Járványok az ókorban
Farkas Zoltán
2003/10/02 17:37
1565 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Járványok már az ókorban is voltak, ezeket az irodalmi és történeti munkák is megörökítették. Utólag elég nehéz rekonstruálni, hogy pontosan milyen betegségek pusztítottak, de az emberek reakcióit annál szemléletesebben őrzik a korabeli dokumentumok.

A Biblia a poklosságról (Mózes III. könyvébõl)

Mózes

11. Rész. A tiszta és tisztátalan állatok

Szóla ismét az úr Mózesnek és Áronnak, mondván nékik:

2. Szóljatok Izráel fiainak, mondván: Ezek azok az állatok, a melyeket megehettek minden barmok közűl, amelyek vannak e földön:

3. Mindazt, aminek hasadt a körme, és egészen ketté hasadt körme van, és kérödzõ a barmok közt, megehetitek.

4. De a kérõdzõk és a hasadt körműek közűl ne egyétek meg ezeket: a tevét, mert az kérõdzõ ugyan, de nincs hasadt körme; tisztátalan ez néktek.

5. A hörcsögöt, mert kérõdzõ ugyan, de nem hasadt körme; tisztátalan ez néktek.

6. A nyulat, mert kérõdzõ ugyan, de nem hasadt körme; tisztátalan ez néktek.

7. És a disznót, mert hasadt körmű ugyan és egészen ketté hasadt körme van, de nem kérõdzik; tisztátalan ez néktek.

29. A földön csúszó-mászó állatok között pedig ezek legyenek tisztátalanok: a menyét, az egér és a gyík az õ nemével.

30. A sündisznó, a kaméleon, a tarka gyík, a csiga és a vakondok.

31. Ezek tisztátalanok néktek minden csúszómászó között; valaki illeti ezeket holtuk után, tisztátalan legyen estvéig.

32. És minden, amire ezek közűl holtuk után esik valamelyik, tisztátalan legyen; akármely faedény, akár ruha, vagy bõr, vagy zsák; akármely eszköz, amivel dolgozni szoktak, vízbe tétessék, és tisztátalan legyen estvéig, azután tiszta legyen.

13. Rész. A poklosság az emberen és a ruhákon

Szóla ismét az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván:

2. Ha valamely ember testének bõrén daganat, vagy tarjagosság, vagy fehér folt támad, és az õ testének bõrén poklos fakadékká lehet: vigyék el az ilyet Áronhoz, a paphoz, vagy egy valamelyikhez az õ papfiai közűl.

3. És nézze meg a pap azt a test bõrén lévõ fakadékot. Ha a szõr a fakadékban fehérré változott, és ha a fakadéknak felülete mélyebben van az õ testének bõrénél: akkor poklos fakadék az. Mihelyt látja ezt a pap, tisztátalannak ítélje azt.

4. Ha pedig fehér folt van a teste bõrén, de annak felülete nincs mélyebben a bõrnél, és a szõre sem változott meg fehérré, akkor rekessze külön a pap a fakadékos embert hét napig.

5. A hetedik napon pedig nézze meg õt a pap, s ha szerinte a fakadék egy állapotban van, át nem terjedt tovább a fakadék a bõrön, a pap másodszor is rekessze õt külön hét napig.

6. Nézze meg õt azután a pap a hetedik napon másodszor is, és ha a fakadék meghalványodott, és nem terjedt tovább a bõrön a fakadék, tisztának ítélje õt a pap; tarjagosság az, mossa meg azért a ruháit és legyen tiszta.

7. De ha a tarjagosság tovább terjedt a bõrön, miután a papnál az õ megtisztulása végett jelentkezett: akkor másodszor is jelentse magát a papnál.

43. Ha megnézi azt a pap, és ímé, a fakadék daganata vörhenyes fehér az õ egész kopasz vagy elõl kopasz fején, olyanforma, mint a test bõrén való poklosság:

44. Poklos ember az, tisztátalan az, igen tisztátalannak ítélje azt a pap, mivelhogy fején van a fakadékja.

45. A poklos ember pedig, akin a fakadék van, megszaggatott ruhában és mezítelen fõvel legyen, és a bajuszát fedezze be, és ezt kiáltsa: Tisztátalan, tisztátalan!

46. Mindaddig tisztátalan legyen, amíg rajta van a fakadék, tisztátalan az; csak õ maga lakjék, a táboron kívűl legyen az õ lakása.

47. Hogyha pedig valami ruhán van a poklos fakadék, gyapjú ruhán vagy len ruhán,

48. Vagy lenbõl és gyapjúból készült fonadékon vagy szöveten; vagy bõrön, vagy valamely bõrbõl való készítményen:

50. És nézze meg a pap a fakadékot és rekessze külön azt, amin a fakadék van, hét napig.

51. A hetedik napon pedig nézze meg a fakadékot. Ha terjed a fakadék a ruhán vagy szöveten, vagy fonadékon vagy bõrön, és akármely készítményen, a mivé a bõr feldolgoztatik: emésztõ poklosság az a fakadék, tisztátalan az.

52. Azért égesse meg azt a ruhát, vagy a gyapjúból vagy a lenbõl készült szövetet vagy fonadékot, vagy akármely bõrbõl való eszközt, a melyen a fakadék leend; mert emésztõ poklosság az, tűzön égessék meg azt.

Az athéni pestis

Thuküdidész (Thuküdidész: A peloponnészoszi háború; Kr.e. V.század)

A betegek belsejükben olyan égető forróságot éreztek, hogy a vékony szövetből vagy legfinomabb vászonból készült takarót sem tűrték magukon, és csak meztelenül bírták ki, s a legszívesebben hideg vízbe vetették volna magukat. És sokan azok közül, akiket őrizetlenül hagytak, a csillapíthatalan szomjúságtól kínozva bele is ugrottak egyenesen a víztározókba, de akár sokat ittak, akár keveset, ugyanaz volt az eredmény.

Ezenfelül állandó, pihenést soha nem engedő nyugtalanság és álmatlanság gyötörte őket. Testük, miközben a kór teljes erővel dúlt benne, nem esett össze, s meglepő módon ellenállt a fájdalmaknak, úgyhogy a legtöbbel úgy végzett a kilencedik vagy a hetedik napon a belső forróság, hogy még nem vesztették el erejüket. Ha ezt az időt túlélték, a betegség testük alsó részét támadta meg, ahol nagy daganatok nőttek, s nem szűnő hasmenés lépett fel, így a legtöbben végül az ennek következtében támadt elgyengülésben haltak meg.

Így haladt végig a betegség az egész testen, kezdve a fejen, ahol először ütött tanyát, s még aki túlélte is legszörnyűbb szakaszait, végtagjain az is ott hordta a kór maradandó nyomait. Ebben az időszakban a szokásos egyéb betegségek közül egyik sem lépett fel, s ha valami egyéb fajta baj előfordult, az is ebben a betegségben végződött. Egyesek az ápolás hiánya miatt haltak meg, mások meg annak ellenére, hogy a legnagyobb gondoskodás vette körül őket. S egyetlenegy olyan gyógyszer sem akadt, amelyről el lehetett volna mondani, hogy alkalmazva feltétlenül használnia kell; mert ami segített az egyiken, az ártott a másiknak. S egyáltalán nem jelentett semmi különbséget valakinek erős vagy gyenge testalkata sem, a ragály mindenkit egyformán elragadott, azokat is, akik valamennyi gyógymóddal megpróbálkoztak.

Az egész bajban a legszörnyűbb azonban az a levertség volt, amely elfogta az embereket, ha észrevették, hogy megtámadta őket a betegség, mert átadva magukat a reménytelenségnek, gondolatban már eleve lemondtak az életükről, s feladták az ellenállást s mivel ápolás közben érintkezve egyik a másikat fertőzte meg - s éppen ez okozta a legnagyobb pusztulást -, úgy hullottak, akár a juhok. Ahol viszont a félelem miatt óvakodtak mások meglátogatásától, ott magukra hagyatva haltak meg az emberek, és sok házból a lakók teljesen kihaltak, mert nem volt, aki ápolja őket.

Ha pedig felkerestek másokat, ez okozta vesztüket, különösen azokét, akik nemeslelkűségből segíteni akartak, nagylelkűen nem féltve az életüket, meglátogatták barátaikat akkor, amikor összetörve a sok csapás súlya alatt, maguk a legközelebbi hozzátartozók is belefáradtak abba, hogy jajgatva gyászolják az eltávozottakat. Pestisjárvány

De a legnagyobb szánalmat a felgyógyultak tanúsították a haldoklók és betegek iránt, mert ők jól tudták, mit jelent ez a betegség, és mert biztonságban érezhették magukat, mert másodszor senki sem kapta meg a bajt, legalább is nem olyan mértékben, hogy belehalt volna. Sorsukat mások és maguk is irigylésre méltónak tartották, túláradó örömben éltek, s azt a hiú reményt táplálták, hogy ezután talán semmi egyéb betegség sem lesz képes végezni velük.

Az emberek beözönlése a környékről a meglévő megpróbáltatások közepette még újabb csapást jelentett, amely elsősorban magukat a beköltözötteket sújtotta. Ezek között - mivel nem volt elegendő lakás, és a nyár idejére fojtó levegőjű kalyibákba húzódtak - vad szertelenséggel dúlt a pusztulás, egymás hegyén-hátán heverve lehellték ki lelküket, s feküdtek ott holttestként, vagy pedig a szomjúságtól félholtan ott vonaglottak az utakon és a források körül. S maguk a szentélyek is, ahol szállást kerestek, telve voltak az elhunytak holttesteivel. Mert az emberek a kibírhatatlanná váló csapások következtében, nem tudván, hogy mi lesz velük, az isteni és emberi törvényeket egyaránt kezdték semmibe venni.

A temetések addig szokásos rendjét is a teljes zűrzavar váltotta fel; mindenki úgy temette el a maga halottját, ahogy éppen tudta. Sokan, akik nélkülözték a szükséges eszközöket, mert előzőleg már annyi halottjuk volt, olyan szemérmetlen módon jártak el, hogy azokra a máglyákra, amelyeket mások emeltek, azokat megelőzve a maguk halottját helyezték rá és égették el, sõt, némelyek másnak a már lobogó máglyájára dobták rá a magukkal hozott holttestet, majd elsiettek.

Kérdések, feladatok

  1. Hogyan hathatott egy-egy ilyen járvány a népesedésre, a túlélõk életkörülményeire? Mi lehetett az oka, hogy az ókorban olyan gyakoriak voltak a járványok? Vajon kiket fenyegetett jobban, városiakat vagy falusiakat, szegényeket vagy gazdagokat?
  2. Hogyan hatott a járvány az emberek mindennapi viselkedésére, a kialakult erkölcsi normákra, kapcsolatokra? Játsszátok el egykori barátok, egykori ellenségek, szülõk és gyermekeik (betegek, egészségesek, illetve felgyógyultak) párbeszédeit a járvány idején!
  3. Hogyan hathatott a járvány veszélyének tudata az emberek gondolkodásmódjára, lelkivilágára, képzeletére, azokban az idõkben, amikor nem volt járvány?
  4. Hogyan gondolkodtak a járvány eredetérõl, gyógyításáról és a megelõzésrõl? Miben különbözik ez a felfogás a mai tudományos ismeretektõl? Mi lehetett az oka, hogy olyan szigorú, egyenesen istentõl eredõ parancsok szabályozták a tiszta és tisztátalan ételek körét a zsidóknál? Melyek lehettek azok az elvek, amelyek alapján elkülönítették a tiszta és tisztátalan állatok körét?

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek