Montenegro - Crna Gora
Farkas Zoltán
2006/05/28 15:26
944 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Európa legújabb állama az elmúlt napokban jött létre. Ez a hír bejárta az egész világot, ám az már kevéssé ismert, hogy Montenegro évszázadokon át küzdött függetlenségéért. Geopolitikai helyzetéből adódóan ez egyfajta történeti feladat volt számára.

A kezdetek

A térség területei

Ez az alig 14 ezer km2-nyi területű kis ország, melynek fővárosa Podgorica igen komoly és fordulatokban gazdag történelmi múltra tekint vissza, melyet főként geopolitikai helyzetének köszönhetett. A kezdeti időkben területét illírek lakták, majd a rómaiak a harmadik macedoniai háború eredményeképpen beolvasztották Dalmatia provinciába. A III. sz-ban ez a tartomány két részre oszlott, Dalmatiára és Prevalis provinciára. A római uralmat követően először Justinianus császár foglalta el, ekkor Prevalis tartomány a Duklja (Dioclea) nevet kapta. Később, a VII. század folyamán szlávok települtek be erre a területre, s a X. századra Duklja néven (mely a Dioclea római városból ered) hoztak létre egy fejedelemséget, mely a 11. században már a Zeta nevet viselte. A X. század második feléig csak egyetlen fejedelem neve vált ismertté, Petar herceg nevét egy pecsét őrizte meg. Később a mecedónok, a bizánciak, majd a bolgárok tették rá kezüket Montenegro területére, de a bizánci bolgár ellentétnek köszönhetően sikerült kivívniuk az önállóságot.

II. Bazileiosz bizánci császár halálát (1025) követően Vojislav herceg szabadította fel a térséget, amely Zeta néven vált önálló állammá. Fia, Mihály (1051-1082) 1077-ben már királyi koronát is kapott a pápától. Utóda, Bodin (1082 k.-1101 k.) pedig már expanzív külpolitikába is belekezdett, elfoglalta Bosznia és Hercegovina jelentős részét, illetve a középkori szerb állam központi területét, a Raskát is. Halála után azonban trónviszály tört ki, ennek eredményeképpen ismét Bizánc kerekedett felül, s Montenegro egy szűk tengerparti sávra szorult vissza, sőt a királyi címet sem viselhették a megfogyatkozott térség urai. Bizánc átmeneti fennhatósága után Nemanja István, szerb fejedelem foglalta el Montenegrót, s 1189-től a XIV. sz. közepéig Szerbia része volt, s a szerb királyi család valamelyik tagja, gyakran a trónörökös uralkodott Montenegróban. Ez alatt az időszak alatt az ortodox egyház hódított teret, s bár jelentős számban voltak még katolikusok, a számuk egyre jobban fogyatkozott. 1361-ben Dusan István szerb despota halálát követően Zeta a Balsicsok vezetésével újra függetlenedni tudott, de 1421-ben kihalt a dinasztia, emiatt újra Szerbia részévé vált.

A török fennhatóság időszaka

I.Péter ( 1747-1830)

A XV. század második felében Velence fennhatóságát fogadta el a Crnojevics család (amelynek Iván nevű fejedelme Cetinjét tette meg az ország székhelyévé), ám 1499-ben Montenegro jelentős része (néhány tengerparti várost leszámítva) török uralom alá került, s a szkutari szandzsák része lett. Először 1435-ben említik a források a Crna Gora megnevezést, majd a XV. sz-ban kezdte háttérbe szorítani a Zeta nevet - a Crna Gora eredetileg fekete hegyet jelent. Ez a megnevezés eredetileg a Skadari-tó északi oldalára vonatkozott csak, később terjedt ki a megnevezés Zeta egész területére. (A középső területeken kívül élőket nevezik még dukljatoknak, zetaiaknak is.) 1514-ben a montenegrói szandzsáki tisztségre Crnojevic Iván eltörökösödött fiát, Szkander béget nevezték ki, ezáltal a montenegrói szandzsák önállósult a skadarival szemben, s bár ez a különállás hivatalosan csak a bég 1528-as haláláig állt fenn, a területet ezután is különállónak tekintették a helyiek. Bár a törökök igyekeztek az itt élőket nem zaklatni, ennek ellenére rendszeres felkelések robbantak ki a török uralommal szemben, a legjelentősebbek egyike 1597-ben zajlott Grdan vajda vezetésével. 1604-ben, 1609, 1613-ban sikeres harcokat vívtak, majd 1614-ben gyűlést tartottak, melyen részt vettek a különböző balkáni nemzetiségek képviselői, s arról döntöttek, hogy Crna Gora lesz a törökellenes felkelés központja, majd a következő évben megválasztották az ipeki pátriárkát, s egyúttal a pápával való szövetségről is döntöttek. (Ezen a gyűlésen felmerült a katolikus egyházzal való unió is.)

A XVI-XVII. században a helyi lakosok törzsi-nemzetségi keretekbe rendeződtek, majd ezek között egyre szorosabb kapcsolat alakult ki a XVIII. században. Az állattenyésztésből és zsákmányszerzésből élő népesség egyre jobban lazított a török fennhatóságon, s ebben a küzdelemben az ortodox egyház vezető szerepet játszott. A centinjei metropolita (vladika) tisztség a XVII. sz. végétől a Petrovic-Njegos család kezébe került, s egy olyan államalakulat jött létre, mely ötvözte a teokratikus államot és a törzsi-katonai demokráciát. Danilo vladika uralkodása (1697-1735) alatt elűzték a muszlim rokonaikat, majd Velence, illetve Oroszország támogatásával önállósították az országot. Mivel a Török Birodalom hanyatlásának időszaka ez, ezért a törökök igyekeztek Montenegróban is feudális rendszert kialakítani, hogy ezzel is magukhoz kössék a helyieket. Ebben az átalakításban az iszlám hitre áttért montenegróiakat kívánták felhasználni, s ez váltotta ki a Danilo vezette heves leszámolást. Ezt az eseményt nevezi a helyi történelem "istraga poturica"-nak (poturica-nak nevezték az eltörökösödött montenegróiakat). 1711-ben Danilo Petrovic Njegos vladika (1697-1735) I. Péter orosz cárral szövetkezett a törökökkel szemben, s ettől kezdve Oroszország anyagilag is támogatta Montenegrót. Csakhogy a török sikeresen ellenállt, bevette a központot is, ekkor az oroszok mellett Velence segítségét is kérték. Ennek azonban ára volt, el kellett fogadni a guvernadur tisztség bevezetését, amely intézmény a vladika melletti legfontosabb tisztséggé vált, s Velence kereskedelmi érdekeinek védelmezője volt (1803-ban szüntették meg). Az összefogás eredményeképpen sorozatos győzelmeket arattak a törökök felett.

I. és II. Péter vladikák uralkodása idején (1782-1851) kiépült a modern montenegroi állam: felszámolták a vérbosszú intézményét, leszámoltak a szeparatista törzsi törekvésekkel, központi közigazgatási és igazságszolgáltatási rendszert vezettek be. A vladika ekkortól már nemcsak vallási és állami vezető volt, hanem külpolitikai ügyekben is teljes jogkört élvezett. 1805-ben a pozsonyi béke értelmében Boka Kotorska (Cattaro) térsége francia kézbe került, ami heves ellenállást váltott ki a montenegróiakban, akik elhatározták, hogy a harcok során kijáratot szereznek a tengerhez. 1813-ban Cattaro és térsége a kezükbe is került, de ezt a bécsi kongresszus nem hagyta jóvá (Cattarót a Habsburg Birodalomhoz kapcsolták). Viszont a Habsburg Birodalom segítette Montenegrót a törökellenes küzdelmekben, melynek hatására a török visszavonult, majd 1859-ben a törökök elfogadták a kialakult határviszonyokat is.

Az önálló államiság megszerzése és elvesztése

Jugoszlávia - 1929

Utóduk, II. Danilo már nem a vladika, hanem a világi fejedelmi címet vette fel (1851-1860). Miklós fejedelem 1876-ban a szerb Milán fejedelemmel hadat üzent a törököknek, s a montenegroi csapatok számos győzelmet arattak a törökök felett. Az 1878-as berlini kongresszuson a nagyhatalmak ennek eredményeképpen elismerték Montenegro függetlenségét, sőt területét újabb 5118 km2-rel egészítették ki (pl. Podgorica, Niksic, Kolasin, Szpuzs, Zsabljak, Bar, Plav, Guszinje), aminek eredményeképpen értékes mezőgazdasági és tengerparti területekhez jutott. (Ezzel valójában megduplázódott a területe.)

A területnövekedés ellenére sem tudták azonban a lakossági igényeket kielégíteni, aminek eredményeképpen a lakosság tíz százaléka a század végén elhagyta az országot. A XX. sz. elején az olasz, osztrák és angol tőkebeáramlásnak köszönhetően bankok, gyárak alapultak, 1909-ben pedig már az első vasútvonal is megnyílt. 1905-ben Miklós fejedelem véget vetett az abszolutista kormányzásnak, kibocsátotta az ország első alkotmányát, 1907-ben pedig már az első politikai szervezetek és pártok is megalakultak, pl. a kormánypárti Jogpárt és annak ellenzéke, a Néppárt Klubja. Ezután két merényletet is terveztek az uralkodó ellen, s mivel mindkét esetben a szálak Szerbiába vezettek, ezért a szerb-montenegrói kapcsolatok megromlottak, Montenegro Olaszország felé orientálódott, majd Miklós (Nikola) fejedelem 1910-ben királlyá koronáztatta magát. 1912-ben azonban újra békét kötött Szerbiával, majd az első Balkán-háború idején a Balkán-szövetség tagjaként újabb területekre tett szert (ekkor már 14443 km2 volt a területe, lakossága pedig 350 ezerre volt tehető).

Az I. világháború idején Szerbia szövetségeseként lépett a háborúba, majd 1916-ban megszállta az Osztrák-Magyar Monarchia, a háborút követően pedig 1918. november 26-án a Karagyorgyevicsek megfosztották I. Miklóst a trónjától, majd a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság részévé tették, illetve 1929-től Jugoszlávia tagja lett. A beolvasztásra egyértelmű választ kívántak adni a függetlenség-pártiak - 1919 elején fegyveres felkelést robbantottak ki, de ezt a szerb hadsereg rövid időn belül leverte. A II. világháború idején olasz és német megszállás alatt állt, majd Jugoszlávia egyik szövetségi tagköztársasága lett 1945-ben. Ennek hatására a két világháború közötti időszakhoz hasonlóan nagy áttelepülés-hullám indult a Vajdaságba.

Az utóbbi évtizedek történései

1990 decemberében rendezték meg az első többpárti választást, melyen a Kommunisták Szövetsége aratott fölényes győzelmet, ennek eredményeképpen a párt elnöke, Momir Bulatovic lett a köztársaság elnöke. A második Jugoszlávia széthullása után a lakosság a Szerbiával fenntartandó államközösség mellett állt ki, így jött létre a kéttagú Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (2002-től Szerbia-Montenegro Államközösség). A következő választásokat a kommunista utódpárt, a Demokratikus Szocialista Párt nyerte, abszolút többséggel. A Milosevic-politika és az ENSZ-szankciók hatására leváltották a Milosevic-barát kormányt, az új elnök Milo Dukanovic lett, aki közeledett a Nyugathoz, s a 2001. évi választásokat már a függetlenségpárti Dukanovic nyerte. 2006 májusában (21.) a montenegróiak népszavazáson nyilvánították ki a Szerbiától való elszakadás igényét, ennek eredményeképpen teljesen önálló állammá váltak.

Forrás

  • Magyar Nagylexikon - 13. k.
  • Magyar Nagylexikon K., 2001
  • Heka László: A délszláv államok alkotmánytörténete Szeged, 2002
  • Perényi József - Arató Endre: Jugoszlávia története Tankönyvkiadó Bp., 1988
  • Barbara Jelavich: A Balkán története I-II. Osiris - 2000, Bp., 1996

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek