Hogyan működik a szökőkút?
2002/10/24 08:00
4514 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Egyszerű kis házi szökőkutat akár te is csinálhatsz magadnak, ha ismered a közlekedő edények működésének elvét. Ám ez az ismeret nem sokat ér, ha egy városi szökőkutat akarsz üzemeltetni. Lássuk csak, milyen elv alapján működnek a nagy szökőkutak?

A házilag "barkácsolt" szökőkút tehát a közlekedő edények elvén működik. A magasabban álló edényben levő víz felnyomja az alacsonyabban tartott üvegcső elvékonyított végén keresztül a vizet, amely ott vékony sugárban bukik a magasba. Ebben az elrendezésben azonban folyamatosan pótolni kell a magasabb edénybe a vizet, amit néhány percig még könnyedén meg lehet oldani, de egy városi szökőkút működtetése már más elvet kíván.

Héron kútja

Az elvet Héron alexandriai fizikus (i. e. I. sz.) ismerte fel, ő szerkesztett először valóban hosszú ideig működő szökőkutat. Megfigyelhetjük, hogy a medencében a víz mindig ugyanazon a szinten áll. Ennek az a magyarázata, hogy a felröppenő vízsugár vize állandó körforgásban van, és így a szökőkút önmagát táplálja vízzel. Csak egyszer kell megtölteni. Héron kútja három edényből áll: egy nyitott felsőből (ez felel meg a szökőkút medencéjének) és két gömbszerű, légmentesen elzárt tartályból. A rajz szerint elrendezett edényeket három cső köti össze. Kezdetben a középső tartályban van a víz, az alsóban a levegő, a felsőben pedig csak egy kevés víz. A felső medencéből a víz súlyánál fogva az alsó tartályba csurog, és kiszorítja onnan a levegőt, amely a csövön keresztül a középső tartályba szorul. Itt megnövekszik a levegő nyomása a külső nyomáshoz képest, és a vizet "kihajtja" az egyetlen úton keresztül, ami rendelkezésére áll: a szökőkút működni kezd. Héron kútjának ebben a formájában még nincs körforgása, a szökőkút megáll, amint a középső gömb kiürül, azaz az egész vízmennyiség az alsó gömbbe áramlik.

Készíts Te is szökőkút modellt!

Önmagát tápláló szökőkút

Önmagát tápláló szökőkút modelljét is elkészítheti mindenki a rajzon látható elrendezés alapján. Két üveget gumicsövekkel kell összekötni a rajzon látható módon. Ha a középső edényből kifogy a víz, egyszerűen fel kell cserélni a két üveget, természetesen a csövek végeit is át kell helyezni, és a szökőkút tovább működik.

Nagy szökőkutakban ez a csere önműködően történik. De még ez sem elég: biztosítani kell elegendő nyomást, hogy a vízsugár a kívánt magasságra szökkenjen fel. Ezt úgy érik el, hogy az alsó palackba higanyt töltenek. Amikor a felső medencéből víz kerül a higany fölé, az benyomja a higanyt a középső palackba, és az itt levő víz a csövön keresztül felszökik, mégpedig körülbelül tízszer olyan magasra, mint ha víz lett volna a helyén.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek