Interjúk a jó iskoláról, óvodáról, a gyerekekért, a szülőknek
Horváth Anikó
2010/03/31 16:12
2013 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A "Válassz jó iskolát!" kampány információs füzetein és rövidfilmjein kívül interjúkkal is szeretné segíteni a szülőket, hogy a gyermekük számára legjobb intézményt sikerüljön kiválasztaniuk. Szakértőink (dr. Loránd Ferenc, dr. Vekerdy Tamás, Labáth Ferencné, Kapcsáné Németi Júlia, Könczöl Tamás, Balogh Gyula) kifejtették mitől jó egy iskola, egy óvoda, milyen a jó pedagógus, a szülők tanácsokat kaphatnak, hogyan válhatnak még jobbá, olvashatnak a hátrányos helyzetű gyerekekkel való együttnevelés előnyeiről, továbbá szakértőink személyes élményeibe is bepillanthatnak.

Dr. Loránd Ferenc

 „Fontosnak tartom, hogy a gyerekek megismerjék az emberi együttélés tarka szövetét, amelyben élünk”

Dr. Loránd Ferenc a neveléstudományok kandidátusa, az Educatio Komprehenzív Iskolai Fejlesztő Csoportjának a vezetője.

A tanár úr elmondta, hogy milyen a jó iskola, a jó pedagógus, és saját tapasztalatain keresztül is megvilágította, miért jó, ha együtt tanulnak a hátrányos és nem hátrányos helyzetű gyerekek.

S hogy mit üzen a szülőknek?  - „Arra kell igényesnek lenni, hogy megismerjék a gyereküket. Képesnek kell lenniük arra, hogy ne akarják okvetlenül a saját képükre formálnia gyerekeiket. És eléggé tájékozottnak kell lenniük abban a szűk körben, amelyben iskolaválasztásra egyáltalán lehetőségük van. A legfontosabb, amit tanácsolhatnék minden szülőnek, hogy legfőbb szempontja az iskolaválasztásnál is gyermeke boldogsága legyen. Hogy gyerekkorát ne a felnőttkorra való felkészülés kínkeserves előszobájának tartsa, hanem mint diák is teljes életet élhessen.”

Dr. Vekerdy Tamás

"A magyar iskolákban nem teljesítményhajsza van, hanem álteljesítményhajsza"

Dr. Vekerdy Tamás gyermek-szakpszichológus, író, a hazai Waldorf iskolák egyik alapítója. Jelenleg az Educatio Pedagógiai Alternatív Irodájának vezetője, valamint a Nők Lapja munkatársa.

A kampányhoz készült interjúban a tanár úr kifejtette, hogy milyen a jó pedagógus, mit, mikor és hogyan kellene tanulniuk egy gyerekeknek, hasznos tanácsokkal látja el a szülőket, valamint saját élményeiről is mesél.

S hogy mit kíván a gyermekeknek? - "Jó iskolát és jó tanárokat, akik kedvtelve vannak velük együtt, ahol ki tudják bírni egymást kölcsönösen, és amelyik bevezeti őket az ember és a világ megismerni érdemes titkaiba."

Labáth Ferencné

„Engedjük, hogy a gyermek felnőtt akarjon lenni, mert mióta világ a világ, a kisgyerek felnőtt akar lenni”

Labáth Ferencné Marika az Educatio Óvodai csoportjának szakmai vezetője.

Elmesélte, hogyan tanul a gyermek az óvodás évek alatt, mivel kell foglalkoznia, kifejtette, milyen a jó óvodai környezet, a jó óvodapedagógus és hasznos tanácsokkal látta el a szülőket mind az óvodaválasztással, mind a gyerekneveléssel kapcsolatosan.

S hogy mit kíván a gyerekeknek? – „Továbbra is jó óvodát kívánok a gyerekeknek. Szerető, féltő, óvó, szaktudással, gyermeki személyiség iránti alázattal és tisztelettel rendelkező pedagógusokat kívánok, akik elfogadják a gyerekeket. A gyermek szeme a jövő tükre. Azt kívánom, hogy ne homályosítsa el semmi az ő szemüket.”

Kapcsáné Németi Júlia

„A sajátos nevelési igényű gyerekek nagyon sok ajándékot tudnak adni, tiszta, őszinte érzelmekben, szeretetben és teljes odafordulásban”

Kapcsáné Németi Júlia az Educatio Közoktatási Igazgatóság Inklúziós Pedagógiai Fejlesztések Irodájának a vezetője.

Kifejtette, hogyan lehet az iskola mindenkié, milyen attitűdöt kell közvetítenie egy intézménynek, ha befogadó akar lenni. Megosztotta velünk, mit tanulhatunk a sajátos nevelési igényű gyermekektől, valamint az Educatio képzéseiről, útmutatóiról, eszközeiről is beszélt.

S hogy mit üzen a szülőknek? – „A sajátos nevelési igényű gyermekből is egyszer felnőtt lesz, aki szeretne munkát vállalni, aki szeretne sikeres lenni a munkaerőpiacon, aki szeretne ugyanolyan sikeres felnőtt lenni, mint a társai. Ha már egy olyan iskolai életpályát futnak be, ahol teljesen természetes ez az integrált közeg, akkor a társadalomban is sokkal sikeresebbek tudnak lenni.”

Könczöl Tamás

„Irányítani kell a gyermek figyelmét, hogy lehetőleg a kreatív, „építő jellegű” tevékenységekre használja a számítógépet”

Könczöl Tamás az Educatio eLearning Igazgatóságának vezetője és a Közoktatási Igazgatóságának megbízott igazgatója.

Megosztotta velünk, miért van szükség az info-kommunikációs technológiára, melyek az előnyei a hagyományos módszerekhez képest, s hogyan lehet kihasználni a lehetőségeit. Beszélt továbbá a jó iskola és a jó pedagógus ismérveiről is.

S hogy mit kíván a gyerekeknek? – „Használják a számítógépet, alkossanak, kísérletezzenek, tanuljanak, játszanak vele, de ne vegyék el a hagyományos játéktól a teljes szabadidejüket. Beszélgessenek sokat, olvassanak, sportoljanak, kiránduljanak, mert a kieső élményeket később már nem tudják pótolni.”

Balogh Gyula

„Egy ideális osztályban mindenfajta gyermek jelen van”

Balogh Gyula az Országos Oktatási Integrációs Hálózat és Fejlesztési Központ vezetője.

A kampányhoz készült interjúban elmondta, melyek az integrált oktatás előnyei, milyen a jó pedagógus, s hogy mi a szülőkkel való jó kapcsolattartás titka

S hogy mit üzen a szülőknek, miért írassák gyermeküket integrált osztályba? – „A gyerekek csak olyan intézményben tudják megtanulni a szociális kompetenciákat, ahol vannak más szociokultúrájú gyerekek is. Az integrált osztályban szerzett intellektuális és szociális tudás, kompetencia sokkal inkább felkészít az életre, az életbeli sikerességre, mint az elit iskolák.”

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
All you need is code Minden a kódolás tanulásához
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek