Keresztény és szocialista
Farkas Zoltán
2007/12/30 13:55
901 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Kétségtelen, hogy a munkásság megszervezésében, érdekképviseletének biztosításában a szocialista mozgalmaknak nagy szerepük van, de az esetek többségében a marxizmus ideológiájával kapcsoljuk össze ezen mozgalmakat. Holott van keresztény válfaja is.

Az alapok

Olyan politikai irányzat, mozgalom, mely a társadalmi igazságosság megteremtésére törekszik, mégpedig a keresztény hit alapján, egyúttal elismeri a szocializmus némely tanítását is. A korai polgári társadalmakban a kapitalista gazdaság keretei között számos olyan anomália jelentkezett, melynek megoldását, illetve a proletariátus helyzetének orvoslását, társadalmi beilleszkedését a mozgalom igyekezett feladatává tenni.

A „keresztényszociális elv” kifejezést először Franz von Baader (1765-1841) alkalmazta (1834), de a mozgalom teoretikus megalapozása Ph. Buchez és F. Lamennais nevéhez köthető. Az utóbbi gondolkodó abból indult ki, hogy „az európai társadalom ma – az anyagi érdekek függvényében – két osztályra tagolódik. Az egyik birtokában van minden munkaeszköznek, földnek, üzemeknek, házaknak és tőkének. A másiknak semmije sincs, az első osztálynak dolgozik.” Ezen a helyzeten akár az állam és az egyház szétválasztása árán is változtatni kell Lamennais szerint. Azonban ezeket a nézeteket XVI. Gergely pápa 1832-ben veszélyesnek és felforgatónak ítélt.

A XIX. század során ugyanis a keresztény egyházakat számos csapás érte. A kultúrharc során megszűnt a befolyása az oktatás terén; a pápaság 1870-ben elvesztette az egyházi állam jelentős részét (vö.: garanciatörvény); az urbanizáció átalakította az emberek életmódját, a korábbiakhoz képest kevésbé kötődtek az egyházhoz; a baloldali eszmék zöme egyházellenes volt; a tudományos felfedezéseket a vallási tételek cáfolataként fogták fel (vö. felvilágosodás, racionalizmus, darwinizmus, stb. – vö. IX. Pius Syllabus)

Szocialista kihívás

XIII. Leó

Az egyház kezdetben heves ellenállással válaszolt, IX. Pius pápa például jobbára ellenállt az általános vívmányoknak (pl. sajtószabadság, lelkiismereti szabadság), az egyházi tekintély megőrzése céljából 1870-ben az I. Vatikáni zsinaton kihirdette a pápai tévedhetetlenség elvét. Ezzel azonban inkább elmélyítette a problémákat. Ezt a „szociális katolicizmus” időszakának nevezzük. Ebből okulva XIII. Leó pápa (1878-1903) változtatott a fennálló helyzeten, amit az 1891-ben kiadott Rerum Novarum kezdetű enciklikája jelzett. XIII. Leó a W. E. Ketteler (1811-1877) mainzi püspök által korábban elméletileg megalapozott tanokból kiindulva kritikusan ugyan, de elfogadta a polgári állam létét, nem kívánt visszatérni a feudális értékrendhez. Ketteler jól ismerte a szocialista tanokat, Lassalle munkásegyletét, megoldásnak azonban más utat tartott:

„Csak a kereszténység képes nyújtani a munkásság viszonyait eredményesen megváltoztató eszközt és hogy segítség nélkül a munkásság állapota a megismételt fáradozások ellenére rosszabbra fordul s közeledik ahhoz a helyzethez, amelyben a pogányság korában volt.”

A II. Internacionálé (1889) olyan nagyszabású munkásvédő programot szavazott meg, amely már a katolikus egyház figyelmét is felkeltette. Ráadásul II. Vilmos német császár is nemzetközi konferencián vitatta meg a törvényhozás szociálpolitikai feladatait. Mindez arra késztette a pápát, hogy a katolikus egyház is érdemben reagáljon a korszak kihívásaira, ezért felállított egy bizottságot, melynek feladata a szociális kérdés egyházi szempontú tanulmányozása volt. XIII. Leó célja a kibontakozó kapitalista társadalom humanizálása volt. Ennek érdekében kompromisszumos módon lezárta a kultúrharcot Németországban; támogatta a tudomány és hit összhangját; felkarolta a munkások problémainak megoldásáért harcoló egyháziakat; támogatta a keresztény szakszervezetek létrehozását, ami a keresztényszocialista mozgalmat alapozta meg.

XIII. Leó egyúttal elvetette a magántulajdon megszüntetésének szocialista tervét, mivel „a magántulajdon teljes összhangban van a természet rendjével”, másfelől elvetette az osztályharcot is. Mivel a tőke és a munka egymásra van utalva, ezért a kölcsönös ellenségeskedés helyett mindkét félnek arra van szüksége, hogy végrehajtsa saját feladatát, mert ekkor a két osztályt testvéri szeretet kapcsolja majd össze. Ennek az egyetértésnek a garanciája lehet az állam, amelynek kellő esetben be kell avatkoznia az egyensúly fenntartása érdekében.

Bonum commune

Franz von Baader

A keresztényszociális szervezetek síkraszálltak a munkás méltóságáért, az alapvető munkásjogokért – megfelelő bér- és munkakörülmények, szabadidő –, valamint a nők és gyermekek védelméért és a dolgozók szabad vallásgyakorlatáért. Egyúttal olyan intézményeket kívántak létrehozni és támogatni, amelyek a szociális igényeket evangéliumi alapokon tudják érvényesíteni. A keresztényszociális tanrendszer szerint olyan „szervezett társadalmat” kell létrehozni, amely a harmonikus együttműködésen és békén alapszik; célja pedig a közjó (bonum commune) megteremtése. Ennek érdekében biztosítani kell a munkások számára a szociális védőhálót, hiszen

„az állam mindannyiunkért van, az előkelőkért csak úgy, mint a szegényekért. Aszegények ugyanis természettől fogva ugyanazon jogalapon polgárai az államnak, melyen a gazdagok…”„az állam mindannyiunkért van, az előkelőkért csak úgy, mint a szegényekért. A szegények ugyanis természettől fogva ugyanazon jogalapon polgárai az államnak, melyen a gazdagok…”

Mivel e felfogás szerint (is) a szegények termelik meg a profitot, egyúttal az adó jelentős részét, ezért az államnak vissza kell utalni a profit egy részét, mégpedig szociális juttatások formájában. A Rerum Novarumban lefektetett elveket erősítette meg 1931-ben XI. Pius Quadragesimo anno kezdetű enciklikája, majd 1961-ben XXIII. János pápa Mater et Magistra című enciklikájában részint természetjogi elvekre hivatkozva erősítette meg a keresztényszociális tanítást. A II. világháború után a keresztényszociális programmal számos politikai párt lépett fel, majd több országban kormányzati pozícióba is jutottak.

XIII. Leó pápa "Rerum Novarum" (Az új dolgokról) kezdetű, 1891-ben kiadott enciklikájából

"...a szocialisták, szítva a szegények irigységét a gazdagok ellen, a magántulajdon eltörlését állítják szükségesnek, s az egyesek javait valamennyinek közös tulajdonává akarják tenni... De tervük a szociális kérdés megoldására annyira alkalmatlan, hogy maguknak a munkásoknak is kárára volna, azonkívül igazságtalan is, mivel erőszakot követ el a jogos tulajdonosokon, elernyeszti a társadalmi rendet s fenekestől fölforgatja a társadalmat ... Az egyház ugyanis az, mely az evangéliumból merített tanaival a[z osztály-] harcot megszüntetheti vagy legalább keserűségét enyhítheti, az embereknek nemcsak elméjét kiművelni, hanem az életüket s erkölcseiket szabályozni törekszik; az egyház az, mely sok hasznos intézménnyel javítja a szegények helyzetét ... A munkásnak és szegénynek a következő kötelmei vannak:

...saját érdekében tartózkodjék az erőszaktól s ne vetemedjék soha lázadásra, ne szövetkezzék rosszindulatú emberekkel, kik rászedik, vérmes reményeket keltenek, holott a velük való szövetkezésnek eredménye nem lehet más, mint feldúlt jólét és késő bánat ... A munkaadók legfőbb kötelességei közé tartozik, hogy mindenkinek megadják a magáét... általában ne feledjék el soha a tehetősek és a munkát adók, hogy isteni és emberi törvényt lábbal tipornak, ha a szegényeket haszonlesésből elnyomják s szerencsétlenségüket kizsákmányolják...

... az államnak mindazt pártolni kell, ami a munkások helyzetén bármiképp is lendít; ezen gondoskodás nemcsak hogy nem lesz kárára senkinek, hanem ellenkezőleg, mindenkinek előnyére fog válni, mivel nagyon is érdekében áll a társadalomnak, hogy azok, kiktől oly szükséges javak erednek, ne szenvedjenek ínséget... Ha tehát megesik, hogy a munkások lázongó magatartása s ennek folytán a sztrájkok veszélyt jeleznének, ha a család természetes kapcsolatai meglazulnának, ha vallásosságuk az áhítat gyakorlására való idő és alkalom híján kárt szenvedne, ha a jó erkölcsöket a műhelyekben a két nembeliek együttes foglalkozása vagy más kísértések veszélyeztetnék, ha a munkaadók a munkásokat igazságtalan terhekkel és oly kikötésekkel sanyargatnák, melyek az emberi méltósággal ellenkeznek, ha egészségüket veszélyezteti az erőltetett, nemükkel és korukkal arányban nem álló munka: mindezen esetekben közbe kell lépnie a nyilvános hatalomnak s a törvényhozásnak ...

Végül maguk a munkaadók s a munkások is sokat tehetnek oly intézmények által, melyek a szegényeket kellő segélyben részesítik, s a két osztályt egymáshoz közelebb hozzák. ... A céhekben szövetkezett kézműveseknek apáink idejében sokáig igen jól ment a dolguk, s nemcsak nekik vált nagy előnyükre a szövetkezés, hanem nagy befolyással volt az ipar emelésére és fejlődésére is, amint azt számtalan műemlék tanúsítja."

Irodalom

  • Mi a politika? Szerk.: Gyurgyák János Osiris Bp., 1996
  • Bayer József: A politikai gondolkodás története Osiris K., Bp. 1998
  • Politikai filozófiák enciklopédiája Kossuth K., 1995
  • Politikatudományi enciklopédia, Szerk.: Vernon Bogdanor Osiris K., Bp. 2001
  • Magyar Nagylexikon Magyar Nagylexikon K., Bp., 2000
  • 19. századi egyetemes történelem 1789-1914 Szerk.: Vadász Sándor Korona K., Bp., 2005
  • Henry George: Munka, hit és föld Gondolat K., 1991
  • Hangay zoltán: A pápák könyveTrezor K., Bp. 1991

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
All you need is code Minden a kódolás tanulásához
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek