Herder és a történelem
Farkas Zoltán
2006/02/28 13:13
2274 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Történetfilozófiai sorozatunkban először Herder bölcseletét vesszük alaposabban szemügyre. Goethe és Kant kortársaként érdekes történeti tapasztalatokra tett szert, ezek alapján meglepő nézeteket alakított ki az egyén és a természet viszonyáról.

Herder, Johann Gottfried von - életrajz

Herder a tudós

A kelet-poroszországi Mohrungenben született, kézműves, evangélikus családban. Szülei szegények voltak, tanulmányait ezért a környékbeli iskolákban végezte. Tehetsége révén 1762-től a königsbergi egyetem orvosi, majd teológiai és filozófiai karán tanult, ahol Kant előadásait is hallgatta, majd szoros barátság alakult ki közöttük, valamint Herder és a német felvilágosodás egyik teoretikusa, Johann Georg Hamann között. A katonai szolgálat elől Rigába menekült, itt 1767-től prédikátorként ténykedett. Itt adta ki első műveit: az Über die neuere deutsche Literatur: Fragmente (Töredékek az újabb német irodalomról; 1767); Kritische Wälder, oder Betrachtungen über die Wissenschaft und Kunst des Schönen betreffend (Kritikai berkek, avagy elmélkedések a szép tudományáról és művészetéről; 1769) ezek irodalomelméleti tanulmánykötetek voltak.
1769-ben Rigából Franciaországba utazott, Párizsban kiadta utazásának történetét, egyúttal számot vetett a benne végbemenő szellemi fordulatról. Egyfajta prófétai küldetéstudatról tett tanúbizonyságot, amikor személyes feladatának tekintette, hogy a múltbeli ismereteire támaszkodva feltárja a jövőt a kortársai előtt. Párizsban kötött ismeretséget az enciklopédistákkal, Hamburgban M. Claudiusszal és E. Lessinggel került kapcsolatba. 1770-ben Holstein hercegének, Péter Frigyes Vilmosnak kísérőjeként Strassburgba ment, ahol találkozott Goethével, aki udvari prédikátornak és egyháztanácsosnak hívta Bückeburgba, a német fejedelem udvarába. Az ebben az időszakban írt művei döntő hatással voltak a Sturm und Drang mozgalomra. A bückeburgi években formálódtak ki Herder gnoszeológiai és nyelvfilozófiai nézetei. Az érzékelés és gondolkodás kapcsolatának vizsgálatából arra a következtetésre jutott, hogy az egyén először is felismeri az őt körbevevő világban rejlő korlátok, majd megtanulja magát közömbösíteni azoktól. Ebben az erőegyensúlyban tapasztalja meg az ember magát a valóságot. A nyelv az emberi gondolkodás és a valóság közötti kapcsolatot mélyíti el, mivel közvetít a érzékelésbeli tapasztalat (hang) és a gondolkodás (tartalom) egységének megteremtésével az egyén és a valóság között.
Auch eine Philosophie der Geschichte zur Bildung der Menscheit (Újabb történetfilozófia az emberiség nevelésére; 1774) c. történetfilozófiai vizsgálódásaiban az egyén és a történelem egészének viszonyát vizsgálja, ezzel alapozva meg későbbi kiérlelt történelemfelfogását.
1776-ban már udvari főprédikátor és főszuperintendens lett a weimari hercegnél. Itt kezdett hozzá első filozófiai munkájához. Itt formálódtak ki benne a költészet lényegére vonatkozó vizsgálódások. Herder a költészetet a valóság egyik megismerési módozatának tekintette, vagyis kortársaival ellentétben nem a tanulás eredményének vagy a szórakozás eszközének.

J. W. Goethe

Meglátását arra alapozta, hogy a költészet az érzékelt természeti és történelmi tapasztalaton alapszik, a költő mintegy öntudatlanul reagál az elmúlt történésekre, vagyis a költészetet az ember és a világ közötti dinamikus viszonynak tekintette, mely sokkal inkább nyer kifejezést a beszédben, a hangsúlyban és a ritmusban, mintsem a képekben.
A filozófiai ténykedés majd csak akkor jut főszerephez életében, amikor Weimarba került. 1788-89-ben Itáliában tett körutat. Életének utolsó éveit magányban és betegségben töltötte. Goethével kötött barátsága idején írta meg főművét Eszmék az emberiség történetének filozófiájáról (Ideen zur Philosophie der Geschichte der Menschheit, 1784-91) címmel, s ekkor született a Levelek a humanitás előmozdítására, valamint esztétikai alapműve a Kalligone. Anyagi gondjai, a francia forradalomról vallott sajátos nézetei, valamint Goethével való egyoldalúnak mondható rivalizálása folytán idővel a német klasszicizmus egészével került vitába. Briefe zur Beförderung der Humanität (Levelek a humanitás elõmozdítására; 1793-97) című művében a történelemről, a filozófiáról és az esztétikáról értekezett, s a költészet jellegét hangsúlyozva megtagadta korábbi poétikai felfogását is. A Metakritik zur Kritik der reinen Vernunft (A tiszta ész kritikájának metakritikája; 1799) és Kalligone (1800) című írásaiban Kant ellen lépett fel, mivel úgy vélte, hogy a kanti filozófia veszélyezteti a herderi világtörténet felfogást.
1802-ben (a von elõnév viselésére feljogosító) nemesi címet kapott. 1803-ban hunyt el Weimarban. Műveit első ízben özvegye adta ki 1805-1820 között 45 kötetben.

Bölcselete

Herder

Bölcseletében Spinoza, Shaftesbury, Leibniz, Rousseau, I. Kant, J. G. Hamann hatása érvényesült. Egyszerre volt követője és bírálója a felvilágosodásnak. Az újkori gondolkodók újplatonizmusának hatására bevezette a panenteizmus fogalmát. ennek jegyében a világot olyan organizmusnak tekintette, melynek sajátos vonása, hogy önmagából magasabb rendű organizmusokat képes kifejleszteni: a földből egyedi ásványi alakzatok, egyedi geográfiai organizmusok keletkeznek, a növényi életből állati organizmusok fejlődnek ki, melynek specializációjaként jön létre a folyamat csúcspontja, vagyis a racionális és etikus életet élő ember.
Ezzel összefüggésben Vico, a francia felvilágosodás és Lessing által inspirált történetfilozófiájában a történelmet a természeti fejlődés következetes folytatásának tartotta. Szerinte a történelemben már nem transzcendens elvek hatnak, hanem természeti törvények. Ezzel a klasszikus német filozófia egyik központi problémáját igyekezett megoldani. Arra a kérdésre, hogy miképpen illeszkedhet be harmonikusan az ember a természetbe és a társadalomba, Herder a humanitás-koncepcióval válaszol.
Herder érdeme, hogy felismerte: az ember szellemi létéből adódóan képessé válhat a haladás felismerésére és sorsának irányítására.

Felhasznált irodalom

J. G. Herder: Eszmék az emberiség történetének filozófiájáról és más írások
Gondolat K., Bp., 1978


Rathmann János: Herder eszméi - A historizmus útján
Akadémiai K., Bp., 1983


Ernst Breisach: Historiográfia
Osiris K., Bp., 2004

HERDER: Eszmék az emberiség történetének filozófiájáról

... ha mindennek a világon megvan a maga filozófiája és tudománya, akkor nem szükségszerű-e, hogy annak, ami a legközelebb áll hozzánk, nevezetesen az emberiség történetének, szintén legyen filozófiája és tudománya? Minden erre utalt: a metafizika! és az erkölcs, a fizika és a természettörténet, végül és legfőképpen a vallás. Az Isten, aki a természetben mindent mérték, szám és súly szerint rendezett el, aki ennek alapján határozta meg a dolgok lényegét, formáját és kapcsolatát, folyamatát és fennmaradását oly módon, hogy egyetlen bölcsesség, jóság és hatalom uralkodjék a világ nagy építményétől kezdve a porszemig, a Földeket és a Napokat fenntartó erőktől a pókháló szövedékéig. ... elképzelhetetlen - szóltam magamhoz -, hogy ez az Isten letért volna bölcsességének és jótéteményeinek útjáról, és terv nélkül cselekedett volna, midőn nemünk sorsát meghatározta és elrendezte. Vagy talán titkolni akarná előlünk tervét. ...


Miben rejlik az emberek üdvössége? És mennyire valósul meg Földünkön? Mennyire valósul meg szerte a világon? A földi lények és a legtöbb ember nagy különbözőségei közepette, más-más alkotmány, éghajlat, a körülmények fordulatai, a korok és idők váltakozása esetén? Van-e mértékük ezeknek a különböző állapotoknak, és számolt-e a Gondviselés azzal, hogy miiként érhetik el a teremtményei mindezekben a helyzetekben a jólétet, mint végső és legfőbb céljukat? (...)

Vagy talán titkolni akarná előttünk tervét...? Mily sokan nem ismernek semmiféle tervet, és ennek okából egyenesen tagadják bármely terv létezését, vagy legalábbis riadt reszketéssel gondolnak rá, és kétkedve hisznek, vagy ha hisznek is, kételkednek benne. Erővel védekeznek az ellen, hogy az emberi nemet hangyabolynak tekintsék, amelyben egy idomtalan, erősebb hangya lába ezreket tapos szét, ezreket semmisít meg kisebb-nagyobb vállalkozásaik közepette; ahol a Föld két legnagyobb tirannusa, a Véletlen és az Idő, végül is nyomtalanul elsöpri a hangyabolyt, és a felszabadult -helyet egy másik szorgoskodó fajjal tölti be, amelyet később szintén nyomtalanul elsöpörnek. - A büszke ember tiltakozik az ellen, hogy nemét a Föld ilyen fajzatának és a mindent szétromboló elmúlás zsákmányának tekintsük; de vajon a történelem és a tapasztalat nem kényszeríti-e rá ezt a képet? Miféle egész valósul meg hát a Földön? ...


Kénytelenek vagyunk akarni és szorgoskodni anélkül, hogy bármikor is leszakíthatnánk fáradalmaink gyümölcsét vagy kiolvashatnánk a történelemből az emberi törekvések bármiféle eredményét (...) Mivégre hát az áldatlan fáradozás, melyet Isten mindennapi munkául adott a rövid életű emberi nemnek? Mivégre a teher, melynek súlya alatt ki-ki - a sírja felé igyekszik? ...


Ám ha van Isten a Természetben, akkor van a történelemben is; mert az ember is részese a teremtésnek, és a legvadabb kilengéseiben és szenvedélyeiben is törvényeket kell követnie, melyek nem kevésbé szépek és kiválóak, mint az égi és földi testeket mozgató törvények ...


Az emberek minden kétsége és panasza, amely a tévelygéssel és a jónak történelemben alig észlelhető előrehaladásával kapcsolatos, abból ered, hogy a szomorú vándor csak egy kicsinyke szakaszát látja saját útjának. Ha messzebbre pillantana és legalább a történelem ismertebb korszakait hasonlítaná össze pártatlan elmével, s (...) az emberi természet mélyére hatolna, akkor épp oly kevéssé kételkednék ezek fejlődésében, mint a legbiztosabb természeti igazságban.
Nem találunk az emberben magasabb rendű tulajdonságokat a humanitásnál; mert ha angyalokat vagy isteneket képzelünk el, csupán eszményi, magasabb rendű embereknek képzeljük őket.
Amint láttuk, természetünk erre a nyilvánvaló célra szerveződött; ezért kaptuk finomabb érzékeinket és hajlamainkat, eszünket és szabadságunkat, törékeny és tartós egészségünket, nyelvünket, művészetünket és vallásunkat. Az ember semmilyen körülmények között és semmilyen társadalomban nem tarthatott mást szem előtt, soha nem bontakoztathatott ki egyebet, mint a humanitást, bárhogyan gondolkodott is felőle. A humanitás kedvéért alkotta meg a Természet nemzedékeink és életkoraink rendjét, oly módon, hogy gyermekkorunk tovább tartson, és csak a nevelés segítségével sajátítsa el az emberség bizonyos fajtáit. A humanitás kedvéért alakították ki széles e földön az emberek valamennyi életmódját, vezették be a társadalom minden változatát. (...) Az ember különb-különb törvényeket és kormányformákat talált ki azzal a céllal, hogy a többiektől nem háborgatva, ki-ki gyakorolhassa képességeit és helyesebben, szabadabban élvezhesse az életet. Ennek érdekében biztosította a tulajdont, és ,könnyítette meg a munkát, a művészetet, kereskedelmet, az emberek közötti érintkezést. (...) Végül ennek érdekében vezetett háborúkat, kötött szerződéseket, létesített fokozatosan egyfajta hadi- és népjogot, megannyi szövetséget a vendégbarátság és a kereskedelem kedvéért. ...


Az emberiség mindenütt azzá vált, amivé önmagát kimunkálhatta, amivé hajlamaiból és erejéből telt. Ha elégedett volt a helyzetével, vagy ha az idők nagy termőföldje nem érlelte még meg tökéletesedésének eszközeit, akkor évszázadokon át az maradt, ami volt, és nem lett mássá. Ha ellenben élt azokkal a fegyverekkel, amelyeket Isten a kezébe adott, ha élt eszével, hatalmával és az alkalmakkal, amelyet a kedvező szelek sodortak elébe, akkor mesterségei révén magasabbra emelkedett, és bátran kiművelte önmagát. (...) A zsarnokság hosszas elviselése például semmiképpen sem a zsarnokok erőfölényén alapult; a leigázottak készséges, hiszékeny gyengesége, majd türelmes belenyugvása alkotta a despota egyetlen és legnagyobb támaszát. Goethe, a hercegnő és Herder egy esti beszélgetésen


Nem kétséges (...), hogy ami eddig nem történt meg a Földön, az megtörténhet a jövőben; mert elévülhetetlenek az emberiség jogai, az erők pedig, amelyeket Isten helyezett belé, kipusztíthatatlanok. (A görögök és rómaiak) példája beragyogja a történelmet (...) és az övékre emlékeztető és nemesebb törekvésekre buzdít. Ilyen megvilágításban a történelem a versengés iskolájává lesz, amely a humanitás és az emberi méltóság legszebb koszorújának elnyerésére nevel bennünket. ...


A mi rövid történelmünkből is egyértelműen kitűnik, hogy a népek valódi felvilágosodásának gyarapodásával szerencsésen csökkent az emberellenes, értelmetlen pusztítás hajlama. Róma bukása óta nem keletkezett Európában olyan művelt birodalom, amely egész rendszerét háborúkra és hódításokra építette volna. ...
Minél fejlettebb az ész, annál inkább válik a kalózkodás kereskedelmi hajózássá, amely kölcsönös igazságosságon és védelmen, az egymás iparkodására rálicitáló szakadatlan versengésen, röviden a humanitáson és ennek örök törvényén alapszik. ...
Éppen az ember tomboló szenvedélyei által és rajtuk élesítette eszét az emberi nem és talált ki ezernyi eszközt, szabályt, mesterséget és művészetet, amely a történelem tanúsága szerint nemcsak kordába szorítja, de a legjobb irányba tereli e romboló erőt. (...) A Természet változhatatlan törvénye alapján tehát maga a rossz hozott létre valami jót.
A kormányzatok valamennyi hibája azért került felszínre, és járatta le önmagát, hogy a zűrzavarból végre megtanuljuk: nemünk jóléte nem az önkényen, hanem az észnek és a méltányosságnak az ember lényegéhez tartozó természettörvényén alapszik. (...) Ahogy járás közben hol jobbra, hol balra dőlünk, mégis minden lépéssel előre haladunk, úgy halad előre az emberi nemzedékek és egész népek kultúrája is. (...) így halad előre az idők műve a szükségszerű antagonizmuson át az emberi nem tökéletessége felé. (...) Így változik át az idők során az emberi erőkkel űzött szertelen visszaélés is ezeknek az erőknek a helyes használatává; a két szélsőség és a két oldal közötti ingadozás végül szükségképpen elvezet a szabályszerű mozgásban levő üdvös állandóság szép középútjához. Csakhogy aminek az emberi világban meg kell történnie, azt az embereknek kell véghezvinniük, mindaddig szenvedünk tehát saját bűneink miatt, amíg meg nem tanuljuk, hogyan kell erőinket isteni csoda nélkül is helyesen használnunk. ...
Egyetlen individuumnak sem szabad azt gondolnia, hogy egy másik miatt, vagy az utódok miatt létezik. Ha az emberek rangsorának akár a legalacsonyabb rendű tagja is az ész és a méltányosság benne rejlő törvényeit követi, akkor tartósságra tesz szert, vagyis élvezheti a jólétet és az állandóságot, eszes, igazságos és boldog lesz. (...) Ha csupán egyetlen ember lépett volna a földre, általa is beteljesült volna az emberi lét célja. (...) Az emberiség lényege tehát, az ész és szerve, a hagyomány, egyik nemzedékről a másikra öröklődött.


(...) nemünk lényege, célja és sorsa az értelmen és az igazságosságon nyugszik. Nincs ennél jelesebb haszna az emberi történelemnek; megismertet bennünket a sors akaratával és megtanít rá, hogy miképpen bánjunk csekélyke létünknek megfelelően Isten örök természettörvényeivel., Midőn, felmutatja előttünk a hibákat és minden esztelenség következményeit, a nagy összefüggést is föltárja, amelynek részesei vagyunk. Ebben az összefüggésben az ész és a jóság hosszan küzd ugyan a nyers erőkkel, de természeténél fogva mégis mindig rendet teremt, és a győzelem útját járja előbb-utóbb a mi kicsiny; csendes körünkben is. ...


Nem kétséges: az a rendeltetésünk, hogy elpusztítsuk az éjszaka birodalmát, mert senki sem fogja és nem, köteles elvégezni helyettünk ezt a feladatot. Nem puszta hordozói vagyunk boldogtalanságunk terhének, hanem olyan a természetünk, hogy erre a feladatra és csak erre rendeltettünk: nemünknek egyenesen az a célja, meghatározottságunknak az a végpontja, hogy ennek az elfajzásnak véget vessünk. Ha e munka gyümölcsei nem csábítanak bennünket, csalánnal és tüskével hajt kötelességünk felé az Univerzum.

Fogalmak

Metafizika : (gör. méta ta phüzika = a fizika utáni)
Amikor Arisztotelész műveit kiadták, akkor sorrendben a Phüszika című mű után következett az, amelyben a "első filozófiáról" értekezett, vagyis "az első elvekről és okokról szóló tudomány"-ról (Arisztotelész). Ettől kezdve azt a filozófiai területet, mely a természeten (fizikai, tapasztalati léten) túli valósággal, az igazi valósággal foglalkozik, s ennek megfelelően a lét végső okait (értelmét) vizsgálja, metafizikának nevezzük. Az alapvető létösszefüggések vizsgálata során a lényeg, a szubsztancia, az egzisztencia, viszony, ok stb. alapfogalmakat kívánja definiálni. Ezek ugyanis minden más tudomány alapfeltételéül szolgálnak.
A lét megítélése koronként és filozófiatörténeti korszakonként változó.
Az arisztotelészi hagyomány szerint a metafizikát az alábbi részekre bonthatjuk: ontológia (lételmélet), természetfilozófia, filozófiai pszichológia / antropológia, filozófiai teológia.

Ontológia : (gör. on = létező, logosz = tan szóból, lételmélet)
A létezőre vonatkozó tan, mely a legáltalánosabb létfogalmakkal, a lét jelentéseivel, meghatározásaival foglalkozik. Olyan kérdéseket vizsgál, mint "Miért van egyáltalán a lét?", "Milyen a lét és nemlét viszonya?", "Milyen viszony van a létezők között?" stb.
Természetfilozófia: (philosophia naturalis)
A természeti valóság kialakulását, rendszerét és működését vizsgáló filozófiai ág, mely a természettudományok általános megállapításait dolgozza fel és értelmezi. Amennyiben a világegyetem kialakulásának filozófiai vizsgálatáról van szó, kozmogóniáról, ha pedig a már kialakult kozmosz működésének és rendszerének elveit vizsgálja, kozmológiáról beszélünk.
Filozófiai antropológia: (gör. anthróposz = ember és logosz = tan szóból, embertan)
Az ember lényegét, illetve világban betöltött szerepét kutatja, s az emberi önvizsgálat révén az értelmes önmegvalósítás és az emberhez méltó társadalom kialakításának feltételeit és módozatait vizsgálja.
Filozófiai teológia (vallásbölcselet):
A vallási jelenségek lényegével, a vallás emberrel és társadalommal kialakított kapcsolatával foglalkozik. A vallás eredete, értékrendje, kulturális szerepe, érvényessége foglalkoztatja mégpedig racionális szemszögből.

tirannus : gör-lat.
zsarnok, önkényúr
antagonizmus:
Feloldhatatlan, kibékíthetetlen ellentét.

Kérdések, feladatok

  1. Milyen törvény vagy terv irányítja Herder szerint a történelmet?
  2. Miként megy végbe a történelmi haladás?
  3. Mit tart Herder a humanizálódás bizonyítékainak, illetve eredményeinek?
  4. Mennyiben tér el a herderi humanizmus-felfogás a reneszánsz és a felvilágosodás korabelitől?
  5. Miként vélekedik Herder a rossznak a történelemben betöltött szerepéről?
  6. Mi a történelemben uralkodó rend biztosítéka a német filozófus szerint?

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek