Mitikus emberek
Farkas Zoltán
2004/09/13 18:16
2405 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Az ember keletkezéséről szóló mítoszok varázslatos világba kalauzolnak el bennünket. Számos esetben azonban a mitikus elemek mögött reális történeti tények, összefüggések húzódnak meg. Rajta! Kutasd fel ezeket a következő történetek alapján!

Játék, feladat

Mielőtt a mítoszok olvasásába kezdenétek, ismerkedjetek meg az alábbi feladatokkal!

  1. Alkossatok párokat, csoportokat, majd egyikőtök olvassa fel tetszőleges sorrendben, cím nélkül az egyes történeteket! A többiek az olvasás során próbálják a formai és tartalmi elemeket is szem előtt tartva kikövetkeztetni, hogy mely földrészhez, mely területhez köthető a mítosz! A kitalálóknak bizonyítaniuk is kell állításukat!
  2. Keressétek ki az egyes szövegekből a valós történeti eseményekre, tényekre utaló megjegyzéseket! Próbáljátok meg felfejteni, hogy milyen általános üzenete van az ilyen, mitikus keretbe ágyazott történeti tényeknek!
  3. Keressetek a megadott forrásokban olyan momentumokat, melyek azt hivatottak bizonyítani, hogy az ember különbözik az állatoktól! Miután ezeket összegyűjtöttétek, csoportosítsátok őket különböző szempontok (pl. tulajdonságok, képességek, eltérő helyzetek) szerint!
  4. Az ember teremtése alapján milyen, az adott népre utaló jellegzetességek állapíthatók meg?
  5. Vizsgáljátok meg, milyen természeti és milyen természetfeletti erők kellettek ahhoz, hogy kialakulhasson az ember! Ezek aránya hogyan változik az egyes történetekben? Milyen következtetésekre juthatunk ebből?
  6. Találhatók-e olyan elemek a mítoszokban, melyekről napjainkig kiderült, hogy tudományosan is igazolható jelenségek? Melyek ezek?
    Vannak-e olyan elemek, amelyekről várható, hogy idővel tudományosan igazolhatók lesznek? Melyek ezek, s mire alapozod a véleményed?
  7. Rajzoljátok le a főbb jeleneteket!
  8. Olvasmányélményeitek, ismereteitek és képzelőerőtök latba vetésével fogjatok neki egy saját mítosz megalkotásához! Az elkészült írásokat küldjétek el a következő címre:
    tortenelem@sulinet.hu

Bushman mítosz

Bushman és barlangfestmény

"Egy szöcskét üldöztek a tengeri macskák. Ez széttépte egy antilop epehólyagját. Ebből keletkezett a sötétség. Hogy azonban ismét világosságot nyerjen, a szöcske az égbe dobta papucsát. Ebből lett a hold. Színe a bushmanföld pirosas porából való, amely a bőrhöz volt tapadva. Azért hideg, mert bőr-papucsból származik. A nap eleinte mint férfi élt a földön, fénye a hónaljából sugárzott ki. De ez a fény csak kunyhójának legközelebbi környezetét világította meg. Ezért a régi bushmanok az égbe dobták a napembert, ahonnan most mindenkire árasztja fényét. Máskor meg a Hold is ember."

Ausztrál mítosz

"Az embereket is ez a Muramura nevű jó szellem csinálta, még pedig állatokból. Kezdetben kicsiny, fekete gyíkokat teremtett. Ekkor mint a bibliai Jehova megtekintette művét és annyira meg volt vele elégedve, hogy elhatározta, a fekete gyíkoknak hatalmat ad minden csúszó-mászó teremtmény fölött a földön. Így tehát lábaikat ujjakra osztotta, arcukból orrot, szemet, fület és szájat mintázott és végül megtanította egyenesen állni. Mivel ebben a hosszú gyíkfark akadályul szolgált, hát levágta és kész volt az ember. Még csak a nemeket kellett elkülöníteni."

A teremtés története (Mezopotámiai mítosz)

Marduk

Hatodik tábla

Miután [Marduk] így az égi dolgokat elrendezte, és kiszabta az idők futását, szívében erős bizakodás támadt, hogy a földön is csodálatos dolgokat fog teremteni. Megszólította Éát, és közölte vele szándékát:

- Vért teremtek és csontokat! Egy lényt alkotok, akinek ember lesz a neve, és akinek az lesz a kötelessége, hogy az isteneket szolgálja.
Éa így válaszolt:
- Hogy meg tudjad teremteni az embert, ehhez fel kell áldoznod egyet az istenek közül. Hogy ki legyen az? Hívd össze az isteneket tanácskozásra, ők szolgáltassák ki a bűnöst, a többiek éljenek békességben.
Marduk Éa tanácsára összehívta az isteneket, és így szólt hozzájuk:
- Mondjátok meg, és erősítsétek meg esküvel, ki volt az, aki Tiámatot haragra tüzelte, aki az istenek ellen a lázadást megszervezte? Vétkéért halálbüntetéssel fogom sújtani, ti azonban éljetek békességben.
Az Igigik, a nagy istenek így válaszoltak:- Kingu volt az, aki a lázadást megszervezte, ő tüzelte harcra Tiámatot.
Erre Marduk parancsára Kingut megbilincselve elővezették börtönéből. Ereit felvágták. Véréből agyaggal - ahogyan a bölcs Marduk eltervezte - Éa megteremtette az emberi nemet, és az istenek szolgálatát bízta rá.
Marduk az Anunnaki isteneket két csoportba osztotta, felsőkre és alsókra. Háromszázat állított az ég őreinek, Anuhoz osztotta be őket, hogy teljesítsék parancsait. Hasonlóképpen a földön is háromszázat helyezett el, összesen tehát hatszázan voltak. A földi Anunnaki istenek ily szavakkal hódoltak Marduknak:
- Ó, urunk, te megszabadítottál bennünket a pusztulástól, hogyan fejezzük ki hálánkat? Szentélyt szeretnénk építeni számodra. Trónust is szeretnénk benne felállítani neked. És mi is ott laknánk a szentélyben.
Mikor Marduk ezt hallotta, arca felderült:
- Jól van! Építsétek fel a szentélyt, melynek arányai olyanok legyenek, mint az Apszué, melynek neve legyen Észagila, ahol magasra emelhetem fejemet! Ez legyen Báb-ili magas temploma és a ti székhelyetek!
Az Anunnaki istenek megfogadták Marduk szavát, és egy egész éven át téglát készítettek. Marduk átadta neki az Apszu mértékét, és ők a második évben fel is építették az Észagilát. Egy lépcsőzetes tornyot, a zikkuratot is felépítették mellette, magasba nyúlt, szinte az égig. Lakhelyet készítettek benne Marduk, Éa és Enlil számára. Maguknak is építettek templomot.
Miután művüket befejezték, lakomát rendeztek, és így szóltak Mardukhoz:
- Ó, urunk, Marduk, ez itt Báb-ili, a te hazád, Báb-ili, a te székhelyed! Ha te kinyitod szádat, szavadat kőbe kell vésni! Te megteremtetted az eget, megformáltad a földet, te vagy az országok ura!

Azután felsorolták Marduk ötven nevét, és nem szűntek őt dicsőíteni.

Az ember teremtése (germán mítosz)

Odin

Ég és föld, felhők és tengerek már elváltak egymástól, de még sötét volt mindenütt. Ekkor Odin így szólt fivéreihez:

- Menjünk el Muspellbe, a Tűz Országába, ahol Surt kivont karddal áll őrt. Fogjunk el néhány szikrát, s tegyük fel az égre.
Úgy is tettek, ahogy Odin mondta. A Tűz Országából felfogott szikrákból lett a nap, a hold és a csillagok. Csakhogy ezek eleinte nem tudták még, hogy milyen úton kell járniuk, egészen addig, amíg az istenek pályát nem szabtak nekik.
Gylfi király figyelmesen hallgatta mindezt, majd így szólt:
- Nagy dolog volt, hogy földet és eget teremtettek, és megszabták a nap és az éj idejét. De vajon hogy keletkeztek az emberek?

Erre a következő választ kapta:

Egy napon három isteni fivér - a tengerparton haladva - két fatörzset talált. Ezekből lettek az első emberek. Odin isten életet lehelt beléjük, Hönir isten értelmet adott nekik, és járni tanította őket, Loki isten pedig kiformálta arcukat, s megtanította őket látni, hallani és beszélni. Ezután ruhát készítettek az embereknek, s elnevezték a férfit Aszkrnak, a nőt pedig Emblának. Tőlük származik minden ember.

Ezek után az istenek várat építettek maguknak a világ közepén, ez az Aszgard. Ott laknak az istenek és ivadékaik. A főisten Odin, felesége Frigg; gyermekeik az Ázok. A legerősebb közöttük Thór isten, a föld fia, erősebb minden más élőlénynél. Gylfi király az után is érdeklődött, hogyan irányítják a nap és a hold járását. Megtudta, hogy egyszer régen egy embernek két gyönyörű gyermeke volt; apjuk annyira büszke volt a két szép szőke gyermekre, hogy Napnak és Holdnak nevezte el őket. Az istenek végül is megunták állandó kérkedését; a fiút elvitték, hogy a nap lovait: Hajnalt és Alkonyatot hajtsa, a leány viszont a hold lovait hajtja, s ő idézi elő a hold alakjának változását. Arcát ma is láthatja, aki a holdba néz.

Hogyan csinálták az embert? (Vogul monda)

Ez azután történt, hogy Numi-Tórem, Felső-ég atya, körülövezte a földet, hogy ne ingadozzék. Kis-idő múltán Joti-Torem-Szany, Alsó-ég anya újból elküldte Fennjáró-szárnyas-Kalmot:

- Menj el Numi-Tóremhez, és mondd meg neki, hogy a föld már szilárdan áll, embert kell csinálnunk, hogy éljen rajta.
Fennjáró-szárnyas-Kalm elment az atyához. Hosszú ideig ment vagy rövid ideig, ki tudja. Egyszer csak megérkezett. Így szólt Numi-Tóremhez:
- Megerősítetted a földet. Most embert kell csinálnunk.
Numi- Tórem fölemelte a fejét, és a lányára nézett.
- Én megcsinálom az embert, és a földre bocsátom. Ti pedig keltsétek életre!
Fennjáró-szárnyas-Kalm elment. Akkor Numi-Tórem hívta Tapel-ojkát, és megparancsolta neki, hogy csináljon embert.
Tapel-öreg hét emberi alakot faragott vörösfenyőből. Ugyanakkor Hul-Oter, Alvilág-fejedelme is formált hét emberi alakot, de agyagból. Azt mondta Tapel-öregnek:
- Bátyám, cseréljünk, jó?
- Nem, dehogy cserélek, - felelte Tapel-öreg. - A te embereid agyagból vannak, igen hitványak.
- Na, cseréljünk! - próbálja Hul-Oter rábeszélni. .
- Eszemben sincs neked adni; az embereimet, mikor annyit vesződtem velük.
- Én is megdolgoztam az enyéimmel - mondja Hul-Oter. - De te honnan veszel nekik lelket? Azt nem adott Numi-Tórem.
Tapel-öreg ül, a fejét vakarja.
- Igaz - mondja -, lelkem, az nincs. Na, és te életre tudnád kelteni az én fából faragott embereimet?
- Hát hogyne! Én megelevenítem őket. Az agyagemberek meg manók, menkvek legyenek.
Tapel-öreg átadta vörösfenyőből faragott embereit Hul-Oternak, és elvette az agyagból formáltakat. Hul-Oter fogta a fabábukat, és elvitte Numi-Tóremhez. Numi-Tórem háttal állította őket maga elé, és rájuk fújt - hova tűntek? Tapel-öreg hiába nyúlt utánuk, egyet sem tudott elkapni közülük.Tapel-öreg megvakarta a tarkóját.
Fogja, forgatja az agyagembereket, nézi őket: mi ez? Csak agyag, és semmi más.
Azt mondja neki Numi-Tórem:
- Az agyagbábukat vidd el a nénémhez, Kaltes-asszonyhoz. Apám, Korsz- Tórem atyánk neki rendelte a lélek adományát. Élessze föl őket ő.
Akkor Tapel-öreg elindult Kaltes-asszonyhoz. Amikor megérkezett, így szólt hozzá:
- Néném, föl tudnád éleszteni ezeket az embereket?
- Föl én - felelte Kaltes-asszony -, de te menj el innen! Tapel-öreg elment. Azóta, amikor gyermek jön a világra, a férfiaknak nem szabad ott jelen lenniük.
Az agyagemberek életre keltek. Csak nem lettek hosszú életűek. Agyagkezük, agyaglábuk mire jó, ha könnyen eltörik? Ha vízbe esnek, elmerülnek, hőségben viszont megizzadnak. A vörösfenyőből faragott emberek erősebbek lettek volna, és a vízben sem merülnének el.
Amikor az emberek megjelentek a földön, Fennjáró-szárnyas-Kalm megint elment Numi- Tóremhez.
- Most már emberek élnek a földünkön - mondta: - De azt mondd meg, hogy mit egyenek, és mivel védjék testüket a hidegtől?
Numi- Tórem lecsüggesztette a fejét, úgy gondolkozott egy ideig.
Aztán Így válaszolt:
- Fennjáró-szárnyas-Kalm, menj vissza a földre! A tajgában, az erdő sűrűjében sok szarvas állat lesz, a mocsarakra, lápokra réneket eresztek. Ott fognak élni, ott keresik eledelüket, az emberek meg vadásszanak rájuk!
Fennjáró-szárnyas-Kalm visszaereszkedett a földre. Kérdi tőle Joli- Tórem anyánk:
- Milyen üzenetet hoztál apánktól?
- Így mondta Numi- Tórem: a tajgába, az erdő sűrűjébe, a mocsarakra jávorszarvasokat és réneket eresztek. Az emberek menjenek oda vadászni.

Az ember eredete (Lapp monda)

Kezdetben semmi sem volt a világon, csak egy kerek kőszikla. Egy öregember feje volt az, a búbján kutak, a tetejében sapka. Vihar kerekedett, lesodorta a sapkát. A kutakból égig érő vízsugár tört fel. Bugyogott a víz, egykettőre elárasztotta az egész földet. Föld sem maradt már. Csak tenger volt, víz borított mindent. És semmiféle ember nem létezett. Arra szállt egy kis kacsa. Szállt, szállt, nem volt hová leszállnia. Körös-körül víz volt. Szállt, szállt, egyszer csak látja, egy fűszál bújik ki a vízből. Rátelepedett. De a fűszál nem bírta el. Újra felszállt. Szállt, szállt, darab idő múlva megint rászállt a fűszálra. Szujnnak hívják ezt a füvet. Még mindig nem bírta el. A kis kacsa szállt, szálldogált, a füvecske nőtt, nődögélt. Mikor a fűszál már meglehetős volt, a kis kacsa körülrepülte. Nézi, hát a fűszál alatt föld emelkedik ki a vízből. Rátelepedett. De a föld nem bírta el.

A kis kacsa szállt, szálldogált, a föld meg egyre telt, terebélyesedett. Végül megállapodott. A kis kacsa leszállt. Ez volt Lavdzsepahk, a legelső föld. Hát meglett a föld! A kis kacsa fel-alá szaladgált rajta. Tojt egy tojást, aztán még egyet, aztán egy harmadikat, negyediket, ötödiket. Kiköltötte őket. Az első tojásból kikeltek a füvek és a fák, elsőnek a nyírfa, másodiknak a lucfenyő, harmadiknak az erdeifenyő, negyediknek a fűzfa. Megeredtek az erdők. Kinőtt a moha. Meggyűlt a tavak vize. Aztán a földből források fakadtak, a források folyókká dagadtak, a folyók ágakra szakadtak, és szigeteket hasítottak ki a szárazföldből.
A második tojásból kikeltek a halak és a madarak, elsőnek a ruca, másodiknak a lúd, harmadiknak a hattyú, negyediknek a holló, ötödiknek egy kis madár; a pice-kicsinyke. A harmadik tojásból kikeltek a vadak, elsőnek a szarvas, másodiknak a medve, harmadiknak a farkas.

A negyedik tojásból kikelt az ember, elsőnek a férfiember, másodiknak az asszonyember. A kis kacsa szállt, szálldogált, egyszer csak látja, hogy ketten mennek a földön, egy férfiember meg egy asszonyember.Az asszony viselős lett. Nemsokára eljött az ideje, fiút szült. Nem nevezték el sehogy, akkoriban még nem volt nép, neveket sem adtak. Az ember szujnból fonalat sodort, hálót kötött, kivetette. Elsőnek csukát fogott, másodiknak vörös sügért. Fogott halat eleget. A föld nagy volt, erdők borították. Egy szó, mint száz, akadt ennivaló, akadt munka is. Verejtékes munka. Idővel az asszony szült egy lányt is. A fiú már legénysorba került. Éltek, éldegéltek, a lány is felcseperedett. Ideje volt megházasítani a legényt, férjhez adni a lányt. Igen ám, de nincs nép! Nincs kit elvennie a legénynek, nincs kinek adni a lányt!

Ekkor így szólt a szülőanyjuk meg az apjuk:

- Gyertek, álljatok ide apátok, anyátok elébe!
Kézen fogták őket, mindkettőt megfordították, hogy egymásnak háttal legyenek, és azt mondták:
- Fel is út, le is út, eredjetek! Menjetek a víz mellett, a tenger partján egyenest, amíg csak a világ végéhez nem értek!
Útnak is eredtek, az egyik északnak, a másik délnek. Mentek egy évig, kettőig is. A föld pedig nem egyéb, mint egy sziget. Megkerülték, körbeértek, szembejöttek egymással. Szemtől szembe kerültek. Két egytestvér voltak, egy test, egy lélek lettek.
Egyszer csak gondoltak egyet, kunyhót, kuedet építettek maguknak. Sátor alakúra sikerítették, az oldalát befödték tőzeggel meg nyírfakéreggel. Szakasztott olyan lett, mint a mostani kuedek. Abban éltek, éldegéltek. Gyerekeik születtek. Telt-múlt az idő, unokáik lettek. Öregapa, öreganya lett belőlük. Egy egész falut kitett a nemzetségük. Szaporodott a nép. Egy tudósember lett a vezetőjük, őrá hallgattak. A tudósember nevezte el az újszülötteket. Óriás tavak keletkeztek. Naggyá nőtt a föld, irdatlan erdők, mezők és mocsarak lepték el, nagy lett az égi madarak szaporasága, és bőviben volt az ember az égvilágon minden jónak.

Mózes I. könyve 1. rész

Mózes
  1. Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.
  2. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.
  3. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.
  4. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől.
  5. És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap.
  6. És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektől.
  7. Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől. És úgy lőn.
  8. És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lőn este, és lőn reggel, második nap.
  9. És monda Isten: Gyűljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lőn.
  10. És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyűlt vizeket pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó.
  11. Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. És úgy lőn.
  12. Hajta tehát a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet az ő neme szerint, és gyümölcstermő fát, a melynek gyümölcsében mag van az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó.
  13. És lőn este és lőn reggel, harmadik nap.
  14. És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválaszszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek.
  15. És legyenek világítókul az ég mennyezetén hogy világítsanak a földre. És úgy lőn
  16. Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat.
  17. És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre;
  18. És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválaszszák a világosságot a setétségtől. És látá Isten, hogy jó.
  19. És lőn este és lőn reggel, negyedik nap.20. És monda Isten: Pezsdűljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén.
  20. És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó.
  21. És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön.
  22. És lőn este és lőn reggel, ötödik nap.
  23. Azután monda az Isten: Hozzon a föld élő állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint. És úgy lőn.
  24. Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök szerint, a barmokat nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemök szerint. És látá Isten, hogy jó.
  25. És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
  26. Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket.
  27. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
  28. És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó fűvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül.
  29. A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élő lélek van, a zöld fűveket adom eledelűl. És úgy lőn. 31. És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap.

Az ember teremtése a keleti szláv mitológiában

A sátán és az arkangyal méricskélik a lelket

Hiába alkotta meg Isten a földrészeket, szigeteket, ültette be fűvel, fával, virággal a szárazföldet, népesítette be daloló madársereggel a levegőeget, csak nem tért vissza a jókedve. "Kellene valaki gondolta -, akivel néhanapján összejöhetnénk. El-elbeszélgetnénk, meghánynánk-vetnénk a világ dolgait."

A Sátántól tartott, a Gonosznak egyetlen célja volt csupán: kiforgatni őt a birodalmából. Ezért, ha tehette, még a találkozást is kerülte az Ördöggel.
"Megteremtem az embert! - jutott végül eszébe. - A magam képére"
Tüstént munkához látott, és sárból kivetett egy bábut, amely úgy hasonlított készítőjére, mint egyik tojás a másikra. De mert más sürgős munkája is volt, őrt állított melléje, s a lelkére kötötte

- Senkit ne engedj a közelébe!
Hanem a Sátán, aki rejtekhelyéről már jó ideje figyelte, mit csinál a Teremtő, nyomban ott termett. Roppant kíváncsi volt a bábura.
- Engedd meg, hogy csak egyetlen pillantást vess ek rá! - kérlelte az őrt.
- Nem lehet, az Úr megtiltotta! - utasította az rendre.
De az Ördög nem ismer lehetetlent; hogyan, hogyan nem, akkora hideget kavart, hogy az őr, aki pőrén vigyázta a sárból gyúrt bábut, majd megfagyott.
- Nem adnád kölcsön a subádat? - kérdezte vacogó fogakkal a Sátántól.
- Ha cserébe megengeded, hogy megnézzem a bábut! - szabta feltételül a Gonosz.
Az őr beleegyezett, mire a Sátán kibújt csimbókos-gubancos subájából, s miközben azt az őr magára öltötte, tüzetesen megnéz te az Isten képére kivetett bábut.
Épp akkor ért oda a Jóisten. Látva a szőrsubában strázsáló őrt, szörnyű haragra gerjedt.
- Mi vagy te, őr? Vagy inkább kutya?!
Mire az őr azonmód kutyává változott.
Ezután az Úr a Sátánt vonta kérdőre:
- Miért támasztottál ekkora hideget? Ha megfázítottad, egész életében köhögni fog! S a bábura mutatott.
-Így legalább rám is emlékezik majd - válaszolta a Gonosz. Valahányszor köhint egyet, azt mondja: "Az ördögbe is! Megint megfáztam !" S magára hagyta a Jóistent a bábuval.
Nézte az Úr a saját képmását, s hirtelen nagy-nagy szomorúság költözött a szívébe.
,Jó,jó! - dünnyögte magában. - Időről időre nagyokat beszélgetünk, meghányjuk-vetjük a világ dolgait. De mit csinál majd a szerencsétlenje, amikor nem érek rá? Ugyanúgy unatkozik egyedül, ahogyan én unatkoztam eddig!"
És sárból kivetett még egy alakot; egy asszonyformát. S elnevezvén őket, a férfit Ádámnak, az asszonyt Évának, életre keltette mind a kettőt. Az első emberpár testét vékony szaruréteg fedte, amilyen a körmünk; más öltözetük nem lévén, ez védte őket a hidegtől. A Teremtő mindent megengedett nekik, megtiltotta viszont, hogy együtt háljanak. De Ádám, valahányszor asszonyára nézett, furcsa, boldog bizsergést tapasztalt a testében, s Éva is erős vágyat érzett, hogy megsimogassa férjét. Alig várták, hogy végre este legyen, s együtt hálhassanak.Büntetésül az Úr Évát szomorúfűzfává változtatta. Nevét azóta is őrzi a fűz; a törékeny, de kipusztíthatatlan bokorfát ivának mondják. Ádám testéről is lehámlott a szaruhártya, csak az ujjain maradt meg, emlékeztetőül. A férfi azonnal dideregni kezdett.
- Dolgozz, akkor nem fázol! - tanácsolta neki a Teremtő, s magára hagyta.
Egy angyal ásót nyomott a férfi markába, Ádám pedig munkához látott, iparkodott, de minden eredmény nélkül.
Naponta egyszer, délidőben, Isten szolgája, az angyal ebédet vitt neki.
- A tanúm vagy rá, mennyit dolgozom, és semmi látszat.) munkámnak! Hogyan lehetséges ez? - fakadt ki egyszer előtte. Mielőtt dologhoz látsz, nem fohászkodsz Istenhez! - adta a magyarázatát az angyal. - Legközelebb kérd meg szépen: "Istenem, segíts nekem!"
Midőn újra dolgozni kezdett volna, Ádám Istenhez fordult: - Istenem, segíts nekem! - fohászkodott, amitől az Úr szíve azonmód meglágyult; megbocsátott Ádámnak.
Attól a naptól foganatja volt a férfi munkájának, s hamarosan a Teremtő is meglátogatta. Nyomban észrevette rajta, milyen szomorú. Megkérdezte tőle:
- Miért szomorkodsz, Ádám? Én figyelmeztettelek benneteket! Vagy talán lehetetlent kértem tőletek? - tette hozzá félhangosan, magában tűnődve.
Azzal álmot bocsátott a férfira, s kivette egyik oldalbordáját, hogy asszonyt teremtsen belőle.
Egyvalakiről azonban megfeledkezett az Úr: a kutyáról, aki állandóan követte, hogy megbocsátást nyerjen nála. Akkor is épp mögötte ólálkodott. A jóisten a háta mögé dugta a férfi bordáját, hogy az ne akadályozza a seb betapasztásában, mire a kutya, felizgatva a véres hús szagától, felkapta s elfutott vele.
A Teremtő utána iramodott, és már közvetlenül a nyomában járt, amikor a ravasz állat átugrott egy sövényen, gondolván, az Úr nem tudja utánacsinálni. De a jóisten résen volt, elkapta a kutya farkát. Ám olyan szerencsétlenül ragadta meg, hogy a farok a markában maradt, a kutya viszont Ádám bordájával eltűnt.
Hirtelenében nem tudta az Úr, mitévő legyen; Ádámból még egy bordát nem vehetett ki, a kutyafarokból teremtett hát a férfinak társat.
Ezért nő az asszonynép haja olyan szép hosszúra, mint a kutya farka!
Okulva a történteken, Isten nem tiltotta el őket többé egymástól.Csupán egyetlen szőlőtőke gyümölcsét nem volt szabad megkóstolniuk. Hosszú évekig messze elkerülték azt a tőkét, mígnem egyszer a Sátán megkörnyékezte Évát; elkezdett a fülébe duruzsolni:
- A legsavanyúbb szőlőt eszitek, amikor a tiltott tőkén illatos gyümölcs terem? Miért is ne kóstolhatnátok meg? Csak nem féltek Istentől?
Éva engedett a csábításnak, letépett egy szemet a tiltott tőke legillatosabb fürtjéről, s Ádám szájába dugta. De bizony a férfi nem tudta a szőlőszemet lenyelni, magja akkorára nőtt a szájában, mint egy alma. Elporcosodott, s a torkán akadt. A férfiak nyakán kidudorodó porcot azóta is Ádám almájának mondják az oroszok.
Idővel Ádámnak asszonyától hét fiú- és nyolc lánygyereke született. A fiúk, nem lévén más hajadonok, saját lány testvéreiket vették nőül, s gyermekeikkel hamarosan benépesítették a Földet.
A hét férjes asszonytól származnak a rendes emberek, míg a nyolcadik lánytól, akinek nem jutott férj, a rossz lányok.

Ovidius: A világ keletkezése

Tenger s föld, s mindent takaró égboltnak előtte
mind e világ kerekén egy arcú volt az egész nagy
természet: chaos, így hívták: csak nyers kusza halmaz;
csak tunya súly: egymásra sodort, s még össze nem illő
magvai nem jól összetapadt elemek tömegének.
Nem ragyogott föl még, a világra világlani, Titan;
nem nőtt szüntelenül, szarvát újítani, Phoebe;
nem függött a körül-lebegő levegőben a föld sem,
egyensúlyban tartva magát; nem tárta ki karját
part-peremek köribé nagymesszire Amphitríte;
s mert hol a föld, ugyanott volt lég is, tengeri ár is,
nem volt állani föld, nem volt jó úszni a hullám,
légbe sugár nem gyúlt; tartós alakot mi sem őrzött:
ellene állt ez amannak, mert egy testben örökkön
háboruságot a fagy hővel, nedvessel a száraz
és a keménnyel a lágy vívott, a nehézzel a könnyű.
Véget egy isten adott, meg a jobb természet, e harcnak:
elszakított égtől földet, vizeket meg a földtől,
hígabb égi leget sürü légtől elkülönített.
Ezt alkotta, s a vak halmazból mind kiemelte,
s rakta helyükre, szilárd békével fűzte is össze.
És ama tűzlelkű s minden súly nélküli égbolt
felszökkent, s a világ tetejét foglalta lakásul;
legközelebb hozzá helyben s kicsi súlyban a lég van;
sűrűbb sokkal a föld s viselője nehéz elemeknek,
súlya miatt lefelé sűllyedt; s a körébe-folyó nedv
szélre vonult s a tömör szárazt körül így kerítette.
Bármelyik istenség osztotta is így el e halmazt,
szelte előbb sokká, azután rendezte tagokká;
és legelőbb is a föld tömegét: szintjén egyenetlen
itt vagy amott ne legyen, nagy gömbbé gömbölyitette.
Szétzuditotta az árt, s dagadoznia adta parancsát
vad viharok ban, s hogy keretezze habokkal a földet.
Sok forrást is adott, tavakat, meg tágterü lápot,
sok lefutó folyamárt övezett meredek peremekkel,
többfeletartókat, miket itt föld nyel be magába,
másutt tengernek törnek, s hol a hab szabadabb már
s tágabb síkon fut, nem gátra, de szirtre verődnek.
Réteket elteritett, völgyet homorodni lapitott,
erdőt lombositott, sziklás hegyeket magasított.
S mint eget oszt két öv jobbról, s balról ugyanannyi,
s van közepütt egy, mely tüzesebb, mint mindvalamennyi,
így különözte övekre az isten gondja az égtől
körbefogott tömeget, s most itt ugyanannyi a tájék.
Egy, közepütt, forró: sose lakhat rajta az ember;
kettőt hó takar el; s közibük helyezett ugyanannyi
mérsékelt övet is, tüzet és fagyot összekeverve.
Rajtuk fekszik a lég; ami könnyebb sokkal a földnél,
víznél is könnyebb, s ugyanúgy nehezebb a tüzeknél.
Lakhelyet ott rendelt felhőknek, kósza ködöknek,
s emberi elméket rémítő ég-rianásnak,
s villámmal fagyokat fúvó fene förgetegeknek.Bár a világ megmunkálója nem adta egészen
nékik a tág levegőt, zabolázni alig lehet őket
- míg más-más helyeken fúnak -, hogy szerte ne tépjék
mind a világot : olyan nagy a testvérháboru köztük.
Eurus Napkeleten s nabathaeus tájakon ült meg,
s perzsák közt, meg a hajnali fény verdeste tetőkön;
míg a bukó naptól hevülő part, alkonyi tájék
mind Zephyrust uraló; Scythián meg az északon úr lett
borzasztó Boreas; túlsó fele ázik a földnek
folyton a felhőktől meg az Auster permetegétől.
Mind fölibé a folyékony-tiszta, a súly-nem-igázta
aethert rakja, amelyben a földnek semmi salakja.
Mind e határaikat csak alig rendezte szilárddá -
és, mik a nagytömegű halmaznak alatta lapultak,
kezdtek az égen a csillagok is fölfényleni forrón.
S hogy ne legyen tájék eleventől árva, az égi
térre a számos csillagkép, a sok istenalak lép;
csillámló halakat befogad, helyet adva, a hullám;
föld vadnak, rezgő levegő madaraknak ad otthont.
Még egy fennköltebb s mindnél okosabb eleven lény
volt, mi hiányzott, hogy rajtuk gyakorolja uralmát.
S ím, ember született; kit formált isteni magból
tán az az építő, a világot szebbre teremtő,
vagy rokon ég magvát tartotta meg ebben a fönti
légtől csak nemrég különült, csak imént alakult föld;
mit víz habjaival vegyitett fia Iapetusnak,
és mintázta a mindenen-úr magas égilakókról.
Minden egyéb állat letekint görnyedten a földre,
embernek fölemelt orcát és adta parancsát,
hogy föl a csillagokig pillantson, az égre tekintsen.
Így, mely imént nyers volt s formátlan, a föld sosemismert
emberi orcákkal vált végül tündökölővé.

Forrás

  • Wilhelm Bölsche: A természettudomány fejlődésének története Franklin-Társulat Bp., 1912
  • Egyiptomi és mezopotámiai regék és mondák Móra F. K. 1995
  • Germán, kelta regék és mondák Móra F. K Bp.1976
  • Finnugor-szamojéd (urali) regék és mondák I-II. Móra F. K. Bp. 1984
  • Az Isten, a Sátán és a Muzsik - Keleti szláv regék és mondák Móra - Kárpáti - Madách, 1989
  • Ovidius: Átváltozások Európa K., Bp., 1982

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek