Önáltató vallomások
2013/07/24 08:00
992 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Az önéletírás sajátos műfaji jellege abból az egyszerű tényből eredeztethető, hogy alkotója saját nevében meséli el a történteket, mintha a valóságban is ez történt volna. A szerző tudatos vagy kevésbé direkt torzításai szubjektivizálják a magukat igazmondónak beállító alkotók állításait is.

Az erdélyi emlékiratírók A 17-18. századi Erdélyben megjelenik egy sajátos műfaj: az emlékirat-irodalom, s három olyan alkotást hagyott az utókorra, amelyek alapvetően befolyásolták a magyar próza fejlődését. Kemény János (1607-1662) tatár fogságban írta meg emlékeit. A nem igazán iskolázott Kemény gyakorlatilag irodalmi előzmények nélkül alkotta meg emlékiratait, amelyek között egyaránt szerepelnek az ország életét befolyásoló események (pl. Bethlen Gábor 1623. évi hadjárata), és saját életéhez kapcsolódó kisebb nagyobb próbatételek (pl. csomagjának ellopása vagy hajának megtetvesedése).

A második szerző betleni Bethlen Miklós (1642-1716), aki életet végén, bécsi rabsága alatt írta meg terjedelmes munkáját, amely nem csupán a 17-18. században általa átélt események legfontosabb krónikája, hanem történetfilozófiai elmélkedéseket tartalmazó alkotás. A harmadik emlékiratszerző egy hölgy: Árva Bethlen Kata (1700-1759), akinek öntépelődésekkel, önvádakkal teli visszaemlékezései sajátos darabját képezik a korabeli pietista szemlélettől áthatott írásoknak.  Bethlen Miklós geneológiája Descartes portréja Bethlen Miklós a család betleni ágából származik, amely csak távoli rokona az iktári Bethlenektől származott Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek. (A betleni ágból származott a Horthy-korszak meghatározó politikusa, gróf Bethlen István is.) Bethlen Miklós széles látókörű, művelt, képzett, gyakorlatias ember volt – ezen utóbbi tulajdonságát kortársai az ereiben csorgó „kalmárvérnek” tulajdonították. (Apja, Bethlen János, aki egy időre Erdély kancellárja is volt, arisztokrata létére egy nagyon gazdag polgárlányt, Váradi Borbálát vette feleségül.)

Bethlen Apáczai Csere János elkötelezett tanítványa volt, aki követve a mester tanácsait számos külföldi egyetemen tanult, ott szerezte meg kortársai között is kiemelkedő műveltségét. Magyarul és latinul írt, beszélt németül, franciául, olaszul és hollandul, valamelyest angolul, teológiai képzettsége miatt értette a görög és héber szövegeket is. A kor leghaladóbb filozófiáját, Descartes racionalista bölcseletét vallotta.  Utazási tapasztalatok Kiváló megfigyelő volt, mozgalmas élete sok tapasztalatát megjegyezte, levonta belőle a tanulságokat, és idővel beépítette a nagy önéletrajzba, amelyet a 17. század második felének és a 18. század elejének enciklopédiájaként emlegetnek. Az önéletírás legtöbbet idézett jelenete, amiben elmeséli Zrínyi Miklós halálát. Bethlen a magyar főúr vendége volt azokban a végzetes napokban, és részt vett a tragédiával végződő vadászaton is. De leírja utazásai történetét, az ott diákként, majd felnőtt korában diplomataként látottakat.

Személyes ismeretségben volt Turenne–nel, XIV. Lajos hadvezérével vagy Colbert –rel. Közgazdasági kérdésekben is otthonosabban mozgott, mint kortársai Közép-Európában. A politika mellett a művészetek is érdekelték, betlenszentmiklósi kastélyát, az erdélyi barokk építészet első alkotását ő maga tervezte.  Politikussá válás    A Bethlen kastély részlete Politikai szerepvállalását német és török, kuruc és labanc, katolikus és protestáns erők közötti lavírozás határozta meg, s ebben a sokféle indulattól tépett világban igyekezett a stabilitást, a békét megteremteni. Ehhez politikai alkukat kellett kötni, s ezek miatt később tépelődő sorokat ír önéletírásába.

Nehéz meghúzni a határt a megalkuvás és az árulás között, rögös pálya a közösség szolgálata és az egyéni érdekek, hírnév útján. Egy olyan pillanatban, amikor nincs mód kikerülni a kis ország Habsburg-megszállását Bethlen Miklós lett Erdély kancellárja. Nagyon okos diplomáciával eléri Bécsben, hogy a „Diploma Leopoldinum” (1690) a Habsburg-birodalmon belül az adott körülmények közt a viszonylag legnagyobb szabadságot biztosítsa Erdélynek, a nemeseknek, a magyar, székely, szász, román nem nemesi lakosságnak is.

Egy írását azonban a császári generálisok már lázadásnak és felségsértésnek vélik a bécsi uralom ellen, ezért elfogják és Bécsben bebörtönzik. A már idős államférfi két évig ül börtönben, ott írja önéletrajzának legnagyobb részét. Bécsben halt meg, hetvennégy éves korában.  

Az önéletírás műfaji korlátai

zrinyi-halala

Az önéletírás sajátos műfaji jellege abból az egyszerű tényből eredeztethető, hogy alkotója saját nevében meséli el a történteket, mintha a valóságban is ez történt volna. Irodalmi szempontból azonban az elbeszélő énje semmiképp sem keverendő össze a valóságban is létező (hús-vér) személlyel, sőt a két én – történeti kor által is erősen determinált – viszonya is magában az alkotásban megjelenő toposzok, korabeli retorikai fordulatok keresztmetszetében vizsgálható. Az emlékirat tehát semmiképp sem tekinthető dokumentalista jellegű műnek, hiszen a szerző tudatos vagy kevésbé direkt torzításai, az emlékezés hibái, „lyukai” szubjektivizálják a magukat mégannyira igazságkeresőnek és igazmondónak beállító alkotók állításait is.

Az előző bekezdésben fejtegetett probléma nem teoretikus kitérő, hiszen Bethlen Miklós is hosszan foglalkozik műve elején az én szerepének és lehetőségeinek filozófiai szintű értelmezésével, meghatározásával. Az én és a közösség viszonya a reformáció egyik alapvető kérdése is, hiszen az individuális alapokon álló önkeresés, az egyéni megváltás szükségszerű összeütközéshez vezet a közösséggel.  Ebből fakad, hogy Bethlen egy külön fejezetet szentelt a hírnév és a becsület kérdésének, ennek az Erdély 17. század végi történelmét oly mélyen meghatározó erkölcsi problematikának.

Bethlen Miklós (és Kata szintén) kegyetlenül őszinte, nem színlel írás közben, hiszen ők alapvetően saját magukat akarják megismerni, s önmagukban keresik Istent. Ebben a konstellációban pedig nincsen helye hazugságnak.  Azon persze Bethlen Miklós is elgondolkodik, hogy miként lehetséges az emberi világ szavaival kifejezni az isteni rendet, hogyan lehetséges a becsületes embernek rossz hírét kelteni… A válasz egyszerű ugyan, de egyben újabb gondolatokat ébreszt a szerzőben és olvasóban egyaránt: a szavak és a dolgok között az emberek alkotják meg a kapcsolatot, s ezzel a szavak tetszés szerint manipulálhatók. A manipuláció nem csak másokkal kapcsolatban érvényes, hiszen Bethlen szerint (is) igaz az a kijelentés, miszerint az emberek saját magukat sem ismerik meg teljesen, vagyis önmagukról sem alkothatnak helyes véleményt, nemhogy másokról. A manipuláció tehát önmagunkra is érvényes.

Bethlen tehát újraéli életét az emlékiratok megírása közben, s minden bizonnyal úgy, ahogy ő szerette volna, hogy legyen és kevésbé úgy, ahogy az a valóságban megtörtént. Ebből a szempontból az önéletírások a szépirodalomhoz tartoznak, sok a fikciós elem bennük még akkor is, ha a személyes élet adja a fikciós mező alapértelmezéseit.  

Forrás  Nagy Levente: Az emlékirat-irodalom In. A magyar irodalom történetei Gondolat Kiadó, Budapest 2007 Bethlen Miklós önéletírása http://www.neumann-haz.hu/


Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek