Kézműves iskolák országszerte
2004/06/17 12:33
1729 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Jelenleg a kézműves szakmák oktatása három rendszerben történik, melyek képzőhelyenként összekapcsolódnak.: művészeti alapiskolákban, szakképző intézményekben, illetve közművelődési intézményekben lehet a szakmát elsajátítani.

A kilencvenes évek elején a Budapesti Művelődési Központ kísérleti jelleggel indította el kézműves speciális iskoláját, ahová azokat a gyerekeket vették fel, akik valamilyen ok miatt kimaradtak, vagy nem kerültek be a középfokú oktatási intézményekbe. Néhány év alatt a tanulók létszáma meghaladta a félezret, mely tény megerősítette e képzési forma létjogosultságát. Ugyanakkor a közművelődési módszertani feladatokat ellátó intézmény kereteit szétfeszítette. Így jött létre az első nagy képző intézmény a Pályakezdő Fiatalok Esély Alapítványa. A Budapesti Művelődési Központ példáját több közművelődési intézmény követte, így az országban létrejöttek a kézművesképző központok. Az elsők között volt a Zalaegerszegi Megyei Művelődési Központ, a Békés Megye Képviselő-testülete Megyei Művelődési Központja, a Hatvani, a Bonyhádi Művelődési Ház és a Magyar Művelődési Intézet. Jelenleg a kézműves szakmák oktatása három rendszerben történik, amelyek képzőhelyenként összekapcsolódnak. Először is vannak művészeti alapiskolák. Az ország különböző pontjain lévő művészeti alapiskolákban alapozó jelleggel képző és iparművészeti tanszakokon folyik képzés, mely alapja lehet a kézműves szakmák továbbéltetésének. Másodszor szakképző intézményekben lehet tanulni. Itt nappali, illetve felnőttoktatási formában oktatják az Országos Szakképzési Jegyzékben lévő kézműves szakmákat. A végzett tanulók középfokú szakképesítést szerezhetnek. Harmadszor vannak közművelődési intézmények, ahol a népijáték és kismesterségek oktatója képzésben részesülhetnek az érdeklődők. Művészeti alapiskola például Békés Megye Képviselő-testülete Megyei Művelődési Központja és Kézműves Szakiskolája Békéscsabán. Szakképző intézmények többek között: Magyar Iparszövetség Oktatási Központ (1146 Budapest Cházár A. u. 3.), "Göndöcs Benedek" Gyulai Népfőiskola (5700 Gyula Kossuth L. u. 26.), Képesség és Tehetségfejlesztő Magániskola (8100 Várpalota Domló u. 16.), Kézműves Szakiskola (4032 Debrecen Hollós u. 17.), Kovács Margit ÁMK és Kézműves Szakmunkásképző (9024 Győr Repce u. 2.), Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ Szakiskolája (8900 Zalaegerszeg Kisfaludi u. 7-11.), Mozgássérültek Állami Intézete (1022 Budapest Marcibányi tér 3.), Népi Kismesterségek Szakiskolája (4181 Nádudvar Ady tér 10.), Városi Művelődési Ház (8900 Zalaegerszeg Landorhegyi út 21.),Vörösmarty Mihály Művelődési Központ (7150 Bonyhád Széchenyi tér 2.), Békés Megye Képviselő-testülete Megyei Művelődési Központja és Kézműves Szakiskolája (5600 Békéscsaba Luther u.6.) Népijáték és kismesterség oktatóját képző intézmények: Békés Megye Képviselő-testülete Megyei Művelődési Központja és Kézműves Szakiskolája (Békéscsaba), Hagyományok Háza (Budapest), Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ (7623 Pécs, József A.u.10.), Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (8900 Zalaegerszeg, Kisfaludy u. 7-10.), Megyei Közművelődési Intézet (8200 Veszprém, Kossuth u.10.), Kölcsey Ferenc Megyei Közművelődési Tanácsadó és Szolgáltató Intézet (4026 Debrecen, Kálvin tér 2/a).

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
All you need is code Minden a kódolás tanulásához
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek