Olaszország vulkáni provinciái - 1. rész
2001/02/15 08:00
2511 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
Az Európa vulkáni területeit bemutató új sorozat első részében Olaszországba teszünk kirándulást, ahol a tűzhányó-tevékenység a földtörténeti harmadidőszak végén (felső-miocén), mintegy 7 millió éve már elkezdődött és a mai napig tart. A sorozat további epizódjai Izland és Santorini régióit mutatja majd be.

Olaszország vulkáni provinciái

Európában, a kontinens törzsterületén egyedül Itália földjén találunk ma is működő tűzhányókat. E vulkánok két nagy, az Eurázsiai illetőleg az Afrikai kőzetlemez ütközési zónájában fekszenek. Itt két kontinentális lemez ütközik egymásnak, mely esetben nem beszélhetünk olyan klasszikus szubdukcióról (lemezalábukásról), mint például a Pacifikus vulkáni övezet esetében. E területen a két nagy lemezről levált és önállósult mikrolemezek teszik rendkívül bonyolulttá a tektonikai folyamatokat.

Az olasz vulkanizmus esetében a Tirréni mikrolemez alábukása következtében gyűrődtek föl az Appenninek vonulatai, illetve a vulkánosság is e vonalhoz kapcsolódik, ennek mentén jött létre. Olaszország területén a tűzhányótevékenység a földtörténeti harmadidőszak végén (felső-miocén), mintegy 7 millió éve már elkezdődött és a mai napig tart. Ez idő alatt a vulkáni tevékenység nem egy helyütt zajlott, hanem folyamatosan vándorolt és áttevődött északról dél felé. A vándorlás és a kvázi folyamatos vulkanikus aktivitás négy jól elkülönülő provinciát eredményezett.

A legidősebb - és legészakibb - a toszkán provincia. Ez Korzika és az Appenninek között fekszik, magába foglalja az északi Tirrén-tengeri szigeteket (Elba pl.), valamint Toszkánia tartomány vulkanikus területeit. Manapság itt már nincsen vulkáni működés, némi geotermikus aktivitás jelzi csupán a hajdani vulkanizmus emlékét. E provincia legfiatalabb tagja a formájáról jól felismerhető vulkán, a Monte Amiata, melynek utolsó működése kb. 180 ezer éve volt. A toszkán vulkanikus talajokon terem egyébként a világ egyik legkitűnőbb bora a Chianti Classico. A fiatalabb római provinciában sem találunk aktív vulkánokat.

Albanói-tó A hajdani vulkánok Közép-Itália nyugati részén, nagyjából Umbria és Lazio tartományokban helyezkednek el. A tűzhányótevékenység északról délre, délkeletre fiatalodott. A legészakibb pont, a Bolsenai-tó területe, 270 ezer éves, míg délen a legfiatalabbak az Albanói-hegyek vulkánjai, melyek 29 ezer esztendősek. E provinciára jellemző a vulkáni kúpok felrobbanása és berogyása. Így nagy kaldérák jöttek létre, melyek oldalán vagy belsejében azután a vulkáni tevékenység felújult. Ennek következtében újabb vulkáni kúpok épültek, melyeket ma csodálatos, kerek krátertavak töltenek ki. Ilyen például a Lago di Bolsena, a Vico-tó vagy az Albanói-tó stb. A terület szépsége és egészséges klímája már az ókori rómaiakat is ámulatba ejtette, római paloták színházak romjai találhatók a környéken, valamint a pápa nyári rezidenciája is itt fekszik.

Vezuv A campaniai provinciába, mely a Nápolyi-öböl köré koncentrálódik, már valódi működő vulkánok tartoznak. A legnagyobb és leghíresebb természetesen maga a Vezúv, mely a szűk sikátorok kivételével Nápoly minden pontjáról látható. Messziről akár úgy is tűnhet, hogy a vulkánnak kettő, nagyjából azonos magasságú kúpja van. Ez azonban csak látszat, közelebbről szemügyre véve a Vezúvot ugyanis azt tapasztalhatjuk, hogy az egyik "kúp" nem más mint egy hajdani hatalmas kitörés során létrejött kaldéraperem, melyet Monte Somma-nak neveznek. Ez a katasztrofális kitörés Kr.u. 79-ben következett be, és teljesen elpusztította a vulkán körüli szépséges üdülővároskákat, Pompejit, Herculaneumot és Stabiét. Elpusztította, de a vulkáni hamu betemette és csodálatos épségben meg is őrizte a romokat, melyeknek feltárása a mai napig tart. A feltárt romok nem csak a régészethez vonzódó ember fantáziáját mozgatják meg, az épületek, villák, színházak, utak, terek, oszlopok, a csodálatos mozaikok, festmények épsége és szépsége mindenkit ámulatba ejt. E városok közül Pompeji a legnagyobb és legismertebb, s Herculaneum Edward Bulwer-Lytton angol regényíró fantáziáját is megihlették, aki az ezzel kapcsolatos gondolatait a "Pompeji utolsó napjai" című romantikus regényében szemléletesen, részletgazdagon és rendkívül élvezetes stílusban tárja az olvasó elé. A másik csúcs, már valódi salakkúp, ami a kaldéra belsejében fejlődött ki, sok évvel a nagy kitörés után. A Vezúvnak ez a része ma is működik. Az utolsó nagyobb kitörés néhány évtizede volt, ma a kráter belsejéből fölszálló gázok-gőzök utalnak csak a vulkáni aktivitásra, azonban nem zárható ki egy újabb nagy kitörés. A nápolyi házak pedig egészen felhúzódtak a hegy oldalába. Ezeket már egy kisebb kitörés is elpusztítaná, egy nagyobb viszont az egész városra is veszélyt jelent, s Nápolynak a mai napig nincsen konkrét evakuációs terve. A kaldéra és a kúp között a Lólegelőnek nevezett völgy terül el. A Vezúv vulkanikus talaján kitűnő bor terem, melyet az olaszok "La Crima Cristi"-nek (Krisztus Könnyei) neveznek.

A Vezúvtól északnyugatra terül el a Flegrei-mezőknek nevezett vulkanikus terület, ahol a vulkáni utóműködés érdekes, névadó fajtáival találkozhatunk. Ilyen például a Solfatara kráter, ahol kénes kigőzölések festik sárgára, vörösre a környező kőzeteket, de találhatók itt mofetták is, száraz szénsavas források, a leglátványosabbak pedig a fortyogó sárvulkánok. Ez az egész terület egy nagy kráterben helyezkedik el, melyet egyetlen kitörés hozott létre még a XII. század végén. Azóta a terület változatlan, s a vulkáni utóműködés klasszikus területe.

Castello Aragonese Ischia szigetén

Sokan magát a Nápolyi-öblöt is egy hajdani vulkán óriási kaldérájának tartják. Az öböl alakja is erre enged következtetni. Vulkáni kőzetekből (tufából) épült föl itt az ókori Cumae városa, ahol a híres Cybilla boszorkány barlangja található, de Ischia szigete is teljes egészében vulkáni eredetű. A Nápolyi-öblöt délről lezáró Sorrentoi-félsziget, valamint a bájos Capri szigete azonban már mészköves terület. A

Campaniai provinciához tartozik még a Nápolyi-öböltől északra húzódó Roccamonfina vidéke, valamint keleten a Monte Vulture, amely az egyetlen vulkán, mely az Appenninek keleti oldalán helyezkedik el.

A negyedik vulkáni provinciához a délolasz szigetek tartoznak, köztük a szicíliai Etnával. Erről fog szólni a következő rész.

Az itáliai vulkánikus területek közül a legdélebbi rész már az európai kontinens törzsterületén kívülre esik, Szicíliát, valamint az attól északra húzódó Lipari- vagy Eoli-szigeteket foglalja magába.

Etna Szicíliában található egész Európa legmagasabb vulkánja, az Etna. Három központi krátere több mint háromezer méter tengerszint feletti magasságban található. Ugyanakkor ennél jóval lejjebb is találunk vulkáni kúpokat. Ezek parazitakráterek, melyekből csaknem háromszáz helyezkedik el elszórtan a tűzhányó területén, némelyik maga akkora, mint a Vezúv salakkúpja. Az Etna sohasem tudott olyasfajta robbanásos kaldérát kialakítani, mint például a Vezúv, hiszen a feltörő Csontváry Kosztka Tivadar: A taorminai görög színház romjai (1904-05) magmaanyagok mindig utat találtak a felszínre valamelyik kráter egyikén. Lávája is hígan folyóbb, a vulkán ezért is terül el annyira, hogy bár igen tekintélyes magasságú, messziről szemlélve elég laposnak tűnik. Viszont olyan magas, hogy csaknem egész Szicília területéről látható. A sziget keleti partja mentén található egy csodaszép kisváros, Taormina, aminek görög színháza Csontváryt is megihlette, s a festményen az épen maradt romok előteréből bontakozik ki a vulkán fantasztikus panorámája.

Lávabarlang Az Etna jóval gyakrabban tör ki, mint a Vezúv, de kitörései korántsem olyan veszedelmesek, nagy robbanásos kitörések rendkívül ritkán fordulnak elő. Az ezeknél jóval "csendesebb" lávafolyások azonban mégis sokszor fenyegetik a hegy lábához épült településeket. A gyakori lávafolyásokon alakultak ki az Etnára oly jellemző lávabarlangok. Ezek akkor keletkeznek, amikor a lefelé haladó lávafolyás teteje megszilárdul, alatta azonban még áramlik a megolvadt kőzet. Így aztán a megszilárdult mennyezet alól kifolyt anyag helyén üregek maradnak vissza. Az Etnánál járva érdemes fölkeresni az Alcantara szurdokvölgyet. Ez igen mély és szűk völgy, melyet az Alcantara-folyóban egyesülő, a vulkánról lefutó olvadékvizek vájtak ki sötét színű és kőkemény bazaltba. A magas részről táplálkozó folyó hőmérséklete még nyáron sem igen haladja meg a 9-10 °C-ot, mégis érdemes végiggázolni a derékig, sokszor nyakig érő dermesztő vízben, felkapaszkodni a kisebb vízeséseken, amíg csak lehet. A sötétszürke sziklába vágott kanyon ugyanis leírhatatlanul romantikus és hangulatos, feltéve, ha a turisták özönlő áradata nem változtatja nyüzsgő közfürdővé.

Volcano Szicíliától északra a legközelebbi vulkanikus sziget a tűzhányó-tevékenység névadója, a Volcano. Jóval meredekebb oldalú az Etnánál, lávája is sokkal savanyúbb, viszkózusabb. A láva sokszor olyan sűrű, hogy nem is jut el a kráterperemig, hanem dugóként megszilárdul a kráterben. Idővel aztán az újabb magmaanyagok alulról történő nyomása akkora lesz, hogy a vulkán végül hatalmas robbanás kíséretében kitör. Ilyenkor hatalmas kőtömbök röpülnek a levegőbe, megolvadt felszínük repülés közben berepedezik, alakul. Solfatara A végül ismét a felszínre érkezett nagy tömbök egy óriási kenyérre emlékeztetnek, innen ered a nevük is: kenyérbombák. A sűrűn folyó láva jellegzetesen ráncosodik, ezért fonatos lávának is nevezik. A Volcano másik jellegzetessége a kénes források. A solfatarák csodálatos sárga színűre festik a környező kőzeteket. A sziget tetejére fölkapaszkodva csodálatos panorámaként terül el előttünk a kénsárga kráter és a sziklák, körös-körül a mélykék Tirrén-tenger, melyekből itt-ott kiemelkednek a környező szigetek, s dél felé a horizontot az innen is monumentális Etna uralja.

A Lipari-szigetek legnagyobb tagja az azonos nevű Lipari. Itt már nem találunk működő vulkánt. A sziget egyik érdekessége a "Szörnyek Völgye". Itt, a vulkáni bombákat a tenger felőli szelek, valamint az esők lepusztították, átformálták, s bizarr sziklaalakzatokat hoztak létre. Másik érdekességet az obszidián folyások adják. Az obszidián szilíciumdioxidból álló fekete vagy sötétszürke vulkanikus üveg, amely hirtelen, üvegesen merevedi meg a lávából. Található itt továbbá horzsakőbánya is, mely szintén a savanyú vulkanizmus terméke. A világosszürke habkövek könnyebbek a víznél, s a farmernadrágok mosásához is szokták őket használni.

Stromboli

A szigetek legtávolabbi, legészakibb és talán leghíresebb tagja a Stromboli. Nem elsősorban az 1955-ben, Ingrid Bergman főszereplésével készült Roberto Rossellini azonos című filmje miatt, hanem mert a vulkán folyamatosan, állandóan működik. Igen fáradságos és hosszú az út a hegy kilencszáz méter magasan lévő három kráteréhez, azonban az elénk táruló látvány kárpótol minden Stromboli nehézségért. Különösen éjszaka látványosak a megszilárdult láva alól feltörő illó anyagokban dús, narancs és bíborszínű kitörések, kísérteties az összetöredező láva üvegcsörömpölésszerű hangja, a hely magánya, érintetlensége, a természet közelsége pedig fenséges és tiszteletet parancsoló. Itt is találkozhatunk igen érdekes formákkal, kötéllávával, kitöréskor pörgő, lapított alakban megszilárdult lepény alakú salakkövekkel, s egy nagyobb kitörés után a tengert tekintélyes mennyiségű horzsakő boríthatja. Nem csoda, hogy a Strombolit és társait évente egyre több vulkanológus és turista keresi föl.

Csuták Máté

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
All you need is code Minden a kódolás tanulásához
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek