Miért kell (?) életrajzot tanulni?
Farkas Judit
2007/12/22 00:00
1887 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Mi a különbség az életrajz és a pályakép között? S miért esik olyan kevés szó a tanórákon egy-egy életmű hatásairól? Az életrajzot és a pályaképet persze nem választják el éles határok, a biografikus tényezők ihlető szerepe elvitathatatlan, így indokolt lehet együttes tárgyalásuk.

Az alkotói portré

Az ókorban, a középkorban vagy a 18-19. századig az újkorban erre a kérdésre egyértelműen igen lett volna a válasz. A 20. században azonban megváltozott a helyzet. Ez a tény alapvetően azzal függ össze, hogy korábban úgy gondolták, a művészet is része az életnek, ma inkább hogy nem föltétlenül az. Az élet könyve Régebben a műalkotás és szerzője közötti kapcsolaton volt a hangsúly, ma sokkal inkább az olvasó és a mű összetartozását tekintik az értelmezés alapkövének.

Mindkét állítás mellett sok-sok érv hozható. Az életrajz fontossága bizonyíttatik akkor, amikor tudjuk, hogy egy-egy vers, verssor jelentését mennyiben meghatározta az, milyen élethelyzetben készült. Elég, ha József Attila Nagyon fáj c. művére gondolunk: a szövegben megjelenő pokolbéli kínok és a pszichoanalízis aktuális szakasza közötti összefüggés kihagyhatatlan elemzési szempont. A vers keletkezésének időpontja és indítéka tehát nyilvánvaló módon orientál a szöveg jelentését illetően. Az életrajz elvetői azonban azt vallják, hogy a szövegnek jót kell állnia önmagáért, s nincs szükségünk az értelmezéséhez külön „használati utasítás”-ra, vagyis az életrajzra. A mű vagy rendelkezik számunkra érvényes jelentéssel, vagy nem.

A két álláspont közötti ellentmondás azonban könnyen feloldható, ha nem a kizárólagosságot keressük. Mivel a két szemlélet alapvetően más, de nem kizárólagos szemléletet képvisel, így nem is kell „versenyeztetni” ezeket, hanem hagyni lehet egymás mellett létezni. Az életrajzi ismereteket elhárító olvasó kizárólag vagy elsősorban önmagát keresi a műalkotásokban – s miért ne tenné. Az életrajzpárti olvasó meg akarja érteni az alkotók indítékait, kíváncsi a művek megszületéséhez vezető világra is, nem csak a művekre. Az így megismert világhoz képest tekint önmagára.

Az életrajz története

Az életfa

Az életrajz ősi irodalmi műfaj: egy ember életének és működésének tanulságokkal járó leírása. Már az ókori görögök is megkülönböztették az ún. költő-életrajzköltő-életrajzot, és a filozófus-életrajzot. A költői életrajzfilozófus-életrajzot. A költői életrajz az életmű és az élet közötti kölcsönhatások folyamatát mutatta be, a filozófus-életrajz viszont a mű maga az élettörténet, hiszen egy filozófusnak (vagy politikusnak, tudósnak, vallásalapítónak, hadvezérnek stb.) a személyes magatartásával és tetteivel kellett igazolnia tanait vagy éppen nézeteit, hatalomról vallott felfogását. Az természetesen igaz, hogy a második típusú életrajznak kialakult több altípusa, hiszena filozófus-életrajzok elsősorban erkölcsi elveket és tanulságokat emeltek ki, a közéleti nagyságokról szólók a hatalom megszerzését és megtartását szolgáló felismeréseket és tanításokat.

Az életrajz dokumentalista ill. fiktív elemeinek létezése, ezek aránya már az ókori szerzőknél is jelentősen eltér. Jó példa erre Plutarkhosz, akinek a Párhuzamos életrajzok c. gyűjteménye roppant élvezetes és szórakoztató olvasmány, de a történeti hitelesség nem erénye a műnek. Nem is feltétlen ez a célja.Suetonius Caesarok élete című alkotása az ellenpélda, hiszen tudatosan felhasználja a korabeli dokumentumokat, adatai többnyire pontosak, ám a mű szikárabb, egyhangúbb, mondhatni, unalmasabb. Kinek van igaza? Az aktuális olvasó fogja eldönteni: a történész számára Suetonius jelenti a forrást, de Plutarkhosz sokkal közelebb hozza azokat a történeti korokat, az események hangulatát, amelyben szereplői éltek, cselekedtek.

A pályakép

Az életrajz műfajában a 18. század hozza el a jelentősebb változásokat. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a korstílusnak megfelelően előszeretettel művelték a műfaj szubjektív válfaját, az önéletrajz különféle változatait: a vallomást, a naplót, az emlékiratot. A romantika másik nagy újítása a fejlődés eszméje is, melyre minden történetiségre épülő tudományos megfigyelés épül – így az irodalomtörténet is. A szerves fejlődés (gyerekkor, ifjúkor, felnőttkor, idős kor) mintájára értelmezték az egyes írók szemléleti változásait is, így épült fel a pályakép. A pályakép tehát az életmű belső tagolása, a korszakolás, tehát az idő dimenziójában elhatárolt szellemi egységek létrehozása. A romantikától eredő felfogás szerint az egyes pályaszakaszok nem mechanikusan követik egymást, hanem valamely új célt valósítanak meg. Vagyis az alkotóművész mindig valami mást, lehetőleg valami újat ér el egy-egy korszakában, ami jelentőségét veszti vagy teljesen eltűnik a következőben stb.

Az életrajz és a pályakép szorosan összetartozik, illetve összetartozhat: az alkotóművészeknek is egy életük van, írói teljesítményük számos motívuma rejtőzhet életrajzi eseményben, míg köznapi tevékenységüket, életüket nagymértékben meghatározhatja irodalmi működésük. Vannak alkotók, akiknek külső élete teljesen eseménytelen, elmondható róluk, hogy a „művészetük az életük”, és akadnak olyanok is, akiknek élete rendkívül mozgalmas, „valóságos regény”. Mindez fontos az életrajz szempontjából, de nem érinti írói teljesítményük értékét.

A hatástörténet jelentése és haszna

A szerves fejlődés zárt rendszert föltételez, következésképp a hatástörténethatástörténetben nem az átadó, hanem a befogadó a tevékenyebb. De fontos leszögezni, hogy bármennyire is az antik művészet eszközeit használja egy 18. századi klasszicista vagy egy 20. századi költő (pl. Babits), nem válhat göröggé vagy rómaivá, mert önmaga mivoltából ki nem léphet. A költői megnyilvánulások saját korából eredeztethetők, amit az antik eszközök felhasználásával tesz, az az utánzás. "Vak dióként dióban zárva lenni" A pozitivista irodalomtudomány az életrajzzal egyenrangúként törekedett a hatástörténet vizsgálatára: annak fölmérésére, hogy az alkotó halálával befejezetté vált életmű megítélése hogyan alakul később. E tény fontosságát kellőképen alátámasztja, ha József Attila és Ady Endre megítélését összehasonlítjuk a kortársak és az utókor szempontjából.

József Attila elementáris erejét, és páratlan költői teljesítményét saját kortársai közül kevesen vették észre, ez a szembesülés az utókorra maradt. Adyt ellenben saját korában kultikus figurának tartották, az utókor azután sokat finomított a kortársak sematikus és egyoldalú értékítéletén. Az irodalomszociológia úgy tartja, hogy a pálya lezárulását követő húsz-harminc év az a „kritikus” időszak, amikor eldől, hogy az alkotó életében megszerzett elismertsége tartósnak bizonyul-e. Az utódok érdeklődése emelheti újra a jelen horizontjába az elfeledett művet, mint ahogy az ő érdeklődésük hiánya ítélhet sikeres műveket arra, hogy kihulljanak onnan.

Csak a legjobb alkotások bizonyulnak annyira maradandónak, hogy valamiképp függetlenedni képesek a történelmi távolság erejétől. Ezért a hatástörténet is hozzátartozik a műalkotáshoz és az életműhöz; a művek jelentése és presztízse ismételten változik az utókor értelmezésének és ítélkezésének függvényében.

Forrás

  • http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/bevezeto/bevezet0.htm

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek