Párbeszéd az iskolával
Szendrei Judit
2003/03/11 09:33
1482 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Sok mindent tehetünk azért, hogy gyermekünket az iskolában olyannak fogadják el, amilyen, türelemmel foglalkozzanak vele és hozzásegítsék a jó teljesítményhez. Nem mindegy azonban, hogyan fogunk a feladathoz.

Közeledik az iskolaválasztás, a leendő első osztályosok beíratása. A szülők lázasan válogatnak, tájékozódnak, igyekeznek a legrokonszenvesebb helyet kiválasztani.

Döntésükbe minden bizonnyal nem csak olyan objektív tényezők szólnak bele például, hogy hol van az iskola, vagy milyen speciális osztályokat indít. Az intézmény szellemisége és a leendő osztályfőnök személye legalább ennyire fontos.

Az iskolai oktatás alapvetően egy szolgáltatás ugyan, mégsem olyan, mint amikor az autónkat beadjuk a szervizbe. A tanár nem pusztán egy iparos, akit felbérelünk egy munkára. Az autószerelő akkor is jó munkát végezhet, ha nem tud semmit sem rólunk, vagy arról, hogyan s mire használjuk a gépkocsit otthon. A pedagógus munkája azonban nagyon személyes, hiszen korántsem csak arra terjed ki, hogy az órákon a tananyagot fennhangon ismertesse. Egyéni tulajdonságai, értékrendje is belejátszik abba, hogy milyen célokat tűz a gyerekek elé, mit és hogyan büntet vagy jutalmaz, hogyan bánik a gyermekünkkel.

De a gyerekek sem egyformák; nem mindenkinek pont a mi csemeténk lesz ösztönösen a szíve csücske. Ezért szülőként helyesen érezzük, hogy az iskolai szabályoknak, a tanároknak és az osztályközösségnek sok szempontból kiszolgáltatott gyermek érdekeit nekünk is képviselnünk kell. Sok mindent tehetünk azért, hogy gyermekünket olyannak fogadják el, amilyen, türelemmel foglalkozzanak vele és hozzásegítsék a jó teljesítményhez. Nem mindegy azonban, hogyan fogunk a feladathoz. Könnyebb dolgunk lesz akkor, ha a pedagógusban nem ellenfelet, hanem gyermekünk nevelésében munkatársat, együttműködő partnert látunk, és igyekszünk személyes viszonyt kialakítani vele.

Az első találkozással ne várjunk tehát addig, amíg már levélben hívatnak! Ha mindkét szülő nem is, legalább az édesanya minél hamarabb mutatkozzon be az osztályfőnöknek, hagyja meg az elérhetőségét és kérdezze meg, szükség van-e valamilyen részvételre, segítségre a részéről! Bátorítsuk gyermekünk nevelőjét arra, hogy minden felmerülő problémával forduljon hozzánk, az iskola kéréseit, esetleges panaszát nem fogjuk zaklatásnak venni! Épp ellenkezőleg: tudjuk, hogy azért keresnek minket, mert a segítségünkre számítanak! Ha az egész év folyamán aktív beszélő viszonyban vagyunk az iskolával, a szülői értekezleten felvetett problémák vagy a bizonyítvány sem ér majd minket váratlanul.

Számos tanár és iskola úgy gondolja, elegendő, ha időről-időre beír valamilyen üzenetet a gyerek ellenőrzőjébe, vagy az aktuális híreket kifüggeszti a faliújságra. Pedig a valódi kommunikáció mindig kétoldalú: nemcsak közlésből, de meghallgatásból is áll. Ha gondjaink, kérdéseink lennének a pedagógushoz, de a szülői értekezlet, vagy fogadóóra időpontja még messze van, jelezzük a tanárnak, hogy valamikor, egy számára is alkalmas helyen és időben beszélni szeretnénk vele. Kevés olyan nevelő van, aki egy ilyen kérés elől elzárkózik, ha nem órakezdéskor vagy az ebédszünetében zaklatjuk vele.

A személyes találkozás azért is fontos, mert az összes anyuka és apuka számára tartott szülői értekezlet többnyire az egész közösséget érintő kérdésekről szól, és előre meghatározott napirendet követ. Senkinek nem jó, ha X vagy Y személyes problémáit is hosszasan végig kell hallgatnia.

Ráadásul ezek a gondok nagyon személyes természetűek is lehetnek. A szülő helyesen teszi, ha gyermeke életének fontos változásairól, nehézségeiről tájékoztatja a pedagógust. Másképp ítélik meg annak a tanulónak a rosszalkodását vagy átmeneti teljesítményromlását, akinek épp válnak a szülei vagy meghalt a nagymamája. A többi gyerek szüleire nem tartozó, bizalmas információ lehet az is, hogy gyermekünk éjjelenként néha bepisil vagy fél a sötétben, ugyanakkor kellő magyarázattal szolgálhat az osztályfőnöknek arra, miért nem kellene erőszakosan kapacitálnia a kicsit, hogy mindenképpen vegyen részt az osztálykiránduláson.

A legtöbb tanár szívesen veszi, ha segítünk neki jobban megérteni gyermekünk viselkedésének lehetséges okait. A kétoldalú kommunikáció egyik formája ez is, hiszen ahelyett, hogy csak végighallgatnánk, már megint mit csinált rosszul az a büdös kölyök, vagy felháborodnánk és megsértődnénk, amiért gyermekünk viselkedését kifogásolják, együttműködést, partneri viszonyt ajánlunk. Használjunk többes szám első személyt: "Mit tehetnénk a cél érdekében? Hogyan segíthetnénk a gyereknek együtt? Miben maradjunk a jövőre nézve? stb."

Ezekből a beszélgetésekből a gyereket sem hagyhatjuk ki teljesen. A mi iskoláinkban nem elterjedt szokás, hogy a tanár, a diák és a szülő együtt üljön le egy vitás kérdést megbeszélni - gyakoribb, hogy a gyerek feje fölött intézkednek, - pedig ennek a megoldásnak számos előnye lenne. Senki sem érezné, hogy a háta mögött beszélnek róla, és a távolinak tűnő álláspontokat is sokkal könnyebb összhangba hozni. A gyerek jelenlétében kötött alkuk és az elhangzó ígéretek ráadásul sokkal reálisabbak, hiszen a szülő mégsem ígérheti meg felelősségteljesen a gyereke helyett, hogy ezentúl jelentkezni fog. De, ha azt nem is tartjuk indokoltnak, hogy a pedagógussal való beszélgetésen gyermekünk is jelen legyen, előtte jelezzük neki, hogy fel fogjuk keresni a tanárát. Kérdezzük meg, szerinte mit mondjunk el mindenképpen, illetve a találkozó után röviden tájékoztassuk a gyereket arról, hogy miről volt szó és miben maradtunk! Ha azt akarjuk, hogy az ügyet magáénak érezze, az ő véleményét is meg kell hallgatnunk!

Vannak tanárok, akik szinte semmilyen információval nem szolgának gyermekünkről. A "nincs semmi probléma, minden rendben van a gyerekkel, jól elvan a többiekkel" jellegű válaszok nem igazán elégítik a ki a szülőt. Ha többet szeretnénk megtudni gyermekünk képességeiről, érdeklődéséről, vagy társas beilleszkedéséről, intézzünk jól átgondolt kérdéseket a nevelőhöz. Mi az, amivel meg tudja lepni önt? Mi az a feladat, amihez elsőként jelentkezik? Mit nem csinál szívesen? Kik a barátai? Vajon miért éppen őket választotta, mi a közös bennük? Kivel nincs annyira jóban? Miben kellene fejlődnie? Mit tehetnénk ezért, mi, szülők otthon? stb.

Gyermekünk közérzetét és iskolai előmenetelét tehát nagymértékben segíthetjük azzal, ha a kicsi tanítását és nevelését közös ügynek tekintjük, és nemcsak az osztályzatok, de a tanár nehézségei és érzései iránt is érdeklődést mutatunk. A pedagógusnak jól esik továbbá, ha nemcsak akkor fordulunk hozzá, ha valamivel elégedetlenek vagyunk, de azt is észrevesszük, ha minden jól megy a gyerek körül.

Egy telefont, vagy néhány köszönő sort az is megér, ha a gyermekünk iskolai szavalóversenyt nyer, sikeresen nyelvvizsgázik, vagy egyszerűen csak mostanában annyira lelkesen tanul. Ha pedig az év végi bizonyítvány osztáskor a gyerek és a tanár egyaránt elégedett, nemcsak nekik, de titokban magunknak is jó szívvel gratulálhatunk.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE pilot Program iskoláknak a bullying ellen
eBiztonság Minősítés Minősítési rendszer oktatási intézményeknek