Karácsonyi oratórium
2003/12/08 19:19
953 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Ismét karácsony. Ragyogó hipermarketekben mikulások és papírszárnyas angyalkák osztogatják a szaloncukrot. Hát, nem is tudom... Meghallgatom Bach Karácsonyi oratóriumát kedvenc előadómmal, és akkor történik valami, amitől valahogy komolyabban lehet venni az ünnepet. Mintha igazi angyalok szálltak volna a földre...

Az oratórium a lutheránus liturgiában

A lutheránus liturgiában az oratórium helye azonos a kantátáéval, s mindössze önálló "cselekménye" különbözteti meg a kantátától. Ebből a szempontból Bach a szokástól eltérő módon használja az elnevezést. A Karácsonyi oratórium esetében az egységes, önálló mű szokásos jellegének ellentmond, hogy a darab hat részre oszlik, melyek karácsony napja és vízkereszt között hat különböző istentisztelet során hangzottak el, s ezt a megosztottságot Bach tovább hangsúlyozza azzal, hogy minden részben eltérő előadóegyüttest ír elő ( bár a részek átfogó, általános keretbe illeszkednek, hat bibliai jelenet köré csoportosulnak, némi eltéréssel az istentiszteleteken felolvasandó szentleckéktől).

Paródia

A Húsvéti és Mennybemeneteli oratóriumhoz hasonlóan a Karácsonyi oratórium is olyan világi kantáták paródiáján alapul, melyeknek zenéje, bár eredetileg különleges alkalomhoz társult, ésszerűen felhasználhatónak bizonyult az oratóriumokban.

Bach

zenéjének interpretáció-története a legizgalmasabb kérdések egyike. Eddigi ismereteink szerint ez a történet valahol ott és akkor kezdődött, amikor a fiatal, alig 11 éves Mendelsshon Bach-fúgákat játszott Goethének.

Idézet az ifjú leveléből:

"Délután több mint két órát játszottam elő Goethének, részben Bach fúgáit, részben fantáziáltam."

Nikolaus Harnoncourt - 1973

Közel harminc éve annak, hogy Harnoncourt lemezre vette a Karácsonyi oratóriumot, ám az idő és az újabb előadások sem tudták elfeledtetni az interpretáció eredetiségét és szépségét. Az úgynevezett "romantikus" gigaprodukciókkal szemben a historikus előadásmód igazi erényei közé tartozik az újszerűen alkalmazott legato, erőteljes hangszínek, a szólamok külön élnek, kontratenorok és kisfiú szopránok a szólista szerepekben. A legszembetűnőbb különbség pedig a ritmus. A romantikus hangmassza helyett az emberi szív dobogása kap hangot és Harnoncourt a karácsonyt az ideológiák szintjéről az emberi szférába helyezi.

Gerhard Schmidt-Gaden - 1973

A historikus előadások között a legerőtlenebb. Széles tempók, halvány dinamika, töredezett frazeológia, a basso continuo, egy igazi előadás "lelke" itt élettelen sallang csupán. Az egyszerűség itt nem erény, inkább interpretációs együgyűség, mely alázatosan szolgálja a liturgiát, ezáltal a művet lefokozza, nem önálló alkotás, hanem másodlagos funkciót betöltő szereplője egy eseménynek. És miközben zajlik a karácsonyi szertartás, a háttérben kis barokk puttók odaadóan és infantilisan vigyorognak.

Helmut Rilling - 1984

Az egykor Bach-pápának kikiáltott Helmuth Rilling agyondúsított, tömör előadásának szószólója a Peter Schreier által interpretált evangélista. Az ő csembalóval kísért recitatívóiból tudjuk, hogy Rilling célja a mű drámai erejének a feltámasztása. Rilling színházat csinál. Azt keresi, amit Bach soha nem művelt. Az oratóriumban az operát látja. Rilling olvasata teljességgel profán. Semmi áhítat, semmi ünnep.

Peter Schreier - 1987

Ebben az előadásban a kiváló tenor énekes maga állt a karmesteri pulpitusra, hogy létrehozza a maga grandiózus értelmezését. Csupa erő és nagyság minden pillanata, kulcsszavakra támaszkodó történetmondás. Mindennek következtében az ember megfeledkezik arról, hogy örüljön. Az utolsó hang után ijedten körülnézünk, áll még a világ?

John Eliot Gardiner - 1987

John Eliot Gardiner, a historikus előadásmód egyik legnagyobb sztárja talán a legjobb hangszeres együttest és kórust tudhatja magáénak. Hihetetlen érzékkel választja ki a szólistákat, akiket szintén magával ragad a tökéletesség utáni vágy. Furcsa módon éppen ebből születik a produkcióit ért vád: a felületesség. Minden szép, túlságosan is szép, hangoztatja a kritika, ezért néha üres. Igaz ez a Karácsonyi oratóriumra is?

Lehet. Arany színek, szédítő tempók. Érdekes összehasonlítani az előadások tempóit. Ugyanaz a partitura Gardinernél 140 perc, míg a már tárgyalt Schmidt-Gadennél 162. Óriási különbség.Ennek ellenére nyugodtan kijelenthetjük, hogy a karácsony izgalmát, a várakozás, a születés örömét csak nagyon kevesen tudják ilyen hitelesen közvetíteni.

Karl-Friedrich Beringer - 1991

Zsúfolt előadás, különös a kórusokban érezni, melyek gyakran elnyomják a hangszereket. Rillinghez hasonlóan itt is jelen van az operai hangvétel, a drámai feszültség, melodramatikus megoldások a szólisták részéről például a n. 29-es duettben. Ugyanez nem jelenik meg a hangszeres kíséretben. Vérszegény hegedűk, itt-ott fel-felvillanó hatásos efektek. Őszintén szólva, sosem tudtam mit kezdeni ezzel az előadással.

Ton Koopman - 1996

A zenekritikusok által egybehangzóan az egyik legszebb előadás, amit valaha lemezre vettek. Hangszínében utánozhatatlan produkció, meleg, áttetsző, dinamikus. A trombiták úgy szólnak, mintha az arany zengene, az oboa d'amorék és a hegedűk sosem hallott érzékenységgel reagálnak egymásra. Koopman olyan valódi atmoszférát képes teremteni, hogy a karácsony új értelmet nyer általa. Valami visszavonhatatlanul egyszeri és nagy dolog történik, ami az egész embert igénybe veszi. Szeretnénk megérteni, hogy mi ez, de megfoghatatlan.

Nem hagyja magát értelmezni. A fanfárok hallatán valóban megnyílik az ég és a földre angyalok szállnak. Érthetetlen, hogyan tudja mégis megtörni ezt a fantasztikus egységet Lisa Larsson éles, karcos hangja? Koopman ritkán nyúl mellé, ami a szólistákat illeti, most mégis így történt. Szerencsére ez a tévedés felejthető, nem hagy mély nyomokat az élmény után.

Philippe Herreweghe - 1989

Philippe Herreweghe az egyetlen, aki a hat kantátából álló művet egységes egészként fogja fel. Egységes lelki folyamat, spirituális történet, mely törések nélkül halad az elsőtől az utolsóig. A szorongással teli várakozással indul a történet, amit az evangelista-narrátor Howard Crook éteri hangja közvetít. A kórus is ezt a szorongást, alázatot fejezi ki, hogy egy valóban megélt történet végén ujjongásban törhessen ki.

Herreweghe számára a karácsony örök misztérium, érzelmi gazdagság, gyengédség, befelé fordulás, annak lehetősége, hogy megszülethessen bennünk az új ember. Távol áll tőle minden harsányság. Igazi meditáció, valami keleti tisztaság és egyszerűség jelenléte, jázmin illat. Azt hiszem, nyilvánvaló, hogy számomra ez az interpretáció jelenti a karácsonyt. De akármelyik előadást is hallgassuk, abban biztosak lehetünk, hogy Bach zenéje újra értelmezi bennünk a karácsonyról eddig alkotott képünket.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
All you need is code Minden a kódolás tanulásához
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek