Men-levél
Farkas Zoltán
2007/09/29 01:05
881 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Indiától Hispániáig hosszú az út, mégis megtették. Miért és hogyan, közvetlenül vagy kitérőkkel tarkítva, tudatosan vagy kényszertől vezérelve, egy vagy több irányba? Izgalmas kérdések, melyekre a választ a történelem viharai szolgáltatták.

A romák eredete     A romák eredete kapcsán számos téves hipotézis merült fel a történelem folyamán, köszönhetően annak, hogy a hosszú, kitérőkkel is gazdagon tarkított vándorlás miatt szövevényes kapcsolatokat alakítottak ki számos kultúrával és még több néppel. A történeti kutatások kizárják, hogy a romák Egyiptomból, Núbiából, Etiópiából vagy a Közel-Kelet térségéből származnának. Jelenlegi ismereteink szerint a romák Északnyugat-Indiából származnak Pandzsáb területéről. Ezt főleg nyelvészeti kutatásokkal sikerült bizonyítani, miként azt is, hogy az indoeurópai nyelvcsaládba tartoznak. (A magyarországi roma dialektus még őrzi a pandzsáb eredet emlékét, az ötös számjegyet pandzs-nak mondják. Pandzsáb eredetileg az öt folyó vidékét jelenti [pandzs = öt, ab = folyó].) Az már kevéssé ismert, hogy mikor és miért hagyták el ősi lakhelyüket, csak abban lehetünk biztosak, hogy a XI-XIII. században már a Bizánci Birodalomban találjuk őket, ahol új hazára leltek, és tartósan le is telepedtek. Vannak olyan feltételezések, hogy már a XIII. század közepén a magyar király seregében romák is szolgáltak, de kizárható, hogy IV. Béla korában hazánk területén éltek volna. Sokkal valószínűbb, hogy csak a XIV. században vándoroltak nyugat felé. Az 1300-as évek elején szerb források cigány rabszolgákról számolnak be, 1348-ban pedig arról olvashatunk, hogy a havasalföldi vajda 40 roma családot ajándékozott a tismanai kolostornak. A XIV. században a görög, illetve ortodox koiné területén másutt is megjelentek - pl. Cipruson (1332), Krétán (1322), Korfun (1346).   Európai jelenlét    Luxemburg Zsigmond Bizánc igen kedvező feltételeket biztosított a romák számára, hiszen számos népcsoportot fogadott be az évszázadok folyamán, ráadásul az állandósuló belső és külső harcok következtében nem alakulhatott ki olyan szilárd államhatalom, amely a romák szabad mozgását akadályozta volna. Jelentős fordulat állt be azonban az oszmán török terjeszkedéssel, a törökök ugyanis újabb vándorlásra késztették a romákat, akik a XIV-XV. század fordulóján tömegesen hagyták el a Balkán térségét. Európai jelenlétükről az 1416-17-ben keletkezett források számolnak be először. Horváth András háztartáskönyvében 1417-ből ez olvasható: "40 juhot adtak az Egyiptomból jövő szegény zarándokoknak, hogy majd, Jeruzsálembe visszatérve, lelkeinkért imádkozzanak." Ekkoriban egyre több híradás olvasható a "szegény zarándokokról", akiket segélyekkel és ajánlólevelekkel ruháztak fel. 1417-ben Luxemburgi Zsigmond a konstanzi zsinat ideje alatt menlevelet állított ki, amelyben a leendő német-római császár új eredetmítoszt vázolt fel: a romák olyan Egyiptomból származó zarándokok, akik korábban megtagadták keresztény hitüket, amit idővel megbántak, ezért most hét éven keresztül vezekelniük kell. Ezalatt járják a világot, mindenhol megbocsátás után esedeznek, és maga az uralkodó is azért ruházza fel őket menlevéllel, hogy a keresztény hitre való visszatérésüket segítse. Befolyásosabb pártfogóra az európaiak által cigányoknak nevezett népesség nem is találhatott volna, a menlevél hatására megnyílnak előttük Európa jelentősebb városai. Ráadásul nemcsak pártfogásába veszi őket, hanem még biztosítja is a számukra az önálló bíráskodás jogát, vagyis peres ügyeiket maguk intézhetik, vezetőjük a vajda irányításával.     "Mi, Zsigmond, Isten kegyelméből római király, a Birodalom mindenkori gyarapítója, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország stb. királya kegyesen köszöntjük a Birodalomban élő vagy uralmunk alá tartozó minden nemes, katona, parancsnok, hivatalnok, bíró, várbéli és városi hívünket. ... [a cigányok] engedelmes kérésükbe beleegyezve megadjuk nekik ezt a szabadságot, így ha ez a László vajda és népe uralmunk alá tartozó településre vagy városba érkezik, a ti hűségetekre bízzuk őket, és elrendeljük, hogy László vajdát és cigány alattvalóit minden módon óvjátok, ne akadályozzátok, életüket ne nehezítsétek, hanem ellenkezőleg, minden alkalmatlanságtól és bosszúságtól védjétek.... Ha pedig megtévedt akadna közöttük vagy civakodásra kerülne sor, bárhonnan is eredne, nem a tiétek és nem közületek való a büntetés vagy kegyelem joga, hanem ezé a Lászlóé, a vajdáé." A Német-római Császárságon kívül eső területekre is hamarosan eljutottak, itt a pápai menlevél biztosította számukra a szabad mozgást - 1422-ben már Bolognában, 1423-ban pedig Rómában emlékeznek meg róluk a források. Svájcban teljesen új eredettel ruházták fel őket, eszerint olyan egyiptomiakról van szó, akik nem fogadták be Józsefet és Máriát, és ezért a bűnért a világban való bolyongásra kárhoztattak. Az mindenesetre tény, hogy a XV. század első harmadában már Franciaországban "bolyonganak", idővel Németalföldön is megfordultak, majd az 1440-es években Angliában, illetve Skóciában találjuk őket, de egyes csoportjaik elérték Spanyolországot is. Az 1510-es években azután Lengyelországon és Litvánián keresztül eljutottak a skandináv államokba is.   Kattints a képre!Az animáció segítségével nyomon követheted a romák vándorlását. (A dátumok jelzésértékűek.)  Ájtatos zarándokokból kitaszítottak    Vándorlásuk elsődleges oka azonban nem a kíváncsiság vagy a felfedezés vágya volt, hanem sokkal inkább a kényszer. A Német-római Császárságon kívül nem örvendtek a romáknak, hiszen új munkaerőre nemigen volt már szükség, inkább konkurrencinak tűntek (vö. hospes-mozgalom), a nyugat-európai városok zárt világában pedig nem látták őket szívesen. Egy idő után már nem is engedték a városkapun belülre csak a romák vezetőjét, akit elláttak némi alamizsnával, majd továbbállásra késztették őket. Az idegenkedés idővel egyre nyíltabb összeütközésbe torkollott, mivel a romák egyrészt nem mindig tartották tiszteletben a magántulajdon szentségét, viszont befogadták maguk közé a középkori társadalom kitaszított elemeit (kóborlók, bűnözők, szökevények). A török veszély erősödésével már nem zarándokoknak, hanem olyan (török) kémeknek tartották őket, akik veszedelmet hoznak a befogadó országra.  1479-ben a német birodalmi gyűlés is kémeknek nyilvánította őket, 1480-ban pedig megfosztották őket eddigi jogaiktól, vagyis a törvény már egyáltalán nem nyújtott védelmet. Hatálytalanították a zsigmondi menlevelet, és kiutasították a birodalom területéről a romákat. Ez a tendencia más nyugat-európai országban is megfigyelhető volt. Spanyolországban a mórokkal és a zsidókkal egyetemben üldözték őket. V. Károly pedig pogányoknak tekintette a romákat, Franciaországban XIII. majd XIV. Lajos szabályos irtóhadjáratot indított ellenük. De kiutasították őket Angliából, Svájcból, de még az Egyházi Állam területéről is. Ennek ellenére megmaradhattak Nyugat-Európában, mert a belső viszályok, és a hatalmi harcok következtében a cigányellenes törvényeknek nem igazán tudtak érvényt szerezni az európai uralkodók. Igaz, hogy a hatóságok elől a romák java része úgy tudott csak elmenekülni, hogy a társadalom deklasszálódott elemei közé vegyült.  Egészen másképpen alakult a romák sorsa Közép- és Kelet-Európában, mivel itt a török elleni küzdelmek során igény mutatkozott a romák munkájára és kézműves ismereteire. Fegyvergyártási szakismereteik folytán 1423-ban Zsigmond király a Szepességben privilégiumhoz juttatott egy roma közösséget, és ezt a metódust szinte minden későbbi uralkodónk követte. De más jártasságok folytán is számítottak a romák munkájára. Erdélyben az aranymosás olyan jövedelmező tevékenységgé vált, hogy a helyi romák megszerezték a közös adózás kiváltságát. A XVI. század elejétől egyre több helyen alkalmaznak romákat zenészként, hadseregben és mulatságokon egyaránt. De nemcsak ilyen „illusztris” foglalkozások kötődnek a romákhoz, megtaláljuk őket a földművesek és bányászok körében is, sőt ekkortájt a helyi lakosság által megvetett hóhér mesterséget is űzték.  Lengyelországban kezdetben ugyancsak keresettek voltak a cigány fegyverkovácsok és zenészek, és a megbecsülés jeleként fogható fel az a kiváltság is, hogy Lengyelországban és Litvániában cigány „királyt” választhattak, aki felügyelte a romákat, dönthetett a vitás kérdésekben, és az ő feladata volt az adó begyűjtése is. Bár számos lengyel törvény szólt a kiutasításukról és üldözésükről, ezeket a nemesi köztársaságban nem hajtották végre, sőt 1791 után már igyekeztek őket letelepíteni az ország területén. Keletebbre összetettebb volt a jogi státuszuk, mert Moldvában rabszolgák voltak, de a helyi lakosság alsó rétegeivel hasonló életvitelt folytathattak. Oroszországban és Törökországban a kézműves romák a társadalom elfogadott tagjaivá válhattak, komolyabb társadalmi atrocitásoktól nem kellett tartaniuk.    A XVIII. században azonban jelentős fordulat állt be a romák helyzetében, mivel a Török Birodalom hanyatlásnak indult, így már Nyugat-Európában sem tekintették őket kémeknek, sőt a formálódó abszolutizmusok már államérdekként kezelték a romák integrálását (vö. merkantilista gazdaságpolitika), sőt a felvilágosodás kora, majd a romantika egyenesen követendő példának tekintette a roma szabadságeszményt. A polgári jogok kiterjesztésének egyik sajátos esete volt az a spanyol törvény, amely 1783-ban arról intézkedett, hogy tilos a cigány (gitano) név használata, akik pedig elhagyják a cigány nyelvet, és hajlandóságot mutatnak az asszimilációra, azok előtt megnyílnak az állami hivatalok és minden foglalkozás. Poroszországban és Oroszországban a felvilágosult abszolutista uralkodók földet osztottak a romáknak, és igyekeztek őket állandó lakhelyhez kötni. Az asszimilációs törekvések azonban sokszor érzéketlen állami adminisztratív intézkedésekben merültek ki, és nem mindig vették figyelembe a romák szokásait, ősi "törvényeit", családi, patriarchális viszonyait, így az intézkedések gyakran erőteljes ellenállásba ütköztek. Ennek egyik plasztikus példája Mária Terézia és II. József politikája, amit következő cikkünkben fejtünk ki.  Hivatkozások   Roma portál   „A cigányok történelme nem csak üldöztetések és áldozattá vált emberek története” Interjú Leo Lucassen holland társadalomtörténésszel   Kállai Ernő: A magyarországi cigányok története    Kik vagyunk, honnan jöttünk?  Cigányok, honnét jöttek, merre tartanak? Kozmosz könyvek, 1983 Ács Zoltán: Nemzetiségek a történelmi Magyarországon Kossuth K., 1986  Sir Angus Fraser: A cigányok Osiris K., Bp., 1996 Etnikumok enciklopédiája Kossuth K., 1993

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek