Kísérleti képzési és foglalkoztatási programok a Spanyolországban
Farkas László
2003/11/28 06:00
727 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A spanyol Foglalkoztatási Nemzeti Intézet költségvetésének egy részéből jó ideje olyan kísérleti programok megvalósítását fedezi, amelyeknek célja a munkaerő-piaci integráció új alternatíváinak keresése.

A források elosztását különböző tevékenységi körökre kiterjedő határozat szabályozza. A határozat többek között az alábbiakat rögzíti:

  • Az intézet azzal járul hozzá az INFO XXI. akcióterv megvalósításához, hogy kísérleti információtechnológiai programokat dolgoz ki és hirdet meg a képzést folytató intézmények munkatársainak, különös tekintettel a szakmai gyakorlatot vezető tanárokra. A szakképzési és foglalkoztatási terv kontextusában a képzőintézmények közé tartoznak a képző- és foglalkoztatási műhelyek is. Az első lépcsőben elindított internetes tanfolyam keretében 3000 főt képeznek tovább az információtechnológia és az Internet témakörében.
  • A nemzeti foglalkoztatási akcióterv céljai között prioritást kap a mozgássérültek, a bevándorlók, az állást kereső nők, a munkanélküliek, a segélyen élők problémáinak kezelése. Ennek elősegítésére az intézetben kurzussorozat indul ezen prioritással rendelkező csoportok munkaerő-piaci integrálására.

A fentiek alapján a következő kísérleti jelleggel indított programok lettek kidolgozva és elindítva:

  • innovatív tréningek, amelyeknek keretében olyan munkaintegrációs módszerek kipróbálására nyílik lehetőség, amelyek ritkán szerepelnek a foglalkoztatást elősegítő programokban;
  • a nemzeti foglalkoztatási akciótervben kiemelten kezelt vállalkozó szellem fejlesztését célul kitűző tréningek, amelyek valódi munkahelyi környezetben kombinálják a képzést és a munkatapasztalat-szerzést;
  • munkahelyi képzést biztosító projektek, amelyeknek elvégzése ún. munkakompetencia-bizonyítványok megszerzésével jár együtt, igazolva ilyen módon a megfeleltethetőséget a szakmai profil, a képzési útvonal, a célok, a tartalom és a követelmények, valamint a képzésre fordított idő között;
  • projektek, amelyek hátterét szakmai továbbképzések programjába is beépíthető virtuális szimulátorok vagy más informatikai eszközök alkotják;
  • a munkahelyi képzés részeként önálló tanuláson alapuló projektek, amelynek célja a képzésben résztvevők későbbi integrálása a cégbe;
  • kurzusok, amelyeknek résztvevői olyan munkanélküliek, akik bejelentkeztek az ún. aktív integrációs jövedelem programba is, és vállalták a regisztrációval járó kötelezettségeket, adott esetben a tanfolyamon való részvételt munkaerő-piaci helyzetük javítása érdekében.

Valamennyi kurzus országos szintű, ezért bármely bejegyzett munkanélküli számára - lakhelyétől függetlenül - nyitott. Azok, akiknek utazniuk kell, hogy részt vehessenek valamelyik programban, a szakképzési és foglalkoztatási terv keretéből kapnak utazási térítést.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
All you need is code Minden a kódolás tanulásához
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek