Motivált gyerekek - jutalmazás és büntetés
Szendrei Judit
2006/01/12 15:46
3948 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Egy érdekes kutatás tette egyértelművé azt, amit a jó pedagógusok már a görög időkben is bizonyára tudtak: a motivált tanárok és diákok bizony nagyobb teljesítményekre képesek. A "pygmalion-effektus" névvel illetett hatás immár tudományosan is bizonyítja ezt. Vajon hogyan motiváljunk elég jól? - ez a kérdés minden magára valamit adó szülőben, pedagógusban felmerül. Különféle elméleteket olvasnak erről és egyre jobban összezavarodnak. Milyen az elég jó motiváció?

Egy dicséret többet ér ezer büntetésnél

A büntetéssel a szülők, nevelők a gyermek tevékenységét, magatartását igyekeznek szabályozni, a büntetés kilátásba helyezésével, vagy magával a büntető tevékenységgel arra ösztönzik a gyermeket, hogy az a szerintük követendő magatartásformát, vagy tevékenységformát hajtsa végre, vagy fogadja el sajátjának. Ez a módszer főleg a szokások formálásakor, kicsiny gyermek korban és kamasz korban erőteljesebb. Fontos tudnunk, hogy a büntetésre nagyon nagy szüksége van a gyermeknek a korlátok felállításakor, de csak az enyhe büntetés bír ösztönző hatással. Az erős büntetés ezzel szemben leállítja a növendék puritán törekvéseit, elkedvetleníti őt, önbizalmát túlzott mértékben csökkenti, erősíti agresszív tendenciáit és szembefordítja a büntető személlyel. Éppen ezért nem alkalmazható erős büntetőeljárás (mint pl. a testi fenyítés és a nyilvános megszégyenítés), mégpedig nem csupán módszertani okok, hanem a gyermek jogainak érvényesítése és személyiségének kötelező tiszteletben tartása miatt sem. Tudnunk kell azt is, hogy a túl gyakori büntetések kudarcélményként összegződnek a gyermekben, saját magát kicsinek és meg nem felelőnek fogja megélni a büntetés hatására.

Mindig csak dicsértem, és tessék!

A folytonos dicséret, főleg akkor, ha a szülő, vagy a nevelő nem valódi meggyőződésből, hanem gyorstalpaló tanfolyamok és ötperces csináld magad jellegű gyereknevelési könyvek alapján próbál pozitívan fogalmazni, igen kártékony is lehet. A nevelőnek, szülőnek a jutalmazás és büntetés alkalmazása során tekintettel kell lennie az egyéni különbségekre is. A jutalmazás és a büntetés kapcsán beszélhetünk közvetlen és közvetett jutalmazásról és büntetésről. A közvetlen motiváció esetében a jutalmazó és büntetőeljárása személyre szólóan egy-egy gyerekre irányul, közvetett változatoknál a gyerekek kisebb v. nagyobb csoportjára. A közvetett jutalmazásnak nincsenek negatív velejárói. A közvetett büntetés - ez főleg iskolában, óvodában szokás, hisz itt van több gyerek egyszerre - azonban csak enyhe formában, vagy úgy sem alkalmazandó.

Ha egy nevelő ehhez a módszerhez túlzottan gyakran nyúl, gyengíti a csoport kohézióját, ill. konfliktust és kapcsolatromlást vált ki a nevelő és a csoport között. A gyermeknek szüksége van mindkettőre, mégpedig megfelelő arányban. A büntető jellegű nevelő hatásokra éppen úgy, mint a dicséretekre is. A bevezetőben leírt vizsgálatban iskolai csoportokkal teszteket írattak. A tesztek eredményei alapján egyes tanulókkal és szüleikkel, nevelőikkel azt közölték, hogy a gyermek eredményei alapján a gyerek előmenetelében nagyon jelentős javulás várható, míg másokkal csupán annyit közöltek, hogy az eredményeik alapján fejlődésük normális. Azok a gyerekek, akik környezetével és magukkal a gyerekekkel is tudatták, hogy a tesztjük alapján nagy fejlődés várható, az év végére hatalmasat fejlődtek, míg a normális csoport fejlődése sokkal alacsonyabb lett. Az év végén elmondták nekik, hogy a tesztek átlagosra sikerültek, csupán a kísérlet kedvéért véletlenszerűen válogatták ki azokat a gyermekeket, akiktől nagy fejlődést vártak.

A vizsgálatból egyértelműen kitűnik, hogy a szülők, nevelők valódi belső elvárásainak hatalmas szerepe van a gyerekek előmenetelében, tehát nem elgendő csupán jutalmazni, vagy bűntetni, hanem belsővé téve hinni is kell azt, amit megerősítünk a gyerek viselkedésében.

Forrás

  • Harmonet

Kép

  • blog.teacherplus.co.kr
  • www.smu.edu/teacher_ education/reading/mrt.asp

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek