos Edit
2003/11/04 21:42
1717 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Az ókortól a XX. századig írók egész sora vette tollára Elektra történetét, s alakították át koruk szellemében. Szophoklésztől Voltaire-en át Sartre-ig számos feldolgozása született. Mi most három varációt mutatunk be Elektra-témára!

A görög drámaírók közül Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész, a magyar reneszánszban Bornemissza Péter, a felvilágosodás korában Voltaire és az olasz Alfieri, a századfordulón a szimbolista Hofmannsthal, a harmincas években az amerikai O"Neill, s a negyvenes években a francia egzisztencialista Sartre is feldolgozták a témát. A történet, láthatjuk, igen kedvelt, koronként könnyen adaptálható irodalmi téma.

Hogyan lehetséges az tehát, amit Rónay György a következőképpen fogalmaz meg: "Élektra a korok tükrében: ez nemcsak Élektra története, hanem a tükröző koroké is; vagy pontosabban: az "örök" Élektra minden egyes változata a maga módján a maga korát tükrözi"?

Erre a kérdésre a választ a téma állandó érvényű emberarcúsága, változatlan ellentmondásai adják meg, melyek ősiek, s máig is csak félig megoldott problémát. A Pelopidák szomorú történetének középpontjában a törvény áll, mely bűnre bűnt szül. Elektra ugyanis az isteni törvény megtartása érdekében felrúg egy másik örök törvényt: a szülőgyilkosság ellen lázadó lelkiismeret törvényét.

Akaratlanul is felvetődik bennünk a kérdés, hogy meg kell-e tartani, avagy le kell-e rombolni az istenek adta gátakat. A választ a törvény gyökereiben kell keresnünk! Az egyén feloldódva az istenek, s leginkább Zeusz akaratában már csak mint bábu jelenik meg a játékos istenek sakktábláján, akik kényük-kedvük szerint tologathatják őt. Az emberek, akik betartják az isteni törvényt, eszközzé válva már nem tehetők felelőssé cselekedeteikért. Igaz, hogy a megalkuvás, az istenek rendelte sorsba való beletörődés a könnyebbik út, de rá kell eszmélnünk, hogy a felelősségtudat elvesztése egyenesen vezet a szabadság elvesztéséhez.

Az istenek vak játékszereinek lelkiismerete eleinte tiltakozik esetleg a parancs ellen, majd fokozatosan teljes belső lényük felett is elvesztik felelősségüket, hatalmukat. Az ember szabad gondolkodás nélkül olyan, mint egy üres tojáshéj: puszta, tehetetlen test. A földi világot pedig csak a tetterős, szabad emberek lendíthetik előre. Az ilyen embertelen törvényeket egészséges egoizmusunk nem hagyhatja érvényesülni: míg az égiek halhatatlanok, s az idők végéig űzhetik "kisded játékaikat", addig mi emberek csak egyetlen életet kaptunk. Ez csak a miénk, s csak ezt veszíthetjük el.

El kell-e vetni a törvényeket?

A dogmatikus korok antitéziseként jelentkező változást, megújulást váró idők emberei minden akadály eltiprására törekedtek a külső és belső szabadság elérése érdekében. A hirtelen ölükbe szakadt szabadság azonban nem egyszer meg is nyomoríthatta őket: nem tudták hordozni ezt a hatalmas terhet, ami vele jár - önmaguk súlyát.

A forradalmak idején válik ez nyilvánvalóvá, amikor a tömeg a szabadságot csak külső, testi elemeiben látja: vérszomjassá és szélsőségesen immorálissá válhat. Ez abból adódik, hogy a lelki szabadság - valós önmagunk megteremtése és vállalása - jóval nehezebb dolog a testi szabadságnál. A forradalom azonban "megöli gyermekeit", tehát a lelkileg felkészületlen tömeg mellett az anarchia sem megoldás.

A két végpont ismeretében el kell fogadnunk, hogy a törvényekre szükség van, de elengedhetetlen, hogy ezek emberarcúak legyenek. A kérdés már csak az, hogy külső vagy belső korlátként nyilvánuljon meg a törvény; azaz mások által előírt törvények, vagy a lelkiismeret útján.

S itt újra visszakanyarodhatunk Elektrához! Az isteni, külső törvényeket az előbbiekben már jórészt elvetettük, mint gátló tényezőket, azonban a belső törvények is megcsalhatnak bennünket. Lehet lelkiismeretünk nyugodt annak ellenére, hogy valami embertelent tettünk. Ez annak az eredménye, hogy földi lények módjára tévedhetünk, hitünk lehet olyan dolgokban, amelyek helytelenek. A hit által felállított értékrend ellen tehát nem vétünk, "csak" mások ellen.

Hol van az igazság? Hogyan lelhetjük meg az "aranyközép" útját?

Három egymástól távoli térben és időben keletkezett Elektra-drámában figyelhetjük meg a törvény fejlődését, s az egyén összeütközését a törvények jelentette gátakkal. A törvény ilyen, több oldalú vizsgálata talán választ tud adni halmozódó kérdéseinkre...

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek