Irán a modern hatalmi játszmák korában
Farkas Zoltán
2003/02/07 15:06
1478 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Nagyhatalmak szorításában vergődött Perzsia a 19. században, majd az orosz-angol felosztást követően az USA egyre erőteljesebb politikai befolyása ellen hadakozott, mígnem egy iszlám mozgalom eltörölte az amerikabarát rendszert is. Stratégiai helyzete folytán az Irán befolyásolásának kérdése nem került le a napirendről.

Stratégiai jelentőség

A 19. század véres háborúval köszöntött a térségre: 1804 és 1813 majd 1826 és 1828 között több felvonásban dúlt a nagyhatalmi szerepet, befolyást növelni próbáló oroszok és a területüket a hódítótól megvédeni szándékozó perzsák harca. Perzsia végül elveszítette Örményországot, Észak-Azerbajdzsánt és Grúziát, ráadásul a békeszerződés széles körű jogokat biztosított a területén élő orosz állampolgároknak.
A térség iránt érdeklődést mutatott még Nagy-Britannia is, így 1838-ban az angol-iráni háború után egyoldalú kereskedelmi szerződést kötöttek a perzsákkal. A britek nyomására mondtak le utóbb Afganisztánhoz csatolt területekről, majd pedig több fontos koncessziót juttattak nekik. A britek építették ki a távíróvonalakat, megalapították a perzsa állami bankot, evvel együtt megszerezték a bankjegykibocsátás kizárólagos jogát is.
A dohánymonopólium brit kézre kerülése azonban akkora ellenkezést váltott ki, hogy a sah kénytelen volt ezt a koncessziót visszavonni, ugyanakkor olyan mértékű kártérítést követeltek emiatt az angolok, hogy a sah kölcsön fejében a szintén brit kézben lévő állami banknak kellett hogy átengedje a dél-perzsiai vámbevételeket. Az olajkoncesszió angol kézre kerülését viszont már nem akadályozta semmi. A angolok mellett az oroszok sem adták fel: gazdasági térnyerésüket jelezte, hogy kölcsönök fejében megkapták Észak-Perzsia vámbevételeit. A két nagyhatalom megegyezett: 1907-ben a pétervári szerződésben felosztották Perzsiát egy északi orosz, egy délkeleti brit és egy délnyugati semleges érdekszférára.
Erre a felosztására azért (is) kerülhetett sor, mert 1896-ban meggyilkolták Naszreddin sahot, a Kadzsar-dinasztia kiemelkedő uralkodóját, és halála miatt komoly belpolitikai válság tört ki Perzsiában. A liberális reformokat követelő angolszimpatizáns ellenzékkel szemben az új uralkodó az ország fő fegyveres erejét jelentő kozák brigádra támaszkodott. Az 1907-es szerződés után pedig kísérletet tett a sah a parlament (csak 1906 óta működött ez az intézmény!!!) feloszlatására. Az ellenzék erre a lépésre tüntetések szervezésével válaszolt. Ebben a belpolitikailag igen instabil állapotban érte Perzsiát az I. világháború kitörésének híre.

Világháborúk forgatagában

1919 augusztusában Anglia igyekezett kihasználni az orosz polgárháború jelentette helyzeti előnyt, és egyedül próbált meg protektorátusi szerződést kényszeríteni a perzsa kormányra. Ez a kísérlet megbukott. 1921-ben azonban Reza kán, a kozák brigád parancsnoka a politikai tehetetlenség megszüntetése érdekében csapataival elfoglalta Teheránt, átvette a hatalmat.
1925 decemberében kimondatta a Kadzsar-dinasztia trónfosztását, és maga ült az uralkodói székbe. Őt tekintik a modern Perzsia (1935-től hivatalos nevén Irán) megteremtőjének. Újjászervezte a hadsereget, az igazságszolgáltatás rendszerét. Korlátozta a papság, azon belül is az eddig kiváltságos helyzetű síita papság előjogait. Elsősorban amerikai és német műszaki szakemberek segítségével megteremtette a nemzeti ipar alapjait, korszerűsítették az infrastruktúrát. Külpolitikáját sokáig a fegyveres semlegesség elve határozta meg. Ebből a semlegességből adott fel akkor, amikor németszimpátiája miatt nem engedte 1941-ben a szovjet és brit hadfelszerelések országán át történő szállítását.
Ez a magatartás kényszerítette rá aztán a szövetségeseket, hogy 1941 augusztusában megszállják az országot. Reza sahot a fia javára lemondatták, és Dél-Afrikába deportálták. Ez a megszállás azonban nem vált tartóssá: már a teheráni konferencián (1943) megegyeztek a résztvevők, hogy a háború után szavatolják Irán függetlenségét.
1945-re azonban a szövetségesek kapcsolata elhidegült, és ennek tudható be az is, hogy mind a szovjet, mind a brit csapatok a megadott határidő után vonultak ki Irán területéről. Ennek az időszaknak fontos változása, hogy a Közel-Keleten gyarmati múlttal nem rendelkező, ezért az itteni államok számára "szalonképesebb" USA befolyása jelentősen megnőtt. Az érem másik oldala azonban az, hogy az amerikaiak éppen a történelmi tradíciók, a szokások, a sajátos politikai kultúra ismerete nélkül vágtak bele az általuk elképzelt rendezési folyamatba.

Amerikai térhódítás - fehér forradalom

Reza Pahlavi sah A Truman-doktrina egyértelműen jelezte, hogy az USA mindenképp szeretné a szovjeteket távol tartani az olajmezőktől, és minden erejével egy térségi katonai szövetség létrehozását szorgalmazta. Azt csak a helyzetet át nem látó szándék hihette, hogy az egykori gyarmattartót és gyarmatot, az arab nacionalistát és Izraelt egy katonai tömb tagjává lehet tenni. A Bagdadi Paktum végül létrejött ugyan 1955-ben Törökország, Irak, majd Nagy-Britannia, Pakisztán és Irán csatlakozásával, de több arab állam - élén Egyiptommal - elutasította a részvételt. Az USA azonban nem adta fel, és erőteljes külső nyomással kísérelte meg az arab államokat "jobb" belátásra bírni. Ezt az alkalmat használta ki a Szovjetunió arra, hogy ezen országok lakosságának és vezetőinek amerikaellenességére alapozva saját hatalmát, befolyását növelje a térségben.
A II. világháború utáni években Iránban is megnövelték befolyásukat az amerikai diplomaták.
A belpolitikai életben az 1951-es év hozott óriási változásokat avval, hogy a Nemzeti Front néven, a síita egyház támogatását is élvező kormányra kerülő politikai erők kimondták az Angol-Iráni Olajtársaság államosítását. E döntés azonban súlyos brit gazdasági választ és politikai megosztottságot eredményezett, és végül Mohamed Moszabek kormányfő bukásához, valamint Mohamed Reza Pahlavi sah abszolút hatalmának kialakulásához vezetett.
A parlamentarizmust már látszatában sem őrizték ezután, az ellenzékkel szemben kíméletlenül felléptek. Az államosítást érvénytelenítették ugyan, de magát a konzorciumot úgy alakítottak át, hogy abban az amerikaiak és a franciák is helyet kapjanak. Ez a lépés is jelezte: Irán egyre szorosabban kötődött a nyugati hatalmakhoz, csatlakozott a Bagdadi Paktumhoz, 1961 után pedig amerikai támaszpontokat telepítettek az országba. Szintén amerikai nyomásra került sor az ún. fehér forradalom meghirdetésére. Ez a modernizációs program magában foglalta az ipar, az infrastruktúra és a mezőgazdaság reformját is.
A földbirtokokat maximálták (170 ha), és a tulajdonosokat állami vállalatok részvényeivel kárpótolták. A politikai modernizáció jegyében a nők is kaptak választójogot, indulhattak a választásokon, és elkezdődött az analfabétizmus elleni harc. Célként határozták meg a hadsereg fejlesztését is - ez az elem háborúktól szaggatott térségben kiemelt prioritást kapott. A sah egyértelműen regionális vezető szerepre törekedett, a Perzsa-öböl és az Indiai-óceán vezető hatalmává kívánta országát tenni.

Khomeini ajatollah

A sah és az ajatollah. A "fehér forradalom" azonban rengeteg ellenállást szült: elsősorban az egyház fordult szembe vele, hiszen elvesztette földbirtokainak jelentős részét, ellenezte a nők politikai szerephez jutását, az iszlám szokásjog háttérbe szorítását, a társadalom túlzott amerikanizálódását (pl. öltözködés, étkezés, illemszabályok, stb), az Izraellel kialakított jó kapcsolatot. Az ellenállás élére álló Ruhollah Khomeini ajatollahot 1963-ban száműzték az országból.
A másik jelentős probléma a vidék elszegényedése volt, a városok pedig nem tudtak mit kezdeni a beáramló tömegekkel. Ráadásul a hetvenes években fellépő recesszió, az olajválság gazdasági visszaesése komoly nehézségek elé állította a sah vezette adminisztrációt. Sem maga a sah, sem a mögötte álló amerikai tanácsadók nem érzékelték kezdetben az elégedetlenség valódi erejét, a hadsereg demoralizálódását. Az uralkodó 1979. januárjában végül kénytelen volt elhagyni az országot, ahová felszabadítóként, óriási ünneplés közepette tért haza február 2-án Khomeini ajatollah. Április elsején kikiáltották az Iráni Iszlám Köztársaságot.
A megtorlás, a sah híveinek kivégzése azonnal elkezdődött, átszervezték a hadsereget is. Az államosítások mellett visszaállították a hagyományos iszlám szokások, tradíciók tiszteletét. A hatalom az ajatollah és a köréhez tartozó síita egyházi vezetők kezébe került, és határozottan felléptek az ország lakosságának egyébként 60%-át kitevő kisebbségek autonomista törekvéseivel szemben.
1980-ban kirobbant az iraki - iráni háború, amitől sokan az új iráni rendszer megdöntését várták, de reményeikben csalatkozniuk kellett. A nyolc évig tartó öldöklésből az ajatollah vezette rezsim megerősödve került ki. Khomeini 1989-es halála után hatalmi harcok törtek ugyan ki a különböző csoportok között, de az alapvető külpolitikai irány, az iszlám meghatározó szerepe az állam életében a mai napig megmaradt.

Felhasznált irodalom

20. századi egyetemes történet (1890-1995) I. és III. kötet, Korona Kiadó, 1995
Robinson: Az iszlám világ atlasza , Helikon - Magyar Könyvklub, 1996
Világtörténelmi enciklopédia , Kossuth Kiadó, 1982

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek