Mikor kezdjük a zenei nevelést?
2014/03/12 08:00
1829 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Jól ismerjük Kodály válaszát: kilenc hónappal a gyermek születése előtt. 1966-ban Párizsban egy zenepedagógiai ülésszakon azzal toldotta meg ezt, hogy jobb kilenc hónappal az anya születése előtt megkezdeni. Mielőtt elmosolyodnánk, hogy újra egy „tyúk és tojás" szójátékkal találkoztunk, érdemes elgondolkodni.

zeneinev

Visszapörgetve az idő kerekét, kitűnik: a zene sokkal nagyobb szerepet játszott a távolabbi múltban, mint századunkban. A fejlődés ősi állapotában megrekedt egyes afrikai törzsek nyelvében például, egyszerűen nincs külön szó a zenére, mint önálló tevékenységre. A zene mindig és mindenütt jelen van. Éppúgy szól a születéskor, mint a halál pillanatában. A felnőtté válás, a házasság, a vadászat, a harc, a munka mind-mind az élet része, mely nem képzelhető el nélküle. Az élet — zene.

De még az ókorban is szinte központi szerepet játszott. Kínában arra is ügyeltek, hogy milyen dallamokat használnak, mivel egyes dallamok megnyugtatják, mások felkorbácsolják az érzelmeket. Ezért a hatalmas birodalom fékentartása érdekében azokat a dallamokat engedélyezték, melyek nyugalmat árasztottak. Sőt a hangmagasságokat is harangokban öntve rögzítették, az eredményesebb hatás elérése céljából. Bár a szigorúan ellenőrzött „sárga harang" alaphang állandósága főleg a császárság stabilizálását szolgálta, valószínűleg nem csak ettől volt oly sokáig stabil az ókori Kína császársága. Jól látható viszont a zene hatásának korai fölismerése, mely tudaton, akaraton kívül befolyásolja az emberek hangulatát, közérzetét, sőt világnézetét.

Mindez miért jutott eszembe?

A bölcsődei gondozónők Csongrád megyei továbbképzésének tapasztalatai inspiráltak elsősorban. Sajnálatos, hogy a bölcsődei ének-zenei nevelés még mindig mennyire gyermekcipőben jár. Nincs teljesen kialakult és letisztult koncepciója. A tapasztalható bizonytalanságok, tanácstalanságok, így csak „ad hoc" éneklésekben merülnek ki.

Pedig a rendszeres zenei nevelést nem lehet elég korán  elkezdeni.

Szükségességét már Platón „Az állam" c. munkájában oly pontosan megfogalmazta, hogy ma sem tudunk jobbat találni. „Óriási fontossága van a zenei nevelésnek, mert a ritmus és a dallam hatolnak be legjobban a lélek belsejébe, s azt aki helyes elvek szerint nevelkedik, rendezett lelkű emberré teszi." Ebben a megfogalmazásban már benne van, hogy a zenei nevelés nem csak zenére nevelést, hanem zenével nevelést is jelent.

Ez pedig kicsi korban a legtökéletesebb nevelési módszer. Hiszen, ha a szavak értelmével, jelentésével még nincsenek is tisztában, a zenét akkor is fölfogják, hat rájuk, formálja, alakítja alig nyiladozó tudatukat. A beszélni még egyáltalán nem képes csecsemőknél is jól megfigyelhető: mennyivel nagyobb érdeklődést tanúsítanak az éneklés, mint a normál beszédhang iránt.

Ha más szemszögből közelítünk a problémához, akkor is egyértelműen körvonalazódik a bölcsődei ének-zenei nevelés szükségessége Schopenhauer irracionalista filozófiájának egy gondolattöredéke talán a legalkalmasabb kiindulópont ehhez. A művészetek rangsorában messze kiemelkedően első helyre tette a zenét. Szerinte a többi művészeti ág csak az akarat objektivációit, míg a zene a „magánvaló akaratot" jeleníti meg. Anélkül, hogy idealista fölfogásába mélyebben belebonyolódnánk, meg kell állapítanunk: e mondatban a zene hatásmechanizmusának egyik legtökéletesebb megfogalmazását találhatjuk.

Miért? Mert a legmegfoghatóbban írja le a megfoghatatlant.

A zene valóban egy tőlünk független akarat, melynek hatásával szemben a mi akaratunk kevés. Akaratunk ellenére magával ragad bennünket. Belénk fészkeli magát a dallam, az ismétlődő ritmus, amit rövid időn belül kopogni vagy dúdolni kezdünk. De ha nem is minden esetben így reagálunk, hangulatunkat akkor is rendkívül erősen befolyásolja.

Mert ki tudjuk-e vonni magunkat a zene hatása alól, ha reggel a rádiót csak azért kapcsoljuk be, hogy tudjuk a várható időjárást, vagy a pontos időt? A megszólaló muzsika figyelmünket nem köti le ugyan, hatása alá kerülve mégis vidámabban kezdjük a napot. Nem véletlen, hogy ilyenkor nem komor hangulatú, vagy erősen andalító zenét sugároznak.

Egyes szalagrendszerben dolgozó munkahelyeken mindezt tudatosan is alkalmazzák. A munkafolyamatok monotonitását kiválóan kompenzálja a változatos ritmusú és dallamú zene egész napos hallgatása. Sőt a termelékenységre, a munka intenzitására is hatással van éppúgy, mint korábban a munkadalok. De orvosok is vannak, kik műtétek közben hallgatnak zenét, mert ez biztosítja a nyugalmat, a kapkodásmentes légkört számukra a legjobban.

Hogy a zene valójában mennyire tudaton és akaraton kívül hat, azt a mélyebb tudattal még alig rendelkező kicsiknél láthatjuk a legjobban. Mivel ők egész testükkel átélik a történéseket, a zene ritmikus lüktetésére azonnal reagálnak ugyanolyan ritmusú mozgással. Ebben a korban még valamennyinek van ritmusérzéke (!). Sőt, valószínűleg tökéletes zenei hallással is rendelkeznek. Ha azonban első éveikben csak kevés zenei ingerrel találkoznak, iskolás korukra sajnálkozva állapíthatjuk meg az ellenkezőjét.

Lehetséges, hogy az eddigiekből kissé túlmisztifikáltnak érzik a zene szerepét. És végképp kételyek maradtak áttételes nevelő hatását illetően: hogyan formálhatja a zene rendezett lelkűvé, hogyan szoktathatja ösztönös rendszeretetre, következetességre gyermekeinket?

A legkézenfekvőbb magyarázathoz nincs szükségünk történeti visszatekintésre. A választ a mindenkori jelenben az újszülöttek adják meg. Számukra az élet minden jelensége, a körülöttük levő világ, a maga viszonylagos rendjével, csak egy kaotikus összhatásként érzékelhető. Nekik még minden új. A „mikéntek" a „miértek" homályos ködéből, csak értelmük nyiladozásakor próbálnak több-kevesebb sikerrel kitekinteni. De addig, a rájuk zúduló zajok, zörejek felfoghatatlan halmazában képtelenek eligazodni. Csak ösztöneikre vannak utalva. Ebből a zavaros külvilágból — melyben valljuk meg, nekünk sem mindig egyszerű tisztán látni — az első rendet a zenében találják meg. Óriási öröm számukra, mikor a kiszámíthatatlan, sokszor váratlan hanghatásokban fölfedezik, hogy valami újból ismétlődik. Már nem váratlan: számítanak rá. A ritmusban, a dallamban megtalálják első érzelmi fogódzkodójukat, ahonnan elindulhatnak, ahová visszatérhetnek.

A bölcsődei zenei nevelés jelentősége azonban túlmutat az előzőeken is. Mi lehet még ennél több?

A választ Kodály: „Magyarság a zenében" c. munkájában találhatjuk meg, ahol népzenénkben rejlő, megbúvó magyarságunkról, emberségünk lehetséges tartalékairól gondolkodik. Roppant igaz az a kijelentése: „Születése még senkit sem tesz magyarrá. Azért is meg kell dolgozni."

Természetesen a zene segíthet ebben is a legtöbbet. A magyar gyermekdalok hanglejtése ugyanis megfelel a magyar beszéd sajátos hangsúlyainak. Az ütem elején, ahol a szó is kezdődik, éppúgy hangsúly van. A lényeges kiemelkedik, a kevésbé fontos leereszkedik. Ezenkívül a dal mindig áttekinthetőbb mint az élő beszéd, így a gyermekdalok éneklésével a helyes és szép magyar beszéd alapjait is megteremthetjük.

Zenei anyag, mondóka bőven áll rendelkezésre, ami elsősorban Bartóknak. Kodálynak, Lajthának köszönhető, az elmélyült gyűjtőmunka rendszeressé válása miatt.

De éppúgy része van ebben Weöres Sándornak, aki a magyar nyelv dallamára, ritmusára, zeneiségére oly nagyszerűen talált rá prózában is. Itt van azután Forrai Katalin, aki szívügyének érzi a legkisebbek zenei nevelését. Igyekszik is segítséget nyújtani a gondozónőknek, különböző összeállításokkal

A bölcsődei ének-zenei nevelés kísérleti szintjéről történő elmozdulását azonban gátolja, hogy az egészségügyi szakközépiskolákban — ahonnan kikerülnek a bölcsődei gondozók is — nincs rendszeres, céltudatos zeneoktatás. Természetesen nem a két-három hangon recitáló dalok megtanulásához kell rendszeres zenei képzésben részesíteni a tanulókat és leendő gondozókat. Inkább ahhoz, hogy kikerülésükkor már tájékozottan, a gyerekek életkorának megfelelő dal- és mondókaismerettel kezdjék el tevékenységüket. Vagy megszerezzék a képességet az önálló válogatáshoz. Annak ellenére nagyon fontos lenne a zeneoktatás, ha jól tudjuk is: az egészségügyi szakközépiskolákból nemcsak gondozónők, hanem ápolónők, sőt továbbtanulva orvosok is kikerülnek. Ha gondozónő nem is, anya valamennyiükből lesz. A leendő anyák zenei nevelését pedig szintén nem szabad elmulasztani!

Ezt a hiányt nem lehet gondozói továbbképzések kampányszerű foglalkozásaival pótolni. Egyrészt azért, ment nem terjedhet ki mindenre, másrészt pedig az alacsony fizetés okozta fluktuáció miatt sokszor azok is eltávoznak a bölcsődékből, akik részt vettek rajta.

A probléma ott van tehát, hogy a gondozónők nincsenek tudatában a zene hatásának, nem ismerik előnyeit, nem érzik fontosságát, mert általában nekik sem szükségletük. Erre a továbbképzésen elhangzott történetek egyik tanulságos példájával mutathatnék rá a legjobban.

Egyik alkalommal egy gondozónőnek sokkal több gyerekre kellett felügyelnie, mint általában szokott. A hirtelen megszaporodott gyereksereget képtelen volt lekötni, valamennyit figyelemmel kísérni. Rövidesen egyre agresszívebben kezdtek játszani, amit szinte alig tudott már megakadályozni. Tehetetlenségében — a szoba közepén ülve — énekelni kezdett. És lássunk csodát: néhány perc elteltével megszűnt a hangoskodás, a durva játék. Köréje sereglettek, figyelték és a többség vele együtt próbált énekelni.

A történet nem igényel különösebb magyarázatot. Talán csak annyit: nem akkor kellett volna fölfedeznie az éneklés efféle hatását.

Annak tudatában, hogy a családok túlnyomó többségében semmiféle zenei  hatás nem éri a gyerekeket: fordítsunk nagyobb figyelmet a legkisebbek intézményes zenei nevelésére!

Gárdián Gábor
csellótanár
Király-König Péter Zeneiskola, Szeged

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek